Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-25 / 47. szám

1998. február 25., szerda SPORT. Bronzos fiatalok Ötöt lőttek az utolsó találkozón Nyíregyháza (KM) — A har­madik helyért le­játszott találko­zón nagyon jól ment a csa­patnak, s az eredménnyel is elégedett voltam. Érté­kelte a hét végi Új Kelet Kölyök Kupa teremlab­darúgó-tornát a Városi Sportiskola edzője, ifj. Pók István. A fiatalok a bronzcsatában 5-2-re nyertek a Tátrán Presov ellen. — A torna elég egy kicsit pesszimista voltam, ugyan­is korábban három tornát játszottunk, ahol a csapat a középmezőnyben végzett — folytatta a fiatal tré­ner. — Nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna, sé­rültjeink is akadtak, ráadá­sul egy kicsit az akarással is gond volt. A nyíregyházi tornán az első találkozón még akadozott a játék, ugyanis három focistát kap­tunk egy korosztállyal fel­jebb lévő csapatunktól. Hárman még 1985-ös kor­osztályúak, így játszhattak velünk. Az összeszokottság hiánya akkor még látszott a gárdán. A második mécs­esén bár sokkal jobban ment, annak ellenére, hogy 3-2-re vesztettünk. — A bronzmérkőzésen már örömmel láttam, iga­zán játszanak a fiúk. Azt a Tátrán Presovot vertük 5-2-re. amely a későbbi győztes Debreceni Sl-től nagy csatában alig kapott ki. A játékosok ( Lukács, Varga, Rudolf. Ignácz, Ke­rülő, Szilágyi, Márkus, Koczák, Szabó, Bárány, Buzsik, Mikitovics, Kosko- vics. Benkő, Matejkó, Hor­váth. Szuharev) kitettek magukért. — Ezzel számunkra a te­remfoci ideje befejeződött, diákolimpiás meccsek kö­vetkeznek. Emellett várha­tóan meghívást kapunk Bé­késcsabára a Csaba Kupára, idehaza pedig indulunk a Jonatán Kupán. Szoboszlai és Leitereg Nyíregyháza (KM) — A megyei diákolimpia sakk-csapatbajnokságán a Krúdy és a Szent Imre Gimnázium szerezte meg a győzelmet. Eredmények, lányok: 1. Krúdy Gimnázium, Nyír­egyháza (Szoboszlai Zita, Fráter Szilvia, Mihalkó Ka­talin) 11, 2. Szent Imre Gimnázium, Nyíregyháza (Mester Tímea. Mihalkó Zsuzsanna, Mihalkó Gabri­ella) 6,5, 3. Ady Endre Gimnázium, Csenger (Bráz Réka, Farkas Judit, Vadász Ágnes), 6, fiúk: 1. Szent Imre Gimnázium, Nyíregy­háza (Leitereg Miklós, Ke­rékgyártó Tamás. Mersits Zoltán, Brinkács Krisztián) 13,5, 2. Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda (Ko­vács István, Sás István, Tát­rai Norbert, Balog Viktor, Ladányi Zsolt) 12,5, 3. Pe­tőfi Sándor Szakközépisko­la, Fehérgyarmat (Csóka Péter, Apagyi Krisztián, Bí­ró Zoltán, Kanyó Zoltán) 12,5. A fiúknál a 2. és 3. hely sorsát a Bucholcz számítás döntötte el. Megyénket az április országos bajnoksá­gon a két első helyezett képviseli. A Megye Bajnoka címért február 14-én küzdöttek a fiatal sakkozók. Lányok: 1. Szoboszlai Zita (Krúdy), 2. Farkas Beáta (Móricz, Fe­hérgyarmat), 3. Cserepes Mária (Krúdy), a lányoknál mindössze négyen indul­tak. Fiúk, minősítéssel ren­delkezők: 1. Leitereg Mik­lós (Szt. Imre), 2. Valkó Krisztián (Kossuth), 3. Jung János (Kossuth), mi­nősítés nélküliek: 1. Szűcs Róbert (Váci M. Tiszavas- vári), 2. Zámbori Richárd (Krúdy), 3-4. Csóka Péter (Petőfi, Fehérgyarmat), Brinkács Krisztián (Szt. Imre). Drámai egy pont Garai István nyolc triplát dobott Nyíregyháza, Nagykálló (KM) — Az NBA-ban egy ilyen végjá­tékról hónapokig beszélné­nek! Izgalmas körülmé­nyek között alakult ki a végeredmény az NB II. férfi kosárlabda-bajnokság hétvégi fordulójának nyír­egyházi mérkőzésén. Bár a kállóiak is otthon léptek pá­lyára, nekik nem alakult iz­galmasan a mérkőzés. MG. Főiskola-Karcag 111-110 (56-50). Mg: Pál 16/6, Kőkerti 6, Papp T. 14, Garai I. 35/24. Garai L. 6/6. Csere: Szmolinka 17/3, Mészáros A. 10, Király, Lengyel 2, Papp Cs. 5/3. Edző: Pénzes József. A második félidő zárónegye­dében fordított és átvette a vezetést a vendégcsapat. Olyannyira, hogy az utolsó percben hét pont volt az előnyük a karcagiaknak. Ekkor kezdett nagy hajrá­ba a hazai együttes, 108—110—nél Garai I. trip­lájával ismét fordult a koc­ka. Ám az izgalmaknak még nem volt vége, mert az utolsó másodpercben bün­tetőhöz jutottak a vendé­gek. Legjobbjuk keze azon­ban megremegett és egyik kísérlete sem volt jó. Ezzel nyertek az emgések. Nagykállói VSE-Kecs- keméti Univer 59-101 (33-51). Az akarással nem volt gond, viszont semmi nem sikerült a hazaiaknak. NVSE: Takács 10, Füzes 8, Csizmadia 18/3. Zom- borszky 2, Szabolcsi 12. Csere: Illés 9/3, Szűcs. Edző: Tisza András. Egy hellyel, de előrelépünk Nyírbátori FC: hibátlan edzőmeccsmérleg • A bentmaradás a legfőbb cél Nyírbátor (KM - B. T.) — Meglehe­tősen rapszodikus volt a bátori labda­rúgók őszi szezonja, pozitív végkicsengéssel. A rajt ugyanis feledhető volt, a hajrában viszont dobogó­eséllyel búcsúztak az idény­től Baracsi János legényei. Az edzőnek a tavaszi folyta­tás előtt nincs más vágya, mint az őszihez képest egy icipicit előrelépni. — Azt mondanom sem kell, hogy a téli felkészülés a fizikai alapozómunka időszaka — kezdett a visszatekintésébe Baracsi mester. — Ennek megfelelően dolgoztunk mi is, úgy érzem, az erővel most sem lesz semmi baj. Az ősz meg­mutatta, hogy valahol jó úton járunk, persze ennek a pár hó­napnak azért a képességek és készségesek magasabb szintre emelése is feladata volt. □ Azt kérdezni sem kell. hogy a nem éppen nagy téli bevásárlás következtében me­lyik poszton erősödött legin­kább a keret. — Igen, egyértelmű, hogy a csatársorunk „izmosodott”. Pedig különösebben Lőrincz és Tóth érkezését sem tervez­tük, teljesen váratlanul, mond­hatni véletlenszerűen kerültek hozzánk. Persze, emiatt egyál­talán nem bánkódunk, mert valóban gólerősebbek szeret­nénk lenni. Aztán az is további erősítést jelent, hogy hosszú sérüléséből végre felépült Csapos, így vele együtt három kezdőjátékossal bővült a szá­mításba vehetőek sora. Amúgy tizennyolcán vagyunk, úgy ér­zem ez már egy minőségibb ál­lomány, mint az őszi. CX Ez a célkitűzésben is je­lentkezik? — Nem hiszem. Maradunk az eredeti tervnél, vagyis a bentmaradás kivívásánál, ami nem szabad, hogy nagy gon­dot okozzon. Az én mércém szerint azért várok egy kis elő­relépést, vagyis akkor lennék igazán elégedett, ha az őszi huszonegy ponthoz képest legalább eggyel többet gyűjte- nénk a folytatásban, s ez a he­Mesteri tippek Äi Ki lesz a bajnok: Soroksár. Volán), de remélem nekünk Kiesők: Hajdúnánás, Ti- nem talál be. esetleg Szeku- szafüred és a Hatvan vagy la (Palotás). Eger. A tavasz meglepetése: Gólkirály: Koszía (B. Akár mi is okozhatjuk. Sikeresen Gokart a csarnokban Szombaton Sipos F Tamás koncertje lesz Tiszavasvári (KM) — Kar­cagra a győzelem reményével utaztak az OB II-es tiszavas­vári sakkozók, akik a nyolca­dik fordulóban ültek ezúttal asztalhoz. Karcag-Tiszavasvári ICN Alkaloida 5.5-6.5. A vendég Alkaloida a vártnál kisebb arányban nyert, mert két kulcsemberét is nélkülözte. Pontszerzők: Kocsis, Fehér, Mizik, Boros 1 -1, Rácz, Kato­na. Szavcsúr, Barta, Valkó 0.5-0.5. Menetel Chicago (MTI) — Sorrendben nyolca­dik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) címvédője, a Chicago Bulls. A Bikák a legutóbbi játék­napon a Cleveland Cavalierst győzték le 97-75-re. Az AP jelentése szerint a három ne­gyedet játszott Michael Jor­dan 17, Scottie Pippen pedig 13 pontot gyűjtött. A vendég Cleveland a találkozó folya­mán 33 százalékos pontosság­gal dobott kosárra. Vásárosnamény (KM) — Tovább gyűrűzik a rajt előtti furcsa események sora a vásárosnaményi NB III- as labdarúgóknál. A hét végén Farkas Béla edzőt mentette fel Nyíregyháza (KM),— Szom­baton délután négy órakor a majorettek és a versenyzők be­vonulásával kezdődik a West Kupa V. fedettpályás stadion gokartverseny a bujtosi csar­nokban, ahol ismét speciális pályát alakítanak ki. Varga Im­re főszervező elmondta, a szombati program este 7 óráig tart, a futamok között a majo­rettek ismét pályára lépnek, s a minimotorosok is körözni fog­Budapest (MTI) — A keddi sorsolás eredményeképpen eldőlt, hogy a Fal- co-Lépték KC a Danone-Hon- véddal, a Marc-Körmend pe­dig az Albacomp-SZÜV-vel mérkőzik a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében. A Magyar Kupa négyes döntő­jének helyszíne és a játékna­pok még nem ismertek. A helyszínről február 28-án, Pé­csett licitálás alapján dönte­nek. Információnk szerint a Tanárképző-Isobau is pályázni az elnökség, helyére Tóth Já­nos került. Tegnap pedig Pan- kotai Pál szakosztályvezető vette a kalapját, és mondott le tisztségéről. Pankotai indokait egyelőre nem árulta el, de nem cáfolta: tette összefüggésben nak. Az utolsó futamot követő­en Sipos F. Tamás koncertjé­nek tapsolhatnak a nézők. Va­sárnap délután két órakor star­tolnak a gépek. Ekkor rendezik az Old boys futamot, a résztve­vők: Sipos F. Tamás, a Szeren­csekerék két műsorvezetője, Viktor és Tamás, ifj. Tóth Já­nos, Hajiing Tamás. A vasár­napi versenyprogram hosszabb lesz mint a szombati, várhatóan este hat órakor zárul a viadal. szeretne a rendezésre. A téká- sok már régóta szeretnék meg­nyerni a szövetséget egy ilyen nagyszabású rendezvényre, persze ehhez megfelelő anya­giak is szükségesek. Az lesz ugyanis a nyerő, aki a legtöbb pénzt ígéri a rendezés jogáért. Az előzetesek alapján a négy klubból várhatóan hárman nem jelentkeznek. Március utolsó hétvégéjén kerül sor az eseményre. A televíziós köz­vetítésektől függ, hogy a csa­patok szombaton, vasárnap vagy hétfőn lépnek-e pályára. Pankotai Pál is távozik Kupadöntő Nyíregyházán? A helyszínről február 28-án döntenek lyezésben is megmutatkozna. Tavaly is így volt, akkor az NB Ill-ban a huszonöt pontun­kat huszonhattal gyarapítottuk a tavasszal. □ Az edzőmeccsek milyen képet mutattak? — Amióta én irányítom a csapatot, soha ilyen jót. Mind a tíz összecsapásunkat meg­nyertük, miközben rúgtunk öt­venegy gólt és csak hatot kap­tunk. Persze tudom, hogy eb­ből messzemenő következteté­seket nem lehet levonni, de azért ez a mérleg is mutathat valamit. Mert játszottunk erős ellenfelekkel is, az ukrán For­tuna FC például nagyon jó csapat volt. de a megyei NB III-as gárdák sem „kutya­ütők” Szóval bizakodó va­gyok, bár egy pár dolgot azért a héten még finomítanunk kell, aztán jöhet a Borsod Vo­lán rangadó. Mert ne feledjük, hogy a miskolciak a harmadik helyen állnak. Büntetik Madrid (MTI) — Ötmillió pe- zetás pénzbírsá­got kapott a spa­nyol Real Madrid labdarú­gócsapatának főszurkoló­ja, aki emellett három évig semmilyen sportesemé­nyen nem vehet részt—je­lentette a Reuters a spa­nyol belügyminisztériumra hivatkozva. Jose Luis Ochaita, a hí­res-hírhedt Ultras Sur szur­kolói csoport vezetője nem is focimeccsen renitenske- dett. Jósé ugyanis a nagy rivális FC Barcelona ellen még 1997-ben lejátszott kosárlabda-mérkőzésen rá­támadt az ellenfél játéko­saira. Arról nem szól a hír­adás, hogy Ochaita ezután milyen módon fogja nézni a foci- és a kosárlabda meccseket, mert az biztos, hogy ezeket nem igazán akarja kihagyni. Szurkolók Budapest (MTI) — Pénte­ken 17 órától a Ferencvá­rosi Művelődési Házban tartják az NB I-es labdarú­gócsapatok szurkolóinak találkozóját. Az eseményre meghívták Kovács Attilát, az MLSZ új elnökét. Sze­pesi Györgyöt, az MLSZ tiszteletbeli elnökét, vala­mint Lasz Györgyöt, az IN-KAL Security elnök­igazgatóját. A Krúdy Gimnázium leány- és az ÉVISZ fiúgárdája nyerte az V. korcsoportos kosárlabda megyei diákolimpiát. A Krúdy csapata (bal oldali képen): Sipos, Szegedi, Békési G., Békési D., Radványi, Sallai, Hajdú, Bekö, Dániel, Lalusz, edző: Kovács Tibor. Az ÉVISZ gárdája (jobb oldali képen): Zácói, Ványi, Marton, Bodnár, Szíjjártó, Héczei, Donka, Debróczki, Szabó, Aranyi, Bállá, edző: Kozma Tamás Harasztosi Pál felvételei van Farkas menesztésével. A hírek szerint az egykori szak­osztályvezető végleg nem száll ki a labdarúgás vérkerin­géséből, a megyei szövetség­ben betöltött elnökségi tagsá­ga továbbra is megmarad.

Next

/
Thumbnails
Contents