Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-19 / 15. szám
1998. január 19., hétfő ORSZÁG-VILÁG Dél-Korea megválasztott elnöke. Kim Dae-jung (középen) a gazdasági problémákról tárgyalt az állampolgárokkal a szöuli Moonhwa tévéstúdióban vasárnap AP-felvétel Szópárbaj az Operában Kökénynek mennie kell A népjóléti miniszter cáfol és a kamara felszólításával nem tud mit kezdeni Budapest (KM) — A Szféra Kulturális Szolgáltató Kft. 1997 nov. és 1998 februárja között immár hetedszer rendezi meg — ezúttal is 9 városban — a Vállalkozói Szféra Estélye program- sorozatot. A helyszínek — a városok pályázata alapján — Nyíregyháza, Szolnok, Pécs, Veszprém, Budapest, Győr, Keszthely, Debrecen, Miskolc. A rendezvénysorozat célja, hogy az adott régió üzletemberei munkájukhoz elengedhetetlen információkhoz jussanak, s bővíthessék üzleti ismeretségi körüket. Az eseménysorozat regionális jellegét erősíti, hogy a házigazda mindig az adott város polgármestere. A Vállalkozói Szféra Estélye idei csúcsrendezvényére — a parlamenti frakciókkal rendelkező pártok vezetőinek talk-showjával — 1998. január 31-én, szombaton este Budapesten, az Operában kerül sor. Az elmúlt hat év 57 eseményének több mint 25 000 látogatója tanúbizonyságát adta annak, hogy a szervezők szándéka teljesült: a vállalkozói réteget a munkához nélkülözhetetlen információval látták el, lehetőség nyílott új üzleti kapcsolatok teremtésére és az igényes szórakozásra is. A rendezvény a jövőben a korábbinál erőteljesebben kívánja szolgálni a vendéglátó városban — így Nyíregyházán és annak környékén munkálkodó vállalkozók érdekeit. Az esély üzleti jellegét hangsúlyozza a számítógépes információs központ, amely rögzíti a jelenlévők adatait, s megjelenteti az estély külön kiadványát. Ez alapján az üzleti kapcsolatfelvételt szolgáló Budapest (MTI) — Hável József külpolitikus újságíró hosszan tartó betegség után 68 éves korában elhunyt. Pályafutását a Magyar Távirati Irodában kezdte, belgrádi, majd moszkvai tudósító volt. 1973-ban a Magyar Rádió munkatársa lett. Ott előbb Párizsból, találkozók jöhetnek létre. Az idei rendezvénysorozat különlegessége, hogy az Operaházban mutatkozik* be hivatalosan a Szféra Üzleti Kommunikációs és Információs Internet Fóruma. Ennek célja, eszközt adni a magyar üzleti és vállalkozói réteg részére, ami a mindennapos munkájukhoz használhatnak. A létrejövő üzleti fórum folyamatosan tudósít a magyar üzleti és társasági élet eseményeiről, ízelítőt ad a kultúra, a divat, az autók, a turizmus stb. világából és nem utolsósorban a teljes magyar üzleti és vállalkozói réteget átfogó adatbázisa révén lehetőséget teremt vállalatok és vállalkozások bemutatkozására az Interneten egy olyan környezetben, amit a magyar üzleti élet szereplői rendszeresen használnak. Az előző kilenc rendezvényen a jelenlévők szavazhattak a Szféra Kft. által alapított három díj jelöltjeire, ezek szerint az Év Vállalkozója Magyarországon, A Magyar Vállalkozókért Díj és a Szféra Globus Díj odaítélésére. A leadott vok- sok alapján a Száz Endre által tervezett szobrot a kitüntetetteknek 1998. január 31-én a Magyar Állami Operaházban adják át a magyar kormány miniszterei. (Megyénkbeli cég is komoly eséllyel indult). Az estély legnagyobb médiafigyelmet kiváltó része a parlamenti frakcióval rendelkező pártvezetők hatvan percesre tervezett szócsatája lesz. Ezt a rádióhallgatók már aznap este nyomon követhetik a Kossuth Rádió műsorából, amely kihelyezett stúdiójából az egész este folyamán tudósításokat ad a helyszínről. később ismét Moszkvából küldte riportjait. Sokoldalú, több nyelven beszélő, széleskörűen művelt újságíró volt. Tudósításaiban a világ- politika nagy eseményein és áramlatain kívül figyelme kiterjedt a társadalmi jelenségekre is. Budapest (MTI) — Az egészségügy globális válságban van, amiért alapvető felelősség terheli a népjóléti minisztert — állapította meg szombaton a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselőtestülete. A grémium nagy többsége ezért megszavazta, hogy a kamara nyilatkozatban szólítsa fel Kökény Mihályt a lemondásra. A képviselő-testület egyetértett azzal, hogy a nyilatkozat rögzítse: az egészségügyben jelenleg rendelkezésre álló pénzügyi források elégtelenek arra, hogy a szolgáltatásokat és az ágazatban dolgozók munkáját értékének megfelelően finanszírozzák, valamint tartalmazza, hogy az ígéretekkel, ellentétben, nem valósult meg a hároméves bérmegállapodás. A testület álláspontja szerint az egészségügy válsáBagdad (MTI) — Szaddám Húszéin iraki elnök szombaton azzal fenyegetőzött, hogy Irak beszünteti az együttműködést az ENSZ fegyverzet- ellenőreivel, ha az ENSZ nem oldja fel rövid időn belül a hét éve elrendelt gazdasági büntetőintézkedéseket. Az iraki államfő az 1991 januárjában indított öböl-háború hetedik évfordulóján mondott tévébeszédében az INA iraki hírügynökség szerint kijelentette, hogy amennyiben a BizHIRDETÉS gáért felelősség terheli a parlamentet és a pénzügyminisztert, de elsőrendűen a népjóléti minisztert. A szaktárca vezetőjének le- mondatását szorgalmazók konkrét példákat említve azt is felrótták Kökénynek, hogy az elmúlt időben ő és beosztottai számos, az orvosok elleni hangulatkeltésre alkalmas nyilatkozatot tettek. A vitában elhangzott: egyes felmérések szerint az orvosok 80 százaléka támogatna egy esetleges munkabeszüntetést, ám abban csupán 20-30 százalékuk venne részt. Ezért többen úgy vélekedtek: munkabeszüntetés helyett szerencsésebb lenne inkább tüntetni. Ha azonban mégis sztrájkra kerülne sor, az orvosok akkor is ellátnák a betegeket a hétvégi ügyeleti rend szerint — tették hozzá. A képviselő-testület arról is határozott, hogy szüktonsági Tanács nem szünteti meg az olajkivitel tilalmát, Irak a bagdadi parlament döntésével összhangban hat hónapos határidőt szab az iraki fegyverzetellenőrzési bizottság (UNSCOM) tevékenységének. Az iraki parlament tavaly november 27-én javasolta Szaddám Húszéin elnöknek, hogy adjon hat hónapot az ellenőröknek, mivel az ENSZ a bizottság tevékenységének befejezéséhez kötötte az embargó feloldását. „Iraknak nincs más válaszségtelennek tartja Gógl Árpád elnöki tevékenységének felfüggesztését, annak ellenére, hogy Gógl a Fidesz népjóléti miniszterjelöltje. ▼ Y Y Kökény cáfolta, hogy globális válságban lenne az egészségügy, ezért — mint mondta -— nem is tud mit kezdeni az orvosi kamarának a lemondására irányuló nyilatkozatával. Az EDDSZ-nek a béremelés és a 13. havi fizetés garanciájára, az ügyeletek átfogó rendezésére, valamint a szociális ágazatban dolgozók munkahelyi pótlékára irányuló követelései közül csak ez utóbbiban sikerült megállapodni a szak- szervezet hétfői országos vezetőségi ülése előtt. A kormány összesen 1 milliárd forintot biztosít újabb 500 szociális szakdolgozói státusra, valamint arra, hogy a legnehetása, mint ez az álláspont” — mondta Szaddám Húszéin, és arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne indítson katonai támadást országa ellen, mivel abból semmi haszna nem származna. Az iraki fővárosban szombaton reggel nyolc órakor megszólaltak a Kuvait leroha- nása miatt Irak ellen indított háború hetedik évfordulóját jelző szirénák. Az állami rádió és televízió hazafias dalokat sugárzott a nemzeti ünnep alkalmából. zebb munkát végző, három műszakban foglalkoztatott dolgozók munkahelyi pótlékalapja 100 százalékos legyen a szociális területen. Kökény úgy vélte: a tárgyalások sínen vannak, mert a többi témában is közeledtek az álláspontok. Egy esetleges sztrájk vagy demonstráció az eddig elért eredményeket is veszélyeztetné — tette hozzá, hangsúlyozva: ha a szakszervezet nem írja alá a megállapodást, a kormány eddigi ajánlatai sem érvényesek. A Magyar Orvosi Kamara szombati képviselő-testületi ülésén elhangzottakra reagálva Kökény rámutatott: a mindennapi valóság cáfolja a kamara azon kijelentését, hogy globális válságban van az egészségügy. Ezért — mondta — a MOK-nak a távozásra felszólító nyilatkozatával sem tud mit kezdeni. Jl.l^llLlllJLL.J.JJIllJIJLIlüll^llll.^Ul... ...........^....... '' VT-U j Lövöldözés.... ...tört ki a rivális bűnöző- csoportok között a caracasi La Planta börtönben. A falakon belüli kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt csaptak össze a fogva- tartottak. Négyen meghaltak. Tavaly hetente hatan vesztették életüket a túlzsúfolt intézményben A KDNP-ből... ...kivált Tizenötök Tanácsának vezetői szerint a pártnak ma nincs legitim vezetése, így jogtalan lenne az országos székház eladása vagy újabb hitelek felvétele. (MTI) Egy 1996... ...óta körözött bűnözőt sikerült elfogniuk a rendőröknek. Az ukrán állampolgárságú Igor K. gyanúsítottat az SZBO munkatársai vették őrizetbe, miután hamis útlevelet és jogosítványt mutatott fel. A Szent János... ...Kórház baleseti ambulanciáján kötött ki az a sárkányrepülős „pilóta”, akit egy erős szél parancsolt le gépéről szombat délután. Éppen leszálláshoz készülődött a II. kerületi, hár- mashatár-hegyi reptéren a fiatal pilóta, amikor úgy tíz méter magasságban váratlanul az erős szél a pilótát a földre rántotta. Szerencsére néhány zúzódáson kívül semmi baja nem esett a fiatalembernek, így néhány rutinvizsgálat után elhagyta a kórházat. (MTI) Robbanás Budapest (MTI) — Eddig tisztázatlan okból nagyerejű gázrobbanás történt a budapesti VIII. kerületi Kőfaragó utcában egy harmadik emeleti 36 négyzet- méteres lakásban vasárnap reggel. A lakásból senkit nem kellett kimenteni. A lakás teljes terjedelmében égett, ledőlt egy támfal és meggyulladt a szomszéd helyiség, illetve a harmadik emelet feletti padlástér is. A iángokat a helyszínre érkező fővárosi tűzoltók mintegy fél óra alatt eloltották. Kamatozó Kincstárjegy 1999/1. Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: Jegyzési időszak: 1998. január 12-23.______________ Futamidő: ______1_év_______________________ Kamat: ________évi fix 18,50%_________________ Jegyzési árfolyam: 1998. január 12-20. között 99,70% 1998. január 21-23. között 100,00% A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=18,42%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartalmazza. A Kamatozó Kincstárjegy az elsődleges forgáliriazóknál és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában jegyezhető, . A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet): másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (az ÓT? Sank, a Kereskedelmi és Hitelbank, az ABN AMR0 (Magyar) Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságán tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMR0 (Magyar) Bank Rt Nyíregyháza. Mátészalka • Inter-Európa Bank Rt Nyíregyháza • KSH Bank Rt Nyíregyháza • OTP Bank Rt. Nyíregyháza, Fehérgyarmat Kjsvárda, Mátészalka, Nyírbátor. Vásárösnamény, Trszavasvárí (100 OOQ Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fiók 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. Elhunyt Hável József Húszéin ismét fenyegetőzik ■ 8 Keiet-Magyarország