Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
ILIIlilWI.II..— □ A hűség balladája Valkovics Andrásné A szerző felvétele Győrke László Búj (KM) — Vajon hogyan ünnepli születésnapját az, aki éppen december 24-én, karácsony viliáján született? Valkovics Andrásné, Magdi éppen ezen a napon látta meg a napvilágot Kótajban 1955-ben. Sőt, édesanyja is ezen a napon született. De hogy legyen még egy ráadás is: szülei házasságkötése is ezen a napon történt. — Ahogy visszaemlékszem gyermekkoromra, nem voltak túl gazdagok a karácsonyok— mondja. — De karácsonyfa mindig volt, és az ajándék sem maradt el sose. A fát gyakran öltöztettük magunk készítette díszekkel. Örültünk a fából készült játéknak is, ha éppen azt kaptuk. Az egyik legnagyobb gyermekkori ajándék, amit kaptam, a hajas baba volt. — Bár többszörös ünnep volt a családban december 24-e, mégis a karácsony, a szenteste volt a legfontosabb. ♦ ♦♦ Alig múlt tizenhét éves Magdi, amikor már komolyan gondolták Andrással, hogy összeházasodnak. Bandi ügyes kezű autószerelő volt. Még nem jártak ugyan jegyben, de már eldöntötték: őket már csak ásó, kapa és a nagyharang választhatja el. És ekkor, 1972. május 15-én borzasztó tragédia történt. Egy ittas sofőr Bájával elgázolta és magára hagyta a nősülés előtt álló fiatalembert. Fél év a kórházban. Amputálni akarták a lábát, már elő is volt készítve minden a műtéthez. Akkor Bandi magához kérette menyasszonyát és azt mondta: „Madgi, hagyjunk békét egymásnak, mit kezdenél egy féllábúval”. Magdi: „Én úgy is feleséged akarok lenni.” — Eldöntöttem: mindenképpen hozzámegyek — mondja. Szerencsére, mégsem kellett levágni Bandi lábát, de a cserbenhagyásos gázolás örök nyomot hagyott rajta. Le kellett százalékolni a legszebb korban — huszonhat éves volt akkor — lévő fiatalembert. Amennyire csak tudja, hasznossá teszi magát ma is: ő a gazda a háznál. Házasságuk boldognak mondható, két nagy fiuk van: Tamás hamarosan befejezi Budapesten a katonai főiskolát, Csaba pedig a helybeli autóbontóban dolgozik. A Bandi gépek iránti vonzalmát ő örökölte, viszi tovább. Bandi egyetlen gyermeke szüleinek, szinte természetes volt Magdi számára, hogy mikor már ápolásra-gondo- zásra szorultak, együtt legyen a család. Aztán csendesen elmentek Bandi szülei, három éve vettek örök búcsút Magdi édesanyjától is, így édesapja egyedül maradt a kótaji szülői házban. Ma ő is velük él, hisz így teljes a család. — Szerencsésnek mondhatom magam — mondja Magdi —, hiszen szeretetért szeretetet kaptam cserébe. Kell-e több ennél? Az idén a nagyapa, Bandi, a két fiú mellett Tamás jövendőbelijére is számít az ünnepelt háziasszony szenteste. Mélyebb földet kíván Töprengés a magyar reformkori karácsony körülményeiről Napkelet • A KM karácsonyi melléklete 1997. december 24., szerda IBMMB8gga88%ga»»%88g8ai8%888888S8%8388faaiai»888^^ Láczay Magdolna „Mi magyarok a testvériséget úgy értettük, hogy minden régi s újabban szerzett jogainkat a hon minden lakójával megosztottuk ” Vörösmarty Mihály, 1848 A minden évben megismétlődő ünnepre készülve azon gondolkodtam, mi változott meg bennem tavaly óta, vagy változott-e annyit a környezetemben élők sorsa, hogy másként készülök a szeretet ünnepére? Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem akarom felnövő gyermekeimmel a jászolban nyugvó csecsemő békés üdvözlését feleleveníteni, mert zaklatottabbnak érzem a világot magam körül, inkább arra gondolok, milyen nehéz körülmények között született meg, hogy ott volt Heródes gyilkos félelme, és az ő hatalomféltése a szegényeknél is kiszolgáltatottabbá tette a kisded megváltót. Magamban keresve a hibát találtam rá Békefi Benő, az egykori nyíregyházi lelkész, a szeretetotthon alapítója, a későbbi püspök 1959 karácsonyára készített prédikációjára, amelyben a nem jól értett karácsony értelmezések között sorolja fel azt a lehetőséget, hogy csak családi ünneppé alakítanánk a karácsonyt, hiszen ha az derül ki, hogy a családtagok mennyire szeretik egymást, akkor még jobban kesereghetnek azok, akik magányosak, családon kívül rekedtek vagy válságos családi környezetben élnek. Békefi a küldetését teljesítő Jézus megszületését prédikálta akkor, akinek legfontosabb üzenete az ember számára a szeretet megváltó ereje. így már nem éreztem ünneprontásnak, ha visszapillantok olyan karácsonyra, amikor az embereknek sokféle gondja között szerepelt az életük védelme is. Sorskérdések 1848 decemberében Kossuth Lajos egész élete azt bizonyítja, hogy nem saját magát, hanem egész nemzetét igyekezett az általa helyesnek vélt módon egy jobb jövő felé vezetni. Már korábban leírta, hogy szerinte „szabadnak lenni annyit tesz, mint hasonló joggal bírni mindenre, aminek gyakorlata minden másoknak hasonló joggyakorlatával összefér. És ez a valódi rend, szabadság nélkül nem lehet.” Ebben is benne van a reformkor, 1848 jelszava, a haza és haladás szolgálata. Más azonban egy programot, egy törvényt megírni, és más betartatni, amikor ellenség veszi körbe az országot, ahogy ez 1848 decemberében történt. Elég néhány emlékeztető hír: 1848. december 22.: Kossuth általános népfelkelést hirdet, amely szerint a lakosságból szerveződő csapatok nem a hadsereg kötelékében, hanem polgári felügyelet alatt maradnak, és szabadon fognak az ellenség ellen küzdeni. Ezek a szabadcsapatok a mai szóhasználattal élve gerillataktikával segítették a hirtelen megszállt országot. December 23-án Bem Erdélyben elfoglalja Dést, de Ferenc József már rendeletet ad ki az erdélyi önálló kormányszervek felszámolására. Ilyen körülmények között kezdi meg december 23-án a képviselőház a kár- mentesítés ügyének tárgyalását. Egy nappal később , tehát karácsony estéjén kapják a hírt, hogy a román csapatok két falut elfoglaltak, és hogy az osztrák hadvezetés is figyelmezteti a román segédcsapatok vezetőit a kegyetlenkedéseik miatt. December 25-én Kossuth parancsot ad a Lánchíd megnyitására, hogy hadiszállításokra használhassák, és felszólítja az egyházi vezetőket, hogy támogassák a magyar kormányt. A mind gyakoribb katonai veszteségek hírére december 30-án utasítja Szabolcs megye követét, Bónis Sámuelt, hogy a koronázási ékszereket szállítsa Debrecenbe az ellenség elől, és egyben elnapolják a kárpótlás ügyét, mint ahogy a haza későbbi bölcse, Deák Ferenc mondta, „ne piszkosuk be a história lapját az által, hogy most olyan tárgyat veszünk elő, ami a képviselőket különösen érdekli (érinti)”. A kronológiában nincs szó a karácsonyról, mégis arról szól. Békéről, múltról és jövőről, önfeláldozásról, szeretetről, harcról, menekülésről, félelemről. 1848 márciusában elfogadták azokat a törvényeket, amelyekben olvasható, hogy az ősiséget eltörlik, a jobbágyság a kötelezettségei alól felszabadul, földet kap, és hogy a földesurak kármentesítését, másképp kárpótlását a „nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezik”, azaz az állam fogja a kárpótlását megfizetni, és ennek a végrehajtását az új országgyűlésre bízzák. Polgár-e a felszabadított jobbágy Még az összeget is meghatározták, az éves jövedelem hússzorosát kapja majd meg a volt birtokos, aminek teljesítéséhez állami birtokokat jelölnek ki fedezetként. Az elképzelések ha nem is tökéletesek, de máig is jónak mondhatók, a megvalósításuk azonban egyre tolódott, torzult, majd töredékeiben valósult meg. 1848 karácsonyán erről vitatkozott a képviselőház. Még a főrendek is elfogadták az általános elveket, azt azonban, hogy a jövedelmek meghatározását becsléssel kell, elvégezni, már nem tudták gyorsan elintézni. Ez az egész országot átszövő munka nem is történhetett meg, amikor a Dunántúlt már elfoglalták, Erdélyt támadták, a Felvidéket veszélyeztették, a kormányt költözésre kényszerítették. Nem veszíthetett a haza senkit, szükség volt a vagyontalan nemesre éppúgy, mint a birtokával foglalkozni alig tudó szabad jobbágyra, kellett a honvéd, a szabadcsapatba szerveződő hazafi, a nemzetőrként a házát, a családját védő harcos. Talán, majd ha jobb idő jön... erre azonban hiába vártak. Az 1848-ban megszülető törvények európai szinten a leghaladóbbak voltak, és kiterjedtek a társadalom szinte minden szférájára. A földkérdés természetesen összefüggött a társadalmi átrendeződéssel, a kárpótlással, és az úrbériségen kívül esők (a zsellérek, béresek, kertészek stb.) gazdasági helyzetének megoldásával. Úgy tűnt, hogy a magyar törvényhozás nem a nyugati, hanem egy sajátos magyar utat választott, aminek lényege nem a jogvesztés (a nemesek esetében), hanem a jogkiterjesztés lehetősége volt. Ezt azonban nem tudta kihordani a forradalom, és csak emléke maradt meg, vissza kellett térni hozzá a szabadságharcot leverő osztrák uralkodónak is. Az 1848-ban jogilag felszabadított jobbágyság kárpótlása és a földek (a kis és szétszórtan lévő parcellák) tagosítása csak 1853-ban kezdődött meg, a telekkönyvek pedig csak az 1880-as évekre készültek el. Ez időszak alatt az új tulajdonosok nem jutottak tőkéhez, korszerűsíteni nem tudtak, viszont az időközben megtörténő le- csapolások utáni szántóföldek műveléséhez új gazdasági ismeretekre lett volna szükségük. Az 1880-as évtized rendkívül jelentős a magyar földpiacon. Talán csak ennyi az az időszak, amikor a föld valóságos piaci áruvá vált, és ha nem is a valóságos értékén, de szabadon cserélhetett gazdát. Az elszegényedő kisparasztok eladták — igen olcsón — a számukra megművel- hetetlen kisbirtokot, és az szinte azonnal nagybirtokká állt össze. Ez a tendencia a Dunántúlon nem, a mi vidékünkön azonban általánosnak mondható. A földnek, mint a piaci folyamatokba bekapcsolt árunak a változását mutatja, hogy országosan a birtokok 1/6-án, Szabolcsban viszont 1/4-én történt változás. A következő években a gyakran csak státusszimbólumként vásárolt birtokon már más jog érvényesült, ismét kötötté teszik a piacot, hitbizo- mányok alakulnak, azaz a föld megszűnik áru lenni. Az első kárpótlás tapasztalatairól Ez a viszonylag kései átrendeződés természetesen igen erős társadalmi ellentéteket szült. Voltak, akik kivándoroltak, mások agrármozgalmakat szerveztek, de legtöbben vissza akarták kapni a földet, megnőtt egy földosztás vagy rendezés utáni vágy, amire azonban a századfordulón nem kerülhetett sor, de nem adott elég munkahelyet a faluról kiszorulónak sem az ipar, sem a város. Szabad-e tovább gondolkodnom arról, ami már megtörtént, vonhatok-e le belőlük olyan tanulságokat, amelyek a mának szólnak? Nem vagyok-e ünneprontó? Azt gondolom, nem, mert a tények feltárásával, a lehetőségek és veszélyek bemutatásával is átélem a karácsony külsőségekben talán szerényebb, de üzenetében teljes ünnepét. A választ önigazolásként Hunfalvy Pál 1841-ben írott soraiban találtam meg: Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent? S kinek nincs múltja, hová ülteti a jövendőt, mely mélyebb földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge? Gustave Dóré metszete KM-reprodukció
