Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-15 / 292. szám
1997. december 15., hétfő HATTER Székelykapu közmunkában Amit megtermelhetsz, azért ne adj ki pénzt • Szegény falu gazdagsága Széketykapu a kéki Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán A szerző felvétele Györke László Kék (KM) — A közmunkáról megoszlanak a vélemények. Talán mentőöv a tartós munkanélkülieknek? Netán a szociális feszültség enyhítésére találták ki? De vajon megoldhatja-e a foglalkoztatási problémákat, vagy csak a szorító gond elodázása? Gyakran látni közhasznú munkásokat, akik látszólag csak azért vesznek szerszámot a kezükbe, merthogy odaadták nekik. Kéken, ebben a kétezeregyszáz lakosú községben például mintegy 150-en kapnak jövedelempótló támogatást, és még jó néhányan rendszeres szociális segélyt. Azt tartaná logikusnak a laikus kívülálló, ha minél több munkanélkülit mozgósítanának közmunkára. Értelmes elfoglaltság Ennek ellenére általában nem sok, mindössze hat-hét embert foglalkoztatnak rendszeresen. Vajon miért? — kérdeztük Medgyesi István polgármestertől. — Ennek több oka is van. Ezek közül a legfontosabb, hogy annyi embert foglalkoztatunk. amennyinek értelmes elfoglaltságot tudunk biztosítani. A másik: olyan munka- nélküliek foglalkoztatását tartjuk elsősorban fontosnak, akik az adott szakmában otthon vannak. A intézmények karbantartását, tatarozása itt is elsősorban a közhasznú munkások végzik. Ez csaknem minden megyebeli településen így van. Kéken viszont egyéb fontos feladatot is kapnak a kösz- hasznúként foglalkoztatott munkanélküliek. Az idén például mintegy 700 folyóméternyi vízvezetéket fektettek le, járdát építettek, az iskolaudvaron díszburkolatot raktak le. Az új iskolaépület elé stílusos kerítés építésén dolgoznak ezekben a napokban. A belvízelvezető csatorna karbantartása, már szinte természetes, hogy az ő feladatuk. Rendbe hozták a működőképes átemelő szivattyú környékét is a bel- vízvészély elhárítása érdekében. A külterületi utak, dűlőu- tak karbantartása, a kátyúk megszüntetése is hozzájuk tartozik. Az önkormányzat rendelkezik talajsimítóval, a közhasznú munkások most építik a gép felé az ereszt a polgár- mesteri hivatal udvarán. Ahol egyébként már betárolva áll a kukorica. Az udvaron egy boksa, alatta a szárazon homok, melyet majd a havas-jeges utakra szórnak, ha itt lesz az ideje. — Megtakarítjuk a szakipari munka költségét, aminek manapság nem kis jelentősége van — mondja a polgármester. A közhasznúak hasznának egyik látványos bizonyítéka az a székelykapu, amely az iskola belső és külső udvarát választja el egymástól. Szabó Árpád aprólékos, gondos munkával igazi remekművet alkotott. (Csak az a sajnálatos, hogy eldugott helyen van, csupán az iskolások láthatják nap mint nap.) Halász Erzsébet jegyző: — Mióta az ápolási díj megszűnt, három-négy közhasznúként foglalkozatott szociális gondozó látja el ezt a feladatot is. Ha több föld lenne... — A közhasznú munkások azonban nemcsak karbantartással, tatarozással, kerítés- és járdaépítéssel foglalkoznak — veszi át újra a szót Medgyesi István —, hiszen az ő aktív közreműködésükkel magunk termeljük meg a sertéshúst. A takarmánynak való jelentős részét is ők termesztik meg. Az iskolai-óvodai, a szociális étkeztetésben óriási jelentősége van annak, hogy nem kell minden hozzávalót megvásárolni. — Gondolom sokat mond, hogy az idén mintegy 200-240 forintba került egy kilogramm sertéshús megtermelése — teszi hozzá Hajász Erzsébet. Azt sajnálják csak igazán, hogy az önkormányzatnak csupán annyi földje van. amennyi az intézményekhez tartozik. Mert ha több lenne, akkor zöldség- és konyhakerti növények termesztésével is foglalkoznának. Támogatással — Meg kell fognunk minden fillért — mondja a polgármester —. mert bizony igen szegény ez a község. Sajnos, a munkaképes lakosságnak csak mintegy 20-25 százaléka rendelkezik állandó munkahellyel. Jellemző, hogy az éves költségvetésünknek több mint 25 százalékát szociális feladatokra kell fordítanunk. Az, hogy mégis épül-szépül a település, elsősorban nem a lakosság anyagi lehetőségeit tükrözi, hiszen a beruházások jobbára állami támogatással valósultak, valósulnak meg. Ebben az épülés-szépülésben azonban nem kis szerepet játszanak a közhasznú munkások, akiknek tevékenységét Buhajla János műszaki főelőadó irányítja. Még egy adalék: Kéken a közhasznú munkásoknak munkaköri leírásuk is van. — V : r Wf ~ ' ’ "j regségemre megér- í I tem, hogy az ottho- nőm piroslámpás ház lett. Mert mi más az, ha az ember szerelmi célokra kiadja a lakását. De én erre nem gondoltam. A csurkás. izmos, nem éppen bizalom- gerjesztő férfi azt mondta, a menyasszonyával fog itt lakni. Legyek egészen nyugodt, vigyáznak a lakásra, a bútorokra. És természetesen ők fizetik a lakás havi rezsijét is. Mióta a férjem meghalt, egyedül élek, néhány éve pedig a betegségem miatt leszázalékoltak. Keservesen tudtam fedezni a napi kiadásokat, a lakás fenntartását. Húszezer forintos nyugdíjból nemigen ugrálhat az ember. De a melegvizes, a távhős. a villanyszámlás, a gázos, a kábeltévés, a postai tévészámlás. a hidegvizes, a szemetes, és még ki tudja hányféle ember nem kíváncsi arra, mennyi a nyugdíjam. Ha a fiam nem segített volna rendszeresen havi nyolc-tíz ezer forinttal, a rezsi felét sem tudtam volna rendezni. Három vagy talán négy évi kínlódás, mondhatom — nem a: én szégyenem — éhezés után kigondoltunk valamit a gyerekekkel. Átmenetileg hozzájuk költöznék, a kisuno- kám még úgyis kicsi, elférünk a két és fél szobás lakásban. Az én lakásomat pedig megpróbálom kiadni, hátha találok rá egy rendes albérlőt... De igen sokáig meditáltam. ennek aztán jól megy a sora, vagy valami gazdag papája van. Azt álmomban sem gondoltam. hogy abból él, hogy örömlányokat futtat, ő bérli számukra a lakást, ő kasszírozza be a pénzt, amit a lányok keresnek. Ezeket inkább Óh, azok a lányok Annyi rosszat hall az ember az albérlőkről, tönkre teszik a lakást... Azzal is ijesztgettek, nem fognak majd kiköltözni és akkor mi lesz? Mások az adóhivatalt emlegették, hiszen ez adóköteles jövedelem, ha bejelentem. hogy kiadtam a lakásom. bizony azt a mellékjövedelmet megadóztatják. Akkor vajon megéri-e? Ha nem jelentem be, kockázatos, hogy valaki feljelent, és akkor ott vagyok ahol a part szakad. Amikor már kezdtem visszakozni, nem adom én senkinek a szerényen, de tűrhetően berendezett otthonomat. Akkor jött az a bizonyos fiatalember. Rögtön elő is húzta a pénztárcáját és elkezdte számolni a kezembe az ezreseket. Azt gondoltam. már csak a szomszédok elmondásából tudom, akik néhány hónap után megkerestek, tudom-e, hogy a lakásom a város egyik legforgalmasabb piroslámpás háza lett. Még éjjel is szünet nélkül nyomják a kapucsengőt, jön- nek-mennek a kocsik, dudálnak. sürgetik az ügyfeleket, mert ők következnek a sorban... Én pedig nem nagyon hittem. hogy ez a dolog ennyire elharapózott. Az ember a tévében lát és hall bizonyos lányokról, akik az országúton kínálják magukat, vagy a pesti Rákóczi téren szólon- gatják a férfiakat. Megbíztam a fiatalemberben, s megvallom, az sem érintett mellékesen, hogy a csekélyke nyugdíjamnak majdnem a háromszorosát kaptam tőle. Pontosan, időre, ahogy megállapodtunk. Csakhogy a szomszédok egyre sűrűbben kopogtattak, csináljak valamit, ez már elviselhetetlen. Nem akarják a rendőrséget kihívni, már csak azért sem, mert ez a ház hírnevének se lenne jó, s persze nem is biztos. a mai állapotok között a rendőröknek nem ez lenne a legfontosabb dolguk. Most már elfogyott a türelem, lassan két éve szenvednek a lakók a szerelmüket áruló lányok és a gavallérok randalírozásától, akik úgy járnak-kelnek a házban, mintha ők lennének otthon, nem pedig az évtizedek óta ott élő tisztességes családok. Kiderült még az is. hogy nem egy, hanem három-négy lány is van a lakásban, és ki tudja, hány rájuk vigyázó strici. A középkorú vagy inkább annál egy kicsivel korosabb hölgy monológját véletlenül, egy hosszú vonatozásnak köszönhetően ismertem meg. Egy vélhetően régi barátnőjének mesélte, nem nekem, így érzek is egy kis bűntudatot, hogy a történetet közreadom. Fellegekben I mmáron koalíciós partnere is kinyilvánította Hóm Gyula legutóbbi utazási kedvezmény kezdeményezéséről, hogy hibás. Nem ez az első eset, hogy Kuncze különvéleményének ad hangot, és ugyancsak sokadik, amikor az MSZP elnöke saját híveit is meglepi előzmények nélküli ötletével. Végül is nincs abban semmi kivetnivaló, ha az idős emberek milliós táborának helyzetét könnyítendő elhatározások látnak napvilágot, mi több, szükség volna továbbiakra is. Ez az a réteg, amelynek tagjaiból kerül ki a rendszerváltás veszteseinek többsége. Mivel sokat látott és tapasztalt emberekről van szó, választás előtt nem árt a kedvükben járni, lévén, hogy szociológiai tény: közülük mennek majd el legtöbben szavazni. Ám arra már a legendás Róbert bácsi is rámutatott egy őszinteségi rohamában, hogy még az ingyen konyha is pénzbe kerül. Mármint az, amit ő üzemeltetett valamikor a század első felében. A századvéghez közeledve mind többen tesznek szert alapvető közgazdasági ismeretekre, és egyre kevesebben vannak azok, akik hisznek abban, hogy az ingyen juttatásokra fordított pénz nem hiányzik majd sehonnam. A közlekedési vállalatok a legkevésbé, amit tanúsít az a tény, hogy az újdonság napvilágra kerülését követő néhány perc múlva már készen álltak a számítások: mennyivel kerül ez majd többe nekik, mint eddig. Ä kiegészítő jövedelemhez alig jutó nyugdíjasok életét tényleg könnyíteni kellene, ezt nem lehet vitatni. Azt azonban igen, hogy a kampányfogásokban meddig menjünk el. Vajon arányos-e, ha a pesti nyugdíjas ezentúl ingyen utazik 65 éven felül nap mint a villamoson, a buszon, a metrón, miközben a penészleki még az ingyenvonattal sem tud felmenni a fővárosba, hogy eme szolgáltatást igénybe vegye? Pedig, ha már ott van, háromezerért kivinné a taxi Ferihegyre, hogy megnézze azt repülőt, amelyen ő (majdnem) ingyen elrepülhetne valamelyik európai fővárosba, ahol a maradék pénze egy metrójegyre sem volna elég. Esik Sándor Ledönthetetlen Ferter János karikatúrája Jogindulat G azdasági jogsértésekről tartott előadást a napokban megyeszékhelyünkön a feketegazdaságért felelős kormánybiztos, aki módszeresen elemezte, honnan is pereg a homok a gépezetbe. Egy ilyen témájú előadás közben óhatatlanul bevillannak a feledés jótékony homályába veszett ügyek, amelyek újra meg újra a kilátástalan- ság érzetét erősítik. Lezsírozva is kelepeinek a géppisztolyok, mert ebben az országban úgy lehet eladni fegyvert, hogy az áru is megmarad, a dollármilliók pedig eltűnnek a zsebekben. S vajon hány olajszőkítő ül a börtönben? Kiderült már. hogy a több száz milliárdos bankkonszolidációból mennyi volt az állami cégek megszűnése miatt elkerülhetetlen kintlévőség és mennyi volt a kicsempészett pénz? Visszakérte már valaki az állami vagyon menesztett kezelőitől azt a végkielégítést, amit rossz munkájukat díjazó felmondásért kaptak? De nem kell a fővárosba utazni, naponta jönnek szembe az utcán itt is a számonkérhetők. A pesti nagyágyúkhoz képest csak kisstílű helyi csibészek (kellő ügyvédi segédlettel) ebben a megyében is belevigyorognak a magyar jogrendszer képébe, amikor néhány év börtönt a nyakukba sóznak. Vajon miért nem lehet fe- ketén-fehéren leírni például azok illetve azon cégek listáját, akik (amelyek) behajthatatlan hitelükkel szépen csődbe visznek egy takarékszövetkezetet? Talán megdöbbennénk, mennyi mai tisztes vállalkozót találnánk közöttük? A jog védi őket, s akinek odavész a pénze, az csak szóbeszédből tudhatja meg, kinél landolt a betétje. A kivárás taktikája rendkívül eredményes: ha túl nagy a baj, cseréld le a luxusautót egy szerényebbre és a kutya se fog ugatni utánad. Kerüld a nyilvánosságot egy darabig, s az újabb részletek elfogytával lerágott csont lesz az ügyed. Adj a támadásoknak politikai színezetet, s máris fordul a reflektor. Egy nagy színjáték az egész, de isteni jelzőt aligha érdemel. Nyéki Zsolt
