Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-06 / 4. szám
1998. január 6., kedd HÁTTÉR A folyók nem tisztelik az ünnepet Megyénkben 118 települést, 200 ezer embert veszélyeztetnek az áradások Újévi árvíz a Krasznán Martyn Péter felvétele Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Tavaly nyáron az ember nem akart hinni a szemének. Ült a tévé előtt, rágcsálta a nem- tudommilyen mogyorót, s unottan kibámult az ablakon, mert a bemondó szerint most a német, cseh, meg holland árvízhelyzetről jönnek képek. Ugyan már, árvíz Németországban, legyintett a néző, hiszen ott gátak vigyázzák már a közkifolyókat is, Csehországban meg Svejk idejében volt utoljára árvíz. A képsorok azonban döbbenetesek voltak. Apró, nevesincs patakok öntöttek el falvakat, a nagyobb folyók pedig úgy megduzzadtak, s úgy feszítették az agyonázott gátakat, mint levegő a túlfújt disznóbelet kolbásztöltéskor. A gátak nem is bírták mindenütt a hatalmas nyomást: átszakadtak. Gyeplöszáron Szerencsére nálunk nem fenyegetett ilyen veszély, túlzás lenne azonban azt állítani, hogy Magyarországon nem kell félni semmitől, mi már mindent megtettünk azért, hogy gyeplőszáron tarthassuk a folyóinkat. Ráadásul hazánk vízkészletének kilencvenhat százaléka külföldön ered, a folyók vízgyűjtője az országot körbeölelő hegyvidéken található. Vidékünkön az atlantióceáni, a mediterrán és a kontinentális éghajlati viszonyok egyaránt érvényesülhetnek, ezért a forró nyarak, kemény telek mellett rendkívül szeszélyes csapadéktevékenységre is számítanunk kell. Az ország éghajlati és természeti viszonyai miatt — medence jellege, nagy kiterjedésű síkságai — bármely folyónkon bármikor előfordulhatnak árvizek. Az ország árvízi veszélyeztetettsége Európában egyedülálló. Az érintett terület meghaladja a 21 ezer négyzetkilométert, ez hazánknak csaknem egynegyede. Az árterekre figyelve egyedül Hollandia veszélyeztetettsége hasonlítható a miénkhez, ahol az árvízszint és a tenger szintje alatt az ország területének ötödé fekszik. Megyénkre a fenti megállapítások fokozottan érvényesek. Nálunk több mint kétezer négyzetkilométert, területünknek harmincnyolc százalékát veszélyeztetik az árvizek. E hatalmas területen 118 település található, ahol csaknem 200 ezer ember él. A megyei árvizek közül különösen emlékezetesek — és tragikusak — az ötven évvel ezelőtti, és az annál is súlyosabb 1970-es árvizek, mindkét esetben milliárdos károk keletkeztek. A számos-völgyi ár levonultával nagy lendülettel láttak hozzá a gátak megerősítéséhez is, ám, ahogy távolodtunk a tragikus esemény dátumától, úgy csökkent az építő kedv, s lehetőség, 1995-ben a védművek kiépítésében már alig érzékelhető változást jelentett a költség- vetés által biztosított forrás. Kormányhatározat A megyei közgyűlés legutóbb 1995-ben tárgyalta meg a megye árvízvédelmi helyzetét. Azóta—1995 karácsonyán — rendkívüli árvédelmi szituáció alakult ki a gátak mentén, mely megerősítette a közgyűlés által is elfogadott elveket. Az az esztendő egyébként is emlékezetes marad: a kormány — felismerve az addigi fejlesztési tendenciák tarthatatlanságát — kormányhatározatban kötelezte el magát az árvízvédelmi fejlesztések gyorsítása, a fenntartási keretek növelése mellett. Ebben rögzíti, hogy az árvízvédelem hosszú távú fejlesztési tervében a legsürgetőbb, 14,3 milliárd forint értékű feladat minél előbbi megvalósítására már a következő évben lehetőség szerint külön keretet kell biztosítani. Mindezek ismeretében megyénkben is elkészült a Fel- ső-Tisza vidék árvízvédelmi rendszerének fejlesztését megalapozó tanulmány. Megyénkben a két legsürgetőbb terület: a Tisza Záhony feletti, valamint a Szamos torkolati szakaszának fejlesztése a heves és magas árhullámok, a gátakban tapasztalható magassági és keresztmetszeti hiányok miatt. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által kidolgozott tanulmány tartalmazza a beruházási programot is, melynek indítására a múlt esztendő derekán került sor. A program az 1996— 99 között elvégzendő feladatokat tartalmazza. A megvalósítás prognosztizált költsége 1 milliárd 760 millió forint, amiből tavaly 200 milliót használtak fel, az idén 700 millió, jövőre pedig 850 millió forint jut a védelmi rendszer erősítésére. Folyószabályozás Első munkaként Gulács határában jó egy kilométer hosz- szon egy méterrel magasították meg a gátat. A bal parton Kisar határában egy 3,7 kilométeres szakasz kiépítése szerepel a programban. Ez a szakasz a Felső-Tisza egyik legalacsonyabb, legveszélyesebb része, itt is megkezdődött a fejlesztés. Az őszön 800 méteres szakasz kiépítését végezték el, a kivitelezés az idén folytatódik. A töltésfejlesztéssel párhuzamosan elkezdték a folyószabályozási munkákat is, tavaly Jánd határában voltak partbiztosítási munkák. Az idei és a következő évi gátfejlesztési munkák helyszíne: Milota, Tiszabecs, és Tar- pa, illetve a Szamos mellett Olcsvaapáti. Az árvízvédelmi rendszer helyzetét nemrég tárgyalta meg a megyei közgyűlés; egyetértőén tudomásul vette az eddig végzett, s a tervezett munkákat. [ Y Y a nem tanu^sz meS ! i kártyázni, örök vesz1 A. tes maradsz. Nagybátyám sokat hallott, unalomig ismételt mondása kelt életre a minap, amikor egy ismerősöm előadta történetét, melynek főszereplői a piros ulti és társai. Még az egypárti világban esett meg, úgy a hatvanas évek végefe- lé. — Világéletemben utáltam a kártyát. Egyszerűen zavart, hogy amikor a kártyákat néztem, hallgattam, mindig úgy találtam, a kártyajáték szabályai enyhén szólva nem lehetnek egyértelműek. Ha ennyi vita, veszekedés, olykor harag kíséri a kártyacsatákat. Talán a génekkel örököltem az idegenkedésem a kártyától, az apám is utálta, soha nem vette a kezébe az ördög bibliáját. Ismerősöm, jó előadó lévén, hamar észrevette, hogy gyengül az érdeklődésem, amint a kártyával szembeni ellenszenvét ennyire részletesen ecseteli. Valójában — mint ez később kiderült — ez csupán a bevezető nyitánya volt az elfuserált karrierjének. Tehát még az egypárti világban játszódott az esemény, amikor kiszemelték egy tekintélyes közhivatal élére. Magasfokú szakmai képesítés, megbízható politikai alapállás, rendezett csaérzi magát az ulti frontján. Aztán látva a vezetőjelölt megrökönyödését egy kissé enyhültebb arccal, mint aki csupán jót akar neki, kibökte, miért is kíváncsi annyira a kártyatudására. Kiderült, hogy az intézmény országos vezetője, aki elég gyakran Örök vesztes ládi élet, veleszületett szerénység és még hosszasan sorolta jellembeli érdemeit, értékeit a személyzeti vezető. Majd egy óvatlan pillanatban, amikor kettesben maradtak, mintha valami nagyon bizalmas dolgot kérdezne, karonfogta. — Mondd, Jancsikám, tudsz te kártyázni? A kérdezett nem tudta, hogy ez most komoly vagy vicc, netán valami beugratás. Nem is nagyon sietett a válasszal, csak mosolygott, mint aki érti is meg nem is a célzást. De a személyzetis úgy látszik nem viccelt. Újra megkérdezte, milyen erősnek megfordul a megyeszékhelyen, imádja az ultit és nem tud meglenni színvonalas kártyapartnerek nélkül. — Márpedig, ha a felettes szervek is igent mondanak, te leszel a megyei intézmény vezetője, és gyakran kel! majd kártyázni a pesti vezérrel. Na ne ijedj meg, nem ez a legfontosabb követelmény, de jó pont lenne, ha hagynád majd nyerni a nagyfőnököt. — Felőlem állandóan ő lehet a nyerő — válaszolt kicsit ingerülten a vezetőjelölt. — Én ugyanis még kártyát nem fogtam a kezembe, és senkinek a kedvéért nem fogok megtanulni játszani. Ha ezek után valaki azt gondolja, hogy ismerősöm e tulajdonsága miatt nem nyerte el az igazgatói kinevesét, talán téved. De az sem kizárt, hogy a kártya iránti analfabétizmusa is közrejátszhatott abban, hogy a bizalom vagy inkább a szimpátia valahol elszállt. Nem lett belőle igazgató. De az élet úgy látszik nem elégedett meg ezzel a befejezéssel, tovább írta a történetet. Ez pedig máj- napjainkban játszódott le. Ismerősömet megint kiszemelték egy megyei közhivatal élére, de a beígért állást mégsem ő kapta meg. Nemrég jutott a fülébe, hogy a ve- télytársa, aki végül is beülhetett a bársonyszékbe, egy városszerte / híres, nagystílű kártyás. És nem nagyon szeret veszíteni. Nagy felfedezéssel lett gazdagabb, melyet velem is megosztott: — Barátom, a világ az ulti körül forog. Az ulti örök, csak a rendszerek, kormányok, pártok változnak. Apropó, te tudsz kártyázni? Ingyenjogok T alán Horn Gyula sem gondolta, amikor ötletét nyilvánosságra hozta a 65 éven felüliek ingyenes utazásairól, hogy ő lesz a szilveszteri kabarék sztárja. Nem striguláztam, de tucatnyinál többen poénkodtak a tényen, ami egyébként kiváló közérzetjavító intézkedés — azok számára mindenképpen, akik jogosultak lesznek a kedvezményekre. Az illetékesek meg törhetik a fejüket a'konkrét lebonyolításon, mert az sem egyszerű, de legyen az ő dolguk. Hétfőn reggel újabb elképzelésekről értesülhettünk: gyeden lévő kismamák, hajléktalanok, a szegénységi küszöb alatt élők esetleges ingyenes utazásáról — bár a kedvezményezettek köre még változhat. Nem ízléses a kormányzó pártok eljárása — az elviselt rengeteg megszorító intézkedés után a választás évében róbertbácsiskodni —, amikor halvány fogalma sincs senkinek, hogy az új kedvezmények költségeit kik és miből fogják fizetni. Merthogy pénzügyi gondokkal küszködő részvénytársaságoknak, a MÁV-nak, a BKV-nak, a Malév-nek kell annak jelentős hányadát „kigazdálkodni”. Mielőtt a legfőbb kifogást említeném, kifejezésre szeretném juttatni, hogy alapvetően nem a juttatások ellen agitálok. Tudom, a jogosultak nagy többsége számára egyfajta segítség lehetősége ez, amiből még több is elkelne. A mértékkel van baj, különösen, ha ezek az ingyen dolgok szaporodásnak indulnak. Tudvalévő: ami ingyen van, annak korántsem olyan az értéke, mint amit megtestesít. Nem beszélve arról, hogy soha, senki nem tudja majd megmondani, mennyibe kerül az államnak ez a társadalmi ajándék. Nincs kizárva az sem, hogy csak töredékébe a jósoltnak, mert a jogosultak kisebb hányada él a lehetőséggel, mint az illetékesek gondolják. Sokkal tisztább és becsületesebb lenne, ha — mondjuk — 90 vagy akár 95 százalékos kedvezményű jegyet vehetnének az érintettek. Ők ugyan nem ingyen — de elviselhető áron — kapnák, az adományozó pedig tudná, mennyibe került az intézkedése. A tiszta helyzetnél nincs jobb. Marik Sándor Új év kezdődik! Ferter János rajza A történelemkönyvek (és a pedagógusok) belénk verték évtizedeken át, hogy a jobbágyrendszerben a röghözkötöttség volt a fejlődés egyik legfontosabb akadálya. Az ősiség törvénye csak árnyalta ezt az állapotot. A jobbágy nem hagyhatta el a faluját, nem vállalhatott másutt munkát, egész életében (a férfiak katonáskodását leszámítva) bezárva maradt a földbirtokos világába. Az ismeretei nem nagyon zavarták a gondolkodását, legfeljebb az indulatai csaptak ki a szívéből. De azokat erősen fegyelmezte a deres, majd a csendőrszurony. Sokáig azt hittük: a röghözkötöttség véget ért a jobbágyfelszabadítással. Felfedeztük az országot és a világot, megmámorosodtunk az ismeretszerzéstől, majd a két nagy történelmi kataklizma figyelmeztetett: a lehetőségek nem mindig harmonizálnak a vágyainkkal. Ez utóbbiak megvalósulása gyakran kívülre kerül az egyén akaratán. Mióta ismét a régi-új rendszert kóstolgatjuk, gyakran szembesítjük magunkban a múltat a jelennel. Vannak, akik nosztalgiáznak, mások megpróbálják kihasználni a mostani rendszer kínálta előnyöket, amíg csak lehet, hiszen később, amikor normálisan működnek a dolgok, már nem lehet ily mértékben gyarapodni. Úgy gondolom: egyre inkább azt tapasztalni, hogy a bizonyos röghöz kötöttség egyre jobban érvényesül. A családok jó része ma aligha vállalkozhat arra, hogy egy évben egyszer felutazzon Budapestre, elmenjen egy-két múzeumba, gyönyörködjön a főváros szépségében. Nem tudja kifizetni a több ezer forintos vonatjegyet, amihez még a tömegközlekedés díjai járulnak. De nemcsak a főváros marad ki az ismerkedésből. A Balaton még csak célpont lehet öt-hat évenként, de az Őrség vagy Sopron talán sohasem. Mondhatnák erre az okos emberek: nem kell messzire menni. A közeli Debrecenbe egy gépkocsis utazás legalább ezer forintba kerül. Oda pedig mégsem mehet az ember gyalog, ha néhány óra múlva vissza is akar indulni. Nagy István Attila Röghöz kötve —^.-------------—-----r$m
