Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

1997. december 22., hétfő SPORT ———-JKMMggn Dobogóra szeretnénk állni Négy elkerülhető vereséget szenvedtünk — mondta Botos Ferenc vezetőedző Botos Ferenc Martyn Péter felvétele Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Hétfőn a pályán egy öröm­röplabdával kíván­nak egymásnak boldog ka­rácsonyt az NYVSC-Sza- bolcs Gabona extraligás csa­patának tagjai, akik mind­össze szombatig kapnak pi­henőt. Botos Ferenc vezető­edző a két ünnep között is edzéseket tart, amelyek ja­nuár 3-tól folytatódnak. A kubai idegenlégiósra, Cuti- nóra amúgy is ráfér a szü­net, ugyanis őt orvosok vet­ték kezelésbe. — A kaposvári meccs előtt egy hétig a derekára kapott ke­zelést Cutino, de így is csak tudásának egytizedét nyújtotta a sérülés miatt — mondta a féléves értékelés elején a veze­tőedző. — Továbbra is kórhá­zi kivizsgálásra jár, előírtak számára egy olyan terápiát, amely után remélem január­ban teljes értékűen tudja kez­deni a téli felkészülést. Szük­ségünk van rá, hiszen a csapat játékosainak értékelésénél is úgy fogalmaztam: előkészítő játékosként ő adja meg a fa­zont a gárdának, ráadásul a tá­madásokból is szépen kivette a részét. A jövő szempontjából a felgyógyulása rendkívül fon­tos. Úgy ítélem meg, hogy a kubai fiú Magyarországon a legjobb előkészítő játékos, rendkívül jó igazolása volt a klubnak, vele a csapat látvá­nyos, ötletes röplabdát játszik. □ Amikor nyáron ideérke­zett, azt nyilatkozta, az alap­szakasz után elégedett lenne a harmadik hellyel. — Akkor lennék nagyon boldog és elégedett, ha ez a társaság csupán két vereséggel ott lenne az első, vagy a máso­Átigazolás Marseille (AFP. Reuters. MTI) — Véglegessé vált, hogy Christophe Dugarry, a francia labdarúgó-váloga­tott és a spanyol FC Barce­lona csatára az Olvmpique Marseille-ben folytatja pá­lyafutását. A huszonöt éves futbal­lista négy és fél évre szóló szerződést írt alá, átigazo­lási díja 5,3 millió dollár volt. dik helyen. Négy olyan vere­séget szenvedtünk el, amit el lehetett volna kerülni, ha a já­tékosok idegenben jobban koncentrálnak. □ Elég maximalistának tű­nik... — Lehet, hogy valóban ma­ximalista vagyok, de azt én tu­dom, hogy milyen munkát végzett el a csapat. Azért a Fáy utcában a Vasas ellen, vagy vendégként a Csepel és a Ka­zincbarcika otthonában nyer­nünk kellett volna. Ebbe a sor­ba sorolom a Kaposvár elleni első találkozónkat. Ha a játé­kosok jobban koncentrálnak az idegenbeli találkozókra, ak­kor most nyugodtan állhat­nánk az első két hely valame­lyikén. Induláskor valóban azt a célt tűztem ki, hogy az alap­szakaszban végezzünk a leg­jobb négyben, amit teljesítet­tünk. De ezeket az elvesztett meccseket azért nagyon sajná­lom. Q Milyen helyezéssel lenne Budapest (MTI) — “C" Ami tény: a magyar női kézdabda-válo­--------- gatott szövetségi kapitánya december 31-ig Csík János, a Vasas-Dreher vezetőedzője. De mi lesz 1998-tól? Ennek járt utána az MTI munkatársa. Sinka Lász­ló, a Magyar Kézilabda Szö­vetség főtitkára elárulta, szombatra sokat tisztult a kép. — Tárgyaltunk a Vasas ve­zetőségével, amely továbbra is elégedett a ráját­szás végén? — A dobogó va­lamelyik fokát cé­lozzuk meg. Mi a Kaposvár ellen ide­haza mutatott játé­kot szeretnénk hosszabb távon megvalósítani, hi­szen egy olyan tel­jesítménnyel a do­bogó bármelyik fo­kára felállhatunk. O Az idényben háromszor variálta át a csapatát, a je­lek szerint kevés zökkenőkkel. — Egy rövid fél év alatt háromszor újult meg a csapat, háromszor kellett változtatni a felálláson. A nyi­tánynál Abdrahmanov volt a meghatározó nyitásfogadó já­tékos. Mivel megsérült, kény­telenek voltunk vele szerző­dést bontani, és a nyitásfoga­dási alakzatot átalakítani. Za- jácz került a kezdő csapatba, viszont a cserék között nem maradt a négyes posztra meg­felelő ütőjátékosunk. Martinez bajnokság közben érkezett, őt meg kell erősíteni, beépíteni a csapatba, s mindezt csak az­után lehet, ha az akklimatizá- ciós gondokon túlesik. Ne­künk nemcsak a csapat meg­erősítése volt a cél az igazolás­sal, hanem az is, hogy a csere­sorunk is erősödjön. Úgyhogy a csapatépítésnél volt elég gondunk. □ Ha a játékot elemezzük, két észrevételünk van: nyitás­fogadás és nyitás, mindkettő negatív előjellel. — Amikor Abdrahmanov még itt volt, elég megbízható volt a nyitásfogadásunk. Utá­azt hangoztatja, nem tartaná szerencsésnek, ha Csík János egyszerre két helyen dolgoz­na. Ezek után beszéltünk két edzővel, Németh Andrással és Zsiga Gyulával, valamint Né­meth klubjával, a Herz-FTC- vel arról, mi lenne, ha a két edző közösen irányítaná a vá­logatottat a jövő évi Európa- bajnoki selejtezőkön? Zsiga, Németh és a Ferencváros elfo­gadta a javaslatot, így megbíz­tuk őket az edzői teendőkkel. na a helyére a fiatal Veres ke­rült, akit azonnal kiszúrtak az ellenfelek, és úgymond megta­nították nyitást fogadni, hiszen állandóan ráütötték a labdát. Péter egyébként rengeteget fejlődött és ennek köszönhető­en a válogatottban kezdő játé­kosként mutatkozott be. Mar­tinez, mint kiderült nagyon jó nyitásfogadó, tehát ebben a já­tékelemben remélem nagyon sokat tudunk előrelépni. A nyitásoknál nagyon rapszodi- kusak voltunk, voltak jó perió­dusok, de voltak nagyon-na- gyon rosszak. Mindezen túl szerintem sáncolásban és me- zőnyözésben még nagyobb a lemaradásunk, ebben kellene még javulnunk. LJ A bajnokságban minden a tervek szerint alakul, a kupá­ban viszont szerettek volna legalább egy fordulón túljutni. — Sajnálom, hogy kiestünk, hiszen lett volna sanszunk a továbbjutásra. Szerintem sem­mivel nem vagyunk gyengébb csapat a Nagybányánál. Ha vi­szont az utóbbi egy hónap ese­ményeit nézem, amikor hu­szonegy nap alatt tíz mérkő­zést játszottunk, akkor a kupa­meccsekkel együtt túlzsúfolt lett volna a programunk. □ Kezdődik a rájátszás, amelynek első körében kötele­ző a továbbjutás. Mire számít a döntőbe jutásért vívott harc­nál? — Ha az előkészítő játékos teljesen egészséges lesz, akkor képes a csapat arra, hogy a rá­játszásnál ismét a legjobb négy csapat közé kerüljön. A döntőbe jutásért vívandó csa­tánál inkább a Szegedet vá­lasztanám ellenfelül, hiszen ellenük idegenben nagyobb esélye van a gárdának, mint a Kaposvárral szemben. Szervezik a foci-vb-t Tokió (Kyodo, MTI) — Megala­kult a 2002-es lab­darúgó-világbaj­nokság japán szervezőbizott­sága. A testület első ülését To­kióban tartották. A szervező- bizottság elnöke a 73 éves Sho Nasu lett. A Koreai Köztársa­ság és Japán által közösen megrendezendő világbajnok­ság mérkőzéseinek szigetor­szági tíz színhelye között lesz Sapporo, Yokohama és Osaka. Németh és Zsiga Két szövetségi edző a kézilabdásoknál Veszélyes zónában az Alkaloida Százhalombattán vesztett a tiszavasvári gárda, amelyre nagyon kemény tavasz vár ö Százhalombatta (KM) — Szomba- ton az év utolsó --------- meccsén Százha­lombattán vendégszerepeit az Alkaloida SE Tiszavasvá­ri NB I-es kézilabdacsapata, amely nyolcgólos vereséget szenvedett. Százhalombatta-Alkaloida SE Tiszavasvári 26-18 (11-7). Százhalombatta, 900 néző, v.: Andorka, Schóber. Alkaloida: Grandjean — Fu- ják 2, Pavlovics 2, Berényi 2, Varga 2/2, Fekete 5/3, Arató 4. Csere: Binda (kapus). Jan- kovics 1, Hellinger, Alexa, Kovács, Kocsis. Edző: Mirzet Uzejrovics. A hazaiak legjobb góldobói: Győrffy és Molnár 6-6, Adorján és Keresztes 3-3. Kiállítások: 12, ill. 4 perc, hétméteresek: 4/4, ill. 8/5. Az eredmény alakulása: 5.p.: 2-0, 12.p.: 5-3, 26.p.: 10-6, 35 .p.: 13-8, 48.p.: 21-13, 56.p.: 25-17. Stradonivocs és Boczák nél­kül lépett pályára a vendég Ti­szavasvári, akik sérülés miatt nem játszhattak. Mindkét gár­da ebben az évben az utolsó meccsét játszotta, s mindket­tőnek égetően szüksége volt a pontokra. A Százhalombattá­nak a középmezőnyhöz, a Ti- szavasvárinak a veszélyes zó­na elkerüléséért. Az első já­tékrész közepéig 4 góllal hú­zott el a hazai gárda, ekkor a hazaiak hármas emberhát­rányban sem kaptak gólt. sőt kettős emberhátrányból növel­ni tudták előnyüket. A félidő végéig ennek köszönhetően 4 gólos vezetést harcolt ki a bat- tai csapat. Bár a vendégeknél Grandjean kiválóan védett, a 30 perc alatt lőtt 7 gól önma­gáért beszél. A második játékrészben 12 perc után 7 gólra nőtt a ven­déglátók előnye, sajnos a vas­váriak kétszer is bünetőt hi­báztak. Ekkor a vendégek ki­lenc percig csak egy gólt tud­tak szerezni, ez főleg a kima­radt ziccereknek és hetesek­nek köszönhető. A hazaiaknál Győrffy és Molnár szerezte a találatokat, a vendégeknél Arató és Fekete próbált velük lépést tartani. A végén a kü­lönbség nyolc gólra nőtt, ezt a vendégek már nem tudták csökkenteni. Koller János: Szép búcsú volt, és ezt a jó védekezésünk­nek köszönhetjük. Köszönöm a szurkolók biztatását. Mirzet Uzejrovics: A sok betegség és a sérülések miatt keveset edzettünk, és a gya­korlás hiánva meglátszott a csapat játékán. Ezen a mérkő­zésen csak ennyit tudtunk nyújtani. Az Alkaloida január 5-ig kapott pihenőt, utána kezdő­dik a felkészülés, hiszen janu­ár 16-án már a Szolnok ellen lép pályára az Alkaloida. Mi­vel a Pécs nyert a Kárpát-Hús NYKC ellen, így az Alkaloida lecsúszott a kiesőhelyre. A vasvári gárdának kemény ta­vaszra kell felkészülni, hiszen a kiesés elkerüléséért a hazai meccsek túlnyomó részét meg kell nyerni. Információnk sze­rint elképzelhető, hogy játé­koscserék lesznek, sőt akár új játékosok igazolása is lehetsé­ges. A kézilabdások egyéb­ként önálló szakosztályi mo­dell kialakítását tervezik, de megmaradnának a klubon be­lül. Erre az elnökségnek és a küldöttgyűlésnek is rá kell bó­lintani. Lépéselőnyben Bogarde (Barcelona) Kiko (Atletico Madrid) előtt. A Barca 3-1-re nyert a madridiak ellen, s továbbra is a táblázat élén áll AP-felvétel Mutombo kihagyta A Lakers kétpontos győzelme New York (AP, Reuters, MTI) — Érdekes csatát vívott Indianapo- lisban a helybéli Pacers és vendég Detroit Pistons. A philadelphiai Jerry Stack- house-szal megerősödött Pistons nem bírt a Larry Bird edzette hazaiakkal. Stackhouse pedig minden tőle telhetőt megtett azért, hogy jó benyomást tegyen, egymaga 33 pontot szer­zett, ezzel csapata legered­ményesebb játékosa volt. Ez azonban kevés volt, a Detroit nyolcpontos vere­séggel térhetett haza, ahol magyar idő szerint vasár­nap hajnalban éppen Stack- house korábbi klubja, a Phi­ladelphia 76ers fog vendé­geskedni. Atlantában a Los Ange­les Lakers lépett pályára. A kaliforniaiak szoros mérkő­zésen két ponttal jobbnak bizonyultak a Hawksnál. Kobe Bryant 19, Eiden Campbell 18 ponttal orosz­lánrészt vállalt a Lakers si­keréből. Két másodperccel a mérkőzés vége előtt, 98-96-os vendégvezetésnél Dikembe Mutombo kie­gyenlíthetett volna, két büntetőt dobhatott. A Hawks kosarasa azonban az elsőt elhibázta, a másodikat ezután szándékosan rontot­ta el, hogy társai megsze­rezhessék a lepattanót, ám a labdát a Lakers kaparintotta meg... A Cleveland Cavaliers otthonában kapott alapos verést a New York Knicks- től. A vendég Knickerboc­kers 27 pontos különbség­gel diadalmaskodott. Pat­rick Ewing 22 ponttal járult hozzá a fölényes Knicks-di- adalhoz. A Cavs a második negyedben hiába tett szert 12 pontos előnyre, a New York fordított. A Cleveland ebben az idényben még so­ha nem szerzett ilyen kevés pontot (28) a második féli­dőben. A hazaiaknál Shawn Kemp csak 10 pontig jutott, öt perccel a találkozó vége előtt kipontozódott. A Was­hington Wizards a Charlot­te Hometset fogadta, a ven­dégcsapat húszpontos vere­séget szenvedett. A főváro­siaknál Juwan Howard 26 pontot dobott, ezzel a Wi­zards immáron hetedik győzelmét gyűjtötte be az MCI Centerben, ahol még nem kapott ki ebben az idényben. A Washington már több élcsapat skalpját megszerezte, a Charlotte mellett a Utah Jazzt, a Mia­mi Heatet és a Seattle Su- perSonicsot is legyőzte. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA legutóbbi játéknapjá­nak eredményei: Indiana Pacers-Detroit Pistons 98-90, Washington Wi­zards-Charlotte Hornets 106-86, Atlanta Hawks- Los Angeles Lakers 96-98, Cleveland Cavaliers-New York Knicks 77-104, Phi­ladelphia 76ers-Miami He­at 84—91. Toronto Rap- tors-Milwaukee Bucks 92-91, Houston Rockets- Sacramento Kings 116-98, Portland TrailBlazers-Van- couver Grizzlies 96-91. Vasárnap az ÉVISZ tornatermében tartott karate öv­vizsgát Csikós Gábor vezetésével a Black Leopárd klub, amelyről bővebben a keddi lapunkban olvashat­nak Balázs Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents