Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-18 / 295. szám
1997. december 18., csütörtök Megújul a gyalogoshíd Több közérdekű kérdést is felvetettek az állampolgárok Többet fizetnek a vízért A helyi adókkal kapcsolatos rendeletet is tárgyalták a képviselők az elmúlt héten Ibrányban. Jó hír, hogy nem lesz adóemelés, csak a törvény módosításából adódó korrekciókat végezték el. (12. oldal) Az égig érnek az árak Az előrelátók már megvásárolták a fenyőfát, a halogatók pedig az árak láttán visszahőkölnek, hiszen a legolcsóbb karácsonyfa ára méterenként 300 Ft. Ezúttal annak jártunk utána, hogyan vélekednek a karácsonyfaárakról a nyíregyháziak. (13. oldal) A Tesco terve testet ölt A város fejlődésének eredményeként változnak a lehetőségek és az igények. Éppen ezért a napokban az önkormányzat megtárgyalta és elfogadta egyes nyíregyházi területrészek rendezési tervének módosítását. (13. oldal) Próbára tették önmagukat Hangulatos játékos sport- vetélkedővel ért véget a Fitt 7 próba ez évi verseny- sorozata vasárnap a Bem József Általános Iskolában. A díjazott versenyzők ez alkalommal ügyességi versenyeken mérték össze tudásukat. (14. oldal) Koncert Újfehértó (KM) — A hagyományos karácsonyi koncertet idén is megrendezi Újfehértón az 1. Sz. Általános Iskola és a zeneiskola. A koncert december 18-án 16.30 órakor kezdődik a görögkatolikus templomban. Közreműködik az I. Sz. Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, a zeneiskola kvintettje (Daróczi Sándorné zongora, Daróczi Sándor hegedű, Hotzi Péter fuvola, Mon- dik Béla brácsa. Roskó Béla gitár), valamint Mikié Mária és Margitai Mária zongora, Daróczi Sándor hegedű, Tömöri Boglárka zongora, a zeneiskola, kamarakórusa, az 1. Sz. Általános Iskola nagykórusa. Vezényel: Benczéné Horváth Anikó (Kicsinyek Kórusa) és Lénárl László (Nagykórus). Nagykálló (KM) — Mint ahogy az az év végéken lenni szokott, közmeghallgatást tartanak a legtöbb településen, így volt ez Nagykállóban is, ahol több mint százan gyűltek össze a művelődési házban a december 12-én megtartott fórumon. Fodor János polgármester beszámolt az önkormányzat ez évi munkájáról, majd a jövő évi tervekről, elképzelésekről, beruházásokról és fejlesztésekről szólt. Á polgármester úgy vélte, a tornacsarnokban már 1998-ban sporteseményeket rendezhetnek, holott az építkezés csak Apagy, Geszteréd, Ibrány, Nagykálló, Újfehértó (KM) — Néhány nap múlva már az aranyvasárnapot köszönthetjük, s már itt is a karácsony. Ebből az alkalomból arról készítettünk összeállítást: mit tennének a polgármesterek a településük képzeletbeli karácsonyfája alá. Bujdosó László (Geszteréd) — Mi nem csak elméletben teszünk ajándékot a fenyőfa alá. Minden igénylőnek kifizettük a 2300 forint gyermekvédelmi támogatást. Fűtési támogatásként a rászorulóknak adtunk 1200 forintot. A dolgozóknak kifizettük a tizenharmadik havi járandóságukat, és emellett 25 ezer forint ruhapénzt is tudtunk juttatni nekik. A karácsonyfa alatt szívesen látnám a Megyei Területfejlesztési Tanács ajándékát, ami azt jelentené, hogy jövőre elfogadnák a pályázatunkat, hisz egy komoly, huszonhétmillió forintos szennyvízcsatorna-beruházásba kezdtünk. Természetesen a képzeletbeli fa alá odatenném én is a békességet, a meleget, a szeretetet és soksok pénzt. Nagy Sándor (Újfehértó): — A jelképes karácsonyfa alá jelképes ajándékokat tennék, megértést, békességet és szeretetet szeretnék varázsolni az Újfehértón élőknek. Konkrétabban fogalmazva: biztos megélhetést szeretnék, amely párosul munkalehetőséggel a városban. Kiss István (Apagy): — Mi1999-ben fejeződik be. A Kossuth úti nyolctantermes új iskolát is átadják a következő esztendőben. A Budai Nagy Antal Szakközépiskola négy új tanteremmel bővül, a beruházás átadását augusztusban tervezik. A város vezetője szerint minél előbb el kell kezdeni a szenny vízcsatorna-hálózat kialakítását, hiszen ez a beruházás is hozzátartozik a fejlett infrastruktúrához. A hozzászólók között Kertes János, a Korányi Frigyes Gimnázium kollégiumának igazgatója kérte, hogy gyermekorvos foglalkoztatásával nél több munkalehetőséget, biztos piaci hátteret kérnék termékeinknek és szeretetet, békességet az Apagyon élőknek. Fodor János (Nagykálló): — Már több éve hagyomány, hogy felállítjuk a művelődési központ színháztermében a mindenki karácsonyfáját, s ott több mint háromszáz csomagot osztunk szét, olyan ami gyermeknek, felnőttnek egyaránt értékes. S a képzeletbeli fa alá mit tennék? Több munkahelyet, mindenkinek jobb egészséget, jobb közérzetet, s szeretném, ha egymást jobban megértenék az emberek. Berencsi Béla (Ibrány): — Minden családnak eljuttatott önkormányzatunk egy-egy ajándékcsomagot. Anyagi lehetőségeinkhez mérten kedveskedtünk az Ibrányban élőknek. Szeretnénk, ha a Jézuska százfős munkahellyel lepne meg bennünket. Az álom valósággá válhat, hiszen tárgy alátegyék lehetővé a diákok egészségügyi ellátását. A választ azt követően tudják megadni, miután dr. Vonza Tiborral egyeztetik, mit lehet tenni a diákok jobb egészségügyi helyzetéért. Az is elhangzott, hogy a gimnázium elé kellene szerelni egy jelzőlámpát a gyalogosátkelőhöz a tanulók balesetvédelme érdekében. A polgármester megígérte, a közúti igazgatóság munkatársaival újból felveszi ez ügyben a kapcsolatokat. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő is részt vett a fórumon, és az ország jövő évi költségvetéséről tartott tájékoztatót. A kisebbségi önkormányzat tagjai a szociális földprogram helyzetéről érdeklődtek, A Kálló-patakot átívelő gyalogoshíd felújítását szeretnék a kiskálióiak, a polgármester megígérte, még karácsony előtt rendbeteszik a hidat. Több utca lakói igényelték a járdaépítést A város vezetői szerint közmunkások bevonásával megvalósítható ez a kérés néhány utcában, többek között a Bocskai úton. A polgármester megígérte, a kéréseket továbbítja az illetékeseknek. sokat folytatunk egy fővárosi céggel, amely jelenleg készíti a pályázatokat és száz munkahelyet szeremé teremteni a volt gumigyár helyén. Ettől nagyobb ajándékot el sem tudnánk képzelni. Medgyesi István (Kék): — Minden gyermek és minden öregségi nyugdíjas készpénzt kapott Kéken, valamint a nyugdíjasoknak az influenza elleni védőoltást is az önkormányzat biztosította. Ha egy jótündér teljesítené kívánságomat, beindulna az évek óta üzemen kívül helyezett konzervüzem, amelyben 50- 60 helybeli találna munkalehetőséget. A három kívánságom között szerepelne az is, hogy módosítsanak egy-két olyan jogszabályt, amely társadalmi feszültséget okoz. Ilyen például az etnikai kisebbséggel kapcsolatos törvény, vagy a halálbüntetés visszaállítása. Pirint Frigyes (Rakamaz) — Elsősorban békességet, megértést, türelmet tennék a képzeletbeli karácsonyfa alá, ezek a legfontosabb tulajdonságok, amelyekre óriási szükség lenne. Ezt követően olyan anyagi lehetőséget szeretnék, amellyel boldogulnának a polgárok az életük során. A középiskolás diákok egészségügyi ellátása is szóba került a közmeghallgatáson A szerző felvétele Jókívánságok a fa alatt Jobb közérzetet szeretnének a polgármesterek A munkahelyteremtés gyakran elhangzott a kívánságok között Harasztosi Pál felvétele A falusi élet elmúlt évtizedeinek tárgyi emlékeivel gazdagon rendelkezik a kemecsei helytörténeti múzeum Harasztosi Pál felvétele Megkérdeztük a polgármestert Előkerült a megoldás kulcsa Nyírtelek (KM) — Nyírtelek a megyeszékhely vonzásában dinamikusan fejlődik. Ratkos Mihály polgár- mester tősgyökeres nyírteleki, ezen a településen szü- lett, itt élte le az életét, s mindennap a faluért dolgozik. — Mint ahogy az éremnek is két oldala van, van annak előnye és hátránya is, hogy Nyírtelek ilyen közel fekszik Nyíregyházához. Az egyik pozitívum az, hogy minden infrastrukturális beruházást idejében el tudtunk végezni. Lényegesen hamarabb, mint a hozzánk hasonló nagyságú, de a megyeszékhelytől távolabb lévő települések. Részben előny az is, hogy sok nyírteleki ember talál munkalehetőséget a városban. Ugyanakkor Nyírteleken is van több munkalehetőség. Az egyik például a Honvédség Arsenal, de a német érdekeltségű Agro- gép is sok embert foglalkoztat. Az állati tápokat gyártó Bioagro gyáregységében közel félszázan találnak munkát. A Baumit Kft. is sok helybelit foglalkoztat. — Több kisebb üzemünk van még magánkézben, azonban mindezek ellenére nagy a munkanélküliség a községben. A munkanélküliségi ráta meghaladja a húsz százalékot, ami sok problémát okoz. A termelőszövetkezet felbomlásával rengetegen kerültek az utcára, s ezt a traumát nehezen tudjuk kiheverni. Ebből adódóan sokan munkanélküli-segélyből élnek, és megnövekedett a szociális támogatások száma is. A község dinamikusan fejlődött az utóbbi években, több új épület, létesítmény épült. Ebben az évben is sok olyan dolgot valósítottunk meg, amelyek csak az elképzeléseink között szerepeltek az év elején, de év közben megtaláltuk a megvalósításukhoz vezető megoldások kulcsát is. —Ifjúsági házunkat és az 1. Sz. Általános Iskola tornatermét sikerült felújítanunk, családsegítő szolgálatot indítottunk novembertől. Jelenleg a fizikoterápiás labor kialakításán fáradozunk. Utóbbi egy nagy beruházás része, hiszen felújítottuk a 2. sz. orvosi rendelőt, s egy helyiséget meghagytunk a fizikoterápiás labornak. Számításaink szerint már január első napjaiban nem szükséges Nyíregyházára utazniuk a Nyírteleken élőknek a különböző fizikoterápiás kezelésekre, hanem mindezek helyben megoldhatók. Ezek voltak azok a nagyobb beruházások, amelyeket nem terveztünk konkrétan erre az évre. A tervezett fejlesztések között utakat építettünk, többek között a Madách utcán aszfaltoztunk, bővült a telefonhálózat is. Igaz, csak RLL rendszerű, de végre minden igénylő telefonálhat a községben. — A Herman Ottó Általános Iskola immár 26 éves, a részbeni felújítását elvégezték ebben az évben, amely több mint 6 millió forintba került. Külterületi óvodai csoportunk működik Belegrádon, ennek az épületnek a felújítása is elkészült az idén. Az Iskola úti óvoda belső felújítását is elvégeztük ebben az évben. A munkálatokban szakemberek irányításával részt vettek a közmunkások is. Az Öregek Napközi Otthonának a korszerűsítése vonta maga után, hogy az elektromos hálózatot is bővíteni kellett, amely szintén tekintélyes összegbe került az önkormányzatnak. — Iskoláinkban a régi olajlábazatot nagyrészt lambériára cseréltük. Nagyon régen végeztek felújítási munkákat a polgármesteri hivatalban, idén erre is sor került. A belső tatarozás elkészült, a külcsín rendbetételét a jövő évre tervezi az önkormányzat. Elképzeléseinket csak úgy tudtuk megvalósítani, hogy a TI- GÁZ-részvények egy részét magas áron sikerült értékesíteni. Költségvetésünk is olyan volt, hogy megalapozta a beruházásokat. Takarékos gazdálkodással sikerült elérni ezeket az eredményeket Büszkén mondhatjuk, Nyírtelek lakossága évről évre növekszik. A kilencvenes évek elején 6700-an éltek a nagyközségben, napjainkban több mint 7100 a lélekszám. Az óvodákban, iskolákban is ugrásszerűen nőtt a gyermekek száma.