Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
Napkelet • A KM karácsonyi melléklete 1997. DECEMBER 24., SZERDA Stresszben nem lehet nevelni Exkluzív interjú — tanügyi dolgainkról — Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszterrel Kállai János Nem gondoltam volna, hogy egy miniszter ennyit bír! Hja, megvan hozzá a. termete, jó a kiállása, szellemi frissessége pedig több órás, aktív „szereplés” után is meg- törhetetlennek tűnik. A közelmúltban Magyar Bálint kultuszminiszteren volt alkalmam megfigyelni e jeleket, történetesen akkor, amikor két napot megyénkben töltött, s ebből közel felet Beszterecen, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az is- koaszövetségek vezetőinek adott — közel százhúsz perces időtartamú! — tájékoztatóját követően ugyan mi másról lehetett volna beszélgetni a tárca első emberével, mint a csaknem totális átalakulásban levő honi oktatás ügyeiről. — Ami az anyagi kondíciókat illeti: Magyarország — összehasonlítva a fejlettekkel — változatlanul nincs túl jó helyzetben. De, és ez nagyon fontos, az oktatási rendszer a minőségi átalakulás stádiumába lépett. * O Ha ez így van, nyilvánvalóan meg lehet nevezni a modernizációs komponenseket; azokat az elemeket, melyek a korszerűsödő rendszert tartani, erősíteni tudják. I — Közülük elsőként említem az érettségizettek számának növelését, vele szoros összefüggésben a felsőoktatás további expanzióját. Erre csupán egyetlen adat: a főiskolákon, egyetemeken tanulók száma Í999 és ’97 között megduplázódott. Tendenciaszerűen: minden második érettségizett előbb-utóbb bekerülhet a felsőfokú intézmények valamelyikébe. — A második, amiről manapság a legtöbb szó esik: a Nemzeti Alaptanterv (NAT). Az oktatás(ügy) tartalmi megújulásának alapdokumentuma. Amíg központi tantervek — utasítások — szabályozták, mit kell oktatni az iskolában, a pedagógus a végrehajtó szerepében tette a dolgát. A NAT teljesen más szemléletet, másfajta filozófiát kíván. A NAT-keretekre ráépülő helyi tantervek lesznek az igazi tartalmi szabályozók. Egy adott település, egy adott iskolájában kell meghatározni: mit kell tanítani. Ennek eldöntése nem kormányzati feladat. — Tudom, az újszerű szándékok, törekvések megvalósítása nem lesz zökkenő- mentes, rengeteg konfliktussal jár. A kapott szabadsággal vissza is lehet élni. De a rossz beidegződésektől meg kell szabadulni. Mert mi volt eddig? Ha kiderült: kevés az iskolában adott, kapott tudás, új tantárgyakat léptettek be, növelték az óraszámokat, korlátozták az óraközi szüneteket. A szelektálás elmaradása komoly feszültségeket teremtett. Pedig, s ezzel nem mondok különöset: stresszben nem lehet ifjúságot nevelni, oktatni! Tanulni tanítson meg az iskola, erre szükséges odafigyelni, mert ezen múlik minden. Ezért érzem létfontosságúnak a NAT jövő szeptemberi „beléptetését”. Az egyes évfolyamokra törvényben meghatározott heti óraszámok eleve sugalmazzák az ésszerű gazdálkodást: miből mennyit tanítsanak. Ezt mindenhol a helyi körülmények motiválják, tehát nem „felső szintekről”’ mennek majd az uká- zok. És ami még igen lényeges: nemcsak az ún. hagyományos stúdiumok kaphatnak helyet a tanrendben, hanem pl. mentálhigiénés ismeretek, szexuális felvilágosítás, diákjogi ismeretek, családgazdálkodási tudnivalók. O Rendkívül izgalmas, tényleg újszerű feladatok várnak az iskolákra. Óhatatlanul motoszkál azonban az emberben a kérdés: mennyire lesz minderre fogékony, reagálókész a pedagógus társadalom? — Igen, ez kétségtelenül alapkérdésként merülhet fel. Azonban a modernizáció harmadik fő területe éppen a továbbképzés rendszerének a megreformálása. A tanítónak, tanárnak meg kell újítania önmagát! Az előbb említett, nem hagyományos stúdiumok — mint pl. a diákjog, a művészeti oktatás, a néptánc stb. — pedig ab ovo feltételezik a képzést. Ez a szisztéma egyébként a legjobb eszköz lehet a pedagógus-munkanélküliség enyhítésére. A mobilitás — mint a létszámleépítések egyik ellenszere — előbb-utóbb funkcionálni fog. — A továbbképzési pénz a központi normatíva 3%-a. Nem kis summa! Ennek kétharmada garantálatan „lejön” az iskolákba. Helyben kell — okosan, taktikusan — felhasználni, úgy, hogy egy fillér se vesszen el belőle. E tekintetben megintcsak az önállóság a csodaszer. O Köztudott: ön személy szerint is erős Ezért próbálkozunk a két tanítási nyelv „alkalmazásával” már jónéhány általános iskolában, melyekben az órák 40%-a az adott célnyelven zajlik. Ösztönző programokon dolgozunk jelenleg is. O Amikről eddig beszélgettünk, a minőségibb magyar oktatás megteremtésének igen fontos feladathalmazai. De, és ezt semmiképpen sem kerülhetjük ki: meglesz- nek-e elvégzésükhöz a pedagógusok minőségi munkavégzését honoráló anyagi kondíciók? — Igen, a pedagógusbérezés. Ilyenkor mindig leveszem a zakómat, hogy könnyeben fejthessem ki az álláspontomat. Nos! A helyzet nem a legjobb. 1991 és 96 között a közalkalmazottak reálbére 15%-kal csökkent, köztük a pedagógusoké 30%- kal. Mi a kezdetektől azért harcoltunk: legyen a pedagógusok bérezésében differenciálás. Az egyenlősdi minőségellenes. Márpedig a minőségi oktatást programként hirdetni, egyszersmind az értékbeli különbségeket összemosni, illetve a minőséget figyelmen kívül hagyó bérpolitikát folytatni — abszurdum. A felsőoktatásban elkezdődött ösztöndíjrendszer — a Széchenyi-, a Bolyai-ösztöndíj, a pótlékok bevezetése — a versenyszférához közelíti az ott oktatók bérdolgait. A jövedelmük egyre kisebb része származik a közalkalmazotti alapból. — Az alsó- és középfokú oktatásban szintén a minőségi munka megalapozott elismertetésére törekszünk. A bérpótlékra 1998-ban 2,5 milliárd, 1999-ben 13,5 — 2000-ben 26 milliárd Ft van, illetve lesz. Az 1998/99-es tanév folyamán az iskolák megkapják az illetményalap 25%-át pedagógusonként. De, és ez az egyik biztosítéka annak, hogy ne lehessen ismét egyenlősdi, aki kap minőség szerinti emelést, az illetményalap egy főre jutó 40%-ánál nem kaphat kevesebbet. Ebből következik: nem részesülhet mindenki a pénzből, tehát csak differenciáltan lehet osztani. Az 1999/ 2000. tanévben már az illetményalap 50%-át kapják az iskolák, és 70%-nál kevesebbet nem kaphat, aki részesedik. Persze, hogy ne „pofára menjen” a dolog, a többlet-feladatokat éves szerződésekben indokolt rögzíteni. Ez így rendes, becsületes alku! A pénztelenség ne morális kérdésként merüljön fel, amikor a differenciálásra sor kerül! A szubjektivitás, az álhumánum, a befogjuk mindenki száját-típu- sú egyenlősdi száműzése az oktatás-nevelés minden szférájából — akár számtalan, ma még nem is sejtett konfliktus elviselése, kezelése árán! — modernizációs startégi- ánk és taktikánk döntő fontosságú eleme. Túlságosan kézenfekvő magyarázat lenne, hogy a ma 47 éves egyetemi tanár, az utóbbi évek hazai közéletében ismertté vált politológus, a szűkebben vett szülőföld — Szabolcs-Szatmár-Bereg megye — kapcsán lett a Független Kisgazda Párt Mátészalkáról származó elnökének főtanácsadója. Pedig tény, hogy az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem politológia tanszékének professzora dr. Pokol Béla 1950-ben Záhonyban született, noha ennek — a legilletékesebb szerint — nincs köze a kigazdapártbéli pozíciójához: „1995-től datálódik ismeretségem Tor- gyán Józseffel, amikor elkezdődtek közöttünk az azóta is rendszeres személyes beszélgetések. Ezek során derült ki számomra, mennyire vág az esze, így nem csoda, hogy jó viszonyba kerültünk.” A jó viszonyból kialakult elnöki tanácsadói szerepkörhöz vezető út azonban jóval messzebbről, talán mégis csak éppen Záhonyból indult. Olcsó poénnak tűnik, de ez a vendégünkkel nem régiben folytatott nyíregyházi beszélgetés során megismert valóság: az akkoriban több száz(!) hasonló vezetéknevű lakossal is dicsekedni tudó szovjethatár-menti település, négy évtizeddel ezelőtt maga lett a pokol a „tanár úr” hattagú családja számára. A vasúti tiszt édesapát ugyanis 1956 után elbocsátották állásából, miután szovjet fogságban szerzett orosz tudását tolmácsként kamatoztatta az ötvenhatos záhonyi forradalmárok oldalán. Serdülő fiatalemberként — saját bevallása szerint — a kisvárdai Bessenyei A fotanacsado György Gimnáziumban nem tanul valami jól. Annál inkább vonzódik viszont a 60-as évektől vasfüggönyön át is futótűzként terjedő beatzenéhez. Zenekart szervez, amelynek gitáros-énekeseként hamarosan rajongók hada előtt fújja a liverpooli „gombafej űek” vagy a „gördülő kövek” tinédzserek számára új távlatokat megvillantó világszámait. A papa még börtönéveit tapossa, amikor a család 1966-ben végleg búcsút mond Záhonynak. Budakalászon vett házba költözik az édesanya négy gyermekével. Pokol Béla a zenélés kapcsán gyakorta látogatott, s addigra már félig-meddig otthonának is tekintett fő városban, a Martos Flóra Gim- náziumban folytatja a középiskolát. Muzsikálása, itt érthetően újabb len- d ü 1 e t e t vesz, hiszen — például a „Teátrum” nevű együttesben — olyan társakkal játszhat együtt, mint az azóta a szakma óriásai között emlegetett LGT-dobos Solti János, vagy a Szakcsi-Lakatossal együtt zenélő Dandó Péter . Az intenzív zenélésnek 1971-ben hirtelen végeszakadt, amikor kemény ráké- szülés után sikeres felvételit tett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára. Ettől kezdve a tanulásé lett a főszerep, mégpedig olyan sikerrel, hogy frissen végzett jogi doktorként az egyetem Alkotmányjogi Tanszékén marasztalták. Az alkotmányjogászkodást túlságosan száraznak találva, idővel a kevésbé elvont politika tudománnyal kezd foglalkozni. Nem soká- \ ra a Politológia Tanszéken köt ki, ahol jelenleg is beosztott egyetemi tanárként dolgozik. Főnökével, az MSZP népnemzeti szárnyához tartozó Bihari Mihállyal, nézete szerint, ragyogóan megértik egymást. Ezt fémjelzi kozo- sen írt „Politológia” című könyvük is. Az egyetemi tanszékvezetés felelőssége alól azért Pokol Béla sem mentesül, sőt egyszerre két intézményben, a szegedi és a miskolci egyetemen is betölti ezt a posztot. „Az aktuális politikát 1991-92-től kísérem komolyabban figyelemmel. Akkortájt kezdtem cikkezni a sajtóban is. A Magyar Nemzetben megjelent és főként az SZDSZ médiatúlsúlya ellen érvelő írásaim kapcsán számos ellenséget, de jó néhány barátot is sikerült szereznem”, tárja föl, az önmaga által kiteljesedettnek még korántsem vélt politikai karrierjének kezdetét. „Számomra nyilvánvaló lett, hogy ha az ellenzék nem fog össze, nem is kerülhet hatalomra. Miután láttam jól együtt tudok működni Torgyánnal, elhatároztam segítek a kisgazdáknak. Meggyőződésem, hogy a FIDESZ nélkül nem lehet nyerni, ezért a két párt közeledéséért igyekszem minél többet tenni” tárja fel kártyáit a hatalomra kerülésük esetén az FKgP igazságügyi-jogi kabinetfőnöki tisztségének várományosa. „Szabad időmben? — tűnődik el az elnöki tanácsadóra topogva várók tisztelettel-sürgető pillantásainak kereszttüzében már csak hevenyészve feltett kérdésen. „Hivatásom, ügyvédnő feleségem és három gyermekünk mellett nincs idő afféle hobbira. Az otthoni gitározás már régen a múlté. Maradt a heti egyszeri foci, és a háttér zenehallgatás olvasás közben. A napi tájékozódás nélkülözhetetlen, az öt-hat napilap átolvasására 3 órát szentelek.” Galambos Béla Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter Harasztosi Pál felvétele elkötelezettje az iskolák informatikai programjának. Sokan persze ebben csak a „látványos” elemet veszik észre, sőt, hangoztatják: amíg kréta sincs az tanodákban, addig minek villogni a számítógépekkel... — A magyar informartikai program Európában egyedülálló! Egy év alatt bekötni az ország összes középiskoláját az INTER- NET-hálózatba — óriási dolog. Meggyőződésem: enélkül nincs jövő század, semmi sincsen. Oda a belépő majdnem mindenki számára egy EU-„köznyelv” használni képes ismerete és a számítástechnika. Erre felkészíteni az ifjúságot, hát, ez nagy kihívás a tanárok számára is! O Az idegennyelv-oktatás — a jelentős elmozdulások ellenére, gondolok elsősorban a nyelvvizsgával záruló tanfolyamok dömpingjére — hazánkban még mindig nem eléggé eredményes, illetve nem olyan tartalmú eredményeket mutat fel, melyek a napi kommunikációban lennének kamatoztathatók. — A reform elodázhatatlan az idegennyelvi képzés, oktatás terén. Kétségtelen: kevés a ráfordítható óraszám. Hagyományos módszerekkel nem lehet célba érni.
