Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-03 / 282. szám
MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL 1997. december 3., szerda Kábító adatok Lezsák Sándor az egészségügyről Budapest (MTI) — Lezsák Sándor, az MDF elnöke megrendítőnek tartja Papp Lajos sebészprofesszor erkölcsi kiállását, mely drámai ellenpontja az MSZP- SZDSZ kormányzati politikának. Papp Lajos szívsebész orvosi esküjéhez méltó tisztességgel vállalt önkéntes sorsközösséget az egészségügyi kormányzat által cserbenhagyott betegeivel. A drámai tiltakozás azt jelzi, hogy a magyar egészségügyben szükség- állapotok uralkodnak, alapvető feladatait az állam nem látja el. A Bokros-csomag miatt a népegészségügy kritikus helyzetbe került. Amíg a kormányzat sikerpropagandájától hangos, az elmaradt szívműtétek miatt betegek halnak meg. Amíg a kormánypártok milliárdos sikerdíjak és vesztegetések ügyét próbálják'titkosítani, addig pénzhiány miatt 13 ezer ember nem jut sugárkezeléshez. Amíg a kormány hamisan értelmezett statisztikai adatokkal kábítja az országok addig 150 ezer iskolás korú gyermek éhezik. Az MDF elnöke felszólítja Hóm Gyula miniszterelnököt, hogy az egészségügyben kialakult szükség- állapot miatt azonnal hatállyal mentse fel Kökény Mihály minisztert, aki személy szerint is felelős. Lezsák Sándor egyben felszólítja a miniszterelnököt, hogy a költségvetési tartalékból fedezze a várakozó betegek szívműtétjeinek költségeit. Az egészségügyi tárca új vezetése pedig 30 napon belül nyújtsa be a parlamentnek programját, amely legalább az 1998-as országgyűlési választásokig garantálja az egészségügy működőképességét. Több ismert személyiség — Balogh Gyula, Balogh János, Gyurkovics Tibor. Makovecz Imre, Nemes- kürty István, Schmidt Mária, Zelnik József — a szívsebész éhségsztrájkja nyomán nyílt levelet intézett a történelmi egyházak vezetőihez, amelyben kérik, hogy nyílvánítsák ki véleményüket, milyen személyes támaszt, segítséget lehetne szervezni a zalaegerszegi helyzet megoldására. Perlekedő útlevél kezelők Nyírbátor (KM - Gy. L.) — A napokban kapott szárnyra a hír, hogy a Nyírbátori Határőrigazgatóság hét hivatásos útlevélkezelője még 1994-ben egy ’92-es kormányrendeletre hivatkozva úgy vélte: mivel külföldön teljesítenek szolgálatot, megilleti őket a külföldi kiküldetési napidíj, azaz 24 dollár. (Akkoriban az ukrán-magyar kishatár- átkelőkön még közös útlevélkezelés és vámvizsgálat volt ukrán oldalon.) A felperesek első-, majd másodfokon is elvesztették a pert. Végül a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak felülvizsgálati kérelemmel, amelynek ítélete szerint az útlevélkezelők követelését a korábbi döntésekkel szemben jogosnak ítélte. Ez volt az első felülvizsgálat, melyben a bíróság nem utasította új eljárásra az elsőfokú bíróságot, hanem a kiküldetési díj megfizetésére kötelezte határőrséget. Nem kevésről, összesen 15 ezer dollárról van szó! Seres József dandártábornok, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta: az ügyet tulajdonképpen még nem lehet lezártnak tekinteni. Az eset ugyanis különleges jogi helyzetet teremtett. Korábban két ízben ugyanis nem a felperesek követelését hagyta helyben a bíróság. A cél az, hogy megegyezés, egyetértés jöjjön létre a határőrség és a perlekedő útlevélkezelők között. Timári kiállítás Tímár (KM) — A timári Szabolcs vezér Általános Iskolában az elmúlt hét végén nagy sikerű jótékony- sági bált tartottak, amelynek bevételét az oktatási intézmény taneszközeinek gyarapítására fordítják. A bál egyben kiállítási megnyitó is volt, amely a Ruszi- mok Magyarországi Szervezete segítségével az An- diwarhol Társaság festményeit mutathatta be. Miként országszerte, úgy megyénkben is megkezdődött tegnap a Rába részvények háromnaposra tervezett jegyzési időszaka, amely során belföldi magánszemélyek 665 415 darab 1000 forint névértékű törzsrész- vényt jegyezhetnek darabonként 1475 forintos áron. A nyíregyházi K&H bankfiókban folyamatos érdeklődés volt tapasztalható. Az előzetes hírek szerint egy magánszemélynek húsz körüli részvény jut majd a jegyzés lezárását követő allokáció során Balázs Attila felvétele Robbant a metán Moszkva (MTI) — Oroszországban súlyos bányaszerencsétlenség történt kedd hajnalban a kemerovói területen, a Novokuznyeck közelében lévő Zirjanovszkaja szénbányában. Valószínűleg metánrobbanás következett be, s a detonáció 67 bányászt temetett maga alá. Oroszország kemerovói területén háromnapos gyászt rendeltek el a bányakatasztrófa miatt. Aman Tulejev kemerovoi kormányzó is a helyszínre érkezett. Gázolás Nyíregyháza (KM) — A megyeszékhelyi Északi körút és a Vasvári P. út kereszteződésében személygépkocsi ütött el egy gyalogost, akit 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállítónak a mentők a kórházba. Este a Munkás úton két személygépkocsi ütközött, köny- nyű sérülteket láttak el a mentők. Tanúvallomás írásban Budapest (MTI) — A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat expozéjában Vastagh Pál igazságügy-miniszter a parlament keddi munkanapján hangsúlyozta: egy jogág teljes egészének újraszabályozásáról van szó. amely évtizedekre meghatározza az eljárás alá vont személyek helyzetét, a jogalkalmazók feladatait. A javaslat mind nagyságrendjében. mind jelentőségében kiemelkedik a rendszerváltás óta hozon jogszabályok sorából. Célja, hogy megerősítse az állampolgároknak az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, megfelelő választ adjon a növekvő bűnözés kihívásaira, javítsa a büntetőeljárás hatékonyságát és a sértettek védelmét. valamint maradéktalanul megfeleljen az európai követelményeknek. A javaslat fontos újdonsága, hogy a nyomozást a jövőben ügyész irányítja, a nyomozó hatóság önállósága pedig szőkébb körű lesz. A nyomozó hatóságok és az ügyészség kapcsolatának újraszabályozása lehetővé teszi, hogy a nyomozás szakszerűbbé, célirányosabbá váljon. A javaslat több részletszabály módosításával gyorsítani és egyszerűsíteni kívánja a nyomozást. A tanú a jövőben szóbeli kihallgatás nélkül, írásban is tehet vallomást. Csökken a nyomozás során igénybe vehető jogorvoslati kör is. A nyomozás abszolút határideje a tervek szerint két év lesz. A miniszter ezzel összefüggésben megjegyezte: 1996-ban a több mint 345 ezer befejezett nyomozásnak mindössze 1 százaléka haladta meg az egy évet. A szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést teszi lehetővé, hogy a javaslat a nyomozás során a titkos adatszerzés engedélyezéséről a bírónak 24 órán belül döntenie kell. Rendszerbe foglalt minőség Norvégia németországi nagykövetének autóját próbálja megfékezni egy testőr Bonnban. A nagykövet a norvég miniszterelnök, Kjell Magne Bondevik érkezésekor illegálisan ráhajtott a fogadószőnyegre, ami összegyűrődött... AP-felvétel Rakatna/ (KM) — Egyéves felkészülés után megszerezte az ISO 9002 Minőségbiztosítási tanúsítást a rakamazi Ra- fafém Kft., melynek vezetősége a napokban vehette át a Det Norske Veritas Magyarország Kft. auditálásról szóló okiratát. Ez igazolja, hogy a rakamazi cég minőségirányítási rendszere megfelel az ÖNORM EN ISO 9002. 1994. szabványelőírásainak. Csatorna Nyírbogdány (KM - Gy. L.) — Már-már elviselhetetlen azoknak a nyírbogdányi lakosoknak a helyzete, akiknek a házküszöbig ér a víz egy-egy kiadós eső után. Mivel az ön- kormányzat többszöri pályázati próbálkozása sem volt eredményes, kénytelenek voltak saját erőből (16 millió 250 ezer forint) belevágni a Dózsa György, a Táncsics és az Alkotmány utca egy részének vízrendezésébe és az utak építésébe. A gyártelepen az Ady Endre utcára és környékére ugyancsak csapadékvízrendszert építettek, illetve a beruházás egy része még folyamatban van. A tizenegymillió forintos beruházásra két pályázaton nyertek összesen nyolcmilliót. A munkálatok végül azért is kezdődtek viszonylag későn, mert addig nem kezdhettek a kivitelezéshez, amíg a pályázatok elbírálása meg nem történt — tudtuk meg Ta- nicsár Miklós polgármestertőL Mint azt Fodor Lászlóné. a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég még az elmúlt év decemberében kötött támogatási szerződést a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanáccsal a nemzetközi követelményekhez igazodó minőségbiztosítási rendszer bevezetésére és az ehhez szükséges technológiai fejlesztésekre. Az eltelt egy év során az Gorbacsov és a pizza Moszkva (MTI) — A szovjet peresztrojka nagy öregje, Mihail Gorbacsov reklámember lett. A Szovjetunió egykor nagyhatalmú pártvezetője a Pizza Hut cég termékeinek népszerűsítésében vállalt szerepet, de az egész honoráriumot alapítványának működtetésére utalja át. A Szovjetunió exelnöke már korábban is kapott felkéréseket reklámszereplésre az utóbbi években, de ezeket szinte kivétel nélkül elutasította. A rossznyelvek szerint most a pizzák népszerűsítéséért kapott jelentős összeg késztette mégis arra Gor- bacsovot, hogy szerepet vállaljon a reklámfilmben. A Gorbacsov nevét viselő moszkvai alapítvány komoly- anyagi gondokkal küszködik, bérelt épületben működik, s a jelentős költségek miatt most saját irodát szeretne vásárolni. A Gorbacsov-alapítvány sajtóközleményében a reklámszereplésről beszámolva kiemeli, hogy az alapítvány sohasem kapott állami támogatást, s most sem tart igényt ilyen segítségre. Az alap eddigi tevékenységét a Gorbacsov által könyveiért, cikkeiért és előadásaiért kapott honoráriumokból, illetve szponzori befizetésekből finanszírozta. A reklámclip forgatókönyve szerint Mihail Gorbacsov egy darab pizzát ajánl az ebédelő közönségnek, amely örömujjongásban tör ki: Éljen Gorbacsov, aki elhozta nekünk a Pizza- Hut-ot! A kormánypárti és az ellenzéki pártok vezérszónokai az átlalános vitában egyetértettek a büntetőeljárás reformjával és annak időszerűségével, de más szempontok alapján indokolták az egész társadalom biztonságát szolgáló törvény megváltoztatását. Hack Péter (SZDSZ) azt hangsúlyozta, hogy végre egyensúlyba kerül a hatékonyság és az emberi jogok tiszteletben tartása. Tor- gyán József (FKGP) viszont kifogásolta a büntetőpolitika liberalizálását, azt, hogy a bűnözést emberjogi kérdésként fogják fel. A vezérszónokok többsége egyetértett azzal, hogy a törvény 2000. január 1- jével lépjen hatályba. Az Országgyűlés kedden megerősítette a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék által idén június 20-án aláírt, a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint egyes vagyoni kérdésekről szóló megállapodást. IMMC Nemzetközi Vezetési és Marketing Tanácsadó Kft. közreműködésével sikerült teljesíteni a vállaltakat, amely a vas- és faipari termelés stabilizálódását is jelzi. A zömében dolgozói tulajdonba került Ra- fafém idén az utolsó részletet is visszafizette az egykori szövetkezettől öt éve örökölt adósságállományból, s rendezett minden függőben lévő ügyet. Éltes — húsz év Nyírbátor (KM) — Fennállásának és működésének huszadik évfordulóját kö- ; szönrheti a nyírbátori Éltes; Mátyás . Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskola, Az igen összetett nevelési és oktatási feladatokat jó színvonalon teljesítő intézmény a jubileum alkalmából kiállítást rendez, melyet december 4-én 9 órakor nyitnak meg. Ezt követően a jeles eseményre egybegyűlteknek ünnepi műsorral kedveskednek az Éltes tanulói. Számbaki Nyíregyháza (KM) — Lapunk tegnapi számában a jövedéki törvény január 1- jétől esedékes változásairól írtunk (Koccintás, áfával terhelve). A cikk utolsó előtti bekezdésében telefonszámokat közlünk, melyek révén a Vám- és Pénzügyőrségnél, illetve a Nyíregyházi Vámhivatalnál lehet érdeklődni. A 06- 80-420-420-as zöldszámon azonban csak további (debreceni) telefonszámot — (52) 415-765 — adnak meg. A nyíregyházi szám helyesen: (42) 312-612. V