Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-05 / 284. szám
1997. december 5., péntek HÁTTÉR Munkaadó a munkanélküliség A pályakezdők képzésével számottevően növelhető az elhelyezkedés esélye A megyei munkaügyi központban képzési lehetőségeket is kínálnak az állástalanoknak Harasztosi Pál felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — A foglalkoztatást és a munkahelyteremtést állította a figyelem középpontjába az a regionális konferencia, amely ma ér véget Nyíregyházán. A szakemberek szerint a témában kedvező fordulat számos jelével találkozhatunk, de a munkanélküliség még hosz- szú ideig sok munkát ad az érintetteknek. A konferencia témájával kapcsolatban mindenekelőtt egy tényt kell leszögezni: a leggazdagabb országokban sem tudják pusztán segélyekkel, támogatásokkal megoldani a munkanélküliségből fakadó problémákat. ez az általános gazdaság mindenkori helyzetének függvénye. S mint az közismert: a termelési szerkezetben, a tulajdonviszonyokban és a felvevő piacokban bekövetkezett változások a gazdaság épp azon ágazatait sújtották leginkább, amelyekre Magyarország északkeleti régiója támaszkodott és támaszkodhat a jövőben is. Szétosztott alapok —- Mindez meghatározza a munkanélküliség alakulását is, de úgy tűnik, a tartós mélyrepülés után a helyzet nem romlik tovább — állítja Pulay Gyula, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Véleményét adatokkal igyekszik megerősíteni: bár a fejlett és fejletlen régiók munkanélküliségi rátája között még mindig tízpontos és azt meghaladó különbségek mérhetők, de a különbség növekedése megállt. Pillanatnyilag legnagyobb gondot a tartós munkanélküliek helyzete okozza, hiszen a kényszerpihenő elhúzódásával csökken az elhelyezkedés esélye. A Munkaügyi Minisztérium jövőre csaknem 29 milliárd forintot fordíthat különböző foglalkoztatási és támogatási programok finanszírozására, s ennek nagyobb részét decentralizáltan használja fel. Ez azt jelenti, hogy a megyék között a regisztrált, ezen belül is a tartós munkanélküliek arányához igazítva osztják szét a pénzt Egyszerre öröm és bánat, hogy a három legrosszabb helyzetben lévő megye egyikeként Szabolcs-Szatmár-Be- reg újra számíthat külön forrásra. A leosztott pénzek fölött a megyei munkaügyi tanácsok rendelkeznek, itt döntik el majd, hogy milyen programokra, milyen eszközökre mennyit kívánnak elkölteni. A pénzfelhasználást tekintve is szembetűnő az egyes régiók közötti különbség — derül ki az államtitkár szavaiból —, a magasabb munkanélküliségű megyékben többet fordítanak közhasznú foglalkoztatásra, munkahelyteremtő beruházások támogatására, míg a kedvezőbb helyzetben lévő térségekben inkább az átképzés, a vállalkozóvá válás ösztönzése a gyakrabban alkalmazott módszer. Előtérben a régió Az újdonságok közé sorolható, hogy ebben az évben a foglalkoztatási alap egy részét a munkaügyi központok a megyei területfejlesztési tanáccsal együtt használták föl. Utóbbi szervezetek regionális programok irányába mozdulnak, hiszen csak ezekkel lehet elnyerni az Európai Unió különböző (a hazai forrásokat nagyságrendekkel meghaladó) támogatásait. Az indok érthető: a regionalizmus eszméje elfojtja a nacionalista szélsőséget, ahogy azt a német-francia példák is igazolják. Megyénk is hasonló kezdeményezés élére állt, amikor a Kárpátok Eurorégió szerveződését segíti minden lehetséges eszközzel — enged betekintést racionális döntések érzelmi hátterébe Róka László, a Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója. De összefogásban határokon belül is úttörők vagyunk, hiszen a hat megyét tömörítő Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács megalakulása volt az első a hazai RFT-k sorában. Ennek köszönhető, hogy az Európai Unió ide irányítja első támogatásait. Egy növekvő gazdaság a legbiztosabb gyógyír a foglalkoztatási gondok kezelésére, de amíg szorít a költségvetés, nagy figyelmet kell fordítani a támogatások hatékony fel- használására. Ezt példázza a pályakezdő munkanélküliek esete, itt ugyanis a korábbi segélyezést aktívabb formát öltött. A segély nem növeli az elhelyezkedés esélyeit, sőt, demoralizáló hatása van, ezért a rendelkezésre álló 4 milliárd forintot inkább a munkatapasztalat szerzésének támogatása fordítja a tárca. A perem segítése A másik lehetőség a képzés támogatása, ami szinte alanyi jogosultsággá vált a pályakezdőknél. Ha nem sikerül támogatni a munkatapasztalat szerzését, akkor a munkaügyi központ által felajánlott képzések között válogathatnak. A tapasztalat kedvező, több mint 20 ezer fiatal vett eddig részt ezekben a programokban. A piaci kereslet azt mutatja: a sokoldalúan képzett fiatalok elhelyezkedési esélyei javulnak, a gazdaság igénye egyre nagyobb az ilyen munkaerő iránt. A korábbihoz képest a foglalkoztatásban érintett civil szervezetek is nagyobb szerephez jutnak, erre a törvény alig egy hete elfogadott módosítása nyújt lehetőséget. Eszerint a munkaügyi központok anyagilag is támogathatják a hátrányos helyzetű rétegek, csoportok megsegítésén fáradozó szervezeteket. Tartó- sabb, mélyebb kapcsolat jöhet tehát létre az állami munkaügyi szolgálat és a foglalkoztatásért küzdő civil szervezetek között — vallják a konferenciát szervező Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Humán Erőforrás Fejlesztési Alapítvány kuratóriumának tagjai. Egymást kiegészítő tevékenységről van szó, amely különösen a peremre szorult munkanélkülieken segíthet. Ez az a kör, amelyet az állami szolgáltatás már nehezen ér el, és az ide tartozók sem motiváltak a kapcsolatteremtésben. |||i| k jr* 1 * J $r ■T* I %fl 1 I * tW T' I*á. s'* i f i IhÜ M indössze ujjnyi kékessárga láng pislogott a falucska egyik házának szobájában. Barátságos meleg töltőié be ezt a szobát, ahol négy férfi diskurált kártyázgatás közben. Laposztásnál, meg amikor savanykás bor csurrant a pohárba, mindenféléről beszélgettek. „A bor olyan mint az indulat. Belülről melegít” — mondta egyikük. Erre aztán a fűtési szokásainkra terelődött a szó. A legfiatalabb a szájában tartott cigaretta mellől kissé selypítve pöfékelt ki néhány mondatot: „A környék szinte minden falujában van már gáz. Sőt, a nagyobb tanyákon is konvektorral fűtenek. A kék láng több ezer kilométerről, a föld alól jön, a városi központi fűtés mégis drágább. Ki érti ezt?” Kérdésére nem várt feleletet. Nem is kapott. A mellette ülő kártyás megjegyezte, hogy az utóbbi hat-nyolc évben szinte elgázosították a megyét. A maradék ipari üzemekben is volt egy „fűtéskorszerűsítési program”. Vagyis az elektromos férésről, a helyi kazánokról áttértek a gázra. karéj zsíroskenyér. A másik tarisznyában öt-hat szelet akácfa nyomta a vállamat. Mi pulyák vittük az iskolába a fát, hogy ki ne verjen bennünket az isten hidege. Emlékszem, az ötvenes évek elején apám a pénztelen téeszHasábfák tüze A társaság legidősebb tagja a háború utáni éveket említette fel két kortyintás után. — Ment a feketézés. A szüleim is vitték a vonaton a krumplit, meg a kacsát Pestre, ahol ruhát, cipőt kaptak érte. Én akkoriban a helyi iskolában a mogyorófa vesszővel fenyítő Kerezsi tanító úrtól tanultam a betűvetést. Havas téli reggeleken mindkét váltamra vászon tarisznyát akasztott a jó anyám . Az egyikben volt két könyv, két füzet., a tolltartó, meg egy ben a munkaegységeire tűzifát kapott természetbeli juttatásként. Az öreg úgy tett, mint aki bele fáradt a beszédbe, a hangszálai is kimerültek már. Ürügy volt ez arra, hogy egy újabb pohár bort eresszen le a torkán. Amikor ez megtörtént, jóleső érzés sugárzott az arcán és folytatta a beszédet. Azzal, hogy mindenütt gáz van, mégis óriási erdőtelepítésekbe kezdtek. Nem kell már tűzifa, akkor mi a fenének ez a sok erdő? — kérdezte feleletet várva. A középkorú, nyakkendőt viselő férfi felelt meg neki: az erdősítésnek négyes haszna van. A rossz talaj nem áll ott parlagon, a faültetők, erdőművelők melóhoz jutnak, szebb lesz a környezet és ipari fára a következő évtizedekben is szükség lesz. (Az öreg megköszönte az okos választ és a válaszadó egészségére ürítette újabb poharát.) A válaszadó még hozzátette, van egy ötödik haszon is: ahová nem jutott el a gáz, ott vegyes tüzelésű kazánnal fűtenek. Számos újgazdag pedig kandallót építtetett. A kandallókban estenként hasábfák tüze duruzsol. Az öreg végül megjegyezte: — Legjobb a spórban égő akác. Az illatot áraszt, pattogva ég, lámpa, vagy villanyoltás után halványan világít és jó meleget áraszt. Kelet-Magyarország 3 Ilf [ fíf ; HM« ’ . -V* Halál és büntetés A jelek arra utalnak, a sárszentmihályi polgármester kezdeményezése nem kerül a parlament elé, azaz a Tisztelt Ház nem tárgyalja majd azt a népszavazási kezdeményezést, hogy a lakosság döntsön a halálbüntetés visszaállításáról. A téma időről időre visszatér mindennapjainkban, „átlagpolgárok” és vezető politikai személyiségek érvelnek a halálbüntetés mellett, illetve szólnak ellene. Érzelem, értelem, nemzetközi szerződések.. Más-más indokokkal közelítenek hozzá, vélhetően vissza-visszatérve rá a jövőben is. Annak ellenére, hogy alkotmányjogászok szerint a halál- büntetés visszaállítása nem lehet népszavazás kérdése. 1963-88 között évente kétszáz gyilkosság történt hazánkban, ez a szám a kilencvenes években másfélszeresére emelkedett. Elrémitő adat még akkor is, ha az esetek zömében úgymond nem a társadalomra veszélyes az elkövető, mert a tragédia jobbára családi vagy ivócimborák közötti vita elfajult következménye. De jócskán akad példa arra is, hogy felnőttek, sőt fiatalkorúak (!) nyereségvágyból, megfontoltan, brutális módon veszik el mások életét. Azt mondják egyesek, senkinek, így az államnak sincs joga elvenni polgára életét. (Talán a gyilkosnak van?...) Tovább lépve azt is felvetik: miképp korábban, úgy most se lenne elrettentő hatása a halálbüntetésnek, hiszen amikor alkalmazták, akkoriban is volt emberölés. A másik oldal érve ugyanez, álljon arányban a büntetés a tettel. Számos érvet és ellenérvet lehetne felsorakoztatni, egy újságoldal is kevés volna rá. A halálbüntetés visszaállítására azonban vajmi kevés az esély. Nemcsak a nemzetközi szerződések miatt, de azért is, mert a parlamenti képviselők egy része önmagával kerül(t)ne ellentétbe. 1995-ben a Tisztelt Ház 197 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a halálbüntetés eltörlését célzó dekrétumot... Vajon azóta hányán gondolják másként? Kováts Dénes Dolcsi-vita B ár inkább sírva-nevethetnélem támadt — hiszen az adófizetők pénzéről is szó van —, mégis inkább elimerően csettintettem egyet, amikor hírét vettem az útlevélkezelő „hetek” pőrének, amelyet külföldi kiküldetési napidíjuk ügyében kezdeményeztek. A pecsételősök érvelése szerint — egy három éve született kormányrendelet értelmében — mivel külföldön teljesítenek szolgálatot, jár nekik a külhoni kiküldetés fejében dukáló napidíj, azaz naponta 24 dollár. Ismeretes, első- és másodfokon elvesztették ugyan a pert a paszportkezelők, ám a Legfelsőbb Bíróság nemrégiben felülvizsgálta az ügyet, és döntött: jogos a követelés. Azt a laikus is érti, hogy annak idején a jogalkotók a külföldi kiküldetés alatt nyilvánvalóan nem azt értették, hogy a kiküldötteknek elegendő néhány lépéssel „behatolni” a szomszédos ország területére, mint ahogyan ez feladatuk teljesítése érdekében valóban megtörtént az ukrán-magyar közös kishatár-átkelőhelyeken szolgáló határőreink esetében. Az is valószínű azonban — tekintettel a legfelsőbb bírói fórum ítéletére — a dolcsi-vita egy aprócska, bár hazánkban sajnos nem ritka joghézag miatt alakulhatott ki. (Az átlagpolgárban meg ott bújkál a kisördög, s folyton azt duruzsolja: Vajon a jogalkotó tudorok afféle szakmai szolidaritástól vezéreltetve nem gondoltak-e már idejekorán tudós ügyvéd kollégáikra, akik vitathatatlanul nagy szakmai hozzáértéssel egyszerűen besétálhatnak a minden bizonnyal nem szándékosan!?) nyitva felejtett szűk kiskapun?) Az ügyet persze még nem lehet lezártnak tekinteni, mert a határőrségnek bizony egyáltalán nincs ínyére az útlevélkezelők követelését, összesen 15 ezer dollárt, forintosítva cirka 3 millió forintot kifizetni. A kétségtelenül különleges (jogi) helyzetben a hét pereskedő paszportosnak jogilag igaza van, s emberileg is érthető, hogy ragaszkodnak a ko- ponyárikénti bő 400 ezer forintnyi dollárjukhoz. Elvégre a dolcsi-vita és a dolce vita kiejtve csak egy betűben különbözik! Kovács Bertalan Sűrűsödő ráncok Ferter János rajza
