Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

1997. november 8., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarország 5 □ Bioalma kiállítva Nyíregyháza (N. L.) — Nemzetközi tudományos konferenciát, valamint or­szágos biotermék-kiállítást és -vásárt rendeznek no­vember 10-e és 12-e között Budapesten a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyete­men. A rendezvény fővéd­nöke többek közt dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter és Dr. Láng Ist­ván akadémikus. Megyénk biotermelőit a háromna­pos rendezvényen képvise­li a nyíregyházi székhelyű Obanex Kft., egy nyíregy­házi vállalkozó, egy tarpai kft. és a Nyíregyházi Me­zőgazdasági Szakközépis­kola. Megyénk biotermelői al­mát, diót, búzát és aszalt gyümölcsöket visznek a nemzetközi kiállításra. A bioalmát az egyetem bejá­ratánál árusítani fogják. A konferencia egyik előadá­sának ez lesz a címe: A környezetvédő termelésért. A rendezvényen szavazás­sal döntik el, hogy melyik termék kapja meg Az év bioterméke címet. Zenehíd Nyíregyháza (KM - B. I.) — Négy napra Nyíregyhá­za lett Európa zenei köz­pontja, itt tartotta ugyanis az Európai Zeneiskolák Uniója elnökségi ülését. A fontos nemzetközi tanács­kozás . it Nyíregyházán fp- lyó zenei oktatás elismeré­sét is jelentette. A jelentős találkozóra 17 ország több mint 200 képviselője jött el: tanárok, zenepedagógu­sok és koncertező növendé­kek. Mint Josef Frömmelt, az EMU igazgatója sajtótá­jékoztatón megfogalmazta, céljaik között szerepel, hogy Kelet-Európa több or­szágát is bevonják az unió munkájába, és megyénk jó hídként szerepel ennek megszervezésében. Hall­hattuk, hogy a jövő évben Barcelonában rendezendő európai ifjúsági fesztiválra a nyíregyházi Piccoli Archi zenekar is meghívást ka­pott. A tanácskozás ideje alatt több koncert részeset lehettek a megyénkben élő zenebarátok. Ne a vékony bér csábítson Soós Károly Attila az SZDSZ gazdaságfejlesztési programjáról Nyíregyháza (KM - GB) — Megszorításokkal már nem kell számolni, mert miként azt az SZDSZ már 1994-ben borítékolta, azóta kedvező változások mentek végbe a magyar gazdaságban és most az a feladat, hogy az el­indult növekedést tartóssá, önmagát erősítő folyamattá tegyük, vélekedett Soós Ká­roly Attila az SZDSZ gazda­sági szakértője tegnap tar­tott nyíregyházi sajtótájé­koztatóján. — A tartós növekedés érdeké­ben a legfontosabb feladatunk a gazdasági versenyképesség javítása, ám ezt a lehető legke­vésbé alapozzuk most már az alacsony bérekre — hangsú­lyozta az SZDSZ gazdaságpo­litikai munkacsoportjának ve­zetője. Mint hozzátette a Du­nántúlon létesült külföldi be­ruházások már nem építenek az itteni alacsony bérekre, azok növekedésével számol­nak. — A magyar versenyképes­ség növelésének érdekében a szadaddemokraták jövő évi választási programjához most elkészült gazdaságpolitikai vi­taanyag egyebek között a ter­melési infrastruktúra fejleszté­sét jelöli a lesürgetőbbnek. „Ezen belül is a MAV-nál van szükség jelentős beruházások­ra, korszerűsítésekre”, jelen­tette ki Soós, „hogy addig is megoldódjon például Sza­bolcsnak a gazdaság vérkerin­gésébe kapcsolása, ameddig az autópálya el nem készül.” Megyénkről szólva az ipari foglalkoztatás terén történt po­zitív elmozdulást, az ipari-, ezen belül is az építőipari ter­melés átlagot jóval meghaladó első féléves növekedését emelte ki. A jövőt illetően a nyíregy­házi ipari park külföldi tőke vonzó képességét találta nagy jelentőségűnek, illetve a zá­honyi vállalkozói övezet le­lassult fejlődésében a vállal­kozói tőkét, illetve az ukrajnai gazdasági helyzetet tartotta lu­dasnak a liberális gazdaságpo­litikus. A NATO mellett érvelnek Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Független szakértők és szakér­tő kormánypárti politikusok „szállták” meg tegnap a me­gye öt nagy városát, hogy — bár értékelve az egyetértést a politikai pólusok között a té­mában — érveljenek a novem­ber 16-i NATO-népszavazás eredményessége és sikere ér­dekében. A programot meg­előző sajtótájékoztatón el­hangzott: a döntés értékvá­lasztást, biztonságpolitikai ga­ranciát és fontos katonai erő­forrásokhoz egyedülálló hoz­záférést jelent. Tehát nem a nagy katonai tömb tagságon van a hangsúly, hanem azon, hogy az igen-nel megnyílik számunkra az euro-atlanti in­tegrációs út, legfeljebb a sor­rend megfordul: először a NA­TO, utána az EU. S bár jelen­leg nem látszanak konfliktu­sok térségünkben, nem lehet tudni, békés lesz-e a helyzet még 5-10 év múlva is. Nem beszélve arról, hogy teljes’jo­gú tagként most először lehe­tünk, leszünk döntési helyzet­ben a saját sorsunkat ille­tően. Ukrán abroncsokkal Hannoverben Európa egyik legjelentősebb szakkiállításán mutatkoznak be Nyíregyháza (KM) — No­vember 8-14-e között a né­metországi Hannoverben randevúznak a legnagyobb mezőgazdasági gép- és fel­szerelés gyártók. Az Agri- technika Kiállításon a nyír­egyházi Marso Kft. ötödik alkalommal vesz részt. Poroszka Ottó ügyvezető az indulás előtt elmondta, Európa egyik legjelentősebb szakkiál­lításán szinte valamennyi me­zőgazdasági gépgyártó bemu­tatkozik. A látogatók és a szakmabeliek lemérhetik, az elmúlt évhez képest mennyit fejlődött a technika és a tech­nológia a mezőgazdaságban. Ezért is utazik népes magyar gárda Hannoverbe, akik az európai uniós csatlakozás kü­szöbén a legújabb gépekkel is­merkedhetnek meg. A Marso Kft. exportja az 1996-os évben elérte az 1 mil­liárd forintot, a vevők többsé­gével a nyíregyházi cég veze­tői Hannoverben, a korábbi ki­állításokon kötött szerződést. A cég két ukrán termelőválla­lat képviseletét látja el, egy­részt a Dnyeprotyre márkane­vű mezőgazdasági gumiabron­csokat, másrészt a Kremen- csuki felnigyár termékeit kí­nálja. A piacszervezés mellett a partnercégek vezetőivel a kö­zös termékfejlesztés irányáról is meg akarnak állapodni. Az Utinform ügyeletéről jelentik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye — Nyíregyházán a nyírszőlősi bekötő út Vasvári Pál utca-Északi körút-Stadion út közötti szakaszán mindkét oldalon megállási tilalom van útszélesítés és leállósáv építé­se miatt. A 4-es főúton Ber- kesz-Ajak között burkolatszé­lesítés miatt útszűkület, foko­zatos sebességkorlátozás és előzési tilalom van. A 38. sz. főút Nyíregyháza Rákóczi út-Moszkva u. és Szófia út csomópontjában a gázszivárgás hibaelhárítás mi­att a kétirányú forgalom fenn­tartása mellett burkolatbontás miatt sebességkorlátozásra és útszűkületre kell számítani. Tiszadob és Tiszalúc között pontonhíd üzemel a Tiszán, te­herbírása 10 tonna. A tokaji Tisza-híd felújítása miatt fél­pályás forgalomkorlátozásra kell számítani. A váltakozó egyirányú forgalmat jelzőlám­pa szabályozza. A 36. sz. főút Nyíregyháza bevezető szaka­szán, a Tiszavasvári úton ivó­víz-bekötés miatt egy forgalmi sávot lezártak, a megengedett sebesség 30 km/óra. A Váci Mihály u. 34. előtt az osztottpályás úttest bal ol­dali forgalmi sávját gázbekö­tés miatt lezárták. Balsa, Gá- vavencsellő, Tiszabercel, Búj, Tarpa átkelési szakaszain csa­tornázás miatt útszűkület, se­bességkorlátozás lassítja a for­galmat. Meghallgatták Nyíregyháza (KM) — Szer­dán a Csongrád Megyei Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajzer László volt megyei rendőrfőkapitányt, aki október elsejétől már ügyvéd­ként ténykedik Nyíregyházán. Lapunkban többször is írtunk a Hajzer-ügy fejleményeiről. Az érintett szerdán a városi te­levízióban stúdióbeszélgeté­sen vett részt, ahol Endrédi Csaba főszerkesztő kérdéseire válaszolt. Ezúttal a tv-interjú rövidített tartalmát közöljük. Hajzer László többek között elmondta, sem akkor, amikor eljött a rendőrségtől, sem az­óta nem közölték vele azoknak az ügyeknek a részleteit, ame­lyekben meg akarják őt hall­gatni. Szerinte politikai színe­zetet kapott a dolog, sokan összefüggésbe hozták a Nyír­fa-üggyel, ugyanakkor a volt rendőrkapitány nem értette, hogy vele kapcsolatban felelős beosztású vezetők miért nyi­latkoznak alaptalanul. Kérdésként hangzott el, mi­ért nem maradt posztján az or­szágos rendőrfőkapitányi fel­jelentés után, hiszen erre lett volna lehetősége. Válaszában Hajzer László kifejtette, talán ez lett volna a bölcsebb dön­tés, végül hosszas töprengés után lemondott, mert vélemé­nye szerint egy megyei rend­őrvezetőnek addig lehet dol­gozni, ameddig élvezi felette­sei bizalmát. Érdekességként említette meg, mivel a borsodi főügyészségre bízták először az ügy kivizsgálását, s köztu­dott, hogy Forgács tábornok Borsod megyei főkapitány volt, Hajzer szerint úgy tűnt, mintha a feljelentőre bízták volna a feljelentés kivizsgálá­sát. Mivel Hajzer László pa­nasszal élt a legfőbb főügyész­hez, így az ügyet a Csongrád megyei ügyészség kapta. Hajzer Lászlót Szerdán a Csongrád megye­iek végre közölték Hajzer Lászlóval, mivel vádolják, s a volt megyei rendőrfőkapitányt gyanúsítottként hallgatták meg. Az alapos gyanú négy üggyel kapcsolatos: mind a négyben az a közös, hogy sza­bálysértési ügyek, mindegyik­ben büntetést kapott a szabály- sértés elkövetője, s mind a négyben Hajzer László vala­milyen szerepet játszott; kérte az illető beosztottat, hogy a döntése meghozatalában még plusz szempontokat vegyen fi­gyelembe. Az egyik esetben az egyik megyei állampolgár 113 kilométeres sebességgel hajtott a 3-as főúton, lefényké­pezték. Ebben az ügyben Haj­zer László azt kérte az egyik vidéki kapitánytól, hogy jó erős pénzbüntetést szabjanak ki ezzel az állampolgárral, ami meg is történt (25 ezer forint). Az ügyészség szerint ebben az esetben méltányosságot gya­korolt a volt kapitány. A má­sik három ehhez hasonló volt. Az egyik szintén gyorshajtó volt olyan, aki társadalmi munkában segíti a rendőrség munkáját. Ennél Hajzer Lász­ló elismerte, hogy kérte a mél­tányosságot az előbbiek miatt. A harmadik esetnél egy ismert személyiségnek koccanásos balesete volt, álló autójának nekiment egy kerékpáros, sze­mélyi sérülés nem történt. A rendőrség bírságot szabott ki mindkét félre, mert osztott fe­lelősséget állapított meg, ugyanakkor mindketten méltá­nyossági kérelmet nyújtottak be. A kapitány utasítást adott, hogy bírság helyett mindkettőt figyelmeztetésben részesítsék. A negyedik ügy egy két és fél évvel ezelőtti eset, amit az Or­szágos Rendőrfőkapitányság még akkor kivizsgált, és rend­ben talált. Toplista a vállalkozókról Nyíregyháza (KM) — A Vállalkozói Szféra Estély nyíregyházi rendezvényét november 14-én 19 órakor a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskolában rende­zik. Erre az alkalomra a Ke- let-Magyarország Lapkia­dó Kft. és szerkesztősége a Szféra-Kelet Kft.-vel kar­öltve a régió ismert és si­keres vállalkozásainak egy részéről alakított ki egy lis­tát. A sorrend összeállítását Önökre bízzuk. Kérjük a la­punkból kivágott szavazó­lapot a Szféra-Kelet Kft. cí­mére (4400 Nyíregyháza, Pf. 259.) küldjék el 1997. november 11-ig. A bekül­dők között a Szféra-Kelet Kft. három kétszemélyes belépőt sorsol ki a nyíregy­házi estélyre. Az állam nem vonul ki Miskolc (MTI) — Magyar Bálint művelődési és köz­oktatási miniszter pénte­ken miskolci programja során reggel a Médiacent­rumban megnyitotta a V. Magyar PR-napot, majd a Földes Ferenc Gimnázi­umban a közoktatás aktu­ális kérdéseiről tartott előadást. Délutáni sajtótájékoztató­ján a kulturális törvényter­vezet főbb elemeiről és a kulturális intézményrend­szer átalakításáról szólt. — A liberális kultúrpoli­tika lényegét nem abban lá­tom, hogy az állam kivonul a kultúra finanszírozásából, hanem anyagi eszközeivel is segíti azt, mégpedig olyan technikákkal, ame­lyek során nem sajátítja ki magának az értékválasztás szabadságát — mondta Ma­gyar Bálint a PR-nap meg­nyitóján. Hozzátette: ennek a kultúrpolitikának az a fel­adata, hogy az állami sze­repvállalás mértékét ne csökkentse, az értékválasz­tást és -vállalást viszont át­adja a kultúra szolgáltatói­nak és fogyasztóinak. A többcsatornás finanszírozá­si rendszer kialakulásáról szólva kiemelte az önkor­mányzatok, a nonprofit szervezetek, a magánszféra és a szponzorok szerepét. Határőrvetélkedő Nyírbátor (T. J.) — Orszá­gos sportversenyt rendez­tek a Nyírbátori Határőr Igazgatóság munkatársai, melyen a határőr-igazgató­ságok vezetőiből álló csa­patok vettek részt. A verse­nyen a körmendiek végez­tek az első helyen, második Sopron, harmadik pedig Kiskunhalas csapata lett. A nyírbátoriak a szervezésre, a gördülékeny lebonyolí­tásra helyezték a hangsúlyt, ezeknek az elvárásoknak meg is feleltek. A sporte­redményben a 15 csapat kö­zül a 12. helyen végeztek. Betörőt köröznek Rendőrségi felvétel A Nyíregyházi Rendőrka­pitányság nagykállói rend­őrőrse betöréses lopás elkö­vetésének alapos gyanúja miatt keresi Oravecz János 42 éves, Báma, Petőfi u. 3. sz. alatti lakost. Oravecz személy leírása: kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, szőkésbarna, rövid hajú, elöl kopaszodik. Vélt tar­tózkodási helyei: egyéni gazdálkodók tanyái, juhte- lepei, szarvasmarhatelepei. A rendőrség kéri: aki bár­milyen információval ren­delkezik Oravecz János tar­tózkodási helyéről, hívja a nagykállói rendőrőrsöt, vagy a 107-es telefonszá­mot. r~--------------------------------------------------------------- i : fi Adidas D + V Kft.. Nyíregyháza j ! 3 Bige Holding, Nyíregyháza j □ EKO Kft., Nyíregyháza J. □ Fimex Fair Bt., Nyíregyháza Y fi Marso Kft., Nyíregyháza-Rozsrét j □ Pongó Export-Import Kft., Nyíregyháza i O Sotex Kft., Nyíregyháza ; ö Szabolcs Gabona Rt., Nyíregyháza j 3 Szabolcstej Tejipari Rt., Nyíregyháza • □ Taurus Agrotyre. Nyíregyháza i O Taurus Pálma Kft., Nyíregyháza i ö Vagép Rt.. Nyíregyháza Ö Várda Drink Szeszipari Rt.. Kisvárda | 13 ..................................................(Az általam javasolt cég.) j j A beküldő neve: ...........................................................................Jp i Cím: .......... I 1 I {Kérjük a megfelelő négyzetbe írja be az Ön áltál jává- j I solt helyezési szamot.) j

Next

/
Thumbnails
Contents