Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
1998. január 13., kedd HÁTTÉR tmm Kistérség, nagy pénz Együtt nemcsak a bajt viseljük el könnyebben, a siker is hamarabb ér el Balogh Géza Gávavencsellő (KM) — Az emberekben régtől fogva kiirt- hatatlanul ott a vágy: összefogni, összebújni. Megtanította őket az élet, együtt köny- nyebb. Együtt nemcsak a bajt viseli el könnyebben az ember, de a sikert is hamarabb érheti el. Érvényes ez a településekre, főleg a kisebb falvakra is, összefogásuknak, különösen az utóbbi időkben megannyi jelét látni. Guba a gubához, suba a subához — tanácsolták egykor a házasu- landóknak, akik a legtöbb esetben meg is fogadták az intő szavakat. Nem mondható el ugyanez az országban működő kistérségi társulásokról, hiszen azokban a legkülönfélébb adottsággal megáldott-meg- vert községek álltak össze, hogy az összeadott súlyukkal adjanak nagyobb nyomatékot kéréseiknek, de ez nem olyan nagy baj, mint első látásra gondolni lehetett volna. Szövetségben E társulások fél évtizedes múltra tekintenek vissza, de az együttműködés szándéka már jóval korábban felmerült a települések vezetőinek, polgárainak fejében. Nem volt ez másképp a vencsellői, tímári sarokban sem. Dr. Karakó László, Gávavencsellő polgár- mestere, a Felső-dadai Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke elmondása szerint már a rendszerváltás előtt alakulóban volt egy szövetség a környező falvakkal. A Tiszára épült volna ez, és tagjai lettek volna a Bodrogközben található, de korábban Szabolcshoz tartozó falvak, Kenézlő, Viss és Zalkod is. A váltás közeledtével aztán már nem sok értelme lett volna a szövetség erőltetésének, hiszen a bizonytalan helyzetben senki sem láthatta a társadalmi forrás végét. Az újraindulásnál pedig minden település a maga bajával volt elfoglalva. Két - három esztendő elteltével aztán megint felerősödtek a szövetségalakítási szándékok, meg is alakultak a kistérségi társulások, de az igazi, komoly előrelépést a tavalyelőtt elfogadott területfejlesztési törvény érvénybe lépése tette lehetővé. E társulások létjogosultsága általánosan elfogadott, ám a jövőt illetően már megoszlanak a vélemények. — A jövő valószínűleg a nagyobb régióké — szögezi le dr. Karakó László. — Nem csak a nyugateurópai példák mondatják ezt velem, a józan ész is ezt diktálja. Átgondolt területfejlesztést ugyanis nehezen lehet megvalósítani egy néhány községből álló körzetben. Ha nem látjuk a fától az erdőt — ez esetben a fa egy- egy falut, az erdő pedig a régiót jelenti — akkor, maradva az iménti példánál nem lehet ésszerű erdőgazdálkodást folytatni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a mostani kistérségi társulásokat fel kell számolni. Nagyon sok településnek ez a fajta együttműködés jelenti a fejlesztéseket, és biztos vagyok benne, a kistérségek lesznek a hajtómotorjai a régióknak is. Egy idő után azonban el kell gondolkoznunk a hogyan továbbról. Viták forrása Jelenleg a megyében tizennégy kistérségi társulás működik, s tíz statisztikai körzetet találunk. Ez is sok vita forrása, hiszen nem mindegy az, a területfejlesztési tanácsban például hány települést, állampolgárt képvisel egy-egy tag. Sokan kifogásolják azt is, hogy egy-egy térségben, illetve statisztikai körzetben egymástól teljesen eltérő adottságokkal rendelkező települések is összekerülhetnek, s ez esetben — miután azonos mércével mérik őket — általában a fejletlenebb falu érdekei sérülnek. — Mindezek^ ellenére jól működik a rendszer — folytatja Karakó László. — A területi kiegyenlítő alap nagy segítséget jelenti nagyon sok ön- kormányzat nem rendelkezik semmiféle saját bevételi forrással, így az alaptól kapott pénzek képletesen szólva nem egy esetben életet jelentenek. Természetesen, mint mindenütt, a pénzek elosztását óriási viták előzik meg, de az esetek többségében sikerül igazságos határozatokat hozni. Érdekek persze így is sérülnek, hiszen nincs any- nyi pénz, hogy mindenki kedvére döntsön a kistérségek véleményezése után a terület- fejlesztési tanács. A múlt évben a felső-dadai kistérség tizenegy települése között negyvenötmillió forintot osztottak szét. Ibrányban például tízmillió forintot fordíthattak útépítésre, a gázellátásra, Gávaven- csellőn pedig tizenhárommilliót a csapadékelvezetésre, az utakra. Ä többieknek kevesebbjutott, e forintok is általában az utakra, kerékpárutakra mentek. Idegenforgalom Pénzből persze itt sincsen elég, ám az itt élők is tudják, a falvak fejlesztését nem szabad csupán az államtól várni. A továbblépésben fontos szerep vár a vállalkozókra. E vidéken például nagy reményeket fűznek a Tiszához, a természeti adottságokhoz. Az idegenforgalom alapjainak megteremtéséhez támogatás várnak az államtól, de ezt követően a helyi erőnek kell a meghatározó szerepet játszania. A kistérségek megfelelő keretet biztosíthatnak ehhez. A Tisza a nagy lehetőségek folyója Harasztosi Pál felvétele OGhymes együttes (banda)! Végre, láthattam-hallhattam őket. A pozsonyi (férjezett nevén: bratislavai) sztárzenekart. Velük — kórusban — a galántai (Kodály szülőhelye; évforduló, tessék asszociálni!) kislányokat. (Apropó: mindenhol csak a leánykák kapacitálhatók a karokba, zengedékbe; hol vagytok ti, leendő férifiacskák? Nejem zohorált imigyen, s vele, nagyritka esemény: tökéletesen egyetértettem.) Szóval: Ghymes és Galán- ta. Határainkon túli — határtalanul tehetséges — világmagyarok. A vezetőjük a world music-ot (világzenét) emlegette lányos zavarában, amikor az interjúvoló mindegyre a beskatulyázás, a „valahová csak be lehet sorolni titeket" irányába terelte a csevelyt. Pedig: magyar! Nagyon. Az egész, amit csinálnak. És a félszegség, a „még mindig bocsánatot kérünk tőled Európa"-effektus tétovaságai — ez is ránk jellemző itt, a medencében, a Kárpátban. Noha mellű töket verhetnénk: ím. itt vagyunk, ilyenek vagyunk, magyarok. Lányom nem jól vélekedett, majd szólt. Megmosolyogta a galántai fruskát, aki kozmetikát mondott kozmetikum helyett, amit kért a Jézuskától. Elszomorodtam. Ugyan, miért lenne baj, ha ezt az „ idegent”, mármint a szót, nem pontosan használják Szlovákiában, kisebbségben? Tévesztésükben is cicomátlan egyszerűséggel. hősnő (Ugyan! A gyarló, esendő, kiszogáltatott, lélek- nyomorék pária...) igen-je, nem-je: életre-halálra. Fia életére, pici lánya pusztulására. Ezért nem szavazhat — később — a boldogságot esetleg és végre meghozó (megadó) szerelemre. Sem! & Nagyon régen láttam. Most is, először csak messziről. Mintha nem ő. Lenne. Jegyzetszélek Egyebekben: úgyis hibátlanul. n & Igen, a nyelv. Őrzi öngyalázatunkat is. Shakespeare átkozódó angolja (british english-e) a III. Richárdban. Amikor már a téboly tolja ki a szájon a fröcsögést, az átkot, a gyűlölet verbumait. Szégyenünkben könyörgünk feláldozásért. Az akcentusunk azonban visszaránt. A lingvisztikái múlt nem enged. Olyan összetartozás ez. mint a William Styron Sophie választása című regényében a Vagy: van, csak én nem jól? O nem jól — van. Feketében, talpig. És soványabb, nyúzott, kisírva a szeme, habár nem fiissen. Csak a festék, az árulkodik a mélyebb ráncokban felgyülemlődve. Sztereotípia: Boldog új évet! Milyen ügyetlen (és boldogtalan, szerencsétlen) fordulat. A kommunikáció üresjárta. Merthogy: szinte semmi sincs mögötte. — Meghalt, igen, elment az édesanyám — mondja. Aztán még annyit: — Az ünnepek előtt, alig pár nappal. Milyen magas az ég — gondolom —, és hogy nem szakad le a félelmetesen ismerősfájdalmaktól. Csak éjszaka, amikor a sötét ereszkedik a paplan bugyraira. Visszavonhatatlanul. Nincs több beszéd. A paralingvisz- tika területén járunk, a meta- közlések zörejnélküli birodalmában. Értjük és érezzük egymást—pedig dehogy, dehogyis...Nincs összenevetés, nincs jópofizás, nincs mit átadni, mert minden világos. A végén: úgyis — csak a sötétség, a semmi... O Vakondtúrások — szerte az Örökösföldön. Hazugsá- gosan (ki)virulást sejtető januári reggel. Fekete földku- pacpk a nedves talajfelszínen. A tavasz dekódolást sem igénylő üzenetei. Persze, ha nagyon szükséges, hozzátehetjük a látvány-evidenciához: itt, e kicsinyke hazában, ha az istenek is úgy akarják, mégis lesz kikelet. Talán: sie- tősebb, mint megszoktuk. Csak addig nehogy visszafagyjon valami, amiből már kezdünk kikecmeregni. Relatív első A z ipari termelés ebben az esztendőben 7-14 százalékkal növekedhet az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium előrejelzése szerint. A hajtóerő változatlanul az export lesz, ezen belül meghatározó a gépiparban tevékenykedő multinacionális vállalatok kivitele — mondta hétfői sajtótájékoztatóján a tárca ipari felügyeletet ellátó helyettes államtitkára. — Az ipari növekedés forrása továbbra is a gépipar, s kiemelkedő szerepe lesz a közúti gépjármű- és részegységgyártásnak, a híradástechnikai iparnak, illetve ezek háttériparának. Rá is fér már a gazdaságra, nem különben a lakosságra, hogy jó híreket is kapjon, netán érezzen is. Úgy tűnik, e mostaniak megalapozottak, nem kampányfogások, amelyek az utóbbi időben egyre gyakrabban kapnak hangot. A KSH elemzései ugyanis már a nyár közepe óta utaltak a kedvező változásokra, amelyeket csak megerősítettek az év első tíz hónapjának adatai: az ipari termelés 10,2 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakánál, októberben pedig 14,2 százalék volt az emelkedés. A belföldi felhasználásban legnagyobb hányadot képviselő lakossági fogyasztás a harmadik negyedévben 1,7 százalékos növekedést ért el, ami nyilván tovább nőtt. A statisztikai hivatal szerint ez arra enged következtetni, hogy a lakosság fogyasztása az előző időszakok csökkenése és stagnálása után növekedésnek indult. A lakásépítési adatok azt mutatják, hogy változatlanul a lakosság a legfőbb építtető. Érdekesség, hogy a legtöbb lakás Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében épült, e két megye tudhatja magáénak az újonnan épült lakások 28 százalékát. Ez ugyan csupánrelatív jó hír, mert nagy lemaradást kell behoznunk, ha az ország gazdagabb vidékeihez hasonlítjuk a mi adatainkat — de az ilyenfajta „elsőségeket” is meg kell becsülni. Általuk némileg csökkenhet a már unalomig ismert „halmozottan hátrányos helyzetünk”. Marik Sándor Omlik a piac A z alaposságra való törekvés gyakran kényszerít felületességre. Legalábbis a tankönyvek esetében érvényes ez a megállapítás. A diákok a megmondhatói, hogy egyre inkább megtanulhatatlanok, reménytelenül veszik kézbe, mert úgy érzik, sohasem érnek a végére. Pedig a kevesebb itt is több lenne... Egy közelmúltban rendezett szakmai tanácskozáson Koller Mariann, a tankönyvkiadók kamarájának elnöke a kiadás helyzetéről beszélt. 128 kiadó példányai szerepelnek a tankönyvkínálati listán. Állami támogatást nem kapnak, csak hiteleket, amiknek a kamatai drágítják a tankönyveket. Véleménye szerint a könyvárak emelkedése nem követte az inflációt, de tisztában vannak vele, hogy a családok nagy részére ez mégis óriási terhet ró. Tartanak egy lengyelországihoz hasonló helyzet kialakulásától, ahol a szülők nem voltak hajlandóak megvenni a drága köteteket, s a tankönyvpiac összeomlott. Nálunk új tankönyvrendelet van készülőben, melynek értelmében az állami támogatás 25 százalékát tartós tankönyvekre kell fordítani, amiket éveken keresztül lehetne használni, szemben a mostani gyakorlattal. Ezeknek előállítása azonban sokkal költségesebb (kemény borító stb), s tartalmilag sem egyszerű megoldani, hogy évekig időtálló legyen a benne rögzített ismeret. Persze, nincsenek megoldhatatlan problémák, legfeljebb a különféle érdekek hálójában vergődnek az érdekeltek, a profitról senki sem akar lemondani. Marad a versenyfutás, s az a hit, hogy amíg iskolák lesznek, diákok is. Következésképpen tankönyvek is. Akkor pedig marad az újraelosztás szabálya vagy szabálytalansága. Mert tankönyveket kiadni, minden ellenkező híresztelés ellenére, nagy üzlet. A versenyben való maradás érdekében a diákok jórésze minden új kiadványt megvásárol, csakhogy elérje a hőn áhított célt: bejutni valamelyik felsőoktatási intézménybe. S ha nálunk is összeomlik a tankönyvpiac? Lehet, hogy a diákok egyáltalán nem sírnának... Nagy István Attila Drága a buszjegy Ferter János rajza