Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

1997. november 28., péntek 8 Kelei-Magyarország ORSZÁG - VILÁG Parlamenti napló Budapest (MTI/KM) — Az Országgyűlés heti ülés­napjain több Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei képviselő is szót kért. Hétfőn az Országgyűlés folytatta a fogyasztóvéde­lemről és a Magyar Köztár­saság Polgári törvényköny­vének módosításáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitáját. Ekkor elő­ször elnökölt az országgyű­lés alelnökének napokban megválasztott Kávássy Sándor (FKGP). Az interpellációk sorában elsőként a zsurki vodkagyár támogatásának ügye került ismét a Ház elé. Mint isme­retes: Balsay István (Fi­desz) már két esetben inter­pellált e témában — egy­szer képviselőtársával, Mó­di Lászlóval közösen. Elő­ző interpellációjára az Országgyűlés nem fogadta el Baja Ferenc környe­zetvédelmi miniszter vála­szát, és ezért a zsurki vod­kagyár ügyét a Környezet­védelmi, valamint a Gazda­sági Bizottság vizsgálta meg. A két testület megalapo­zottnak ítélte az interpellá­ciót és az arra adott választ. Horváth József (MDF), a Környezetvédelmi Bizott­ság tagja — az ellenzéki képviselők által megfogal­mazott kisebbségi véle­ményt ismertetve — a mi­niszter felelősségét hangsú­lyozta. Balsay István (Fi­desz) elmondta: nincs rend a közpénzek odaítélésénél, rések vannak az ellenőrzési rendszerben, és így nem le­het meggátolni a jogosulat­lan állami támogatások odaítélését. — Ma még nem ismerjük annak az ügyészségi vizs­gálatnak a végeredményét, amely azért indult, mert a pályázat benyújtásakor megtévesztették a minisz­tert, de azt tudhatjuk, hogy emiatt büntetőeljárás van folyamatban — mondta a fideszes képviselő. — Saj­nálatos, hogy a pályázatok elbírálásának rendszere le­hetővé teszi, hogy olyan pá­lyázatokat is tárcaközi bi­zottság elé terjeszthesse­nek, amelyek támogatása jogszabály alapján kizárt. A konkrét esetben rövid időn belül az is kiderült, hogy — részben külső okok miatt — a vállalkozás foglalkoz­tatási kötelezettsége, vagyis 160 fő foglalkoztatása nem fog megvalósulni. A zsurki vállalkozás csődbe ment és az üzem üresen áll. — Az egész pályáztatási rendszer felülvizsgálatára van szükség — hangoztatta a fideszes politikus, majd leszögezte: szűkíteni kell Baja Ferenc miniszter egy­személyes döntési kompe­tenciáját. Gesztus értékű volt a képviselő záró gondolata: Zsurkot ebben az esetben rossz példaként vette-szájá­ra a parlament, a sajtó, ho­lott maga a település lakos­sága valóban működő vál­lalkozásokat érdemelne. Baja Ferenc korrektnek nevezte a két bizottság által elkészített jelentést, és el­mondta, hogy a tárca levon­ta a megfelelő tanulságo­kat. Megemlítette, hogy a zsurki vodkagyár tulajdo­nosa visszafizetett több mint 55 millió forintot az államnak, jelenleg csak a kamatterhek visszatérítése körül vannak problémák. Az Országgyűlés elfogadta a két bizottság jelentését. Eltörli a kivándorlás in­tézményét, lehetővé teszi, hogy — nemzetközi szer­ződés alapján — személyi igazolvánnyal is utazzunk, szűkíti a diplomata-útlevél­re jogosultak körét és ismét bevezeti a szolgálati útleve­let a külföldre utazásról szóló törvényjavaslat, amelynek általános vitáját kedden a napirend előtti felszólalások után kezdte meg az Országgyűlés. Az ismét bevezetendő szolgá­lati útlevéllel kapcsolatban Czellár István (MSZP) ja­vasolta, hogy ilyen útiok­mányt bizonyos esetekben a piaci szféra résztvevői is kaphassanak. A 351. évi indián adófizetésről tartott gyűlésen hall­gatja a fejleményeket egy korábban mattaponi indi­ánvezér. Mellette 9 éves unokája igazgatja nagypa­pája öltözékét. A pamunkey és mattaponi indiánok a felhasznált nagyvadak és nyersbőrök után adóznak immár 350 éve AP-felvétel Minőségi pótlék pedagógusoknak Felfüggesztés lesz a következménye a Tb-t károsító gyógyszerfelírásnak Budapest (MTI) — Kiss Ele­mér a kormányülést követő sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy az ÁPV Rt. idei költségvetési befizetései 95 milliárd forinttal halad­ják meg a tervezettet. Ezt az összeget az államadósság csökkentésére fordítják. Az ÁPV Rt. kezelésében lévő 992 milliárd forint értékű vagyon egyébként 1997 vé­gére 624 milliárdra csökken. Felmentést adott a kormány a megbízatásbeli összeférhetet­lenség alól az ÁPV Rt. vezér­igazgató-helyettesének. Ka­marás Miklós így képviselheti az államot a Bábolna Rt. igaz­gatótanácsában. Budapest (MTI) — Megkez­dődött Tocsik Márta és nyolc társa büntető ügyének elsőfokú tárgyalása csütör­tökön a Fővárosi Bíróságon. A 804 millió forintos sikerdí­járól elhíresült jogásznőt és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. volt vezető jogtanácsosát különö­sen nagy kárt okozó csalás bűntettével, valamint magáno­Budapest (MTI) — Mintegy 60 millió dolláros kelet-euró­pai beruházást tervez jövőre a Mando, a Koreai Köztársaság legnagyobb autóalkatrész­gyártója. A lehetséges helyszí­nek közé a cég vezetése Ma­gyarországot és Lengyelorszá­got sorolta. A beruházás részleteiről várhatóan a jövő év elején döntenek, és majd ezután — az utolsó negyedévben — in­dulhat meg az autóalkatrész­gyártó üzem építése — jelen­tették be a Mando Machinery Corporation vezetői csütörtö­Budapest (MTI) — Hajdú Já­nos a II. kerület Páfrány utca egyik háza előtt járó motorral állította le Audi 6 típusú sötét­zöld színű V 08581 forgalmi rendszámú autóját. Kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa a ga­Foglalkoztak a miniszterek a jövő évi költségvetéssel. Úgy határoztak, hogy a tör­vényjavaslathoz kapcsolódva kezdeményezik az idei büdzsé módosítását, és indítványoz­zák az 1997-es költségvetési tartalék megemelését 2,5 mil­liárd forinttal. A lépés nem nö­veli a tervezett hiány mértékét. A 2,5 milliárd szétosztásáról két vagy három hét múlva ha­tároz a kabinet. A költségvetéssel összefüg­gésben szükségesnek ítélte a kormány a közoktatási tör­vény újabb módosítását is. Kezdeményezi, hogy 1998. szeptember elsejétől vezessék be a pedagógusok 20 százalé­kos minőségi pótlékát. A dön­kirat-hamisítás vétségével vá­dolja a Fővárosi Főügyészség. Szokai Imre, Lascsik Attila, Bessenyei Zoltán és Spanyol József, az ÁPV Rt. igazgató­ságának volt tagjai ellen, különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hanyag kezelés vétsége a vád. Boldvai László, szocialista országgyűlési kép­viselő, valamint Vitos Zoltán és Budai György üzletembe­kön Budapesten tartott sajtótá­jékoztatójukon. A decemberben Magyaror­szágra látogató előkészítő de­legáció megvizsgálja a hazai befektetési környezetet, bele­értve a lehetséges ösztönzőket is. A lehetőségeket az ITDH, Magyar Befektetési és Keres­kedelemfejlesztési Rt. szak­emberei ismertetik majd a kül­döttséggel. A terv szerint első­sorban a gazdaságilag elmara­dottabb észak-, illetve észak­kelet-magyarországi régiót ajánlják majd a koreai szak­emberek figyelmébe. A koreai tés költségvetési kihatása 2 milliárd forint, amelyre meg­van a fedezet a törvényben. A médiaszabályozás területén ugyancsak javasolnak egy tör­vényváltoztatást. Indítványoz­zák, hogy a készülék üzem- bentartási díjakat a jövőben helyi adóként szedjék be a ha­tóságok. Rendeletet alkotott a kor­mány a kötelező egészségbiz­tosítási ellátásokról. Előírta, hogy kórházi szakambulanciá­kat csak beutalókkal lehet fel­keresni. A nagy értékű diag­nosztikai vizsgálatokat csak speciális szakorvosi beutaló­val lehet igénybe venni. Kitér a rendelet arra is, hogy a kül­földi gyógykezelésnél a ma­rék ellen befolyással üzérke­dés vétsége miatt emeltek vá­dat. Az első tárgyalási napon a Fővárosi Bíróság Diós Erzsé­bet vezette tanácsa Liszkai Pé­ter kihallgatását kezdte meg. A másodrendű vádlott vallo­másában nem tartotta magát bűnösnek. Az ügy tárgyalása hétfőn Liszkai Péter további kihallgatásával folytatódik. társaság vezetése az így kapott információk birtokában dönt majd arról, hogy zöldmezős beruházás, vagy vegyes válla­lati formában valósítsák-e meg a kezdetben 10 millió dolláros, majd a későbbiekben további 50 millió dollárral bő­vülő beruházást. A dél-koreai közvetlen tőke- befektetések értéke Magyaror­szágon mára elérte a 114 mil­lió dollárt, a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom pe­dig — ez év első felében — több mint 96 millió dollárt tett ki. gyár társadalombiztosítás any- nyit térít meg a költségekből, amennyibe az adott kezelések itthon kerülnének. Kórházi ke­zelések esetében a hazai költ­ségeknél 10 százalékkal töb­bet finanszíroz a Tb. Fontos fegyelmező szabály, hogy fel­függesztik azoknak az orvo­soknak a gyógyszerfelírási jo­gát, akik szabálytalan gyógy­szerrendeléssel megkárosítják az egészségbiztosítót. To­vábbra is a népjóléti miniszter hatáskörébe tartozik majd a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatási kedvezményeinek megállapí­tása. Változatlanul százszáza­lékos támogatást élveznek egyes gyógyfürdőellátások. Földrengés Budapest (MTI) — A Ma­gyar Tudományos Akadé­mia Földrengésjelző Ob­szervatóriumának az MTI- hez eljuttatott jelentése szerint 1997. november 27-én, helyi idő szerint 11 óra 41 perckor földrengés volt Magyarországon. Az epicentruma a Monorhoz közeli Csévharaszt volt, az erőssége 2,5 Richter mag­nitúdó, az intenzitása pe­dig — az MSK skálán — 3,5-4 fokos. A rengést a la­kosság is érezte: összeve­rődtek, zörögtek az edé­nyek, poharak és föld alatti morajlás hallatszott. Ká­rokról eddig nem érkezett jelentés. Maczó képzeleg Budapest (MTI) — G. Nagyné Maczó Ágnes szo­kásos képzelgéseiről van szó, amikor azt állítja, hogy az FKGP-ből történt eltávolítása mögött Tor- gyán József áll. Ezt maga a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselő- csoportjának vezetője je­lentette ki csütörtöki sajtó- tájékoztatóján. Torgyán József újságírói kérdésre elmondta: a volt alelnöknek talán nem volt ideje elolvasni a párt alap­szabályát és fegyelmi sza­bályzatát. Azok ugyanis nem adnak jogosítványt az elnöknek sem a párt elle­nőrzésére, sem pedig a fe­gyelmi jogkör gyakorlásá­ra. A frakcióvezető vissza­utasítja, hogy az alapsza­bály szellemével ellentétes megoldásban vegyen részt, csak mert G. Nagyné ezt tartaná helyesnek. Torgyán József megjegyezte: egyet­len alkalommal tértek el az FKGP alapdokumentumai­tól, amikor 1993 augusztu­sában G. Nagyné Maczó Ágnest közfelkiáltással al- elnökké választották. Bár ezt később az illetékes párttestület jóváhagyta, G. Nagyné akkor nem tiltako­zott az alapszabályellenes­ség miatt. A frakcióvezető szerint a képviselő kizárá­sa növelni fogja az FKGP győzelmi esélyeit a válasz­tásokon, mivel kormá­nyozni csak a centrumból lehet. G. Nagynénak a kis­gazda képviselőjelölteket sértő gyalázkodása önma­gát minősíti. Hajdút saját autójával ütötték el Nemcsók János mondjon le! Budapest (MTI) — Négy el­lenzéki párt — Fidesz, KDNP, FKGP, MDF — képviselője csatlakozott csütörtökön a Du­na Charta nyilatkozatához, amelyben Nemcsók János, a bősi tárgyalódelegáció vezető­jének haladéktalan felmenté­sét követelik. A nyilatkozat szellemiségével az MDNP szakértője is egyetértett a Du­na Charta és a parlamenti pár­tok képviselőinek budapesti találkozóján. Az SZDSZ kép­viselője még nem tudott végle­ges álláspontot közölni a nyi­latkozatról, az MSZP képvise­lője viszont elutasította azt. A Duna Charta szerint a ma­gyar-szlovák tárgyalásokon Nemcsók János — feltehető­leg a kormány tudtával és fel­hatalmazásával — olyan ja­vaslatokat terjesztett elő, ame­lyeket a magyar politikai köz­vélemény előzetesen nem is­merhetett meg, sőt érdemben ma sem ismer. A charta kifo­gásolja, hogy az államtitkár olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek nemzeti érdekeinket tekintve hátrányos módon tér­nek el a Hágai Nemzetközi Bí­róság döntésében körvonala­zott megoldástól. Mivel a két­oldalú tárgyalások a hágai el­járás részét képezik, az ott tett kijelentések komolyan befo­lyásolják a magyar álláspont további bírósági megítélését. A charta követeli, hogy a ma­gyar tárgyalóküldöttség céljait a parlamenti pártok egyetérté­sével állapítsák meg, és hoz­zák nyilvánosságra a magyar álláspontot megalapozó kör­nyezeti és gazdasági hatásta­nulmányokat. A charta nyilat­kozata rámutat: a Szigetköz kedvezőtlen ökológiai helyze­te ellenére a magyar küldött­ség a hágai bíróság által is méltányolt elemi, környezeti érdekek érvényesítése helyett olyan műszaki létesítmények megépítését, illetve üzembe helyezését szorgalmazza, amelyekkel kapcsolatos köte­lezettségeink alól a bírósági döntés végleg mentesít. Szabó Imre, a nyilatkozat szövegét el nem fogadó MSZP-s képviselő többek kö­zött elmondta, hogy az állam­titkár a kormány egészének felhatalmazása alapján kezdte meg a munkát. A parlament­nek megvan a megfelelő szak- bizottsága, a rendszeres meg­hallgatáshoz. A parlamenti képviselők rendelkezésére áll a lehetőség, ha elégedetlenek az államtitkár munkájával, ak­kor javasolják visszahívását. Kiss Róbert SZDSZ-es képvi­selő javasolta, hogy hétfőn délután az Országgyűlés jegy­zői irodájában találkozzanak a pártok képviselői, hogy közös álláspontot alakítsanak ki. En­nek az ad aktualitást, hogy — mint Kiss Róbert mondta — keddre az Országgyűlés Kör­nyezetvédelmi Bizottságának a bősi kérdéssel foglalkozó al­bizottsága meghallgatásra hív­ta az államtitkárt. Megkezdődött a Tocsik-per Százmilliós koreai beruházás Jövőre újabb nagy fejlesztéseket tervez az alkatrészgyártó Mandó azonban elsodorta, elesett, be­verte a fejét és eszméletét vesztette. A rendőrség nyomozást ren­delt el az ismeretlen 22 éves rövid hajú férfi autótolvaj kéz- rekerítésére. rázskaput. Eközben észlelte, hogy ismeretlen tettes beült az autóba, és elindult vele. Visszarohant és a gépkocsi bal első ajtaját feltépve meg akar­ta akadályozni a tolvajlást. A nagy sebességgel induló autó

Next

/
Thumbnails
Contents