Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-20 / 16. szám

1998. január 20., kedd INFORMÁCIÓK, HIRDETÉSEK Ösztönző erő Meir Minsky fellépése Magyarországon Brüsszel (MTI) — Január 29-én Budapesten vendég­szerepei Meir Minsky, Brüsszelben élő lengyel származású karmester. A Liszt Ferenc Akadémián a Magyar Rádió Budapest Szimfonikus Zenekarát ve­zényli, a szólista Perényi Miklós lesz. Műsoron De­bussy Ibériája, Elgar Cello concerto című műve, vala­mint Dvorák IX. szimfóniá­ja szerepel. Minsky a lengyelországi Lódzban született, de kora gyermekkorától Izraelben nevelkedett. Jeruzsálemben szerzett zeneszerzői és kar­mesteri oklevelet, majd Olaszországban képezte to­vább magát. 1979 és 1983 között a New York-i Met­ropolitan Hangversenyze­nekar zenei igazgatója volt. A kilencvenes évek eleje óta él Brüsszelben. Meir Minsky szülőhazá­ját leszámítva most először látogat el Kelet-Európába. Eddigi pályafutása során a világ számos nagynevű ze­nekarát dirigálta már Toki­ótól Chicagóig és Milánótól Münchenig. Viszonylagos fiatalsága ellenére a nem­zetközi sajtó kizárólag fel­sőfokon beszél róla. A karmester hosszabb távra tervez Magyarorszá­gon, jelenlétének csupán az első aktusa lesz a hó végi hangverseny. Minsky a kö­zeljövőben a térség más or­szágait is felkeresi, egye­bek között Oroszországba készül. Mint azt kifejtette, a karmesternek folytonos ösztönző erő kell ahhoz, hogy megújíthassa önma­gát, és egyebek mellett a változó Közép-Európában reméli megtalálni az ösz­tönzést. Minsky esetében a kriti­kusok visszatérően kieme­lik a magabiztosságot, a ki­számítható, ám mégis fo­lyamatosan megújuló ve­zénylési stílust. Genetikai hiba Az ellenállóképesség újabb formája Párizs (MTI) — Az AIDS betegséget előidéző HIV- vírussal szembeni genetikai eredetű ellenállóképesség újabb formáját fedezték fel francia kutatók — adta hí­rül a Lancet című brit orvo­si szaklap. A HIV-fertőzéssel szem­beni ellenállóképességet egy olyan személynél mu­tatták ki, aki annak ellenére nem fertőződött meg, hogy védekezés nélkül tíz éven át szexuális kapcsolatot tartott fenn HIV-fertőzőtt szemé­lyekkel — közölte a párizsi Luc Montagnier központ és a Pasteur Intézet kutatócso­portja. Ennek a genetikai védett­ségnek az alapja két külön­böző örökletes hibás hely, mutáció megléte a CCR5- nek nevezett co-receptoron, a vírus sejtekbe való bejutá­sát lehetővé tevő génen. Ez a genetikai eltérés hatásta­lanítja a CCR5 molekulák termelődését, és így lehe­tetlenné teszi, hogy a vírus bejuthasson a megcélzott sejtekbe. Két genetikai módosulás, a már ismert m-303 és a delta 32 megléte teljes el­lenállóképességet jelent az AIDS-et előidéző vírustör­zsekkel szemben, amelyek éppen ezt a co-receptort vennék igénybe, hogy be­jussanak a sejtekbe — nyi­latkozta az AFP-nek Luc Montagnier professzor. En­nek a mutációnak az előfor­dulása az össznépességen belül mintegy 1,5 százalék. Korábban az AIDS-fertő- zéssel szembeni nagyfokú ellenállóképességet mutat­tak ki olyan személyeknél, akik a delta 32 mutáció két előfordulását hordozták, a most azonosított férfinál azonban csak egy ilyen volt. A vizsgálatok igazolták, hogy az európai populáci­ókban az idők folyamán több módosulás és örökle­tes mutáció alakult ki a HIV-vel és más fertőzések­kel szemben, amelyek ugyanazokat a receptorokat használják a sejtekbe való bejutáshoz — nyilatkozta Luc Montagnier professzor. Hozzátette azonban, hogy ez a védelmet adó hiba nem jelent teljes védettséget minden a világon létező AIDS-vírussal szemben. Az ellenállóképesség az esetek többségében nem örökletes, hanem természe­tes immunizáció révén ala­kul ki, s ennek a folyamat­nak alaposabb tanulmányo­zása újfajta oltóanyag kikí­sérletezését teheti lehetővé a korunk pestisének is ne­vezett AIDS ellen. Fényképész fókák Hamburg (MTI) — Érde­kes kísérletről számol be februári számában a ham­burgi Geo magazin. Hét évi intenzív képzés után ugyan­is két oroszlánfóka, Beaver és Sake megtanulta, hogy hátára erősített kamerával bálnákat filmezzen, előse­gítve ezzel e nagytestű ten­geri emlősök életének és vi­selkedésének jobb megis­merését. A két oroszlánfó­ka betanítását Jennifer Hur­ley és Jim Harvey végezte a San Jósé állami egyetem (USA) tengerészeti labora­tóriumában. A filmezés mellett a két oroszlánfóka feladata lesz az is, hogy egy különleges készülék segítségével pará­nyi rádióadókat rögzítsen a bálnákon, hogy így a kuta­tók nyomon követhessék azok vándorlását. A róluk készült bizonyítvány sze­rint mind Beaver, mind Sa­ke értelmes és agresszív, nem olyan könnyen tanítha­tó mint a delfinek, és időn­ként megharapja gondozó­ját. Viszont — ellentétben bármelyik búvárral — ész­revétlenül tudják 200 méte­res mélységben óránként húsz kilométeres sebesség­gel követni a bálnákat. $ SUZUKI A BENZIN ÁRA NÁLUNK IS CSAK 98 Ft! Szuper benzinjegyakció új Suzuki vásárlásnál, változatlan árakon Hitellehetőség, használtautó- és mozgáskorlátozottutalvány- beszámítás Szalon: Nyíregyháza, Kossuth u. 8/A. Tel.: (42) 406-962 Sárga Dombház, Kelet Áruház mellett Szerviz: Nyíregyháza, Lujza u. 1. Tel.: (42) 460-000 VAGÉP RT SZERVIZUZEMUNKBEN: garanciális és garancián túli javítások műszaki vizsgáztatás karosszériajavítás — húzatópaddal fényezés: számítógépes színkeveréssel ; Vagép Rt«S Önöknek — Önökért! ALMATÁROLÓ VETŐMAGNAGYKER Hibridkukorica fajták széles választékával, kedvező áron várjuk - vásárlóinkat. § Viszonteladók részére § engedmény! ■“ NYÍREGYHAZA, Móricz Zs. u.24. 06-30-259-443, 06-60-356-228 DOMUS-LANC KFT A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet a KAMARA c. lap nyomdai munkáinak kivitelezésére, levilágítási költségekkel együtt. 1. Formátum: A/4 2. Teijedelem: 20 oldal 3. Anyag: 70 gr. offszet 4. Színezés: • Külső borító: négyszín-color, belső lapok fekete-fehérek kék kísérőszínnel • A külső borító és a belső lapok is egy­aránt fekete-fehérek kék kísérőszínnel 5. Kötészeti feldolgozás: két kapoccsal tűzve 6. Példányszám: 19 000 7. Megjelenés gyakorisága: legalább 10 alkalommal évente A pályázatokat a kamara titkárságán (Nyíregyháza, Szarvas u. 1-3. VII. emelet 703.) 1998. január 26-án 16.00 óráig kérjük leadni, a határidő után érkezett pályáza­tokat a kamara felbontás nélkül vissza­küldi. •267300/1H-2011* Dosia mosópor Akciós óroink o készlet erejéig érvényesek! Akcióval indítunk február 8-ig! MÜ az ország valamennyi CSEMEGE - Julius Meinl üzletéhen. Meinl J .11 ' f ......., v-., . . ■ _ lj ■. ^ _. .. I s 1 x 9 11 9 fi 9 ! ENGEDMÉNYES VÁSÁR A DOMUS ÁRUHÁZBAN TAVALYI ÁRTÓL MÉG OLCSÓBBAN! JANUÁR 20—24-ig | Amarédó 3-1-1 gam. 262 000 Ft helyett 199 000 Ft I Lala-Dóra 3-1-1 garn. 134 700 Ft helyett 99 900 Ft ! Budapest sarokgam. 221 000 Ft helyett 169 900 Ft í j Boleró sarokgam. 262 600 Ft helyett 199 900 Ft I I Vozd II. szekrénysor 267 600 Ft helyett 199 900 Ft j Diego szekrénysor 405 600 Ft helyett 299 900 Ft j j Romantik fr.ágy 108 800 Ft helyett 79 900 Ft i Rattan étkező, 6 szem. 238 000 Ft helyett 165 000 Ft i Ezenkívül több más termék engedményes áron! i ; Egyes függönyök, sötétítők 30% engedménnyel! j Ágynemű-garnitúrák akciós áron! O Krepp ágynemű 2970 Ft O Flanell ágynemű 3200 Ft Nyitva tartás: naponta 9—17.30 óráig szombat 9—12 óráig Nyíregyháza. Vay Ádám krt. 20. I ________________________________________________________•267237/1H-2Q1V j; Gyakorlattal rendelkező szigetelő, burkoló, kőműves, gipszkarton- szerelő szakembereket j. és brikádokat felveszünk. § Fizetés megegyezés szerint. | Jelentkezés személyesen: § SZAKSZIG Kft. Nyíregyháza,' Pazonyi tér 12.---------------Hivatalos forgalmazó---------------­NAGYSZERŰ AKCIÓ! NOKIA 3110/SL 19 600+ÁFA ill. 25 60O+ÁFA NOKIA 6110/SL 34 900+ÁFA ill. 40 900+ÁFA NOKIA 61ÍO/SL (Li-ion akku-val) 39 700+ÁFA ill. 45 700 + ÁFA Csak új WESTEL 900 előfizetés esetén! Nyíregyháza, Vay Á. krt. 1 O. (HI-FI BIZI) ___________Tel.: 42/410-383, 06-30/587-871_____________ •Berns* - -mm 5 I | Szöveg: 3 i 3 í í .............................................................................................................................................................. Í i i 1 f 3 ........................................................................................................................................ I 1 I i $ I í 5 ................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... í ! f 1 i 5 ..................................................................................................................................................................................................... S \ Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. 3 i 1 Név:.....................................................................................................Telefon: .......................... 5 * i ! Lakcím:....................................................................... ...................... Aláírás:........................ I A lúrdetesi drj számítási módja: szavankfnt történik, a nevelők, a phge es a teieíonszam is egy telj» szó­: naks/amit A/ eLsns/ot duplán számítjuk./A jetiit* dip 315 ft * i Amennyiben vidéki és jeligés levelének postázását kéri, tegyen egy x-et a □ : négyzetbe: jí A postázást csak további 50 ft betizetese eflenftxn vállaljuk.' HfBSww { Hzetes módja: t\ Finn kins/tul n r/Mszm postautahanvon bevetve a KekíAlagvanirszag Lapkiadó ; | Kft, 4400 Nyin^yhaza, 11: Zximere. 1 i A hirdetés megjelenésének a feltétele: a rósaszm postautalványon feladott összeg es ezen szelvény | í i beerkuzesea fenti amre. ; A hirdetés megjelenését legkésőbb a beérkezést követő második munkanapra ShH| vállaljuk. Aje^esvalaszJevddcátvehetdcNyKgyháza^ZráiyiDonauS-S. ^ \ SZÖVEGSZERKESZTŐ TANFOLYAM TELJESEN KEZDŐKNEK Ajánljak: mindazoknak, akik még nem dolgoztak számítógéppel Formáztak WWU Táblizitkéizítéi Kftrfevélkéizftéi Boríték címkéié« Gyakorlatok Alapismeretek Az Inkubitorházban: (0 óra februári 0-töl keddenként 4 óra. Tankönyvekkel, vizsgával, 28.000 Ft/fó KtSfi TANFOLYAMI, SZOFTVER. uitm. iliu írjeitzékOiiiti IVTiNltrT Kft g:(42)502-106

Next

/
Thumbnails
Contents