Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-07 / 5. szám

1998. január 7., szerda 10 Kelet-Magyaiország I SPORT. Elosztás előtt Mán László M egint egy hír, amely csak félig volt igaz! Olyan információk jutottak napvi­lágra, mely szerint hétfőn este a nyíregyházi polgár­mesterasszonynál a megye- székhelyi fociról, annak jö­vőjéről lesz szó. Aztán kide­rült, hogy valóban volt ta­nácskozás, de nem a foci, hanem a város sportja volt terítéken. A város idei sportcélú támogatásának előszavát jelentette ez a be- széletés, amelyet a hónap derekán újabb, immár konkrétabb követ. A város vezetői mellett az NYVSC elnöke, az extrali­gás férfi röplabda, a súly­emelés, az atlétika, a labda­rúgás és a féifi kézilabda képviseltette magát majd kivétel nélkül úgymond el­nöki szinten. Az illetékesek imigyen akarják felmérni azt, hogy a városi kasszából a sportra jutó részt végül milyen arányban osszák el. Már megszokott, hogy ezeket a pénzeket nem lehet teljesen igazságosan elosz­tani. Mindig voltak és lesz­nek olyanok, akik sokallják majd a másoknak, és keves­lik a maguknak nyújtott tá­mogatást. Szinte lehetetlen objektiven, reálisan dönte­ni, hiszen miként mondják, az almát csak az almával, a körtét a körtével lehet összehasonlítani. Inkább essék szó arról, hogy a vá­rosi pénz lebontásánál mi­lyen szempontokat kellene leginkább mérlegelni. Egyfelől azt, hogy az adott sportág, vagy szak­osztály, mint a szórakozta­tóipar része, mennyire szol­gálja ki a sportkedvelőket, a város polgárait. Egysze­rűbben: mennyien kíváncsi­ak meccseikre, versenyeik­re? Amennyiben a sportág­ra nem ez a jellemző, akkor mennyire mozgatja meg a lakókat, tesz-e valamit az egészségesebb életmódhoz vezető út kialakításához? Ezek jelenthetik egyrészt az úgynevezett profi szakosz­tályok, másrészt az igazi amatőr rendezvények, egyesületek támogatását. A másik megközelítés ar­ra irányulna, hogy a város hírét mennyire viszik szét országban, világban. És itt kerülnek előtérbe a sokak által nem megfelelő módon kezelt, úgynevezett nem olimpiai sportágak. Ame­lyeknél legalább annyi, vagy sok esetben a sláger­sportágaknál még jóval több munka van az eredmé­nyek, a gyakorta világra­szólók mögött. A teljesség igénye nélkül gondolok itt például a rádiós tájfutókra, a tájfutókra, a küzdősportá­gak képviselői közül a kyo­kushinkai karatéra, a kick- boxra. Főként, ha figyelem­be vesszük, hogy az említet­tek között jó pár sportág nem tartozik az úgynevezett államilag támogatottak kö­zé, ám tagjai világverse­nyek dobogóin szereztek di­csőséget városunknak, me­gyénknek és hazánknak. L ehetetlen igazságo­san elosztani a ke­veset, mert a sport mindig kevesebbet kapott, mint amennyit megérde­melt. Am jó lenne, ha az ar­ra valóban jogosultak, a hozzáértők, a sportban és sportból élők megpróbál­nák megközelíteni azt, ami a többségnek jó, ami a leg­kevesebb feszültséget okoz­hatja a nyíregyházi sport­életben. Elhunyt Feri bácsi Nyíregyháza (KM) — Hat­vanhat éves korában el­hunyt Halász Ferenc, a MÁV nyíregyházi vonta­tásfőnökség vezetője, aki 1976-tói 1991-ig volt el­nökségi tagja az NYVSC­nek, ezen belül is hosszú; ideig a labdarúgó-szakosz­tálynak. Családja és isme­rősei mellett gyászolja őt az NYVSC is, Temetése janu­ár 7-én szerdán 11 órakor lesz az Északi temetőben. Győztes terem rajt Gólzápor az uszodások elleni meccsen Nyíregyháza (KM-M. L.) — Hétfőn este bajnoki ta­lálkozót játdszottak a bujto- si csarnokban. Mégpedig el­ső osztályút, hiszen az NB I- es teremfoci bajnokságban a nyíregyháziak a fővárosi uszodásokat fogadták. Nyíregyházi KFC-Ha- ga Build Pool Uszodatech­nika 10-9 (4-4). Bujtosi csarnok, 50 néző, v.: Drucs- kó, Geró. NYKFC: Krizsa- novszki — Banka, Krasz- nai, Spisák, Virág T. Cse­re: Vitkai (kapus), Kiszely, Együd. Csapatvezető: Sziky Gyula. A meccs úgy indult mint egy szép álom, hiszen Ban­ka mesterkettese után Krasznai is a hálóba talált. Ezt követően „Gori” a saját kapujába is betessékelte a labdát, amire Kiszely vála­szolt. És jött a fordulat, a hazaiak szinte tálcán kínál­ták a lehetőségeket a kont­rákhoz, a budaiak pedig egyenlítettek. Szünet után is volt miért izgulnia és bosszankodnia a publikum­nak, mert Kiszely és Banka góljai után 6-4 lett, aztán Együd is hálóba talált, de 7-7-nél újra egyenlített az ellenfél. Spisák góljára is válaszolni tudtak vendégek, ez megismétlődött, így az utolsó előtti percben 9-9 volt az állás. Aztán Krasz­nai (korábban is „beter­melt” egy öngólt) végre megszerezte a találkozó utolsó, a hazaiak győzelmét jelentő találatát. Tanulságos egy meccs volt, a nem éppen világverő uszodaépítők elleni. Mert a hazaiak megmutatták, hogy mi az erősségük és sajnos azt is, hogy mi a gyengéjük. Sziky Gyula: Éz még a szilveszteri malacunk volt. Szerdától Csehi is itt edz Tóth továbbra is várakozik, Plókai nem jön, Németh megegyezett a vasváriakkal Nyíregyháza (KM) — Ahogy azt Kulimár János, a Nyíregyházi FC ügyvivő elnöke jelezte, hét­főn este még egyszer felvette a kapcsolatot Csehi Zoltán­énál. a kabaiak támadójával. A megbészélés nem volt eredménytelen, hiszen a játé­kos jelezte, lenne kedve egy­kori klubjában, azaz az NYFC-ben játszani. Ezt alá­támasztandó eldőlt, hogy Csehi Zoltán szerdától a nyír­egyháziaknál tréningezik, re­mélhetőleg az egyezség is; megszületik vele. A megbí­zott elnök annyit mondott,; hogy január 10-ig, azaz pén­tekig mindenképpen szeretné nyélbe ütni az egyezséget. Tóth Attila, a Videoton kö­zéppályása továbbra is várja a nyíregyháziak jelentkezé­sét, viszont a szombathelyi Plókai Mihályról le kell mondania a klubnak. Németh Gyula ügyében megegyezett a klub és a Tiszavasvári, a já­tékos is igent mondott, így fél évig az Alkaloidában sze­repelhet kölcsönben. A vasváriakhoz kapcsoló­dó hír még, hogy gyengült Sándor Csaba megszerzésé­nek esélye. A Löki elnöke ugyanis nem igazán elfogad­ható eladási árat mondott. Ezzel együtt nőtt Leute Lajos visszatérésének esélye, aki Szkunccal karöltve Deme- :cserből lémé vissza a Szik--., szai-csapatba. A röpisek megint képernyőn Az NYVSC-Szabolcs Gabona hazai meccsét közvetítené az MTV2 Nyíregyháza (KM) — Januárban tévés meccsre készülnek a nyíregyházi, férfi röplabdások. Az előzetes ter- vezgetés alapján január 17- én, szombaton 17 órától élő egyenes adásban közvetítette volna az MTV2 az NYVSC- Szabolcs Gabona-Kazinc- barcika meccset. Már majd­nem biztos volt a közvetítés, amikor két akadály is közbe­jött. A Joma Kupát éppen akkor rendezik a bujtosi csarnokban, ráadásul január 18-án reggel Dunaújvárosba utaznak a röp­isek, hiszen a Dunaferr vendé­geként lépnek pályára. Emiatt ez az időpont nem jó a nyíregyháziak számára. Per­sze más ajánlat van, elképzel­hető, hogy a január 30-ra ter­vezett meccset, amelyen a Ka­posvár vendégszerepei Nyír­egyházán, január 31-re teszik át. Ez már sokkal kedvezőbb lenne. Elég ha csak a két gárda legutóbbi nyíregyházi össze­csapására gondolunk, amikor nemcsak legyőzte a bajnokot az NYVSC-Szabolcs Gabona, hanem az egyik játszmát 15-0 arányban nyerte. A kedvezőt­lenebb alternatíva szerint Cse­pelről közvetítenék a nyíregy­háziak vendégjátékát. Áz a te­rem viszont alkalmatlan a té­véközvetítésre. Ráadásul pont az NYVSC- Szabolcs Gabona-Csepe! mér­kőzést közvetítette december 1-én az MTV2 Nyíregyházá­ról. Akkor sima győzelmet aratott a nyíregyházi gárda, amelyben először mutatkozott be a másik kubai légiós, Mar­tinez. A döntés a közvetítésről várhatóan áthúzódik a jövő hétre. A brazilok Szingapúr (Reu­ters, MTI) — A szingapúri Foot­ball Expo ’98 el­nevezésű nemzetközi kiál­lításon Michel Piatini, a nyári franciaországi labda­rúgó vb-döntő rendezőbi­zottságának társelnöke azt mondta, Brazília lesz a vi­lágelső. — A legnagyobb eséllyel a címvédő gárda bír — mondta Platin. — További négy együttes (Argentína, Olaszország, Németország, Anglia) is jó reményekkel készülhet az eseményre. Fél évig még harminchatan Változási tervek: összeolvasztott mezőny • Tizenkét csapatos élvonal csak 1999-től Tiszavasvári (KM - B. T.) — Még a december 6-i MLSZ-közgyűlé- sen sérelmezték a másod­osztályú csapatok képvise­lői, hogy ők bizony elég sze­rény szerepet kaptak a lab­darúgás reformjaiért dolgo­zó munkacsoportban. Talán ezt enyhítendő hoztak ösz- sze egy tanácskozást hétfőn Szegeden, ahol csak az NB I/B-s klubok képviselői hallhatták, hogy egész pon­tosan milyen elképzelései vannak a kormány és a liga munkacsoportjainak. A tanácskozáson a Nyíregyhá­zi FC-t Kovács János pálya­edző, a Tiszavasvári Alkaloi­dát Mészáros László ügyveze­tő elnök képviselte. Utóbbit kértük meg arra, hogy vázolja az elhangzottakat. — Nemcsak a jelenlévők többsége, hanem Kiss Imre, MOB elnökségi tag és dr. Tö­rök Ferenc kormánybiztos is hangoztatta, hogy ennek az egész átszervezésnek a legna­gyobb vesztese talán az NB I/B lehet — kezdte az elnök úr. — Pedig a jelenlegi hely­zetben minden vezetőt az ér­dekel, hogy az ősztől milyen bajnokságban fog játszani a csapata. A munkacsoport kép­viselői vázolták elképzelé­süket, e szerint — és ez igen meglepő volt — a nyártól fél évre nemhogy csökkene, hanem egyenesen gyarapodna az úgynevezett élvonal létszá­ma. — A jelenlegi NB I. és NB 1/B mezőnyét ugyanis összeol­vasztanák, és a területi elve­ket, valamint egyfajta erősor­rendet figyelembe véve há­romszor tizenkét csapatos él­vonalat alakítanának ki. Ez a rendszerű bajnokság fél évig működne, ennyi idő alatt de­rülne ki, hogy az 1999/2000- as küzdelemsorozatra mely együttesek alkotnák az úgyne­vezett Premier Ligát. A cso­portok első négy helyezettjei jutnának a tizenkét csapatos elitbe, az ötödik-nyolcadik he­lyezettek pedig a szintén ennyi gárdát számláló Premier Liga B-be. Ez a két osztály lenne profi, ez alatt pedig amatőrök játszanának. Ä féléves baj­nokság és az új küzdelemsoro­zat között sem lenne szünet, 1999 tavaszán ugyanis ráját­szásban dőlnének el a konkrét helyezések. A jelenlegi hely­zetünkben tehát az is előfor­dulhat, hogy az Alkaloida egész tavasszal a kiesés ellen fog küzdeni, ám augusztusban mondjuk már a Fradi ellen ját­szik. O Ez a fajta átszervezés ho­gyan érinti a mostani kiesés­feljutás kérdését? — Az élvonalból nem lenne kieső, és a másodosztályból sem lehetne hova feljebb lép­ni. Persze a csoportok kialakí­tása miatt nem mindegy, hogy ki hányadik helyen végezne. Az NB I/B-ből viszont lenne búcsúzó, minként az NB II- kből is feljutó, az osztályozó­kat is lejátszanák. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel az egésszel csak időt szeretnének nyerni a reformmal foglalko­zók, teljesen jogosan, hiszen egy élő versenykiírást nem le­het csak úgy felrúgni a bajnok­ság közben. O Egyéb szervezeti kérdé­sekről volt-e szó? — A legfontosabb, hogy az MLSZ szerepét csökkenteni szeretnék, és nagyobb hatal­mat óhajtanak a ligák. A baj­nokságokat a liga írná ki, a szövetség csupán a labdarúgás szervezeti kereteit biztosítaná, valamint a nemzetközi ügye­ket felügyelné. O Megnevezték azt a tv-tár- saságot, amely tavasszal pusz­tán NB I/B-s mérkőzéseket közvetítene? — Nem, de a III. kerület el­nöke jelezte, hogy valóban akad egy komoly érdeklődő ez ügyben. Mondanom sem kell, hogy ez számunkra mégin- kább kedvező lenne a bevéte­lek miatt. A műlesiklás kapuvételének iskolapéldáját mutatja be az osztrák Anita Wächter az olaszországi Bormi- óban rendezett Világkupa versenyen AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents