Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
1998. január 3., szombat SPORT Kelet-Magyarország 7 A tavalyi év megyei krónikája (2) Vizes sikerek • Bujtosi rekord nézőszám •Súlyemelők világbajnoki kudarca Nézőrekord a bujtosi csarnokban, a magyar kézilabda-válogatott győzelemmel hálálta meg a szurkolást Balázs Attila felvételei Saját szobrát avató vívómester Nyíregyháza (KM) — Az év vége a számvetés időszaka, az új esztendő első napjaiban pedig még nehezen feledjük, hogy mi is történt pár hónappal korábban. Ami még elvileg a tavaly kategóriába tartozik, de azért mégsem volt olyan régen. Mi a magunk részéről kétrészes sorozatunkban próbáljuk számba venni, hogy a megyei sportéletben melyek is voltak a legfontosabb események 1997-ben, azaz az elmúlt esztendőben. JÚLIUS. A nyári melegre főként az atléták pillantanak vissza szívesen. A nyíregyházi fiatalok hét aranyat szereztek a serdülő bajnokságon, majd hosszú évek után ismét felnőtt magyar arany termett, Kürti Éva súlylökésben állhatott a dobogó legfelső fokára. Emellett diszkoszban egy bronzot is szerzett. Atlétáink külföldön szintén szerepeltek, a nem sokkal azelőtt az NYVSC-hez igazolt Szentgyörgyi Katalin aranyat nyert a ljubljanai ifi EB-én. Dr. Pikó Károly, Bá- kány András és Zajcz László indult a dél-afrikai veterán világbajnokságon, dr. Újhelyi János és Horányi Zsuzsa pedig a norvégjai Tromsban az éjszakai maratonin. Sóstón rendezték a korosztályos úszóbajnokságot, itt a két nyíregyházi ezüst és egy bronz született. Rekordnevezővel (193) kezdődött és ért véget Nyíregyházán a 16. Nyírségi Torna nemzetközi sakkverseny, ismét színvonalas küzdelmet hozott a Szabolcstej Bereg Kupa nemzetközi rádióstájfutó verseny. Ekkor jelentették be, hogy 1998-ban Nyíregyházán rendezik a sportág világ- bajnokságát. A leégett templom felépítéséért focizott Ko- csordon jótékonysági meccsen a Vasas. AUGUSZTUS. A vizes és sikeres hónap. Mert az NYVSC úszói remekeltek a világversenyeken. Kovács Rita a sevillai EB-én 25 km-en aranyat szerzett, 5 km-en pedig ezüstöt. Nem sokkal később a macedóniai Világ Kupa-viadalon másodikként csapott célba. Glasgowban, az ifi EB-én sem fukarkodtak az eredménnyel a nyíregyháziak, Pécsi Anett bronzérmet úszott. Itthon is taroltak az NYVSC- sek, de nem telkében, hanem tájfutásban, hiszen a péceli országos bajnokságon kilenc-ki- lenc aranyat és ezüstöt szereztek, valamint három bronzot. Az NYVTC teniszezői a kor- osztályos bajnokságokról egy második hellyel és hét bronzéremmel tértek haza. A Nyíregyháza Nagydíj férfi kézilab- datomát a Kárpát-Hús NYKC nyerte, az Alkaloida a harmadik lett. Az ülőröplabdában a hajdúszoboszlói BEK-döntőn a Piremon nagy lehetőséget elszalasztva végül a harmadik helyen végzett. A nyíregyházi gyaloglók egy bajnoki címet és egy harmadik helyet szereztek a békéscsabai junior bajnokságon. SZEPTEMBER. Ismét sa- lakmotorzúgástól volt hangos a Nyíregyházán a Zalka Máté utcai stadion, a vaspapucsosok egykori főhadiszállása. Sajnos a sportágnak vége megyénkben, a bemutató talán újraélesztési kísérlet volt. Rajtoltak csapataink az első osztályú kézilabda-bajnokságokban. A hölgyeknél a Kisvárda Papp-Ker KC vendége a Vasas voit sajnos a fővárosiak nyertek. Sportágtörténeti találkozó volt Vasváriban, hiszen az Alkaloida férfiai elsőként játszhattak első osztályú pontokért. Amelyekből kettőt szereztek a nyitányon, hiszen nyertek a szolnokiak ellen. A Kárpát- Hús NYKC-nak tévémeccses premierje volt, sajnos a Duna- ferr győzött. Az extraligás férfi röplabdázók a férfi bajnoki nyitányon visszavágta a dunaújvárosiaknak. Az NYVSC Szabolcs Gabona a nem sokkal előtte rendezett Csapó Kupán nyert a Vasas és a Nagybánya előtt. A piros-kékeknél már játszott az első kubai, Cu- tinho. A lengyelországi Kosaimban rendezett súlyemelő senior világbajnokságon nyíregyházi Molnár Miklós szakításban első, lökésben és összetettben a második helyen végzett. A Debrecenben rendezett kick-box utánpótlás Világ Kupán a nyíregyházi Miló Viktória és Fintor Gábor révén két aranyat szereztek. Az atléták országos serdülő ügyességi és dobóbajnokságán a megye- székhelyieknek három bajnoki cím és egy ezüst jutott. Nyíregyházán rendezték a nemzetközi Bütyök félmaratonit, egyben országos bajnokságot. A férfiaknál a kenyai Musto, a nőknél a román Staicu volt a leggyorsabb. Az NYVTC teniszpályáin egy hétig ütötték a labdát a budmil magyar bajnokság résztvevői. A férfiaknál nem kis meglepetésre a nyolcadik helyen kiemelt Lukács nyert, a nőknél a szintén angyalföldi Földényi győzött. A jugoszláviai terepíjász Európa-bajnokságon Szedlár János encsencsi polgármester ezüstérme lőtt. A Nyíregyházi Polgári LK fiataljai két aranyat szerzett az utánpótlásbajnokságon. Lausanne-ben nem kis meglepetésre a görögök ünnepelhettek, hiszen kiderült: Athén rendezheti 2004- ben a nyári olimpiai játékokat. OKTÓBER. A nagy durranás a nyíregyházi súlyemelő magyar bajnokság volt. Az NYVSC versenyzői közül Feri Attila és Farkas Zoltán aranyat nyert súlycsoportjában, Popa Adrián ezüstöt, Juhász Istx’án pedig bronzot emelt. Szép nyíregyázi arany született a Jégszinházban rendezett junior ökölvívó magyar bajnokságon, nem volt viszont ilyen eredményes a névváltozáson átesett női extraligás röplabdacsapat, a Szakszig Női Röplabda Club bajnoki rajtja, hiszen a nyíregyháziak vereséget szenvedtek Tatabányán. Ami a labdarúgást illeti, edzőváltás volt Tiszavasvári- ban. A magyar foci nagy traumáját a világbajnoki pótselejtező első meccse okozta, amelyen az Üllői úton 7-1-re kikaptunk a jugóktól, így a visszavágó már csak formalitás volt. Nyíregyházán nagysikerű megyei sportfórum volt. NOVEMBER. Ismét megerősítettük a hírt, miszerint immár az idén szeptemberben Nyíregyháza rendezheti a rádiós iránymérő világbajnokságot. Az NYVSC Szabolcs Gabona férfi röplabdázói a CEV Kupában azzal a nagybányai csapattal kerültek össze, amelyet korábban már többször is legyőztek. A bujtosi csarnokban csak 3-1 -re nyertek, Nagybányán viszont 3-0-ra kikaptak, így kiestek. Ezt követően újabb kubaival gyarapodott a csapat, hiszen megérkezett Ernesto Martinez. A kick-box full contact magyar bajnokság nyíregyházi döntőjében a Farm-Traktor SE versenyzői közül Czabán Csaba, Broda Róbert, Szilvási Tibor és Haraszti Mihály aranyérmet nyerte. Az ökölvívó ifi, majd a serdülőbajnokságról első helyezéssel térhettek haza a nyíregyháziak. A kemecsei Tóth István szintén első lett az országos erőemelőbajnokságon. A hónap meccse a magyar-svéd férfi kézilabda EB-seíejtező volt. A bujtosi csarnokban rekord született, mert majd ötezeren láthatták (sokan inkább csak hallhatták) a mérkőzését, amelyen a magyar együttes győzött. Egyre másra zártak a labdarúgó-bajnokságok. Az NB I/B-ben megyei rangadóval ért véget az őszi szezon, idegenbeli sikerével a Nyíregyházi FC listave- zetőként, a Tiszavasvári Alkaloida a 18. helyen várhatja a folytatást. DECEMBER. Nem éppen eseménydús hónap, ám azért volt mit feljegyezni. Ekkor rendezték a thaiföldi súlyemelő világbajnokságot, ahol leszerepeltek az NYVSC emelői. Farkas szakításban kiesett, lökésben hetedik lett. Popa összetettben a kilencedik helyen végzett, Feri pedig el sem indult. A hírek szerint sérülten utazott ki, előbb úgy volt hogy nem indul, aztán mégis nevezni akarták, ám ekkor túllépte a súlycsoportot. A fiatalok viszont remekeltek a korosztályos bajnokságokon és a megyebeliek négy aranyat, valamint számos egyéb érmet nyertek. Az ökölvívó felnőtt bajnokságon a hölgyeknél Miló Viktória aranyos lett, Mester László és Telekfi Mihály pedig második. Ismét sokan játszottak az ICN Alkaloida Kupa teremlabdarúgó-tomán. Ami a labdarúgást illeti, megtartották az idei világbajnokság sorsolást és lemondott Ku- limár János, az NYFC elnöke. Ez a hónap a választások és ünneplések ideje, nagy sikere volt a megyei sportgálának, amelyen kihirdették a megye, illetve sportágak legjobbjainak nevét. A messzi távolban egy magányos futó képviselte hazánkat. Suba Ernő is résztvevője volt a 25. Honolulu Maratoninak. Szatmárnémeti (Sike Lajos) — Nyíregyházán is jobbára csak a szakmabeliek tudják, hogy a romániai vívósport legjelentősebb központja itt a szomszédban, Szatmárnémetiben van. Köszönhető ez egy kiváló mesternek, aki a helyi hagyományokra építve, ötven esztendeje vívóiskolát alapított a városban. A régi Kazinczy utca (a nyíregyházi bejáró) szecessziós épületének emeletén ma is megvan az a terem, ahol Csipler Sándor, Hasukler István, Jencsik Kati, Weisböck István, Tasi Zsuzsa, Gyulai Ilona, Sze- pessy József és a többi világ-, olimpia és Európa- bajnok lépteit irányította. A messzire hangzó sikerekre építették aztán meg Szatmárnémetiben a világ egyik legnagyobb külön vívótermét, ahol egyszerre tizenkét páston lehet edzeni, illetve versenyezni. Átadás óta az elmúlt húsz évben, szinte megállás nélkül a vívók ismert kiáltásától (an- gard) hangos, gyermekek százai ismerkednek a sportággal. Edzőik — Jencsik Kati mellett Lengyel Éva, Tasi Zsuzsa, Domokos Feri, Tóth István és mások — Csipler Sándor iskoláján nevelkedtek. A ma 87 éves mester tanítványai már-már az egész világon megtalálhatók, hisz Egy hét haladékot... ...kaptak a belga Forma-les Grand Prix szervezői a nemzetközi szövetségtől (FIA), hogy megállapodjanak a belga kormányzattal és a tiltó rendelkezések ellenére a futamon jelen lehessenek a dohánygyártó cégek reklámtáblái. Az FIA a jövő héten véglegesíti idei versenynaptárát. Ha nem lesz egyezség, a belga Grand Prix-t törlik az idei Forma-1-es műsorból. A kettes bob... ...Nemzetek Kupáján, Kö- nigsee-ben: 1. Langen, Zimmermann (német), 2. Huber, Tartaglia (olasz), 3. Dostthaler, Platzer (német). A Nemzetközi... ...Labdarúgó Szövetség kérte az 1999-es junior labdarúgó-világbajnokság új- zélandi szervezőit, hogy van belőlük — a legtöbb — Magyarországon, Németországban, Svédországban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában. Talán mondanunk se kell, kevés kivétellel edzők vagy még aktív versenyzők. Csipler Sándor négy alkalommal vezette a romániai olimpiai csapatot, például az 1960-as római és az 1968-as mexikói olimpiára. Kiváló sportemberi magatartása, szakmai tevékenysége eredményeként többféle magas kitüntetést, elismerést kapott, köztük az Érdemes Edző címet. A legszebbet azonban most, az óesztendő utolsó napjaiban, amikor a szatmárnémeti vívócsamokot róla nevezték el, s egyúttal a csarnok előtt felállították bronzba öntött mellszobrát. Az avatóünnepségen soksok tisztelője, messziről jött tanítványa és hivatalos személyek körében ott volt az idős mester (fényképünkön fehér ballonkabátban). Csak a legnagyobbaknak adatott meg, hogy még életükben köztéren kapjanak szobrot. Sportemberek közül csak olyanoknak, mint Nurmi vagy Pelé. Néhány napja Csipler Sándor e halhatatlanok közé tartozik. Kölcsey Ferenc, Dzsida Jenő és Szilágyi Domokos után a negyedik magyar személyiség, akinek az utóbbi években köztéren állítottak szobrot Szatmárnémetiben. február helyett októberben rendezzék meg a vb-t. Az időpont megváltoztatása lehetővé tenné, hogy az európai és az amerikai kontinensen a megszokott idényben, áprilisban és májusban játsszák le a vb-selejtezőket. A Middlesbrough... ...angol labdarúgó Division I-ben szereplő csapata úgy döntött, hogy eladja brazil játékosát, Emersont. A futballista ugyanis ismét nem tért vissza időben karácsonyi szabadságáról, (dpa) A brazil... ..Jadr Pereira lett a Salvadort labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Elődjét, a szerb Milovan Djoricot azért menesztették, mert a csapat nem jutott ki a franciaországi világbajnokságra. (AFP) Földényi Nyíregyházán lett magyar bajnok Szabó Sándor felvétele