Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-24 / 46. szám

KULTÚRA 1998. február 24., kedd Pályázattal a poézisért Nyíregyháza (KM - K. J.) — Idén is megünnepeljük a poétákat, a verseket április 11 -én, a Költészet Napján. Nyíregyháza megyei jogú város közművelődési intéz­ményei a méltó megemlé­kezés érdekében pályázatot hirdettek. Szeretnék, hogy azok, akik kedvelik a művészetek e kifejezési módját, kapcso­lódjanak be a közös mun­kálkodásba azáltal, hogy e pályázati felhívásra jelent­keznek, és műveikéi tiszte­legnek a József Attila-i életműnek, szellemiségnek. A szervezők az alábbi műfaji kategóriákban vár­ják a jelentkezőket: versíró, versillusztráció, versfordító (idegen nyelvről magyarra és fordítva), versmondás. A pályázók szerény díja­zásban is részesülnek. A beérkezett munkákból kiál­lítást rendeznek a Városi Galériában, az írásművek megjelennek vagy elhang­zanak újságokban, rádiók­ban, televíziókban. Pályáz­ni különböző korosztályok­ban lehet. Egyaránt próbál­kozhatnak általános iskolá­sok, gimnáziumi tanulók, 18 éven felüliek, hivatáso­sak és amatőrök. A meghirdetők kérik: a pályázók alkotásaikat, je­lentkezésüket 1998. márci­us 25-ig a Városi Galéria címére (4400 Nyíregyháza, Selyem u. 12.) postázzák. Az eredményről 1998. április 11-én, József Attila születésnapján megyeszék­helyünk Kossuth terén bár­ki értesülhet — egész napos műsor keretében. Trombita harsog Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Váro­si Könyvtár, a Peregrinus Gyermek- és Ifjúsági Szö­vetség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a budapesti Körösi Csorna Sándor Ál­talános Szakiskola és Al­gimnázium — Trombita harsog, dob pereg... címmel — olvasónapló-pályázatot hirdet az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteleté­re. A pályázaton részt vehet minden 5-8. osztályos ta­nuló, aki tagja valamelyik könyvtárnak. A pályázók teendője: az ajánlott iroda­lom segítségével oldják meg a feladatokat, adjanak választ a kérdésekre. A ■ ■ ■ munkához szükséges köny­veket és segítséget a könyv­tárakban kaphatják meg. Beküldési határidő: 1998. április 5. Cím: Móricz Zsig­mond Megyei és Városi Könyvtár 4400 Nyíregyhá­za, Szabadság tér 2., vagy: Körösi Csorna Sándor Álta­lános Szakiskola és Algim­názium 1097 Budapest, If­júmunkás u. 13. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre és díjkiosz­tásra májusban, a Gyer- mekkönyvhónap keretében kerül sor. Fontos tudnivaló! A ki­töltendő (és beküldendő) olvasónaplókat a Móricz Zsigmond Könyvtár gyer­mekrészlegétől lehet igé­nyelni (telefonon, levélben vagy személyesen). Messze... ...a nagy erdő címmel ope­rettest várja az érdeklődő­ket a nyíregyházi művelő­dési központban február 28-án 18 órától. A műsor­ban neves budapesti művé­szek lépnek fel. (KM) A Lyukasóra... ...sorozat február 25-i, 17 órakor kezdődő előadásán a Kölcsey gimnázium diákjai szerepelnek a Magyar Hon­védség nyíregyházi Helyőr­ségi Klubjában. (KM) A transzcendentációs ...meditáció határairól tart előadást Bihari Gábor Nyíregyházán a VMK-ban február 26-án 18 órától. Sza kképesitést... ...adó számítógép-kezelői tanfolyam indul Nyíregy­házán az lmok Team Okta­tó Bt.-nél, amelyen táblá­zatkezelő, szövegszerkesz­tő és internetes ismereteket is el lehet sajátítani. Érdek­lődni a 314-180-as telefo­non lehet. (KM) Szatmári táncok Gyula (KM) — Elkészült a gyulai toborzófesztivál programja; az 1848/49-es forradalom és szabadság- harc kitörésének 150. év­fordulója tiszteletére, vala­mint az 1948-as gyulai első országos néptáncfesztivál 50. évfordulójára szervező­dő nagyszabású táncos gá­lára június 26-28-án kerül sor a Körös-parti fürdővá­rosban. Az együttesek — a hazai­ak mellett révkomáromi „Hajós”, valamint a Csík­szeredái „Hargita Tánc- együttes” — a Gyulai Vár­színház tószínpadán lépnek közönség elé. Az első estén a magyar műkedvelő nép­táncmozgalom maradandó értékeit bemutató műsort láthat a publikum, másnap két hivatásos táncegyüttes, a „Budapest” és a „Hargita” lép föl, s a harmadik napon kerül sor „Kossuth Lajos azt üzente” címmel meghir­detett toborzóbemutatóra. A különböző magyar tá­jak jellegzetes verbunkjait közönség elé varázsoló együttesek egyebek közt a székely, a kun, a szatmári és a palóc katonatoborzót járják majd el. A nyári gyu­lai toborzófesztivált rende­ző Erkel Ferenc Művelődé­si Központ tizenöt együttes félezer táncosának szerep­lésére számít. A város polgárainak a szócsövei Nyíregyházán a Szent István u. 4. szám alatt lévő, szépen rendbe hozott polgári ház díszítése Balázs Attila felvétele Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Tíz­éves jubileumát ünnepelte a hét végén a nyíregyházi Vá­rosvédő Egyesület. Az évfor­duló alkalmából figyelemfel­hívásnak szánt jubileumi em­lékülést rendeztek. Az egyesü­let munkájáról Fodor József titkár számolt be. Nos, a beszámolóból az egyesület sokféle, lelkes tevé­kenységéről nyerhettünk ké­pet. Ahogyan megfogalmaz­ták: „A város polgárainak a szócsövei vagyunk városszé- pítési-formálási ügyekben”. A városvédők sokat foglalkoztak például a II. világháború tragi­kus eseményeinek az emléké­vel. Részt vettek a háborús emlékmű létesítésében, ame­lyet a Hősök terén tíz évvel ez­előtt adtak át. A munka még ma is tart, most azoknak a ne­vét kutatják, akik a világhábo­rú harcaiban estek el. De az egyesület részt vállalt a tavaly felállított huszárszobor meg­valósításában, és a régi, útszé- li keresztek megmentéséért is fáradoztak. Több emléktábla elhelyezése fűződik ő nevük­höz. Nyíregyháza diáksága ré­szére évekig pályázatot hirdet­tek helytörténeti témájú dol­gozatok írására, a helyi esemé­nyek művészi ábrázolására. Lábossá Gusztávot, az egye­sület elnökét a tervekről, fel­adatokról kérdeztük. — Aktuális feladatunk a 48- as sírok felkutatása, rendbeté­tele a 150 éves évforduló tisz­teletére. Maradva az ünnepnél, március 15-én emléksétát szervezünk a te­metőben, és a 48-as sírokon vi­rágot helyezünk el. Megoldatlan néhány védett sírhely gondozá­sa. Mi szeret­nénk megrendez­ni azokat az ün­nepségeket, ame­lyeket nem az önkormányzat szervez, például a Hősök napján, október 6-án. A helyi és Nemzeti Pantheon számá­ra adatokat gyűj­tünk. Megoldás­ra váró feladat az emléktáblák, szobrok karban­tartása is. O Tervezik-e mostanában új emléktáblák ki­helyezését? — Régi adósá­ga a városnak és az evangélikus egyháznak utca vagy tér elnevezése a méltatla­nul mellőzött Geduly Henrik­ről, illetve emléktábla elhelye­zése. Ennek legmegfelelőbb helye a Luther-ház déli oldala lenne. O Hogyan kívánják aktivi­zálni a város lakosságát? — Például beszélgetés váro­sunkról címmel kötetlen cse- vejt tervezünk Nyíregyházá­ról. Jelenéről, múltjáról, jövő­jéről, irodalmi, zenei, építé­szeti értékeiről. Várjuk a vá­roslakókat, jöjjenek el, mond­ják el mit tudnak a régi Nyír­egyházáról, hogy tetszenek a város parkjai, terei. O Közeledik az ezredfordu­ló, ünneplésre készül a város... — Nyíregyháza színvonalas rendezvénnyekkel fog ünne­pelni. Szeretne ehhez egyesü­letünk is hozzájárulni néhány ötlettel. Jó lenne például, ha köztéri alkotásaink, neves épületeink díszmegvilágítást kapnának. Szép lenne, ha a ré­gi „pásztorbotos” lámpateste­ket, kandelábereket visszaállí­tanák eredeti helyükre O Gondolnak-e az utánpót­lásra, a fiatalok városvédő ne­velésére? — Egyesületünk egyik leg­jelentősebb feladata az ifjú­sággal való törődés, kapcsolat. Szeretnénk iskolánként egy­két pedagógust megkeresni, akik bekapcsolódnának a munkánkba, és a diákokat is megnyernék ennek a nemes feladatnak. Szeptembertől a tanárképző főiskolán speciális kollégiumot kívánunk beindí­tani. Régi tervünk egy helytör­téneti olvasókönyv szerkeszté­se, megjelentetése. A Szigligeti Alkotóház megmentéséért Budapest (MTI) — „A végső romlás állapotába került” Szigligeti Alkotóház megmen­tése érdekében a kormányhoz, illetve a művelődési tárcához fordult huszonhárom alkotó- művész. Az MTI-hez eljutta­tott felhívás szerint a kastély vakolata hullik, tetőzete össze­omlóban van, fűtése, vízveze­téke elromlott. „Mindez szomorú jelképe a magyar irodalom állapotának is.” Á felhíváshoz csatlakozók arra kérik az illetékeseket, ne engedjék, hogy elpusztuljon, idegenforgalmi vállalkozássá vagy rommá legyen az alkotó- művészek műhelye és mene­déke. Hajósné Vértes Antónia, az alkotóházat is működtető és tulajdónló Magyar Alkotó- művészeti Közalapítvány igazgatója elmondta: valóban mielőbbi felújításra szorul az épület teiőzete és közműalag- útja. A tető rekonstrukciója mintegy 18 millió forintos költségvetéssel múlt év szep­temberében elkezdődött és várhatóan márciusra befejező­dik. Évtizedek óta elmaradt az épület karbantartása. Elsősor­ban a művelődési tárcától vár­ja a közalapítvány a támoga­tást a feliújításra, továbbá szá­mít közadakozásra is. Ennek elősegítésére a Magyar Alko­tóművészek Országos Egyesü­letével karöltve létrehozta a Szigligeti Alkotóházért Ala­pítványt, amelynek kuratóriu­mában több írószövetségi tag is helyet foglal. Az alapítvány a kastély fel­újítására jött létre, ám kitűzött céljából még keveset sikerült megvalósítania. Az igazga­tónő hozzátette: az épület el­idegenítését vagy más célú hasznosítását nem tervezik. A későbbiekben is alkotóház­ként kívánják működtetni a kastélyt. Üdvözölnek min­den olyan kezdeményezést, amely hozzájárulhat a Szigli­geti Alkotóház megmentésé­hez. HIRDETÉS Könyvajánló Nyíregyháza (KM) — Az életben mindnyájunknak a magunk útját kell járnunk. E téren nem léteznek okos kézikönyvek, nincsenek bevett formulák, bevált módszerek. A most megje­lent Tovább a járatlan úton című könyv viszont hozzá­segít ahhoz, hogy kevésbé leegyszeresítve gondolkoz­zunk. M. Scott Peck könyve a Park Kiadónak abban a Hétköznapi Pszichológia sorozatában jelent meg, amely már számos jó taná­csot igyekezett adni a gyer­mekneveléstől az egyedül­létig. Csak jó oldala van- A legforgatottabb szakmai telefonkönyv -100 000 példányszámú megjelenés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében- Ingyen jut el valamennyi telefon-előfizetőhöz- Üzletági besorolás három nyelven A- Alfabetikus cégmutató jM- Egyedülálló hirdetési lehetőségek Hirdetésszervezés: Magyar Telefonkönyvkiadó Kft. 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-999 Fax: (23) 504-989 Internet: http://www.mtt.hu A szakmai teleionkönyv

Next

/
Thumbnails
Contents