Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

1997. november 7., péntek SPORT Kelet-Magyarország 9 Lábtechnikából dolgozatot írhat Tiszai Mihály, a hatszoros magyar bajnok már a világbajnokságra tekint Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — A 25 éves nyíregyházi Tiszai Mihály ak­kor robbant be igazán a nemzetközi mezőnybe, ami­kor az 1996-os belgrádi kick­box Európa-bajnokságon a 8 közé jutásért az abszolút fa­vorit kazah Elvan Shegenov ellen pontozással győzött. A Farm Traktor Kick-Box SE versenyzője az egy évvel ez­előtti kontinensviadalon vé­gül a negyedik helyen vég­zett. Egy dobogós illetve egy negyedik helyezéssel most is elégedett lenne a novemberi végi lengyelországi világbaj­nokságon. Persze addig túl kell jutnia a pécsi Jorcsákon a vasárnapi magyar bajnoki döntőben. A győztes indulhat ugyanis a vb-n, bár az eddigi eredmé­nyek azt igazolják, hogy Ti­szainak erre sokkal nagyobb esélye van, mint pécsi ellenfe­lének. A nyíregyházi kick-bo- xos vasárnap a 81 kg-ban lép a kötelek közé, s feltehetően a hazai közönség fergeteges buzdítása közepette legyőzi vetélytársát. Szólíthatnánk mérnök úrnak is a fiatalembert, aki okleveles gépészmérnöki diplomát szer­zett a GATE nyíregyházi főis­koláján, de ő jobban szereti, ha barátai, klubtársai Misinek be­cézik. Univerzális sportolónak is titulálhatnánk, hiszen 10 évesen atletizált, hosszabb tá- vokat futott, később röplabdá- zott, focizott. A csapatsportá­gakat végül azért hanyagolta, mert bosszantotta, ha valame­lyik társa nem olyan elánnal küzdött, mint ő. A kick-box- ban viszont csak magára van utalva. Az első edzéseket Csimpinél, Károly Istvánnál a 6-os iskola tornatermében kezdte. Alapozott, a tradicio­nális karatéval ismerkedett, s csak jó néhány év után indult versenyen. Tizenhat évesen a serdülő magyar bajnokságon a sémi contact küzdelmekben mind­járt ezüstérmet szerzett, amiért előbb egy igazgatói intőt, majd egy igazgatói dicséretet zsebelt be. Az elsőt azért kap­ta, mert a versenyt megelőző napon, az osztályfőnök enge­délye nélkül, egész nap a sportorvosi vizsgálat után járt. Mivel a viadal egyben közép- iskolás országos bajnokság volt, s az eredményt megküld­ték a „dirinek”, rögtön jött a dicséret. Az utánpótlás-viada­lokon az ezüst- után még há­rom aranyérmet is begyűjtött, aztán jöhetett az igazi verseny, a full contact, küzdelem teljes erőből. Előbb a 71, majd a 75, ké­sőbb a 81 kg-ban hat magyar bajnoki címmel gyarapította aranykollekcióját. Ez azért már szuper kis gyűjtemény. Az első nemzetközi „ütköze­tét” az 1993-as budapesti vb-n vívta, ahol a low kick, vagyis a combrúgásos kategóriában bronzérmet szerzett. Az utána következő két évben konti­nens- és világversenyen nem indult, helyette nemzetközi versenyeken vett részt Ukraj­nában és Romániában. A tavalyi EB-n a kazah vi­lágbajnok ellen már igazi nemzetközi hírnevet hozott Tiszai számára. Ellenfele nem tudott mit kezdeni Misi szenzációs lábmunkájával, az első menetben például szá­molni kellett a kazah fiúra. A szövetségi kapitány szerint ilyen lábmunkát régen láttak kick-box versenyen, mint ami­lyen Tiszai bemutatott. Kár, hogy a folytatás elmaradt, vi­szont a 4. hely sem jelentett csalódást a nyíregyházi fiú számára. — Csimpi vezeti az edzései­met, mellette nagyon sokat ta­nultam Gönczi Jancsitól, aki­vel egymás ellen küzdünk az edzéseken — mondta Tiszai. — A technikai elemekben hi­hetetlenül jó Jancsi, érdemes vele együtt dolgozni. Úgy ér­zem nagyszerűen felkészültem a vasárnapi küzdelemre, bí­zom a győzelemben. A vb-n pedig egy jó helyezést szeret­nék elérni. Civilben két társával együtt egy vagyonvédelmi cég tulaj­donosa. A napi háromórás edzés mellett szórakozásra ke­vés ideje jut, bár menyasszo­nyával sokszor járnak moziba. Egyelőre még nem tervez pro­fi szereplést, arról még ráérek gondolkozni, búcsúzott. Aranyos Nyíregyháza (KM) — Az or­szágban működő kung-fu stí­lusok, szakágak versenyzői­nek részvételével rendezték meg a Honvéd Sportcsarnok­ban a light-contact-bajnoksá- got. A versenyen két nyíregy­házi egyesület sportolói is a küzdőtérre léptek. Közülük Miló Viktória (Taj-qi SE) sze­rezte meg a magyar bajnoki cí­met. Sándor Agnes (Imádkozó sáska), Nagy Zsolt és Szabó Norbert (mindkettő Taj-qi SE) ezüstérmet szerzett súlycso­portjában. Kopcsa Péter (Imádkozó sáska) és Miholecz Béla (Taj-qi SE) a dobogó har­madik fokára állhatott. Mai műsor RÖPLABDA. Női extraliga: Szakszig NRC-BSE, Nyír­egyháza, Epreskert utcai isko­la, 16. KÉZILABDA. Megyei férfi bajnokság: Baktalórántháza- Ópályi, 17. KOSÁRLABDA. Zrínyi Kupa, fiú és leány torna, Nyír­egyháza, Zrínyi gimnázium, 15. HIRDETÉS Nyíregyháza, Simái út 9­BMW 316 i. 1997. DEMO BMW 316 i. 1997. DEMO BMW 520 i. 1997. DEMO BMW 525 i. 1990. BMW 524 TD 1990. ROVER 620 Si Lux 1997. DEMO HONDA CIVIC 1,5 iLS 1997. IKARUS 256 1987. Tel.: 06-30/355-971, 42/315-133. •2Ó0979/1HM1.07/9 Tiszai Mihály Balázs Attila felvétele HÁZIBANK ELEKTRONIKUS FOLYÓSZÁMLA MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE (információ, átutalás, betétlekötés stb. 24 órán keresztül) Információ a ® A CIB MINDENÜTT JŐ, CIB DE LEGJOBB OTTHON! BANK További szolgáltatásainkról kérjük érdeklődjék fiókunkban: 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 7. Tol.: (42) 422-000. Fax: (42) 311-741 • Pénztári órák: hétfő-csütörtök: '8.30-12 óra, 13-14.30 óra, péntek: 8.30-12 óra Valahonnan ismerős ez a kutas, plána, hogy magyar válogatott melegítőben szolgál ki. Hát persze, Hütt­ner Csaba, esett le a tantusz, a kajak-kenu EB-n láttuk a magyar csapat egyik aranyérmesét, aki csütörtökön a szövetség és a MÓL szerződése alapján a nyíregyhá­zi töltőállomás dolgozóinak segített be Harasztosi Pál felvétele Futnak a főnökkel A stadion igazgatójával együtt kocognak Nyíregyháza (Pr. G.) — 2000- ben kétezren in­dulnának a Bü­työk nemzetközi félmara­toni futóversenyen. Oren- di Mihály, a Városi Stadi­on igazgatója ezt szeremé. S ha futásról van szó, nem ismer lehetetlen ötleteket. A minap egy meglepő dol­got fundált ki. Minél na­gyobb tömegeket akar meg­mozgatni, ahhoz pedig jó propagandára van szüksé­ge­Kitalálta, a stadion alkal­mazottainak hetente futóó­rát tart, ilyen címszóval: fő­nök fut az alkalmazottak­kal. Kicsit értetlenkedve fo­gadták a dolgozók eme ki­jelentést, de ha a cég érdeke ezt kívánja?! S miért ne le­hetne ragadós ez a példa mindenki számára? Bár még nem kezdték el a fog­lalkozásokat, Orendi úr a munkatársait azzal győz­ködte, hogy ez az óra ben­ne lesz a munkaszabályzat­ban, amit most készül átír­ni. Felvázolta elképzeléseit, miszerint először kis séta, majd kis kocogás követke­zik felváltva, majdan egyre fokozatosan növelnék a na­pi adagot. így 2000-re reáli­san nézve az munkatársak teljesíthetik a félmaratoni távot. No ez még odébb van, de egyszer el kell kez­deni. Egy kis kocogás sen­kinek sem árt. (Cél az is, hogy a lakosságnak is fo­lyamatos versenyzési lehe­tőséget kívánnak nyújtani és edzéstervvel szeretnék segíteni az egyéni felkészü­lést.) Mindenki próbálja meg Hofi-módra: lazítani, nem győzlek tanítani, hogyan csináld... Szóval sport az életért, élet a spőrtért és mindenekelőtt magunkat is próbáljuk megmozgatni, hi­szen ez senkinek sem árt. S ha ez az ötlet hamarosan valóra válik, talán mi is könnyeben Jutnánk át” az ezredfordulón. Nyíregyháza Ik (KM) —Szerdán a Magyar Kupá­------------ ban a Kecskemét ellen jutott tovább a Szak­szig Női Röplabda Klub gárdája, amely ma a Bem Iskola csarnokában a BSE-t fogadja bajnoki találkozón. Elmaradt mérkőzésről van szó, amelyen reméljük iga­zán nagy küzdelem lesz. A Szekér-Kolozsi edzőpáros irányította röplabdás höl­gyek Jászberényben bravú­ros győzelmet arattak, jó lenne egy ugyanilyen siker idehaza. Gál Tamás veretlen Nyíregyháza (KM) — Gál Tamás (Örökösföld) vezeti az 1997. évi me­gyei női, ifjúsági és serdü­lő bajnokságot. A minősí­tő jellegű versenyt a me­gyei önkormányzat támo­gatásával a megyei sakk- szövetség szervezte meg. Idén rekordnevezés érke­zett és 35 fiatal ült asztal­hoz. Három forduló után igen tömör az élmezőny, a két örökösföldi Gál és Szo- boszlai Zita veretlenül áll az élen. Az élmezőny állása: 1. Gál 3,0, 2. Szoboszlai 3,0, 3. Kerti Andor (Nyh. gya­korló) 2,5, 4. Szoboszlai Kitti (Örökösföld) 2,5, 5. Márföldi Gyula (Örökös- föld) 2,5, 6. Széles Andrea (Túristvándi) 2,5. A megyei I. osztály 2. fordulójának eredményei: Nyh. Vízügy SK-Záhonyi VSC 4-4, Fehérgyarmati SE-Szabolcs Volán SE 6-2, Nyírbátori ÁFÉSZ SE-Alkaloida SE II 4-4. Az élmezőny állása: 1. Al­kaloida SE II 9,5, 2. Záho­nyi VSC 9,5, 3. Nyh. Víz­ügy SK 7,5. Ä megyei II. osztályú csapatbajnokság 22 csapat adta le nevezését. A nyír­egyházi csoport élmező­nye: 1. Nyh. Vízügy SK 7,0, 2. Nyírjákó SE 5,0, 3. Nagykálló SZATE4,5. Folytatás pénteken

Next

/
Thumbnails
Contents