Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
1998. február 14., szombat HÁTTÉR Kórházi osztály fedél nélkül Veszélyben a rehabilitáció • A pénzteremtés a tulajdonos feladata Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Súlyos veszély fenyegeti a megyei kórház rehabilitációs osztályát. A kórház vezetése úgy döntött, kiköltözteti.jelenlegi helyéről, más osztályokon helyezi el a betegeket. Kérem. segítsenek! — kaptuk a levelet szerkesztőségünk címére. melynek nyomán megpróbáltuk összegyűjteni, felderíteni a tényeket. Igen hamar kiderült, a Megyei Jósa András Kórház rehabilitációs osztályára két veszély is leselkedik: egyik, hogy az évek alatt összekovácsolódott kollektívát, az osztályon fekvő negyven beteget valóban szélnek eresztik, másik, hogy jelenlegi helyükön, a kórház legrégibb szárnyában az épület repedezik, azt a szakemberek életveszélyesnek minősítik. Életveszélyes — Február 4-én jelent meg osztályunkon a kórház műszaki igazgatója és orvosigazgatója. s közölték, az épület élet- veszélyes. március l-jéig el kell hagynunk ezt a helyet — mondja dr. Golenyák Béla, a rehabilitációs osztály főorvosa. — Azóta tudjuk azt is, hogy negyvenágyas osztályunkat eleve nyolccal kívánják csökkenteni, s nyolc betegünket a reumatológiára, tizenkettőt a szeptikus sebészetre, hatot-hatot pedig az egyes, illetve kettes számú sebészetekre fektetnek be. Bár az épület hibáit jómagam is többször írásban jeleztem és elismerem, a megoldással már csak azért sem érthetek egyet, mert az osztály szétdarabolása lehetetlenné teszi a szakmai munkát, komoly visszalépést jelent a betegellátásban, s ami a legkomolyabb. súlyosan veszélyezteti a legnehezebb helyzetben lévő betegeink rehabilitációját. Meg kell mondanom azt is, hogy a szakmai visszalépés mellett anyagi vonatkozásai is vannak a szétköltözte- tésnek, hiszen a négy osztályrészen történő működtetés egyeztetést, pénzt és szervezést igényel. A rehabilitáció az orvostudomány egyik fontos területe. Javarészt azoknak a gyógyítását. talpraál 1 ítását vállalja, akik egészséges emberből egy baleset, egy rossz mozdulat miatt lesznek egyik pillanatról a másikra bénák, nyomorodotTegnap még munkában, ma rehabilitáció közben, tolókocsiban... Balázs Attila felvétele tak, de segít azoknak is, akiket egy hosszas betegség tesz mozgásképtelenné. A rehabilitáció az a terület, ahol az orvosnak nem csak komoly szaktudásra, de sok-sok türelemre. empátiára is szüksége van ahhoz, hogy páciensével elhitesse: van értelme a hetekig. olykor hónapokig tartó küszködésnek, s van kiút a tolókocsiból is. Ez az a terület, ahová a kórház egyéb osztályairól jönnek a betegek azért, hogy megtanulják ismét a járást, az evést, az életet, s ez, amelyre a fejlett országok egészségügyében a legtöbb pénzt és a legtöbb figyelmet szánják... Az épület műszaki állapota régóta ismeretes, de senki nem számított arra, hogy a helyzet ilyen rövid idő alatt válik drámaivá. Elfogyott a pénz — Az új kórházi szárny megépítésekor kiköltöztettük a régi épületben lévő osztályokat, a szülészetet és fül-orr gégészetet — mondja Orv László, a kórház műszaki igazgatója. — Ezt szerettük volna tenni a rehabilitációs osztállyal is. A költözés azért maradt el. mert az erre szánt pénz közben inflálódott, elfogyott. Szeretném hangsúlyozni, hogy kész tervvel és építési engedéllyel rendelkezünk egy korszerű, negyvenágyas új rehabilitációs pavilon megépítésére, amelyhez ötvenmillió forintra lett volna szükség. Ez a pénz most nem áll rendelkezésünkre. Tény ugyanakkor az is, hogy a szakértői vélemény szerint az épület födémszerkezete élet- veszélyes, a felelősséget nem vállalhatjuk magunkra. A megyei önkormányzattól és a központi pályázatokból származó pénzektől várjuk, hogy a problémára rövidesen lesz megoldás. A kórház tulajdonosa, a megyei önkomiányzat legutóbbi közgyűlésén téma volt a rehabilitációs osztály ügye. de pénzt sajnos nem kaptunk e célra. Nagyon reméljük. hogy az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket, előteremti a hiányzó forintokat, melyeket a kórház saját pénzével kiegészítve az új pavilon megépítésére fordíthatunk. — A megyei önkormányzat és a közgyűlési tagok ismerik a problémát, s bizton mondhatom. annak mielőbbi megoldására törekszenek — mondja dr. Kovács Árpád, a megyei önkomiányzat egészségügyi és szociális osztályának vezetője. — Tudjuk azt is. hogy 50-60 millió forint kellene a tervek megvalósításához. A megye konkrét költségvetésében ez az összeg azonban jelen pillanatban nem szerepel, de mint ,.vis major" helyzet, igenis nyilván van tartva. Mindent megteszünk azért, hogy amennyiben pótlólagos pénzekhez jutunk, a legeslegelső helyen oldjuk meg ezt az ügyet. A pénzek előteremtésére máris megvannak az ötleteink. Én optimista is, biztos is vagyok abban, hogy a megyei kórház tulajdonosa, a megyei önkormányzat mihamarabb megtalálja a módját annak, hogy a rehabilitációs osztály még átmenetileg sem szüntesse be a munkát. Annál is inkább, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az a szakmai minőség, ami ezen az osztályon tapasztalható, országosan is példa. Egy ilyen értéket nem lehet veszni hagyni. Séra Gyula, a kórház főigazgatója: — Számunkra nem csak az épület, a benne folyó munka is rendkívül fontos, hiszen a rehabilitáció a gyógyítás egyik fontos és beszédes fokmérője. Az épülettel kapcsolatos problémák a megyei önkormányzat előtt három éve ismeretesek, megoldásuk immár elodázhatatlan. Kérésünkre a finanszírozás és a szakmai főhatóság átmenetileg türelemmel kezeli az ügyet, mert velünk együtt reméli, hogy a tulajdonos önkormányzat mihamarabb előteremti az új pavilon építéséhez szükséges pénzeket. Reménykedés Mit tehet mindezekhez még az újságíró? Mindössze any- nyit, hogy a jószándékokat, az eddigi sikereket méltányolva a betegekkel együtt maga is remél. Hiszi, ha a kórház oly sokat lépett eddig előre, anyagiak miatt nem kell most — akárcsak egyet is — ellenkező irányba lépnie. A pám. emlékszem, sohasem káromkodott. pedig minden szónak, tettnek az aljára nézett. Amikor erre egyszer rákérdeztem. azt mondta, fiam. csak a tehetetlen ember teszi ezt. Pedig őt is elfogta néha az indulat, a harag. Ilyenkor magában elkezdett számolni tízig, de ötnél tovább sosem jutott, mert addig lecsillapodott. Emlékszem arra is. hogy ha indulatos volt. többször is emlegette a radai rosszsebet. Akkor is. amikor egyszer megfogták a vásárban vagy amikor a baltával az ujjara csapott. Előbb azonban a fogai között szisszentett egyet, számolt s csak azután következett az ő jámbor méltatlankodása. Kérdeztem is. hogy mi az a radai. de nem tudta. Tudod, így mondta nagyapád is, s ezzel el lett intézve a dolog. Másik számomra emlékezetes káromkodása az volt. amikor azt mondta: hogy az olyat is. hogy káromkodik, mint a kondás. Csodálkoztam is. mert a mi falunkban még a kondás sem káromkodott. Katonaviselt fiúk mesélték. hogy igazán és cifrán a jutási őrmesterek tudtak káRúgja meg a macska a rézfán fiityülőjét az anyádnak. Hallottam a szomszédunktól úgy is. hogy a fii ján fiityülőjét. Ma sem tudom melyik volt a helyes, lehet, hogy mind a kettő. Az ántiját, a teringettét. meg a macska rúgja meg. már enyhébb fokozat volt. tigy mim a menj a tömlőébe is. Meg a fenébe vagy a francba. Hallottam akkoriban még romkodni. Hogy így volt-e vagy sem. nem tudom. Azt viszont mára már igen, hogy a legtapintatosabb, legtapasztaltabb zupás őrmester is elbújhatna a ma káromkodásai mellett. Ma káromkodik az óvodás, az iskolás, a férfi, a nő, mindegy hogy hol. otthon vagy vendégségben, az utcán vagy utazás közben. Trágár szavak válnak mindennapiakká, közhelyekké, s később összeállnak kacska- ringós káromkodássá. A minap nem bírtam végighallgatni két iskolázott úr nem éppen épületes társalgását. A tökfej és a seggfej. a buzi csak kötőszó volt a későbbi ocsmányságokhoz képest, amit egymáshoz vágtak. Volt abban bőven istenezés is jelzőkkel. nőnemű és hímnemű variációkra. Nem bírtam sokáig. Amikor megkértem őket. uraim, nem lehetne szalonképesebben. kulturáltabban, egyikük megkérdezte, az úr nem szerzetes? Nem. nem vagyok, válaszoltam. Mint ahogy nem volt az a két elemis, csürhét hajtó kondás sem a falunkban. A tanulás ára E lhúzódó, nehéz vajúdás után végül is a napokban mégszületett a kormány döntésé arról, hogy a főiskolai és egyetemi hallgatók tandíjhitelt vehetnek fel a szeptemberben kezdődő tanévre. A hitelt a diákok tanulmányuk befejezése után tíz év alatt fizethetik majd vissza, és az összeg nyolcvan százalékára az állam garanciát vállal. Tehát: a hallgatók először az 1998 őszén kezdődő tanévben élhetnek ezzel a lehetőséggel, de közülük csak azok. akik már egy évet elvégeztek. Súlyos társadalmi problémára próbál gyógyírt adni ez a megoldás, amelynek azért mégsem tudunk feltétlenül örülni. Valójában a dolog mögött az van, hogy szemben az eddigiekkel, bizony jelentős mértékben megnő(tt) a tanulás ára. hiszen — mit szépítsünk rajta — a piacosodás, ha nem is klasszikus értelemben, de betört az iskolák falai közé is. Vannak ennek ellenzői és vannak helyeslői. Helyesli például a tandíj fizetését az, akinek a gyerekei közül közvetlenül egyik sem élvezi a tandíjmentesség által eddig szerezhető diplomák majdan kamatozó hatását. Márpedig az ország nagyobbik része ehhez a táborhoz tartozik: milliószámra vannak olyan családok, ahol már az érettségi után (vagy még előtte) bizony szükség van a fiatal családtag keresetére, még ha az alkalmi munka is. Ellenzi viszont a tandíj drasztikus emelését mindenki, aki úgy gondolkodik: az államnak a legjobb befektetés az oktatás támogatása, hiszen a kiművelt emberfők vihetik előbbre a nemzetet s ez megér minden pénzt. A társadalmi igazságosság, az arányos teherviselés kényszerhelyzetet szült: az állam bármennyire is igyekezett az utóbbi időben növelni a felsőfokú képzésnek juttatott támogatást, ezer irányból érkeztek a panaszok, jelentkeztek a csődhelyzetek, sérült maga a képzés is anyagi eszközök hiányában. Tehát a tandíj ilyen tekintetben elkerülhetetlen, bár meg kell jegyezni, hogy most kevesebb szó esik a tandíjmentességről, ami ugye bizonyos szociális szempontok figyelembe vételét jelenti s a kiadások számottevően csökkenthetők a jó tanulmányi eredményhez kötődő ösztöndíj-rendszerrel. Angyal Sándor Micsoda buli és micsoda keblek... Ferter János rajza----------------------------------------------------------------------------gin-; >' , N--.m -- m m <-. ' sNagyobb szigort! N em is csak fő, de valósággal rotyogva forr, s már- már fedőt emel. A hatalmas „katlan" szerda esti eseménye túltett minden eddigi véres lövöldözésen: a sajtómágnás halálát máris az évtized gyilkosságaként aposztrofálják. Az országos rendőrfőkapitány döntése alapján a Központi Bűnüldözési Igazgatóság folytatja a Fenyő János meggyilkolása miatt indított nyomozást. Igen, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak kiemelt feladata a bolti sorozatgyilkos, a már csak 6.35-ösként emlegetett gyilkos elfogása. A kormány csütörtöki ülésén úgy fogalmazott a miniszterelnök: ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság! Micsoda ráérzés! — helyeselhetnénk, úgy csekély tíz- millióan. A közbiztonság javítása érdekében a rendőrség az azonnali lépéseket már megtette: speciális nyomozócsoportokat hozott létre, és több száz rendőrt vezényelt a közterületekre. Rövid távú intézkedésként megszigorították a határőrizetet, valamint megvizsgálják, miként lehet közelíteni a magyar vízumpolitikát az EÜ-tagállamok gyakorlatához. A következő kormányülésen a határellenőrzés szigorításáról lesz szó. Mindezek mellett nem maradhat el azoknak a folyamatoknak az elemzése, amelyek 1990 óta a jelenlegi helyzethez vezettek. S talán ez utóbbi a leglényegesebb. Mert nézzük csak a Fenyő-dossziét! Még annak idején a Fabulon reklámmal nevet szerzett fotós egyéni példája sok mindenre választ ad, hogyan is lehetett és lehet nálunk milliárdokra szert tenni, hatalmas villát építeni a Budai Tájvédelmi Körzetben, erdőnyi fát letarolva. A Népszava főszerkesztő-helyettese a szerdai gyilkosságot követően is e jelenségről beszélt, az előttünk játszódó véres valóságról. A bűn levében fő(a)városunk: Budapest, te csodás! Lejler György ÜIÜ8I 1 i \ 5 [; f•’I ’ k j \ fjj \ •* fflK JK-----------------------------------------------------------------------------
