Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-04 / 283. szám

1997. december 4., csütörtök Kelet-Magyarország 3 HÁTTÉR Létük a közbiztonság kritikája Megyénk ötezer polgárőre nyugalmunk érdekében vállalja az önkéntes szolgálatot Pillanatkép a megyei polgárőr-tanácskozásról, előtérben a jutalmazottak Martyn Péter felvétele Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Me­gyénk polgárőr szövetségé­hez 106 szervezet tartozik, több, mint ötezer tagot számlálva, az év első tíz hó­napjában 85 200 óra szolgá­latot teljesítettek. Az esetek többségében saját gépkocsi­val, de kerékpárral és gyalo­gosan is. Az egyes szerveze­tek pénzügyi lehetőségei az évi néhány ezer forinttól a milliós nagyságrendig ter­jednek, óriási tehát a szórás, támogatottságuk nagysága. A rendőrök szemei ők — fo­galmazott a megyei elnök —, a polgárőrök a bűnmegelő­zésben és tettenérésben igyekszenek minél jelentő­sebb szerepet vállalni, segít­ve a rendőrök munkáját. Az idei közgyűlést a napokban tartották megyénk polgárőrei, a számvetés számos tanulság­gal szolgált, a jövőbe mutató elképzelések is megfogalma­zódtak. Gyarapodtak — Megyénk polgárőr szerve­zetei 1992 februárjában tartot­ták első közös tanácskozásu­kat, akkor is a megyei rendőr­főkapitányság dísztermében — utalt vissza a kezdetekre Gelsei Gábor, a megyei szö­vetség elnöke. — Már akkor is hangsúlyoztuk, létünk nem a rendőrség, hanem a közbizton­ság kritikája. A rendszerváltó évek idején a szubjektív biz­tonságérzet romlása, a valóban jelentős nagyságrenddel emel­kedő ismertté vált bűncselek­mények száma szinte kiköve­telte, hogy lépjünk. Az 1989- 90-es években gomba mód jöt­tek létre és szaporodtak a köz- rend-közbiztonság megszilár­dítására. valamint a bűnmeg­előzésre szövetkező állampol­gárokból a polgárőr szerveze­tek. Az induláskor nemigen láttuk, mi lesz a munka vége, csak azt láttuk, hogy környe­zetünk, településünk, csalá­dunk érdekében tenni kell va­lamit. Gelsei Gábor értékelése sze­rint az állampolgári kezdemé­nyezésekre (többségében) jól reagáltak a polgármesteri, hi­vatalok, önkormányzatok, hi­szen sok helyütt helyiséggel, technikai eszközökkel, pénz­zel támogatták a megalakult, s működő szervezeteket. Nem késett a rendőrségi reakció sem, a kisebb meg nem értése­ket, nézeteltéréseket leszámít­va minden szinten meglátták a polgárőrökben a társat, a bará­tot. Mert a közért önként fára- dozók eloszlatták a gyanút, hogy nem akarnak kis rend­őrség lenni, nem akarják levál­tani a hivatásos állományt, nem akarnak törvénytelen sza­badcsapat lenni — ehelyett megtalálták helyüket a köz­rend, a közbiztonság védelme, a bűnmegelőzés területén. Lát­tatták magukról, hogy nem akarnak a rendőrség kinyújtott karjai lenni, inkább a szeme, s nem az ökle az egyenruhások­nak. A tanulóéveket követően a megyeszerte tevékenykedő polgárőr szervezetek többsége 1995 májusában megalakította a megyei szövetséget, ami ma is nyitva áll minden olyan cso­port előtt, melyek tagjai elfo­gadják az alapszabályt, a pol­gárőr alkotmányt. Gondok és örömök Sok ülésezés jellemzi a pol­gárőr szervezetek országos ve­zetését — derült ki Gelsei Gá­bor szavaiból —, a választ­mány ez év márciusában Tú­rós Andrást, az országos rend­őr-főkapitány egykori helyet­tesét választotta meg elnök­nek. A kézzelfogható eredmé­nyek egyike lesz heteken belül a polgárőrség működési sza­bályzata, amit minden polgár­őr megkap majd. 1998 a kép­zés éve lesz, elkészült az alap-, a tovább- és a vezető- képzés vázlata, rövidesen el­nyeri végleges formáját a tud­nivalók gyűjteménye, az eb­ben foglaltakat minden pol­gárőrnek illik megismerni. Gondok és örömök egyaránt jellemzik a polgárőrök min­dennapjait. Örvendetes, hogy sok helyütt az önkormányzat és a vállalkozók felismerték a szükségszerűséget, így lehető­ségeikhez mérten támogatják a helyi szervezeteket. Több olyan település is van, ahol a polgárőrök szervezete az egyetlen civil szerveződés a sportklub mellett. Sajnos az árnyoldalt sem lehet elhallgat­ni, egyes helyeken ugyanis nem tudott meggyökeresedni, nem kapott kellő támogatást ez a fajta társadalmi munka. Közöny vagy fanyalgás fogad­ta az önkormányzat, presztízs­féltés a rendőrség részéről. így a kezdeményezők hamar fel­adták, nem szívesen hajoltak a papírmunkával. — Senki sem tudja cáfolni, hogy a polgárőrök nem hasz­nos segítői a közbiztonságnak — fogalmazott Szabadfi Ár­pád, megyénk rendőr-főkapi­tánya. — Bebizonyosodott, nincs szükség rivalizálásra, mert a polgárőrök nem tudják átvenni a rendőrök, a rendőrök pedig a polgárőrök feladatát. Együtt kell dolgozni a közös célért — ezt mutatják a közös szolgálatok tapasztalatai is. Sok hasznos információt kap­tunk már az éber önkéntesek­től a bűnmegelőzés, vagy ép­pen a tettenérés érdekében. Én azon leszek, hogy ez a kapcso­lat tovább javuljon. Gaszper Róbert őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályveze­tője szerint (aki „civilben” ma­ga is polgárőr) sok, eddig még kiaknázatlan lehetőség van az együttműködésre. A polgár­őrök képzése egy lépcsőfok ehhez, hiszen a jól felkészült segítők tovább erősíthetik a közös munkát. Támogatás — Mire van legnagyobb szük­sége a rendőrségnek? — tette fel a költői kérdést Pásztor Miklós alezredes, Nyíregyhá­za rendőrkapitánya. — Lakos­sági támogatásra. Enélkül ugyanis öncélúvá válna mun­kánk. Ennek jegyében különö­sen fontos az a segítség, amit a polgárőröktől kapunk a min­dennapokban. Én — miképp eddig — továbbra is számítok aktivitásukra, amit a lehetősé­gekhez mértek minél jobban igyekszek támogatni. A z idén november végé­nek egyik szombatján esett le nálunk az első hó. Vékony rétegben befedte az utakat, a kertek elsatnyult füveit, nedves súlya lehajlí­totta a borókák ágait. Ez a hó hamari olvadásra volt ítélve. Megjelenésével a tél csak üzenetet küldött, hogy hama­rosan itt lesz és jeges marká­val keményen megszorongat­ja a létező világot. Gyermekkoromban mindig nagyon vártam az első hó le­esését. Nálunk az volt az írat­lan, de nagyon szigorú sza- , bály, hogy a nyáron eltett be­főttekből az első üveget csak ekkor lehetett felbontani. Hi­ába sorakoztak a polcokon az üvegek teli cseresznye, meggy, szilva, sárgadinnve és zölddió befőttel, azoktól az első hó leeséséig drákói szi­gorral el voltunk tilna. Azért mindig megkockáztattuk, hogy legalább egy üveg so­mot, vagy fekete szedret meg­lovasítsunk. Ezek voltak a legkisebb üvegben, és volt esélyünk, hogy nem veszik észre a hiányt. Volt ágy, hogy sikerült, volt úgy, hogy nem. Az első Inában mindig a szánkózásra alkalmas havak ígérete jelentette számunkra pályát. Ma, amikor én igyek­szem homokszórással járha­tóvá tenni a jeges utat, tudom mit gondolnak a mellettem elszánkózók. Folyt a szánkózás napes­tig. Új barátokat, új szerel­meket és új sérüléseket sike­Az első hó a feszült várakozást. Megre- paráltuk a fusiban készült szánkókat, amelyeket a kör­nyező üzemekben készítettek és onnan csempésztek ki szá­munkra fillérekért vagy ba­rátságból. Mert akkor még ilyen is létezett. De felkészültek a télre a szánkózásra alkalmas utak lakói is. Kerítéseik mellett salak- és homokdombokat halmoztak fel az utak leszó- rására. Szidtuk is ezeket az öregeket, akik így tönkretet­ték az általunk jól eljegesített rült szereznünk, feledve a másnapra való felkészülést. Teljesen mindegy volt, hogy sütött a Nap vagy ólomszür­ke égbolt függött közvetlenül a fejünk felett. Az egyik lánnyal véletle­nül. majd egyre gyakrabban, később szándékosan azonos pályára jártunk ródlizni. Egy alkalommal a Győri utcán az egyik fiú rendszeresen ne­künk ütközött a szánkójával. Látszott, hogy provokálni akar, mert otthon érezte ma­gát. Előbb szóltam neki, de az ütközéseket nem hagyta abba. Tisztára sportot csi­nált belőle, ezért kénytelen voltam tettlegesen fellépni. Látszott a lányon is, tart olyan virtiglinek, hogy ér­vényt szerzek az ő akaratá­nak. Ez úgy is történt, és a Feri gyerek vérző orral, bömbölve ment haza. A mér­leg mégis az én károm felé billent. Szereztem egy harag- vó, megsértett családot, elve­szítettem egy jó ródlipályát és végül a szerelem sem állta ki az idő próbáját.-m j emrégen a nyíregyhá- l\l zi állomáson találkoz- I Y tam Ferivel. A bíró­ságról jött, ahol a válóperes tárgyalása volt. Megállapí­tottuk, hogy az a régi ütés tel­jesen értelmetlen volt. Az - egykor elcsattant pofonból mára egy megbocsátó barát­ság, a szerelemből engesztel­hetetlen gyűlölet lett. De ez már egészen más történet. Épületes jelek A rendszerváltást követő években, évtizedünk ele­jén a gazdasági elemzők meglepve tapasztalták, hogy megyénkben sok mindent megelőzve a ház­építés tért magához először. Nyíregyháza az ország nagy­városai között egyenesen az élre tört az építési engedélye­kért folyamodók számát tekintve. Megyeszékhelyünk ar­culatán maradandó nyomot hagyott a jelenség. Belváros­ban, külvárosban egyaránt gomba módra szaporodtak a szebbnél szebb épületek, és máig sem fulladt ki az építési kedv, bár a kezdeti lendület alábbhagyott. Az örvendetes jelenség mögött erőteljes gazdasági áramlatokat kell felté­telezni, ismerve egy egy építkezés anyagi igényeit. Dagadhatott a keblünk: a sötét Szabolcs immár megpró­bál lépést váltani, és nyomába eredni legalább az országos átlagnak. Kedvünket csak az szegheti, szeghette, hogy a fellendülésnek eme markáns jele a városhatárt elhagyva legfeljebb Őrösig folytatódott. A megye további városai­ban lényegesen kisebb ütemű újlakás-építési ütem volt és maradt jellemző. Ami miatt ez a jegyzet születik, az vi­szont egy vadonatúj jelenség: az álmos falvakban, ahol a megelőző évtizedekben szinte skanzenné nemesedett a változatlanság, manapság új házak kezdtek feltünedezni. Leesik az ember álla Tivadarban járva. Itt is, ott is fehér fa­lak, piros tetők világítanak: Jó-jó, tehetnénk hozzá szkep­tikusan, mégiscsak üdülőfalu, távolba szakadt orvosok, vállalkozók keze nyomán tört elő a változás. És Penyigén, és más szatmári, beregi falvakban? Valami megmozdult, ez tagadhatatlan. Az egyik Namény környé­ki községben évekkel ezelőtt azért ment csődbe egy tüzép, mert a környéken sem építkezett senki. Persze a megye- székhelyen lezajlott látványos felfutást nehéz volna a vé­geken lemásolni, ám a jelenséget nem tudomásul venni hi­ba lenne. Későbbi korok gazdaságtörténészei lényegesen több adat birtokában lesznek majd a gazdasági hátteret ele­mezve. A módosodásra a valós gazdasági folyamatok mel­lett, nem a nyilvánosságnak szánt beszélgetésekben szóba kerül a FÁK-országok közelsége, és néhány olyan ténye­ző, amelyet talán még az emlékezés sem fog megszépíteni. Esik Sándor Csak egy legény... E gy, csak egy legény van talpon a vidéken... — írja Arany János Toldi című versében. Ez a sor jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy a Mátészal­kán az elmúlt héten tartott közmeghallgatáson egyetlen egy ember vett részt. Ez az egy ember kérdezett múltról, jelenről, jövőről, a város működéséről, az intézmények fi­nanszírozásáról, a munkanélküliség helyzetéről, a fejlesz­tés perspektíváiról. A képviselők, a polgármester, a hivatal dolgozói várták a lakosságot. Felkészültek arra, hogy választ adjanak a vá­roslakók kérdéseire. A törvény által kötelezővé tett köz­meghallgatást ugyanis azért találták ki, hogy a település la­kosságának lehetősége legyen közvetlenül is értesülni az őket érintő döntésekről. Sajnos, nem egyedi eset a múlt heti. A rendszerváltás után évente többször megrendezett közmeghallgatáson összesen nem jelent meg annyi ember, amely egy kisebb termet megtöltene. Miért nem érzik vajön fontosnak az emberek ezt a fórumot? A közömbösség, a fásultság, vagy éppen a lustaság az oka hogy nem mennek el egy ilyen le­hetséges párbeszédre? Azt ugyanis kizártnak tartom, hogy mindenki annyira jól érzi magát településén, hogy semmi nem bosszantja, semmiféle kérdése nem merül fel, amire választ várna. Hangoztatjuk, demokráciában élünk. Jórészt tisztában vagyunk jogainkkal, mégis kihagyunk egy ilyen lehetősé­get. Szívesebben várunk külső segítséget, újságtól, rádió­tól, hogy mi magunk is tevékeny részesei legyünk sorsunk alakításának. A közmeghallgatás fóruma valóban a közért, a közösségért van. A város életéért felelősséget érző pol­gárok nem hagyhatják, hogy formalitássá váljon ez a fó­rum. Szondi Erika Látószög Ferter János rajza

Next

/
Thumbnails
Contents