Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

1997. december 22., hétfő Csomagok időseknek, szegényeknek A kisvárdai önkormányzat is igyekezett kellemesebbé tenni a szeretet ünnepét (Folytatás az 1. oldalról) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (KM) — A hétezer la­kosú Ibrányban már hagyo­mány az önkormányzattól ka­pott karácsonyi csomag. Az idén is valamennyi, azaz 2300 családot felkeresték, s meg­ajándékozták. Az ünnepi akci­ónak tegnap értek a végére, s mondhatni, nagyon jó vissz­hangra talált a lakosság köré­ben — tudtuk meg Berencsi Béla polgármestertől, s azt is, hogy a város képviselő-testü- lete rendkívüli ülésen döntött a gyermekvédelmi támogatá­sokról. Eddig több mint nyolc­száz kérelmet bíráltak el, s ezerre tehető azon gyermekek száma, akik e támogatásból ré­szesülnek majd. Nagyhalászban az augusz­tus elsején alakult Családsegí­tő Központ vállalta fel a kará­csonyi ajándékcsomagok ki­osztását. A központ munkatár­sai karácsonyig valamennyi házban megfordulnak, így 1800 — különféle élelmisze­reket tartalmazó — egység- csomag talál gazdára. A lakos­ság jó néven vette, hogy az idén már valamennyi portára gondoltak, s nemcsak a nyug­díjasok kaptak-kapnak a sze­rény ajándékból. Rakamazon nincs hagyomá­nya az efféle karácsonyi akci­ónak, az idén sem tervezett ilyet az önkormányzat. A rá­szorulókra viszont kellő fi­gyelmet fordítanak, egész év­ben folyamatosan, miként most, az ünnepek előtt is, rendkívüli segélyek formájá­ban segítettek a terheken. Nagykállóban alighanem sokáig emlegetik még a „min­denki karácsonyát”. A 400 személyes művelődési köz­pontban legalább 650-en szo­rongtak. A színvonalas műsor mellett 420 csomaggal (ruha­nemű, játékok) lepték meg el­sősorban a gyerekeket, ezenkí­vül a különböző diákpályáza­tok eredményhirdetése — 80 díjat osztottak ki — is emelte az ünnep előtti hangulatot. A rendezvényt az Adra-Hungary Alapítvány támogatta. A váro­si önkormányzat ezenkívül 520 szeretetcsomaggal igye­kezett szebbé tenni az eleset­tek, egyedülállók, nagycsalá­dosok, munkanélküliek, kis­nyugdíjasok, a kisebbségiek karácsonyát. A 12 kilogram­mos, 2500 forint értékű cso­mag élelmiszerféléket tartal­mazott. Kisvárdán a hatvanöt éven felüliek 2 ezer forintot, a nagy- családosok pedig 2500 forin­tot kaptak karácsonyra. Az ön- kormányzat összesen ötmillió forinttal igyekezett kelleme­sebbé tenni a szeretet ünnepét -— tudtuk meg Pataky László­tól, a népjóléti osztály vezető­jétől. A rászorulók közül ezen­kívül sokan kaptak átmeneti segélyt ebből az alkalomból 2 és 9 ezer forint között a szoci­ális helyzetüktől függően. A karácsonyi ajándékot maguk a polgármesteri hivatal dolgozói kézbesítették. A Vöröskereszt megyei szervezete a megye háromne­gyed részére juttatja el karácsonyig édességből, alap­vető élelmiszerekből és higiénés cikkekből összeállí­tott ezer élelmiszer-csomagját önkéntesei és tagjai se­gítségével Balázs Attila felvétele Odabent is mozoghatnak A tornatermet csak az év végére sikerült befejezni Az avatóünnepség egyik pillanata Martyn Péter felvétele Talpbetétet csempésztek Záhony, Beregsurány, Csengersima, Nyíregyhá­za (KM) — Továbbra sem tétlenkednek a vámsza­bálysértők és a csempé­szek, bőven adnak munkát a vám- és pénzügyőrök­nek. A záhonyi vámhivatal munkatársai 52 vámsza­bálysértés és három csem­pészet alapos gyanúja mi­att kezdeményeztek eljá­rást, ezek során közel 1.5 millió forint értékben fog­laltak le különféle vámáru­kat. A lefoglalt árufélesé­gek között szerepelt ciga­retta, gázolaj, mezőgazda- sági gépalkatrész, fémhul­ladék, szerszámalkatrész, dióbél, aszalt szilva és sze­mélygépkocsi-alkatrész. A beregsurányi vámhi­vatalnál öt vámszabálysér­tés miatt intézkedtek, 28.720 forint értékben fog­laltak le cigarettát és üzemanyagot. A csengersimai határát­kelőhelyen 39 alkalommal intézkedtek vámszabály­sértés miatt, román állam­polgárok szeszes italt, ci­garettát, üzemanyagot, dióbelet és talpbetétet kísé­reltek meg behozni az or­szágba. A vámárukat a vámhivatal lefoglalta, az összérték meghaladja a 760 ezer forintot. Búcsúzás az óévtől Nyíregyháza (KM) — Minden évben nagy siker­rel megrendezik az óévbú­csúztatót Nyíregyházán, az Alvégesi (Honvéd utcai) Művelődési Házban. így lesz ez az idén is. A de­cember 31-én 19 órakor kezdődő mulatságon a talpalávalót a Polip együt­tes szolgáltatja. A szilvesz­teri műsor 21 órakor kez­dődik. Finom vacsora és tombola teszi majd emlé- . kezetessé a rendezvényt. ■.'»...mm.*, ----------------------­Szabolcsbáka (KM)— 1990- ben lett önálló település Sza­bolcsbáka, ám ezzel egy sor feladat is az önkormányzat nyakába zúdult, hiszen min­den közintézmény életve­szélyes állapotban volt. 1993- ban határozták el, hogy a le­romlott állapotban lévő tanter­mek helyett új iskolát építe­nek. Amikor a bontás elkezdő­dött, kiderült, hogy még két tanterem életveszélyes, így 1994-ben felépítették a hat tantermet és az összes kiszol­gáló létesítményt. Harminc- millió forintba került, s bár a felét állami támogatás tette ki, nem volt mód a rég áhított tor­naterem felépítésére. Félig el is készültek vele, de befejezni csak most sikerült, mert az idén kapták meg a volt egyhá­zi épületekért járó kártalaní­tást, így újabb 35 millió forin­tért befejeződött az építkezés, sőt két újabb tanterem és a számítógépes tanterem is elké­szült. Mostantól minden gyer­mek az új iskolába járhat, egy­Őr (N. L.) — Az őri Szár- nyasker Kft. az év végi vá­sárlási kampánytól a jövő év júliusáig nem kevesebb mint egymillió baromfit akar fel­vásárolni, feldolgozni és ér­tékesíteni. Megyénk és a szomszédos megye termelői gondoskod­nak az alapanyagról, van fel­vevőpiac, ám nem biztos, hogy a terv teljesíthető, ugyanis az üzemben kevés a munkaerő. Az állam pénzén kiképzett betanított munkások egy része felmondót, otthagyta az üzemet, új dolgozókat pe­dig nem tud kiközvetíteni a mátészalkai munkaügyi kiren­deltség. A kft. ügyvezetője, Tóth Sándor elmondta, hogy ötven­hat környékbeli munkanélküli lányt és aszonyt egy átképző tanfolyamon betanítottak ba­romfifeldolgozónak. Húszán műszakban taníthatják őket, s — szintén pályázati pénzből — februárban a számítógépe­ket is birtokba vehetik. Szombaton a tornaterem ün­nepélyes átadásán dr. Fekete Zoltán, a Megyei Közigazga­tási Hivatal vezetője az önkor­mányzat és a képviselő-testü­let munkájáról szólt elismerés­sel, mert miközben sok helyen anyagi gondokra hivatkozva felmondtak, tizenöten tartósan táppénzen vannak. Megoldást keresve a kft. kényelmes autó­buszt vásárolt, és a nem éppen közeli Nagydobosról pár em­bert átszállít az őri üzembe. Ez nem végső megoldás. A kezdő dolgozók a minimálbér 110 százalékát kapják, plusz étke­zési hozzájárulást és ingyen szállítást. (A gyakorlott dolgo­zók fizetése jóval több.) A környéken a munkanélküliek nem szívesen vállalnak mun­kát. Az is igaz, hogy nagyobb szállítmány érkezésekor a munkanap több mint 8 órából áll. Lehet, hogy az üzemben mégis folyamatos és nagy ará­nyú lesz a termelés, mert a Megyei Munkaügyi Központ vásárosnaményi kirendeltsé­gének vezetője megígérte, hogy január elején mindent el­követ, hogy a létszámot fel­töltsék Őrben. napolják el a fejlesztéseket, Szabolcsbákán 10 pályázatból kilenc eredményes volt. Az új létesítményt Békési Levente iskolaigazgató vette át László József né polgármestertől. A település 143 iskolai tanulójá­nak gazdag műsora után 30 éves közalkalmazotti jubileu­mán köszöntötték Vastagh Mi- hálynét, Szabolcsbáka és Las- kod jegyzőjét. Bemutató foglalkozás Nyíregyháza (KM) — A NAT bevezetésére szervezett tanártovábbképzés egyik cso­portjának tartottak december 17-én informatikai bemutató foglalkozást a nyíregyházi Báthory István Általános Isko­lában. Nagy érdeklődés kísérte a bemutatót, mivel témája az In­ternet-ismeretekre és azok al­kalmazási lehetőségeinek be­mutatására épült. Ezt követően a résztvevők hosszas eszme­cserét folytattak az iskola szakembereivel. A tapasztalatok átadására azért is kerülhetett sor, mert az iskolában szeptember 1-jétől az általános iskolák között el­sőként tíz munkahelyes gépte­remben van lehetőség az Inter­net elérésére, és erre alapozva az 5. és 6. évfolyamon tanóra, más gyerekek számára szak­kör keretében oktatják az In­ternet-ismereteket. Szorgos kezekre várnak a szárnyasok Ahóna> BLOflZttöj, Ajándék * G a TRAIMS-VIDIA KFT.-től December hónap előfizetőjét január 8-án sorsoljuk. Érvén« előfizetéssel rendelkező n|gi,| valamint új olvasóink között ' 8000-8000 forint értékű ajánd| utalványt sorsolunk ki. Az aján a TRAIMS-VIDIA KFT. (Ny|eJ Nyíregyházi u. 19. sz.) ajánlottáíel!' VASAT — ÉPÍTŐANYAGÉT Mfe vásárolhat a TRAIMS-VIDIA KFt#á§L 1997. december hónapban befizéü^j^’-~l anyagait térítésmentesen tároljuk?* pp . Ajándékátadás 1998. január 14-én /I ™ a TRAIMS-VIDIA KFT.-néi, Nyíregyháza-Oros, 1 Nyíregyházi u. 19. sz. Tel.: 42/450-407. Az Ob jegén sétált a Banchieri együttes Nyíregyháza (KM - MML) — Szombat hajnal­ban hazaérkezett Nyíregy­házára Novoszibirszkből a Banchieri énekegyüttes. E nyugat-szibériai városban ugyanis második alkalom­mal rendeztek nemzetközi karácsonyi fesztivált, s erre a találkozóra kapott meghí­vást az együttes. Mint Szi­lágyi Szilárd, a kamarakó­rus egyik tagja lapunknak elmondta, tulajdonképpen több művészeti ág képvise­lői adtak randevút egymás­nak, így a zenészek mellett színészek és táncművészek is bemutatkoztak a fesztivá­lon. A novoszibirszki zenei akadémia nagytermében, il­letve egy filharmóniai hangversenyteremben adott egy-egy önálló koncertet a Banchieri. A szereplések végén az ottani profi vokál, az öttagú Sharomov is szín­padra lépett, s közösen is énekelt a két együttes. Az elmúlt héten mínusz harminc fokot mértek No- voszibirszkben, de ez a Banchierit nem zavarta. Egyrészt azért, mert jó volt a szállodai ellátás, másrészt az időeltolódás miatt az el­ső napot az énekegyüttes tagjai átaludták. Ezzel az igazi téllel akkor találkoz­tak a nyíregyházi fiatalok, amikor egyik délután a be­fagyott Ob folyó jegén sé­táltak. Hagyományt idéz a régi-új serleg Nyíregyháza (KM - B. I.) — Kedves hangulatú össze­jövetelen ünnepelték meg szombaton Nyíregyházán az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság ju­bileumát. A társaság tíz év­vel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy a nagy író szel­lemi örökségét ápolja, és a megye irodalmi és művelő­dési életét megpezsdítse. Tíz év távlatából elmond­ható, hogy mindez sikerült. A kör az évek során több száz irodalmi, tudományos és művészeti rendezvény házigazdája volt jeles sza­bolcsi, budapesti, debreceni vendégek közreműködésé­vel. A Bessenyei Társaság emlékérmének huszadik példányát a tizedik évfor­dulóra való tekintettel a ve­zetőség Bánszki Istvánnak, a társaság elnökének ítélte. A szombati esemény utolsó aktusa a társaság serlegé­nek avatása volt, amely fel­elevenítette a Bessenyei Kör hagyományát. A régi serleg ugyanis a háború alatt elveszett, ezért a tag­ság úgy határozott, hogy új­ra elkészítteti. ......... " ................. Zakó az angoloknak Vásárosnamény (N. L.) — A tulajdonosok 500 ezer angol fontot (több mint 150 millió forintot) költenek az Elit Ruhagyár Rt. vásáros- nasnaményi gyárának re­konstrukciójára. A bővülés ; létszámbővítéssel is a jár. A közelmúltban húsz munka- nélkülinek betanító tanfo­lyamot indítottak. Ta­vasszal sikeres vizsgák után valamennyien munkát kap­nak a gyárban. 1998-ban összesen száz új dolgozó állhat munkába a beregi üzemben. Az említett összeg 90 százalékából német gépe­ket vásárolnak. A rekonst­rukciónak ez a szakasza a nyár közepén ér véget. An­gol szokás szerint Vásáros- naményban is heti teljesít­ményt mérnek. Most heten­te 4500 zakót gyártanak, a bővítés után heti 5500 lesz a teljesítmény. Nadrágból hetente 3200-at készítenek, az új szalag beállítása után heti 4000 lesz a „norma”. A termékeket főleg Angliába és Franciaországba expor­tálják. Jövőre a francia ex­port jelentős növelésére le­het számítani. _ MEGYÉNKBŐL ■IsaLiEIirtiiiüaliilH

Next

/
Thumbnails
Contents