Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-04 / 29. szám
1998. február 4„ szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Dopping a T. Házban (Folytatás az 1. oldalról.) Budapest (MTI) — Deutsch Tamás (Fidesz) az országgyűlés keddi munkanapján a népjóléti miniszter azonnali távozását sürgette, mert véleménye szerint Kökény Mihály is aktívan közreműködött az 1980-as évek elején és közepén a magyar sportolók doppingolásában. Államilag támogatott doppingolás nem volt Magyarországon — jelentette ki Kökény Mihály parlamenti felszólalásában. Az kétségtelen, hogy egyes sportolók és edzők beszereztek teljesítménynövelő szereket, ám a .sportirányítás mindig azon munkálkodott, hogy érvényt szerezzen a doppingolás tilalmának. A miniszter szólt arról, hogy az Országos Testnevelés- és Sportegészségügyi Intézet 1982. márciusi szakmai kollégiumi ülésén — amelyen ő is jelen volt, ám szavazati joggal nem rendelkezett — állásfoglalás született arról: indokolt, hogy versenysportolók ad- juvánsokat, vitaminkészítményeket kapjanak. Ezen az ülésen a kollégium megerősítette 1981. decemberi határozatát, amelyben elítél li a tesztoszteron és származékainak, illetve más gyógyszerkészítmények egyes helyeken elterjedt adagolásának gyakorlatát. Kökény Mihály elmondta: a Los Angeles-i olimpiára való felkészülés kapcsán vált aktuálissá a magyar doppingellenőrzési rendszer megszervezése. Azok az iratok, illetve dokumentumok, amelyek körül most a vita zajlik, mindenki számára megismerhetőek, ezért érdekes, hogy miért a választási kampány elején lángolt fel egyes képviselők szenvedélyes igazságkeresése — mondta a miniszter. Növényvédelem kulturáltan Nyíregyháza (KM -G. B.) — Mérhető gondosság az almavédelemben címmel rendezett szezonnyitó növényvédelmi fórumot tegnap a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomáson a Novartis Hungária. Három megyéjből érkeztek érdeklődők. Sallai Pál az állomás igazgatója a svájci vegyipari konszernnek a növényvédelmi kultúra terjesztésében játszott szerepét emelte ki. Urs Raisigl a Novartis baseli alkalmazástechnikai részlegének munkatársa a szerek hatásmódjával és az adott gyümölcsösök koronatérfogatával összefüggésben világított rá a megfelelő permetlémennyiség, és az ezt precízen kijutatni képe;s permetezőgép beállítás összefüggéseire. A svájci kutató hangsúlyozta, a víz nem csupán szállítja a szert a növény felületére, de mennyisége a szer hatását is befolyásolja: ha a kelleténél kevesebb nem jó a borított- ság, ha több, összefut, lecsöpög vagyis pazarlunk. Gazdálkodó társaság Fülesd (KM - M. K.) — Gyakorló vadászok tudják, hogy január 31 -e az utolsó alkalom egy ideig amikor még fácánra lehet vadászni, így bizonyára nem volt véletlen, hogy a zord, havas idő ellenére szinte maradéktalanul megjelentek a Petőfi Sándor vadásztársaság tagjai puskákkal, kutyákkal a reggeli gyülekezőhelyen. A kömörői Petőfi Sándor vadásztársaság több mint hétezer hektáros területet birtokol. Szatmárcseke, Kölese, Fülesd, Nagyar illetve Túristvándi határát érinti a vadászterület. Az, hogy még az utolsó napon is sikerült puskavégre kapni félszáznyi fácánt, azzal magyarázható. hogy a társaság évente ezer-ezer darab fácánt nevel. Nemcsak ennyiTerítéken a fácánok vei, de a természetes szaporulattal is növekszik a levadászható állomány. Az erdészek, illetve a két hivatásos vadász figyelme, törődése ugyancsak sokat jelent a fácánok, de a nyulak, őzek, vaddisznó élettere szempontjából is. A vadgazdálkodási ütemtervnek megfelelően január utolsó napján Turistvándi- tól indult a vadászat. Kerekes József fővadász szinte személyre szólóan megszabta minden vadász feladatát. Olyan élőhelyeket kerestek meg a vadászok, ahol a hajtásnak eredményszaga volt. Gondolva a gazdaságosságra, a korábbi napokban már több vadásztatásra került sor. Eredményesen mind a vendégvadászok, mint a társaság szempontjából. A szerző felvétele Szerdán már tárgyalnak Göncz Árpád és kísérete Vietnamban a Ha Long-öbölben tett kedden kirándulást Hanoi (MTI) — Vietnam talán legszebb vidékén, a Ha Long-öbölben tett kirándulást kedden Göncz Árpád köztársasági elnök, felesége és a kíséretükben lévő 50 fős magyar delegáció. Az államfő helyi idő szerint hétfőn délután érkezett hivatalos látogatásra a délkelet-ázsiai országba, s szerdán fogadja őt meghívója, Tran Duc Luong elnök. A Ha Long-öböl, ahol mintegy háromezer kis sziklasziget és számtalan barlang van, Hanoitól keletre, a kínai határnál található. A legenda szerint az öböl szigeteit egy hatalmas sárkány hozta létre azzal, hogy amikor vízbe vetette magát, farkával szakadékokat hasított ki. A hajókirándulásról helikopteren tértek vissza hanoi szállásukra a magyar vendégek. Este a vietnami magyar kolónia tagjaival találkozott a hanoi nagykövetségen Göncz Árpád. Ä szerdai nap már a tárgyalásoké. A magyar és a vietnami államfő vezette plenáris megbeszéléseken a felek elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat tekintik át. Faragó András elnöki szóvivő elmondta, hogy hazánk mindenekelőtt a vállalatok privatizációjához, a bankrendszer módosításához szükséges szaktudást, tapasztalatokat kíván átadni Vietnamnak. A délkeletázsiai ország gazdasági növekedése egyébként az elmúlt hat évben évi 8 százalékos volt. A vietnami gazdaság helyzete a térségben tavaly óta tartó gazdasági válság ellenére is stabilnak ígérkezik. Hanoi tervszerűen törleszti Magyarországgal szemben fennálló adósságait is. Gilyán György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium közigazgatási államtitkára arról tájékoztatta az MTI különtudósítóját, hogy a délkelet-ázsiai ország 1995 óta évi mintegy 4 millió dollár értékű áruszállítással rendezi tartozását. A szerdai tárgyalásokon szó lesz a kulturális kapcsolatokról is. Á magyar és a vietnami kormány képviselői a tervek szerint szerdán aláírják a polgári légügyi megállapodásra vonatkozó keretszerződést, valamint a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni közös fellépést rögzítő dokumentumot. Csiha Judit, a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter és vietnami partnere egy privatizációs szándéknyilatkozatot lát el kézjegyével. Ez alapján a vietnami vállalatok és bankok magyar segítséggel alakulnának át társasággá. A Vietnamban tartózkodó mintegy 30 magyar üzletember szerdán fórumon vesz részt. Az MTI értesülései szerint az Eximbank és a Vietinde Bank között két szándéknyilatkozat aláírását tervezik: az egyik 10 millió dolláros vevőhitel-keretről, a másik egy 7,5 millió dollár értékű bambusz- rostlemez-gyár felépítéséről szólót. Tárlatszervezés törött térddel Hetvenedik évéhez érkezett Petkes József nyíregyházi festőművész Kállai János Nyíregyháza (KM) — Örömteli és kevésbé kellemetes dolgok apropóján kerestük fel tegnap nyíregyházi otthonában Petkes József festőművészt, aki éppen ma, azaz február 4-én tölti be hetvenedik életévét. — Valóban, 1928. február 4-én születtem a Partiumban (Románia), Tasnádon. Négyéves voltam, amikor a család Brassóba költözött. 1954-ben a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán diplomáztam. Tasnádra 1958-ban kerültem vissza, ahol öt évig tanáros- kodtam. 1963-tól 1986-ig Szatmárnémetiben tanítottam, ugyanitt szakfelügyelőként dolgoztam. — Magyarországra 1986- ban települtem át; azóta Nyíregyházán élek és dolgozom. Szeretem ezt a várost, az embereket, sok barátot szereztem az itteni évek alatt. Örülök, hogy a hetedik ikszem alkalmából a Városi Galériában reprezentatív tárlatomat láthatta a közönség. — Persze, öröm nincsen Aranyosapáti, Kisvárda, Máriapócs, Nyíregyháza, Nyírkércs, Szamosszeg (KM- L. Gy.) *— Sikkasztás alapos gyanúja miatt egy 40 éves nyíregyházi férfit őrizetbe vett a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és eljárást indított ellene. Az eddigi vizsgálat alapján a gyanúsított tavaly novemberben bizományos értékesítésre átvett egy debreceni nőtől egy Renault személy- gépkocsit, amelyet decemberben el is adott, ám a vételárát nem adta át a tulajdonosának. Hasonlóan járt vele egy másik autótulajdonos is, az elaNyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Üzemlátogatást szervezett kedden az Építéstudományi Egyesület (ÉTÉ) Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Csoportja valamint a megyei Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Szakcsoportja a Béker Beruházási és Kereskedelmi Mérnöki Kft. nyíregyházi gyárában. Az ÉTÉ megyei elnöke, üröm nélkül! A napokban Budapestre utaztamban balesetet szenvedtem. Még itt, a nyíregyházi pályaudvaron elestem, a térdemet vertem oda, keményen. A vonatra azért felültem, mennem kellett a berekfürdői alkotótelep művészeinek tárlatát szervezni. A Nyugatiból még elkecmeregdott kocsi árával a mai napig is tartozik. Nyírkércsen egy élelmiszer- boltot törtek fel ismeretlenek hétfő hajnalban, ahonnan 30 ezer forint értékű portékával távoztak. Kisvárdán egy bútorboltot látogattak meg éjszaka, onnan gázkonvektort és bútorokat loptak el, közel 100 ezer forint értékben. Hasonló sorsra jutott egy máriapócsi italbolt is, az éjszakai bevásárlók 70 ezer forint értékű ital- és dohányárut vittek magukkal. Aranyosapátiban egy maScholtz Béla hangsúlyozta: a megyei építészet és az azzal kapcsolatos tevékenység fejlesztésében igyekszik aktívabb szerepet vállalni a szervezet. A feladat elvégzéséhez indokolt, hogy a megye építészetében közreműködő vállalkozók, szervezetek és intézmények alaposabban megismerjék egymás munkáját, protem a Gellért Szállóba; az ottani orvos viszont — akkor már nagyon fájt a lábam — megvizsgált, mentőt hívott. A János Kórházban — ahol egy hétig nyomtam az ágyat — a röntgen törést mutatott. Most már itthon tartózkodom, várom, hogy a szó legpontosabb értelmében talpra állhassak. gánlakás pincéjét és garázsát törték fel ugyancsak hétfő hajnalban, ahonnan különböző élelmiszereket és értéktárgyakat loptak el, ezzel 72 ezer forint kárt okoztak. Szamosszegen egy 17 éves fiú alighanem zsendülő autó- versenyzői hajlamát akarta kiélni, ezért autóba ült, s vezetett is egy kilométernyit. A baj csak az volt, hogy a Mercedes nem az övé volt, s hogy a rövid furikázás után egy kerítésnek ütközve állt meg, 45 ezer forintnyi kárt okozva ezzel. Az autót nyitott állapotban, járó motorral szerezhette meg. fiiját, az esetleges együttműködésben rejlő lehetőségeket. Éppen ezért került sor erre a látogatásra, amelyen az üzemben gyártott épületszerkezetek mellett a tervezői gyakorlatot is megismerhették az épület- tervező. beruházó és kivitelező szakemberek. A most megszervezett akciót márciusban újabb rendezvény követi. — Fontos lenne a mihamarabbi felépülés, mert Hortobágyon február 15-én kezdődik egy alkotótábor. Szerencsére március 15-ig tart, úgyhogy van reményem a finisben bekapcsolódni a munkába. Aztán pedig elkezdem a következő berekfürdői tábor előkészítését. KisKeletkínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik 4 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Nyírségi kiadás: „Röntgenfelvételek” a rendelőkről, Harangszó a lemezen, Térkép örömről és bánatról, Mesterkurzus a tenoristával, A királynő koncertje. Szatmári és tiszaháti kiadás: Munkát ad az erdőtelepítés, A tanárok is tanulnak, Három év legjobb költségvetése, A természet rabja, Szebb tavaszt várnak a szurkolók, Zebrák focilabdával, Életet az éveknek, Nem éltek a lakók a lehetőséggel. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Ezüstdénár a tárlóban, Adócsomagot hozott a postás, Vörös tollak a kalapokon, Szóljon a (Dók-' tojrock!. Tájház idézi a múltat, Őrségváltás a klubban, Költői kérdés, Cite- rás, néptáncos toborzó. Mercedes a kerítésen Üzemlátogató építészek Az örök fiatal — hetven esztendős — Petkes József Harasztosi Pál felvétele