Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17 / 14. szám
1998. JANUÁR 17., SZOMBAT Példa értékű lehet a nyírkércsi Baromfi-coop magángazdákkal tervezett, az illetékesekkel a földtulajdonosok is megértenék1, felismernék az ebben az együttműködésben számukra meglévő előnyöket. Sebők István nyírjákói polgármester a települése fokozatos elöregedéséből fakadó gondokra lát némi gyógyírt a Bárány László által szervezett gabonatermelésben. Tapasztalata szerint az idős, tőkeszegény gazdálkodók a szántást még meg is oldják földjeiken, de a jó minőségű vetőmagra, kellő összetételű és adagú műtrágyára, a megfelelő növényvédő szerek alkalmazására már se pénzük, se tudásuk nincsen. Éppen ezért megváltás lehet az, mondja a maga is csirkehizlalással foglalkozó polgármester, ha a Baromfi-coop ígért előfinanszírozásában hitelbe kaphatják meg a jó terméshez szükséges anyagokat, a cég legkorszerűbb gépi szolgáltatásait és termesztési szaktanácsokat. A helyi kistérségi társulás, a Közép-Nyírségi Fejlesztési Egyesület elnökeként is nyilvánít véleményt Vida Károly az ötéves város, Baktalórántháza polgármestere: — Megnyerő volt, amilyen tisztességesen ismertette elképzeléseit Bárány László a környék polgármestereivel. Ennek a térségnek szüksége van arra, hogy az itteni szántóföldeken európai színvonalon termeljenek gabonát a gazdák. Tisztában vagyunk ugyan azzal, hogy problémáinkat önmagában ez a vállalkozás nem fogja, nem is tudja megoldani, de részese lehet a kistérség felzárkóztatásának. Nem hallgathatom el ugyanakkor bizonyos kételyeinket sem, nevezetesen, hogy a térségünkben integrált vállalkozók által meghizlalt pecsenyecsirkét, az előállított végterméket miért ne lehetne itt helyben feldolgozni? A termelők földjei még mindig nincsenek hivatalosan is a tulajdonosok nevén, s ez nem lesz-e akadálya esetleg a megcélzott gabonatermelési együttműködésnek? A januári tavasznak köszönhetően a nyírkércsi telepen most is folynak a — tulajdonos szavaival élve — „finomítások”. Két munkás éppen egy majdani kerítés alapját betonozza. Bárány László, már megismerkedett a polgármesterek véleményével, s tisztába van a kimondatlanul kételyekkel is: — Amit én elterveztem, s amit közponnem régiben ismertetett integrációja Harasztosi Pál felvétele ti és megyei agrártámogatások, no és a legnagyobb hazai integrátornak számító agrárfejlesztő társaság, a KITE üzleti alapon nyugvó segítségével meg akarok valósítani a velem együttműködésre vállalkozó környékbeli gazdálkodókkal, az nem egy ötletparádé csupán. Azt a formát, amit az eddiginél jobban boldoguló közép-nyírségi gazdákkal és nyilván egy eredményesebben termelő Baromfi-coop-pal együtt megálmodtam, a mindennapok szorgalmas, következetes munkájával lehet és kell tartalommal megtölteni. Azt azonban kijelenthetem: mi itt akarunk megélni, s ezért hajlandók vagyunk annak a tíz-húsz településnek, amellyel kapcsolatba leszünk a felvásárlásaink révén, a problémái egy részét átvállalni. Varga Géza laskodi gazdálkodó lát fantáziát a nyírkércsi vállalkozás törekvéseiben: „Gratulálok annak, aki ezt az integrátori szerepet vállalni meri és jövőt lát benne. Ám sajnos nem lesz könnyű dolga. A legnehezebb feladat talán a bizalmatlanság mételyével megfertőzött emberek meggyőzése lesz.” nyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni és magyarul megszűnnek beszélni. Míg pedig a magyar parasztasszonyok magyarul fognak beszélni, addig a parasztemberek is úgy beszélnek és hasonlóul, míg a jobbágyok magyarul szólnak; addig az uraknak sem lehet a magyarságot elfelejteni. Ha már így kéntelenek vagyunk nyelvünket megtartani, tisztítsuk ki legalább és dolgozzunk előmenetelünkön. Minden nemzet a maga nyelvéről ismér- tetik meg leginkább; — hogy neveznéd az olyan nemzetet, melynek anyanyelve nem volna? Sehogy, micsoda szomorú, el vettetett és gyalázatos sors lenne az egész nemzetnek anyanyelv nélkül a több anyanyel- ves népek, hazák közt bujdokni és szem- telenkedni, hol szüntelen azt kérdeznék tőle: hát te mi vagy, honnan jöttél, ki vagy? Azonban, amely nemzettől ekódulná nyelvét, az iránt mindég úgy tetszene, mintha inasa vagy szolgája volna. Miért nem alkalmatos a magyar nyelv? Azért, feleled, hogy nem lehet rajta kitenni a dolgot; ha nem lehet, tedd úgy, mint deákul van, mert minden nemzet úgy tett azzal. Mondjad magyarul: filozófia, teológia, fizika sat. Minek ezek helyébe uj szóBalázs Attila illusztrációja kát gondolni? Ezzel úgyis minden nemzet úgy bánt; a francia igy mondja: filosóf, teológ, fisik, elhagyá belőlük az utolsó betűt, s mindjárt franciául van. A német így mondja: Filosófi, Teologáj sat. így valamit az anyanyelven ki nem lehet tenni, azon kell nevezni, amin már nevezik, és mihelyt ezeket a szókat megadod a magyar nyelvnek, mint a deák magának görögbül megadta, melyet anglus, francia, német követtek, azon szempillantásban olyanná tészed a magyar nyelvet, mint a legfőbb európai nyelv lehet a földön. Melyik nyelvnek is lehetne több édessége, méltósága, mélysége és könnyű kimondása, mint a magyarnak? Mind a deák, mind a francia, mind a német görcsösebb nála. Kivált poétaságra, éneklésre, régi történetek előbeszélésére, dicsérő beszédre egy nyelv sem haladja meg. Olvasd meg az Embernek próbáját, telemakhus-t, Ágis-t, Lu- kánust, fogadom, nem fogod bennek a magyar nyelvnek sem szűk voltát, sem sunda- ságát, sem csekélységét észrevenni. Nem volt ilyen erőben az anglus nyelv Kánutt alatt, sem a görög Amfiction idejében, sem a francia Risseliö előtt; de mégis elmehettek mostani tökéletességekre, mellyel az emberi nemet csudálkozásra hozzák és bölcsességre tanítják. Nálunk ha komédiát, tragédiát ír valaki, némelyek kinevetik, mert ezt hiábavalóságnak tartják. Ezekhez szólok: eláruljátok magatokat: tudjátok-é, mi emelte Eu- ripidest, Sofoklest örök emlékezetre a görögöknél? Tudjátok-é, mi tette Sakespeart az anglusoknál halhatatlanná, mint Cornelius Pétert naggyá a franciáknál és Te- renciust a rómaiaknál? A tragédia, komédia, mely dolgokat ti semminek vesztek: kérlek, rajtatok nevessem el magamat, vagy Rómán, Athénáson, Párizson és Londonon? Az ilyen emberek olyanok, mint azok a bércek közt lakó oláhok, kik a tiszta buzakenyeret elvetik, s kukoricakenyeret rágnak, mivel azon nőttek. Némely oskolákban, igaz, hajdan abbul állott a komédia, hogy a gyermekeknek lábravalójokat, ingeket megtömték, orcájokat korommal bekenték, osztán nyársakat adtak kezekbe pengetni; ha ugyan a komédiárul eszerint ítélsz, úgy inkább gondolhatod azt eszetlenekhez illő dolognak lenni, mint eszesek munkájának... Vannak még olyanok, kik ha Szentirást nem magyarázol, akármit írsz, nevetnek, mások, ha Corpus Juris-t nem fejtegeted, semminek állítanak; azonban mikorosztán nagy dolgok fordulnak elöl, hol sem Ná- humbul, sem Zofoniásbul nem lehet okoskodni, amely atyák csak hallgatnak vagy olyanokat mondanak, hogy a szégyen kihajt elölök. Polibius, Homerus, Virgilius, Plátó, Seneka sat. a nevezett dolgokbuí egyiket, sem másikat nem magyarázták. A Bessenyei Kör a vidéki értelmiségi erők megszerveződésének, illetve a szórakozásra, művelődésre vágyó városi közönség kialakulásának eredményeként száz éve, 1898. január 21-én alakult meg Nyíregyházán. A kör feladatának tekintette a Bes- senyei-kultusz ápolását, működési területén az irodalom, a művészetek, a tudomány ápolását. Működésének színvonala, politikai tartalma és művészi értéke minden történelmi szakaszban elsősorban attól függött, hogy mennyire lelkes, hozzáértő értelmiségi gárda kezében volt a vezetés. Tevékenysége 1949. december 20-án, az utolsó közgyűléssel szűnt meg. MÚZSA Madách Imre Egy nyíri temetőn Kopár homok ameddig lát szemed, Domb domb után mint órjás sírmezőben, Poshadt mocsár lent, fent fehér mezében, Mint kósza lélek, egy-egy nyír mered. Mély hallgatás — mint föld alatti hang Haitik csak a bölömbika nyögése, Bíbic-sírás — varangyok ümmögése, Míg széltől űzve nyargal a katang. A dombhajlásban néma temető, Nincsen kerítve, árnyas fák nem állnak Őrül a porladók nyugodalmának. Csak árvalányhaj, ami benne nő. Sötétlő fejfák állnak föld felé Hajolva, hosszú, egyhangú sorokban. Mint sors betűi, melyekkel nyugodtan Múlandóságunkat följegyezé. Nem hirdetvén reményt, sem földi hírt, Csak kérlelhetetlen számokban mutatva: Hány élet folyt a mindenség dalába, Mely mint kitépett hang magába sírt. S a délibáb, ez édes, csalfa kép, Ha néha báját még itt is kitárja, S tündéri éltet költ a sírtanyára, Mint dús szívünk, ha a világba lép; Egy förgeteg jő, s széjjeltépve hull Foszlányokká a képzelet világa, A kék eget fövényfelleg takarja, Más nem marad, mint a fejfák alul. Méltóbb tanyát nem lelhet a halál, Itt ég, föld gyászol összeolvadottan, Természet és ember csillámló zajában Ellentétet vérző szűnk nem talál. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1823. január 21-én született Madách Imre, ^ Az ember tragédiája című drámai költeményünk szerzője. Egy nyíri temetőn című alkotása akkor fogant, amikor Nyíregyházán átutazott Erdélybe. Elek Emil illusztrációja
