Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-20 / 16. szám
1998. január 20., kedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Vita az egészségügyben Az orvoskamarában a szakmai mellett politikai nézetek (is) csatároznak? Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az egészségügy súlyos, totális válságban van, problémái egyre sokasodnak, megoldás az lehet, ha lemond a miniszter — állítja a Magyar Orvosi Kamara, melynek hétvégi ülésén olykor viharos hangulatban született a fenti felszólítás. Ugyanakkor Gógl Árpád, — a kamara elnöke, a FIDESZ miniszterjelöltje fontolgatta lemondását, melyet a testület elvetett. Megyénk két küldöttjét, a kamara tisztségviselőit kérdeztük, miképpen vélekednek a kialakult helyzetről, szerintük mi a megoldás kulcsa, a válság feloldása? A kérdés már csak azért is jogos, mert egyesek szerint a vita már nem is annyira szakmai, egyre inkább politikai... Dr. Losonczy János, a Megyei Kamara titkára: — Gógl Árpád és a kamara testületé azt a dilemmát taglalta, maradhat-e a Fidesz árnyékminisztereként a kamara első embere. A résztvevők kijelentették: maradjon, annál is inkább, mert ősszel tisztújításra kerül sor, amikor ismét szóba jöhet a kérdés. Jómagam is tudom, hogy a magyar egészségügy helyzete igen nehéz, a működőképesség garanciái jórészt az orvosok és egyéb egészségügyi dolgozók szakmai önbecsülésében keresendők. Az adatok valóban lesúj- tóak, az egészségügy tényleg nem sikerágazata e kormánynak. Igaz, az előzőeknek sem volt az. hiszen a tárca, a szakma a rendszerváltoztatás óta görgeti maga előtt a súlyos problémákat, melyeket ideje lenne végre valóban megoldani. Tény az is, hogy az ágazatra fordított összeg kimondva rengeteg, mégsem elegendő, s a béremelések az ígért mértékben nem jutnak el a dolgozókhoz. Hogy a tanácskozás inkább volt politikai, mint szakmai? Én azt mondanám, igencsak fűszerezve volt politikai felhangokkal, s akár a miniszter lemondásának követelését is tekinthetjük annak. Meggyőződésem, a válság és annak kezelése nem egy személyhez, Kökény Mihály nevéhez kötődik, a sorban ott állnak az előző kormányok és miniszterek, Surjántól Szabó Györgyig. A megyei orvoskamara képviseletében mi két véleményt vittünk a tanácskozásra: a miniszter maradjon a helyén, s ne legyen sztrájk az egészségügyben. Dr. Vojnik Mária, megyei kamarai elnök: — A politika sajnos valóban jelen volt a tanácskozáson, amivel nekem az a legnagyobb bajom, hogy nem szeretem az egyenlőtlenséget. Azt, hogy amikor más mond valamit, az nem politika, ha mondjuk én, akkor pedig annak minősítik. A miniszter lemondásának követelése szerintem nem megoldás a valóban létező bajokra. Azzal, hogy a minisztert nem Kökénynek, hanem másnak hívják, nem leszünk előbbre, a gyakori személycsere többet árt. mint használ. Tény ugyanakkor, hogy a problémák sem egy év alatt gyűltek ennyire össze. Mi a megyei kamara felhatalmazását vittük a szombati tanácskozásra, azt a meggyőződést, hogy a megoldás kulcsa nem egy miniszter lemondása, s a sztrájk — bármennyire jogos és érthető a szándék — sem gyógyír a bajokra. Az egészségügyben alapvető problémák nehezítik a helyzetet, s három konfliktus is jelen van egyszerre. A finanszírozás gondja, az egészségügyi bérek alacsony színvonala, és az, hogy az amortizációt ma senki sem számolja el a gyógyításban. A jelenlegi súlyos helyzet azért is szomorú, mert eközben rengeteg pénz megy el az egészségügyre, amiből csak kevés eredmény látszik. Eredményesen vitatkozni a téma fölött csak akkor lehet, ha a betegségekről, azok gyógyításainak módjáról, a ráfordítható pénzekről, nem pedig kasszákról, elméletekről vitatkozunk. Tarthatatlan, hogy az átlagbérek az egé- szégügyben a legalacsonyabbak, s a harminchármas listán mi a harminckettedikek vagyunk. A kapitány székfoglalója Szakmai fórum Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Január húszadikán szakmai értekezletet tartanak a Megyei Közigazgatási Hivatal szervezésében jegyzők, körjegyzők és a területi államigazgatási szervek vezetői részére tizenhárom órától a megyeháza nagytermében. A fórum témája: a köz- tisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi törvény módosításából eredő időszerű jogalkalmazási feladatok. Az előadó: dr. Dudás Ferenc, a Belügyminisztérium közszolgálati főosztályának vezetője. Kisvárda (KM - K. B.) — A kisvárdai képviselő-testület tegnapi ülésén egyebek mellett állást foglalt a város korábbi rendőrkapitányának egészségügyi okokból történő nyugállományba vonulása miatt megüresedett vezetői posztra vonatkozó — a megyei főkapitány által tett — kinevezési javaslattal kapcsolatban. Az ülésen, amelyen részt vett dr. Szabadfi Árpád ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője is, a honatyák egyhangúlag támogatták a jelenlegi megbízott kapitányságvezető, Villás István alezredes kinevezését. Amint azt a megyei főkapitány is hangsúlyozta, Villás alezredes személyében garanciát lát arra, hogy a kisvárdai rendőrségen végbemegy az általa is szorgalmazott és mindenképpen szükséges megújulási folyamat, ugyanakkor az immár két évtizede a kisvárdai rendőrség kötelékben dolgozó kapitányjelölt egyfajta folyamatosságot is képvisel majd. Az újdonsült kisvárdai rendőrkapitány (akinek beiktatása a szükséges adminisztráció után várhatóan február végén, esetleg március elején történik meg) székfoglalójában több — valóban intézkedő, s nemcsak büntető —■ rendőrt ígért, illetve hangsúlyozta, hogy kemény kézzel tisztítja meg a vezetésére bízott állományt a korrupt, fegyelmezetlen rendőröktől. Mint Villás alezredes aláhúzta, csak feddhetetlen, erkölcsileg és szakmailag jól felkészült rendőrökkel hajlandó a jövőben együtt dolgozni. A képviselők hozzászólásaikban jelezték, bár még csak rövid ideje bízták meg felettesei Villás Istvánt a városi kapitányság vezetésével, mégis már több pozitív fejlemény is látható, érzékelhető a kisvárdai rendőrség tevékenységével kapcsolatban. Mindazonáltal kérték az új vezetőt, legyen azon, hogy még több rendőr teljesítsen szolgálatot az utcákon és napközben az iskolák környékén, illetve felhívták az új rendőri vezető figyelmét az egyre növekvő helyi drogfogyasztás és kábítószer-kereskedelem visszaszorítására. Mint elhangzott, jó lenne, ha város rövid időn belül lekerülne ezen a téren a megyei statisztikák szerinti — meglehetősen kétes dicsőséget jelentő — dobogós helyéről. Örül-e az enyhe télnek? Nem örülök, mert az a véleményem, hogy a hidegnek most van itt az ideje Tóth Endréné, tanár: — Egyáltalán nem örülök ennek az időnek, hiszen az allergiámnak egyáltalán nem használ. Pedig már azt hittem, a hidegebb hónapok közeledtével elmúlik ez a fajta szenvedés. Ez az idő kedvez a betegségeknek is, és nem hiszem, hogy az enegiaköltségekkel is sokat lehet spórolni, hiszen a gyógyszerekre majd annyit kell költeni, mint amit azokon megspórolhatunk. Nagy Attila, önkormányzati dolgozó: — A tél az legyen tél! Nem örülök ennek az epyhe időnek, mert az a véleményem, hogy hidegnek most van itt az ideje, nem pedig mondjuk márciusban. Bár ahogy hallom, most már jön a hideg, de jobban örültem volna, ha a téli szünetben esik a hó, mert akkor a gyermekeimmel együtt is ki tudtuk volna használni az évszak szépségeit. Lejegyezte Bodnár Laczkóné Király Emese, kismama: — Nagyon örülök ennek az enyhe januárnak, mert nem kell annyit fűteni, mint a korábbi időszakban. Azt is tudom ugyanakkor, hogy ennek lesz úgymond böjtje, ám szerintem nem tavasszal, hanem nyáron, mert akkor esős és hűvös hónapok várnak majd ránk. Ami szerintem nem is baj, hiszen a nyári hőséget sem bírom nagyon elviselni. Tibor, Martyn Péter felvételei Kiss Szabolcs, ügyvezető igazgató: — Méghogy enyhe a tél? Én most is fázom! Ettől ugyan jóval hidegebbek szoktak ilyenkor lenni, ám én nem bánom, hogy nem kell bundában járnunk. Az átlagemberek többsége szerintem örül ennek az enyhébb időnek, hiszen mégsem kell annyit fűteni és fagyoskodni, ám a mezőgazdaságnak biztos nem tesz jót, hogy az ilyenkor szokásos fagyok elmaradnak. Érezhető az élénkülés Záhony (KM - Ny. Zs.) — Megyénk statisztikai körzeteinek gazdasági helyzetét mutattuk be lapunk hasábjain a közelmúltban. A cikkben leírtak kiegészítésére szolgált további információkkal Bajor Tibor országgyűlési képviselő. — Az írás szerint a kisvárda—záhonyi körzet életében alig érezteti hatását a gazdasági övezet létrehozása. Én három település — Záhony, Tuzsér, Kisvárda — esetében megvizsgáltam, hogyan is változott az iparűzési adót fizető alanyok száma az elmúlt években. Ebből kitűnik: 1993. december 31-én 579, 1997. azonos időpontjában pedig 1326 cég volt nyilvántartva iparűzési adóalanyként, tehát csaknem két és félszeresére növekedett a bejegyzett vállalkozások száma. Ez mindenképpen komoly eredmény. Az tény, hogy kormány- határozat miatt a területi kiegyenlítő alap forrása ebben a körzetben sok település számára elérhetetlen, de tisztázni kell: ez az alap arra szolgál, hogy az országos átlagtól bizonyos szempontok alapján lemaradt településeknél a hátrány lefaragását segítse. Több mint húsz mutató alapján (a vezetékes ivóvíz és a szennyvízhálózat kiépítettsége, gépkocsik száma, munkaképes korú lakosság száma, nyugdíjasok aránya, az aszfaltozott utak nagysága, az épített lakások száma stb.) ezek a települések az országos átlagnál jobb helyzetben vannak. A munkanélküliek száma is 1993 decemberéhez képest tavaly év végére több mint 1500-al csökkent a zá- hony-kisvárdai körzet 21 településén. Ezen belül Záhonyban tartósan 5 százalék alatt mozog a munkanélküliségi ráta, Kisvárdán is 8-9 százalék körül alakul ez a szám, sokszor a munkaerő hiánya okoz gondot. Azt is tudni kell, hogy a minisztérium a kedvezményezettségből kieső települések számára külön alapot hozott létre, amelyre az ön- kormányzati alapellátáshoz szükséges beruházással lehet pályázni. Ezt a pénzt ezután sem lehet meggondolatlan fejlesztések során felhalmozódó hitelek törlesztésére fordítani. A települések vezetőinek felelős, a költségvetéshez igazodó döntéseket kell hozni — hangsúlyozta Bajor Tibor. Arany es pénz a sírkamrában Demecser, Nyírbátor, Nyíregyháza, Tiszavasvári (KM - L. Gy.) — Ha nem előre kiszimatolt dologról van szó, akkor a három sírrabló is nagyot nézhetett. amikor január 15-ére virradóra a demecseri köztemető egyik sírkamráját kibontották. A sírhely tulajdonosa nem tudni mi okból, de abban tartotta 100 ezer forintját és a mintegy 300 ezer forint értékű arany ékszerét. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság demecseri rendőrőrse a három gyanúsított közül két férfi ellen már eljárást indított, s keresik a még ismeretlen társukat. Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek egy harmincöt esztendős nyíregyházi férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy szombat este két társával együtt erőszakkal bementek egy huszonhét éves nyíregyházi nő lakásába, ott a sértettet és élettársát bántalmazták, késsel megfenyegették őket. Mindezek után elvittek egy videomagnót kazettákkal együtt, 30 ezer forint értékben. Tiszavasváriban egy ABC-ben szombat délelőtt egy 32 éves nő a ruhája alá rejtett különféle árut, amelyet a 21 éves pénztárosnő észrevett. Amikor a pénztárosnő felszólította, hogy rakja ki az ellopott dolgokat, a tettes kereket akart oldani, ám a pénztárosnőnek sikerült elkapnia. A tolvaj viszont hirtelenjében megharapta a hölgy kezét, így tudott csak egérutat nyerni. Ám menekülése nyúlfarknyi volt csupán, merthogy a bolt közelében elfogták. Nyírbátorban egy magánlakásból 200 ezer forint műszaki cikket loptak el a még ismeretlen tettesek január 16-án késő este. Lottótájékoztató Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 3. heti lottónyeremények a következők: ötös lottó: telitalálatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 58 darab, nyereménye egyenként 332 643 forint, 3 találatos 3456 darab, nyereménye egyenként 5583 forint, 2 találatos 93 153 darab, nyereménye egyenként 362 forint. A következő hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg: 5 találatos: 24 116 636 forint. Hatos lottó: telitalálatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos 1 db, nyereménye 11 184 044 forint, 5 találatos 59 db, nyereménye egyenként 99 293 forint, 4 találatos 2421 darab, nyereménye egyenként 2420 forint, 3 találatos szelvény 45 608 darab, nyereménye egyenként 450 forint. A következő hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg: 6 találatos: 90 126 248 forint. Joker telitalálatos 1 db, nyereménye: 6 584 905 forint.