Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-08 / 286. szám

1997. december 8., hétfő HATTER Pénz volt, lakás nincs Mobil nyílászárók • Megállapodás csak szóban • Mindenki mondja a magáét Szokolánék háza A szerző felvétele Györke László Kék (KM) — Amikor a két kicsi kecske a keskeny pallón összetalálkozott... Ki ne is­merné a tanítómesét? Mikor egy támogatással épülő ház története kezdett kibonta­kozni, a2 említett mese jutott eszembe. A végét tudjuk: mindketten póruljártak. A kezdet: ez év áprilisa. Előz­mény: Szokolán Zoltán kéki lakos januártól Nyirkos József ugyancsak kéki vállalkozónál dolgozott. Szokolánék három gyermeket nevelnek, és a fele­ség, Lídia szüleinél laknak. Összesen heten egy kétszobás lakásban. Kezdeményezés — Áprilisban — meséli Szo- kolánné — Nyirkos József fel­ajánlotta a segítségét, hogy ő a három gyermek után járó 2,2 millió forintos támogatásból felépíti nekünk a házat fürdő­szobával együtt. Azt is vállal­ta, hogy elintéznek mindent az OTP-nél. Akkor elmentünk Dombrádra, a tüzéptelepre, ahol aláírtunk egy papírt. Saj­nos, nem tudom megmutatni, mert nekünk nincs példányunk belőle. Arra azonban emlék­szem, hogy benne volt: de­cember 31-éig a vállalkozó át­adja a lakást. Annak rendje és módja sze­rint el is kezdődött az építke­zés. írásbeli szerződést arra vonatkozóan, hogy milyen ké­szültségi állapotban adják át a lakást, nem kötöttek. Ment is eleinte minden, mint a karika- csapás: Szokolánék Nyirkos Józseffel és egy dombrádi vál­lalkozóval együtt vették fel két alkalommal az OTP kemecsei fiókjánál a támogatás esedé­kes részletét. Augusztus közepén megtar­tották a soron következő szemlét. Ekkor már be voltak építve a nyílászárók is. — Rá egy hétre — folytatja Szokolánné —, Nyirkosék a nyílászárókat kiszedték, elvit­ték és azt mondták: csak akkor hozzák vissza, ha megkapják az utolsó részletet, a hátrama­radt tíz százalékot is. Ehhez viszont lakhatási engedély szükséges. Elmentünk a pol­gármesteri hivatalba, ahol Bu- hajla János műszaki főelőadó elmondta, milyen készültségi állapotban kell lennie a lakás­nak, hogy az engedélyt kiadja. A mi lakásunk nem érte el azt a fokot. Szeptember 24-én el­mentünk a kemecsei OTP-be, hogy az esedékes, harmadik részletet — 320 ezer forintot — felvegyük, de ott közölték velünk, hogy egy hét múlva tudnak csak fizetni, mert nincs készpénz. Később, vagy két- három hete megtudtuk, hogy nélkülünk vették fel a pénzt a vállalkozók. Most Nyirkosék követelik a hátramaradt 10 százalékot. Mi meg azt mond­juk: hozzák vissza a nyílászá­rókat, fejezzék be a lakást, megkapják a pénzüket. Köz­ben még augusztusban Nyir­kos József elbocsátotta a férje­met. A legnagyobb fiam is dolgozott nála, kettejüknek összesen 42 ezer forint bérrel maradt adósa. Hoci, nesze! Nyirkos József három éve dol­gozik vállalkozóként. Ezalatt tíz „szocpolos” lakást épített. Az egyik építtető feljelentette, de mással — saját bevallása szerint — nem volt probléma. Tehát: tízből kettő problémás. — Szokolán Zoltán valóban nálam dolgozott, de valamikor augusztusban elmaradt és én kijelentettem. Tavasszal ő kér­te, hogy segítsek rajtuk, hiszen járatlanok ilyesmi intézésé­ben. Én és egy dombrádi vál­lalkozó segíteni akartunk raj­tuk, ezért vállaltuk az ügyinté­zést is. Megegyeztünk, hogy az alap felét és a tervrajzot ők állják, azaz adnak induláshoz 80 ezer forintot. Megállapo­dást kötöttünk készpénzfelvé­telre a kemecsei OTP-nél. A megállapodás szerint úgy kell átadnunk a lakást, hogy a fa­lak le legyenek meszelve, a nyílászárók a helyükön, a vil­lany bekötve, vízakna és emésztő. A fürdőszoba felsze­relése nem szerepelt a meg­állapodásban. — Augusztus vége felé már át akartuk adni a házat, kértük Szokolánékat, intézzék el, hogy megkapjuk az utolsó részletet. Akkor ők felmentek a polgármesteri hivatalba Bu- hajla Jánoshoz, aki felvilágo­sította őket. Ezek után Szoko­lánék nem kérték az enge­délyt. Már pedig ha nem ka­pom meg az utolsó tíz százalé­kot, akkor ők sem kapják visz- sza a nyílászárókat. Ha idead­ják — kamatostul! — akkor visszakapják a nyílászárókat, beköttetem a villanyt is. Egyébként felháborítónak tar­tom, hogy annak a háznak — egy másik esetről van szó —, aminek én raktam le az alapját, arra más húzta fel a falat! Ez nekem 380 ezer forint veszte­séget jelentett. Az embereket csak úgy tudtam kifizetni, hogy eladtam az autómat. Hát ennyit az effajta vállalkozás nyereségességéről! A szabál az szabál A helyszínen meggyőződhet­tünk arról, hogy a nyílászárók valóban elvándoroltak. Azt is tudjuk, hogy Nyirkosék őrzik — száraz helyen. Még valami azonban feltűnt: sem a fürdő­szobában, sem a WC-ben, sem a konyhában egyetlen vízve­zetékcsövet sem építettek be. A vízakna és az emésztőgödör ki van ásva. Buhajla János műszaki főe­lőadó: — Valóban tájékoztattam Szokolánékat, hogy milyen feltételek mellett adhatom ki a lakhatási engedélyt. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy az ilyen házilagos, családi erővel készülő építkezéseknél mi csak az építtetővel állunk jog­viszonyban. Mielőtt kiadjuk a lakhatási engedélyt, túl azon, hogy ellenőrizzük a készültsé­gi fokot, megkérdezzük az építtetőt, nincs-e valamilyen problémája. Ha a lakhatás fel­tételeinek nem felel meg az épület, engedélyt nem adha­tunk ki. Kállai János noteszéből ......_........................................._.................*..............................: O Ma találkoztam a sánta kutyával. Utolértem. Lépés- hátrányban volt. & Felelőtlenség! Mi, magyar férfiak—ha vagyunk azok— nem szeretjük az áttételes dolgokat. Mondjuk: gázá­larcban rózsát szagolgatni, óvszerben örömködni. Sta­tisztikus bácsitól tudom: tí­zünkből hatan nem kedveljük a körülményeskedést. Csak bele! Nem a vakvilágba, ha­nem a célkereszt közepibe. Aztán, ha jön a tripper, a kankó, a szifilisz, az AIDS, akkor beüt a krach. Pánikol- hat a büszkébbik nem, mint a pércsi lány, mikor megerő­szakolták. Hja, nagy úr a kéj­vágy. Meg egyébként is: édes és dicső (dulce et decorum est...) halni a szerelemért (-ben, -tői). Uraim, de ne ily botorul! Ha javasolhatom. & Tézis, antitézis, majd utá­na a szintézis. Iskolában így tanították. Menza. Kenyeret faló, gúvadt szemű, feltehető­en éhes gyerekek. Pénztelen (?) famíliák jobb sorsra ér­demes leszármazottai. Sarja­dó kapitalizmusunk szabad­versenyhez szoktathatatlan kiszolgáltatottjai. Szánal­mas, ahogy magukról valla­nak. A semmitlenségükről. Vált a tévékép. Hízott szo­ba-macskák válogatnak a la- zacos, a májas, a vagdalthú­mint Pinyóék, s egyáltalán nem, mint Adám. A Gőzhajó „halkságai” és dzsungel­őrülete — negyedórán át. Igen, a tehetség kvinteszenci- ája. Világszám, hölgyeim és uraim! Miként a permanens nő-gondoskodásban nevelke­dett Lajkó Félix bizarr és Jegyzetszélek sós tálak között. Erősek, fé­nyes a szőrük, turkálnak a kajában. Ok a konzervdobo- zos nemzedék. Olyan a zabá- lásuk, mint a hajdani grófkis­asszonyoké. Ami a tálkájuk­ban marad — halacska, fa- sírtka, sültke —, csillapíthat­ná az éhét jópár napközis­nek. A szintézis? Ugyan mi? Jobb ma három cica, mint holnap egy kényszerkoplaló kisdiák. Bizony, így van ez, szívem, ’97 végén. O Kitűnő koncert! R.A.B. B. ! Török Adám és csapata. Nagyon tudnak. Jethro Tull déja vu. Ian Anderson, a fu­volamágus. O sem többet, provokatív hegedűjátéka. Mit játék? Ez küzdelem, vér­re, és mégis könnyeden, mint a szélfuvallat...! Párizsig hallatszik, Balkánban gyöke­redzik. Istenem, hát így gyö­nyörűen totális. És world- music! Az ám! 0 Más zajok (más terek, más szobák...). Durrogtatás. Va­dul, bele, a lakótelepre eresz­kedő éjszaka csöndjébe. El­kezdődött. Bár még csak de­cember eleje. Nem harminc­egy. Mintha aknák, gránátok robbanának. Majd pontozó lövések. Bumm, bumm, durr! Pakk, pakk! Zene? Primitív örömök harsányságai. Hal­lom: Szolnokon korunk ifjú alkimistái olyasféle koktélt kotyvasztottak, mint a molo- tov. Aztán megszórták a puk- kancsokkal a belváros par­kolóiban pihengető luxus- járgányokat. Csínynek vélik, tréfának szánták. Vigyázat! Még véletlenül se vegye sen­ki sem viccesre a figurát! Életveszélyünkről van szó. ® Változatlanul nagy durra­nás Keleti Márton 1956-ban készült filmje; sokadszorra nézve is telitalálat a Csoda­csatár fociszatírája. De va­jon látták-e, felfogták-e a messzi múltból jött „képes üzenetet” a jugóktól tizenket­tőt benyelt ólomlábúink? Ne­tán: meditáltak-e rajta kum- mányit is a szakvezetők, az ilyen-olyan labda-mágusok? Alig hiszem. Pedig elhang­zott benne — többek között — egy remek mondat a svindlerségről: Öt percig játssz, akármilyen rosszul, ők (a szurkolók, vagyis mi) úgyis belelátják a jót. Sajnos, beleláttunk. Mibe? A jóba nem, ez az egy tuti. Mellébeszélés N em tudom, ki merne vállalkozni rá, hogy közért­hetően, s főleg mondanivalójának megfelelően lefordítsa némelyik bíróság mondandóját. Mire is gondolok? Például Hágára. Amikor kihirdették a Nemzet­közi Bíróság döntését, a szlovákok is, a magyarok is ujjon­gásba törtek ki, mindkét fél úgy értelmezte az ítéletet, hogy az számára kedvelő, a másik a vesztes fél. Egyedül a Rádiókabaré Falugyűlése fogalmazott érthetően és precí­zen: döntetlenre kikaptunk. Sajnos nemcsak a hágai döntésről mondható el, hogy a földi halandók számára megfejthetetlen, több határozat a jogtudósoknak is feladja a leckét. Tessék csak az Alkot­mánybíróság múlt heti elutasító határozatára gondolni, amikor arra várt tőle alkotmányértelmezést a parlament al­kotmányügyi bizottsága, lehet-e népszavazást tartani az el­lenzék által összegyűjtött aláírások alapján. A választ nem írom le, úgysem értenék. Bihari Mihály, az MSZP képviselője úgy értette: az Alkotmánybíróság határozatának indokolása alátámasztotta a kormányzó pár­tok aggályait, Balsai István, az MDF képviselője szerint viszont a kérdés csak időhúzás volt, hogy ne kelljen meg­tartani a népszavazást. És nem ez volt az Alkotmánybíró­ság első olyan döntése, amelynek kihirdetése után mindkét fél győztesnek érezte magát. Pedig az ilyen döntéseknek vesztese is van. Alighanem mi, állampolgárok. Mert lehet jogilag csűmi-csavami, üt­közik-e, s ha igen, milyen paragrafusba a várható válasz, vagy már a kérdésfeltevés maga, de arra nehéz lenne elfo­gadható választ adni: vajon demokratikusnak tartható-e az a hatalom, amely eddig minden, az ellenzéki oldalról jövő népszavazási kezdeményezést megakadályozott? Milyen egyszerű lett volna a NATO-val kapcsolatos sza­vazáskor két szavazólapon választ kérni. S ha kiderül majd, hogy valóban ellentétes a népakarat a nemzetközi szerződésekkel, akkor évek állnak még rendelkezésre a változtatáshoz. És arra is időt kapna a ’98-ban megválasz­tott kormány, hogy anyagilag is versenyképessé tegye a földvásárló magyart az EU-tagokkal. Balogh József Ingatag pozíció Ferter János karikatúrája Hallatlan ár A z év elején duplájára emelkedett halárak is jelez­ték, hogy tavaly mélypontra süllyedt a hazai hal­hústermelés. Áz ide lehalászások eredménye alapján a megyei szakemberek számára még alig tűnik jobbnak a halászat helyzete. Ám a jövő évi kilábolást ille­tően már bizakodóbbak, ugyanis véleményük szerint ak­korra válik érzékelhetővé az idén elfogadott halászati tör­vény jótékony hatása. A tavaly karácsonyi 280-290 forintos „tóparti”, ponty árat követően még ez év elején ötszáz forint fölé szökött a legnépszerűbb halászlé-alapanyag nagykereskedelmi érté­ke. A mostani őszi lehalászásból származó ponty viszont jelenleg jó tíz százalékkal kevesebbet ér a tavaszinál, igaz most van a szezonja, ilyenkor tél elején legnagyobb a kíná­lat. A telelő tavaknál ilyen tájt sorakozik is a legtöbb ke­reskedő. A tavaly országosan lecsökkent halhozam egyéb­ként annak volt a következménye, hogy a privatizáció so­rán a hazai halastavak jelentős része került „szakértelem nélküli kezekbe”. Miután a szintén nagy pontytermelő cse­hek, lengyelek is most vannak a magánosítás kellős köze­pén, egész Európában pontyhiány van. A megszületett halászati törvény fordítja egyenesbe ná­lunk a kialakult áldatlan állapotokat azzal, hogy azokat, akik eddig is szakszerűen gazdálkodtak, megerősítette ha­lászati jogaikban. így most már érdemes beruházni azokba a természetes vizekbe — holtágakba, víztározókba — is, ahol eddig a bizonytalan jogosultság miatt ezt nem tették meg még a hozzáértő szakemberek sem. A törvény halá­szati bírságról is rendelkezik, ami a halászati joggal ren­delkező gazdálkodót sújtja, ha bizonyítottan nem a jó gaz­da gondosságával jár el (nem őrzi meg, nem telepíti a hal­állományt) az általa kezelt állami vizeken. Azt pedig, hogy valóban gondos legyen a gazda, a törvény szintén szabá­lyozza, ugyanis az 500 hektárnál nagyobb területen gaz­dálkodó társaságot már csak úgy engedi működni, ha az felsőfokú speciális halászati végzettségű szakembert al­kalmaz. Galambos Béla Kelet-Maqyarorszaqil:; ■

Next

/
Thumbnails
Contents