Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-08 / 6. szám
1998. január 8., csütörtök HATTER Csere, leltár, téli vásár Kell hozzá a blokk, s persze nem árt tudni, hol vették a karácsonyi ajándékot Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Mit tehet az ember, ha férfi, és karácsonyra három egyforma nyakkendőt kapott? Vagy sálat. De hát mi mást is lehet venni egy férfinak ajándékba, ha még csak nem is dohányzik? Hát, nyakkendőt. Vagy sálat. Egyértelmű a megoldás: csere. Kell hozzá a blokk, s persze nem árt tudni, hol történt a vásár. Korábban jogszabály írta elő: a hibátlan árut a vásárlástól számított nyolc napon belül köteles becserélni a kereskedő. Mára ez megszűnt: a jogszabály erről nem rendelkezik, a cserét a kereskedőre bízza. Más kérdés, ha hibás áruról van szó, ilyenkor a minőségi kifogásra vonatkozó rendelkezés szerint kell eljárni. Célszerű Elvileg minden üzletben, látható helyen kifüggesztve kellene tájékoztatni a vásárlókat arról, milyen lehetőségeik vannak a minőségi kifogások érvényesítésére. S bár tájékoztatási kötelezettségük nincs a kereskedőknek, Holló János- né, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője mindenesetre célszerűnek tartaná, ha már a vásárláskor tudnák a vevők, mire számíthatnak a reklamációnál. Nyilván vannak olyan termékek, amelyeket nem célszerű cserélni. Korábban is tiltotta a jogszabály — főképp egészségügyi okokból — a fehérneműk, kozmetikumok, élelmiszerek, gyermekjátékok és egészségügyi cikkek cseréjét. Az egészséges kereskedői gondolkodás — és az egyre élesedő verseny — természetesen azt diktálja, hogy a csere útjába ne gördítsenek akadályt. Hiszen mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy a vevő újra és újra nála vásároljon, kellemes érzéssel távozzon. Egy dologra azonban nekünk sem árt odafigyelni, mielőtt A Keletben már megkezdődött a téli vásár útnak indulnánk: az év első napjait a nagyobb üzletekben általában a leltározással szokták tölteni, tehát néhol zárt ajtókat találunk. Árcsökkentés A nyíregyházi Kelet Áruházban azonban ezen már túl vannak: a múlt hét utolsó három napján számba vették a készletet a pincétől a „padlásig”, s mert mindent rendben találtak, január ötödikén téli vásárral nyitottak. Férfi-, női és gyermekcipőket, kabátot, dzsekit, ruhát, öltönyt kínálnak 30-40-50 százalékos árengedménnyel. Mindent leértékeltek, ami a téli ruhatárba belefér, hiszen februárban már hozzák a tavaszi kollekciót. A téli vásár addig tart, amíg a készlet — utóbbit azért szeretnék bővíteni, ha a partnerektől tudnak kedvezményesen szállítani. A Keletben szó nélkül becserélik a vevő kérésére az árut. A karácsony utáni napokban a cseréket már le is bonyolították — elenyésző volt egyébként azoknak a száma, akik ezzel a kéréssel fordultak az eladókhoz. A Nyír-Centrumban az a legnagyobb újság, hogy az emeletről leköltöztek a földszintre: már az ajtóban fogadják a vásárlókat. Aki decemberben nem járt az áruházban, az élete nagy üzletét hagyta ki: hétről hétre nagyobb engedményt adtak szinte mindenből: féláron volt a cipő, hetvenszázalékos engedménnyel konfekcióáru. A vásár egyébként még most is tart, de már kisebb a készlet. A leltáron már itt is túl vannak, január máso- dikán elvégezték — akkor bonyolították le a költözést is. A két ünnep között cserélhették be az ajándékokat a vásárlók. Itt egyetlen szempont: érezze a Balázs Attila felvétele vásárló, hogy törődnek a gondjával, és megoldják. Nyírfa-leltár A Renomé Rt. üzleteiben folyamatosan zajlottak le a leltárak, utoljára maradt a Nyírfa Áruház. Itt január 9-10-én veszik számba a készletet, ami egyben azt is jelenti, hogy pénteken és szombaton az áruház első és második emelete zárva lesz, a földszint viszont nyitva. Blokk ellenében a Renomé valamennyi üzletében a vásárlástól számított nyolc napon belül becserélik a karácsonyi ajándékot, ha valamiből többet kapott volna valaki, vagy éppen a mérete nem stimmel. Rugalmasan kezelik a határidőt, egy-két nap csúszásból nem csinálnak gondot. Téli vásár várhatóan a hó végén lesz: a cipők, illetve ruházati termékek lesznek olcsóbbak. A mintaférjek elkísérik asszonyaikat társaságba is. Színházba, vásárolni. Ilyenkor néha beülnek a presszóba vagy csak leállnak csevegni az előcsarnokban és megbeszélik, hogy gyertek el akkor... És néha valóban megtörténik, hogy a régi osztálytársak, vagy egykori munkatársak egy-egy névnap ürügyén otthon is találkoznak, és kibeszélik magukból az elmúlt hónapokat, tartják a kapcsolatot egymással. A mintaférj tökéletesen idomított. Az ilyen összejőve-1 teleken szóba se kerülhetnek olyan témák, amelyekben a nők nem eléggé jártasak. Udvarias férfi hölgytársaságban nem beszél a spanyol labdarúgó-bajnokság éllovasáról, az Audi gyorsulásáról és a délszláv válság politikai megoldásáról. Ha férj még kezdő, jobb ha meg se szólal a társalgás közben, csak akkor ha neje igazolásul megkérdezi tőle: igaz Lajosom? Ha már eléggé képzett, és már sokszor végighallgatta a hölgy társaság csevegését, ő is kezdeményezhet beszélgetést a neje barátnőjének férjével, és ígv afféle párhuzamos beszélgetés alakulhat ki, melyet csak néha-néha kötnek át a témák, egy-egy helyeslés, megjegyzés formájában. Az igazi mintaférj gondolatvilága már megtévesztésig hasonlít feleségére, és ugyanazok a témák érdeklik. — Jaj de aranyos zakód minden héten két alkalommal. —Az Adonisz jó hely, mert koedukált. És hány gép van ott az erősítő teremben? —Nem is számoltam, mert én a lányokkal aerobikolok. Nézd milyen feszes a hasam, mint egy gyúródeszka. Mintaférjek van, a túriba vetted? A lila kockás mindig is jó! ment a szemed színéhez. —Remélem csak azért tűnt fel neked, mert ilyen anyagot nálunk még nem lehet kapni... De te meg hol vásároltad ezt a pepita zoknit, ugye térdfixes? Bizonyára sokat kajtattál utána, amíg sikerült hasonló nyakkendőt találni hozzá. — Engem a feleségem öltöztet... Igaz drágám? — Képzeld a múltkor összefutottam az OTP-hen a Gézával. Nagyon meg van öregedve. Látszik rajta, hogy agglegény. Pecsétes zakóját már be se tudta gombolni a hasán. Egyszerűen nem ad magára... — Te viszont jól nézel ki most is. Hova jársz tornázni? — Az Adonisz-klubba, — Valóban, parancsoljatok egy kis desszertet. Vegyetek bátran belőle, sárgarépareszelék nullaszázalékos joghúrt öntettel. — Te viszont mintha felszedtél volna néhány kilót... —Ez csak a látszat. Én gépeken gyúrom magam, és az látszik. Igaz drágám, hogy jobb vagyok mint valaha? De a múltkor a szaunában összeakadtam a Bozsóval. Akkora sörhasa van, hogy alig tudott bemenni az ajtón. — Rettenetes, és a hajaddal neked nincs semmi problémád? Nekem sajnos erősen hullik. Úgyhogy levágattam ilyen sportosra. Ezek a mai samponok ezt is selymessé varázsolják, és egyáltalán nem olyan sprőd, mint egy hajkefe. És Magdika így szereti simogatni, igaz életem? — Én hála istennek nem panaszkodhatok. De ma már neked is beöltetnek amennyi hajszálat csak akarsz. — Igen csak túlságosan költséges mulatság ez ma még. És te melyik vörös árnyalatot kéred a festéshez? Nagyon el van most találva? — A kilencest használjuk mind a ketten, mert ez megy Judit szeméhez. Együtt járunk a fodrászhoz is. Jolikához nekünk be se kell jelentkezni. Ha éppen van nála valaki, amíg befejezi befekszünk a szoláriumba... — Éppen kérdezni akartam, hogy szedtétek fel ezt a ragyogó színt. Hol voltatok az idén nyaralni, a Kanáriszigeteken vagy Tunéziában? — és ez így megy egész este. M ert a mintaférjek csak a jobb társaságban fordulnak elő, ahol nem kerülnek szóba trágár viccek. Ha mégis előbukkannak csiklandósabb témák, legfeljebb arról lehet szó, hogy Béla megkérdezi Dezsőt: — És mond, te azokon a nehéz napokon milyen betétet használsz? De jónevelésük tiltja hogy kimondják: barátnő-betétet. Cápa-eset F ürdőzők vertek agyon egy négyméteres fehércápát Dél-Afrikában, a fokvárosi tengerparti strandon, s még nekik gyűlhet meg a bajuk a törvénnyel, ami egy idő óta védi azon a tájon e ragadozó halfajt. Ä tenger — ezúttal nyilván betegségében parthoz tévedt — legyengült farkasának ordasaivá vedlett főemlősöket állítólag az vadította meg, s késztette a botokkal elvégzett és a helyi újságokban fényképen is bemutatott iszonyatos „hentesmunkára”, hogy előző nap nyomtalanul eltűnt az óceánban egy búvárkodó embertársuk. Áz esetről az újságíró szakmában már szállóigévé lett, a zöldfülű gyakornokot oktató valamikori szerkesztői mondás jut eszembe:„az nem hír, hogy a kutya megharapta a postást, az viszont annál inkább, ha a postás harapta meg a kutyát.” A fenti cápa-sztori ilyen értelemben hír a javából, ami már önmagában is elegendő ok lenne, hogy a széles nyilvánosság értesüljön róla, ám az én olvasatomban valami egyébről is szól. Talán nem minden tanulság nélkül való egy picit elgondolkodni a cápa ellen rendezett pogrom lélektanán. Micsoda indulatba csapott át a borzongatóan titokzatos, mozifilmek nyomán is sokakban magát a kegyetlenséget megtestesítő állattal szemben kialakult ősi emberi félelem, midőn a sekély vízben már védtelen, ártalmatlanná gyöngült haltorpedót fölfedezték? Milyen bosszúszomj tört rá az addig békés-vidáman strandolókra, amikor minden következmény nélkül körbekaphatták A CÁPÁT, s pillanatok alatt megrészegültek a sorstól váratlanul ajándékba kapott túlerejüktől? Félelmetes és homo sapiens mivoltunkról egyszerre nagyon sokat el is áruló jelenetsor ez. Mennyivel egyszerűbb, egyszersmind primitívebb dolog gyűlölni az idegent, az ismeretlent, mint megérteni, megismerni szokásait, belső törvényeit és megkísérelni a lehető legkevesebb konfliktussal együtt élni vele mindannyiunk elviselhetőbb léte érdekében. Galambos Béla Érdekes, még hó sem hullott a télen Ferter János rajza — HÉnSÉ Sunny Boy N em az első hangos filmről van szó, melyben A1 Jolson játszotta a főszerepet, s hatalmas meglepetést okozott, mikor a moziban ülők nemcsak tátog- ni látták, hanem a hangját is hallották. Nem is Niel Simon Sunny Boyáról, amely Napsugárfiuk címen Simor Ottó vendégjátéka volt a nyíregyházi színházban. Ez a Sunny Boy kéremszépen egy spanyol bika volt, amely már nem „működik”, de utódok ezrei hordozzák magukban különös génjeit. Kár, hogy nem lehet leírni. Sunny Boy milyen hangokat hallatott, mikor megközelítette a tehenet, s nem lehet végigkísérni hanggal a szerelmi jelenetet. Mert ha lehetne, olvasóink is megtudhatnák: mekkora baromságot kellett végighallgatni annak, aki véletlenül a Danubius rádió adását fogta meg hétfőn reggel. A két — vagy három ? — műsorvezető oly élethűen bárgyú bika- és tehénbőgéssel játszotta el a csak hallható jelenetet, hogy annak is elment a kedve a műsor hallgatásától, aki nem tud rádiószó nélkül élni. Miért akkor ez a „reklám” a rádiónak? Mert — legalábbis engem — többszörösen cserbenhagyott. Magánügy, hogy rossz alvó vagyok, de emiatt — hogy családomat ne zavarjam —, kis zsebrádiómat állandóan ágyba vittem, s éjszakákon át hallgattam a Kossuth műsorát. Míg meg nem szűnt az éjszakai adás. Attól kezdve a Petőfin hallgathattam volna a műsort, ám a középhullám ott is néma maradt, csak az URH-n jött volna az adás. És most már nappal sem jön, sőt, mikor bekapcsoltam hétfőn reggel a rádiót, az ultrarövid hullámon sem a Petőfi, hanem a Danubius bikája és tehene szólalt, illetve bőgött és bömbölt meg. Most azt illene ide írnom, hogy tudom, a rádió sem feneketlen zsák, nincs annyi pénze, hogy a nap 24 óráján át közép- és rövidhullámon szóljon hozzánk, de nem írom. Mert érthetetlen számomra, miért a nemzeti, közszolgálati rádiónak kell félrevonulni a kereskedelmi adók fogyaszt- hatatlan, műsornak nevezett étlapja elől? Miért azokat kényszerítik az adók keresésére és új készülékek vásárlására, akik kitartanának a megszokott, a hagyományos mellett? Ha gazdasági oldalról nézzük, a tisztességes piac sem így működik. Balogh József-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—----------------------------------
