Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-21 / 272. szám
1997. november 21péntek HÁTTÉR Kelet-Magyaiország 3 Ez itt nem Vad kelet Veres János: Úgy nem lehet dönteni, hogy valakinek ne keletkezzen érdeksérelme Vadkelet, sötét Szabolcs, maffiafészek — ilyen, s hasonló Jelzők keringtek, keringenek megyénkről. Ez korántsincs így — vélik politikusok, gazdasági szakemberek, átlagemberek egyaránt. Az oktalanul ránk aggatott jelzők arra késztetnek bennünket: oszlassuk el az alaptalan megnyilvánulásokat tükröző gondolatokat. A tények ellentétben a híreszteléssel — a fejlődés jeleit igazolják, amiért még többet kell tenni. Sorozatunkban vezető beosztásban lévő személyiségek mondják el véleményüket a témáról. Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Tanácson belül az elmúlt két év során korrekt, normális működési rendet alakítottunk ki, melynek lényege: a döntések többlépcsős egyeztetéseket követően születnek meg — fogalmazott Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő, a tanács alelnöke. — Az első a formai-tartalmi ellenőrzés szintje, a fejlesztési ügynökség és az államkincstár megyei szervének munkatársai részvételével, a második a szakértői véleményezésé, a harmadik a statisztikai körzetek, illetve a kamarák véleményének kialakítása. — E véleményezéseket követően kerül döntési javaslat a tanács elé. Az idén ez úgy történt, hogy az egyik ülésen megismerkedtünk a javaslatokkal, majd a következőn született meg a döntés, egyhangú szavazással. A szervezeti szabályzatban rögzítettek szerint a pénzről szóló határozatok kétharmados többséggel érvényesek, ez a ’96-os, vitatott ügyekben is megvolt. Közakarat — Az imént elmondott működési mechanizmus — még ha sok vitát, érvek és ellenérvek felsorakoztatását követően is születnek a döntések — nem a dolog konfliktusosabb része, hiszen tudomásul vesszük a többség akaratát. Inkább az a konfliktusosabb, ami a tanácson kívüli viszonyokat jellemzi, még akkor is, ha az összeshez képest a problémás esetek száma csekély. Úgy nem lehet dönteni, hogy abból valakinek ne keletkezzen érdeksérelme, mégpedig azért nem, mert csak akkor lehetne mindenki elégedett, ha a kiváló és hibátlan pályázatok mellett korlátlan anyagi lehetőségeink lennének, és az igényeket teljes mértékben ki tudnánk elégíteni. Az elhangzott kritikák egy része a tanács működési rendjének változásaiban meghallgatásra talált. A kritikákban szubjektív dolgok is megfogalmazódnak, amiket nem kell figyelembe vennünk, hiszen a személyeskedő, megalapozatlan vádaskodásokat másképp kell rendezni. ü A „savanyú a szőlő” effektusra gondol? — Igen, ilyen is van. Egyértelműen ebbe a körbe sorolom, amikor valóságalap nélkül, önös érdekből, rosszindulatúan állítanak dolgokat egyesek. □ Függhet-e egy-két ember akaratától a tanács pozitív vagy negatív döntése? — A tanács 21 tagú, mindenkinek 1-1 szavazata van. Bármilyen nagy súllyal rendelkezik valaki, önmagában nem tud átnyomni egyes ügyeket. S még ha barátokra, társakra, támogatókra is lel, én úgy hiszem, megalapozatlanul nem tud kétharmados többséget szerezni. Tisztes lobby Az, hogy együtt élünk a megyében döntéshozók és pályázók, s nem a fővárosban dől el a pályázatok sorsa, azt is jelenti, erősebb a személyes kontroll, itt, helyben kell szembesülnünk következményekkel, az eredményekkel vagy kudarcokkal. Sajnos e személyeskedő viták alapot adnak a decentralizált döntéshozatal ellenzőinek ellenérveik hangoztatására, holott sokkal jobb a helyi döntések mechanizmusa, mint a „fémről” elosztásé. Szerintem óriási vívmány, hogy az általunk elfogadott területfejlesztési törvény eredményeképpen a megyében határozunk a fejlesztési pénzek odaítéléséről. ü Mondják: Veres János védi a tésztagyárát... — Veres János e kérdésben a kamara 10 tagú területfejlesztési munkabizottságának álláspontját képviselte. Ez a bizottság úgy hozta meg döntését, hogy bejelentettem érintettségemet, így nem vettem részt a vitában. A döntést azután tudomásul vettem és képviseltem. A téma nem itt került először napirendre, hanem a fejlesztési tanács nyári ülésén hozta szóba egy tanácstag a ’96-os döntések kritikájakor, hogy ne adjunk négy témában a meglévő kapacitástöbblet miatt állami forrrást tervezett fejlesztésekhez. Ezen az ülésen nem voltam ott, a témáról előtte nem beszélgettünk. Én beruháztam cégeimnél, oly módon, ami alapján megfeleltem volna a fejlesztési tanács pályázatának, de a gyanú ámyákát is el szerettem volna kerülni, így nem pályáztam, inkább bankhitelt vettem fel. O Ön tehát e téren inkább hátrányos helyzetbe került, mint vállalkozó? — Ebből a megközelítésből, hogy saját cégem nem pályázik (pályázhat) saját önkorlátozásom miatt, igen. O Gondolom, megkörnyékezik a tanácstagokat döntés előtt... — Én semmi olyat nem tapasztaltam a fejlesztési tanácsban, ami tisztességtelen döntéshozatalra utalt volna. Ami hozzám eljutott, azt a tisztességes lobbi kategóriájába sorolom. A döntés-előkészítések során sokan felkerestek kamarai tagok — mint a tanácsban a kamara képviselőjét —, felajánlva, hogy ismerkedjek meg a fejlesztési elképzeléseikkel, de semmilyen anyagi előnyt nem ajánlottak fel, korrekt beszélgetéseket folytattunk. Mindenkinek azt mondom, s ezt komolyan is gondolom: jó ötlet, jó projectkidol- gozás, megfelelő saját erő kell, s ha ezek adottak, akkor lehet esély. Amit nem tudok vállalni: a kóklerséget, a pénzlenyú- lás szándékát, a saját erő nélküli, a hányaveti módon elkészített pályázatok támogatását. □ Záhonyt és térségét több helyütt emlegetik negatív példaként. — Nem egyszer hangzott el, hogy vizsgálják a térségben a fejlesztési tanács döntéseit, ezért utánanéztem. Megtudtam: nem erről van szó, hanem arról, hogy igazságszolgáltatási eljárás folyik okirathamisítás gyanúja miatt, aminek később fejlesztési pénzeket érintő vonzata is volt. De nem a tanács döntését vizsgálják, hanem annak egy előzményét! Több vizsgálat zajlott eddig a források felhasználásáról, de olyanról nem tudok, amelyik a tanács eljárását vagy határozatát tette volna kritika tárgyává. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda befelyezés előtt álló vizsgálata például — tudomásom szerint — a híresztelésekkel ellentétben pozitív jelzőkkel illeti munkánkat. Nyírfácska □ Váltsunk témát. Miképp vélekedik a Nyírfa-ügyről? — Jómagam először egy reggeli rádiós lapszemléből értesültem róla, a Népszabadság cikkére hívták fel a figyelmet. Számomra nagy meglepetést okozott, a frakcióülésen felszólalva keresetlen szavakkal fogalmaztam meg felháborodásunkat. Ezt követően sajnos nem volt módom — s tudomásom szerint a megyei MSZP-s képviselők közül egyikünknek sem — megismerni az 1700 oldalas dosszié tartalmát. Többször kifogásoltuk, hogy erre nincs lehetőség, remélem, rövid időn belül nyilvánosságra hozzák tartalmát, vannak erre törekvések. Tudomásul kellett venni, hogy korlátozott az információszerzés lehetősége. Később a parlamenti bizottság javaslatára — profi rendőr- és nemzetbiztonsági tisztekből álló — szakértői munkacsoport elkészítette, s nyilvánosságra hozta jelentését, amit el is küldött a Magyar Távirati Irodának. (Lapunk keddi számában teljes terjedelmében közölte a bizottság megállapításait. A szerk.) Azonosulok azzal a nézettel, ami szerint a Nyírfa-ügy „lebegtetése” károkat okoz, ezért lenne jó, ha minél többen megismernék a jelentést. Mint a jelentésből kitűnik, összességében az mondható el a Nyírfa-dossziéról, hogy megalapozatlan, értékelhetetlen, zömében ellenőrizetlen információk tömkelegé, ártó híresztelésekkel. Tudomásom szerint nagyon kevés személy nagy mennyiségben Budapestre küldött ellenőrizetlen adatait tartalmazza az 1700 oldalas dosszié. Súlyos csúsztatás ebbe az egészbe belekeverni a megyei fejlesztési tanácsot, hiszen nem a tanács által elosztott fejlesztési pénzekre utal, lévén, hogy a dosszié hamarabb zárult le, mint ahogy mi elkezdtük munkánkat. Sajnálatosnak tartom, hogy egyesek át nem gondolt ténykedésükkel óriási károkat okoznak megyénknek. Meggyőződésem: súlyos szakmai hibát követett el, aki ezt az ügyet ügygazdaként kezelte az Információs Hivatalban, tette egyszerűen elfogadhatatlan. O Az a fura az egészben, hogy a szocialista kormány titkosszolgálata gyűjtött mindenféléket részben szocialista politikusokról, gyakorlatilag ellenőrizetlen, mondhatni pletyka jellegű információk alapján hozva hírbe őket.... — Ez abba a kategóriába tartozik, amire azt mondjuk: mi magunk tudjuk a legjobban megnehezíteni saját helyzetünket a választások előtt. Én eddig nem foglalkoztam az Információs Hivatal tevékenységével, de megdöbbent, hogy ilyen jelentésekre pazarolják a köz pénzét. Ami eddig ismertté vált a Nyírfa-ügy kapcsán, annak semmi köze az Információs Hivatal valódi munkájához, azaz a határainkon kívül hazánk érdekében információkat szerezni. Nem vitatom, hogy szükséges az adatgyűjtés, de ez nem lehet pletykagyűjtemény! U Tulajdonképpen kikről szól ez a dosszié? — Nincs róla hivatalos információm. én az újságban olvastam cikkeket, különböző feltételezett összefüggésekről. Ezért is szeretném, ha mihamarabb nyilvánosságra kerülne, (ennek törvényi akadályai vannak) hiszen addig, míg homály fedi, csak árt. De az, hogy tartalmilag nincs benne olyan információ, ami valóban durranhatna, szinte bizonyos, erre következtethetünk a bizottság jelentéséből. Valószínűleg meg kell várni az igazságszolgáltatási eljárás végét (a Földi- és egyéb ügyekben), a szabolcsi képviselők ezután látni szeretnék az anyagot — nincs félnivalónk. A záhonyi gazdasági övezet fontos térség, de sutto- aások színtere is Elek Emil felvétele Veres János Balázs Attila felvétele Mi, találkozunk N apok, hetek óta telefonálunk, levelezünk, intézkedünk, szervezkedünk. A legkevésbé sem érdekel a majdani telefonszámla, hisz nem más miatt van e hajcihő, e megemelkedett pulzusszámú társkeresés és ráta- lálás, mint a negyedszázados érettségi találkozó miatt. Istenem, kimondani is sok: huszonöt év! Már ennyi eltelt volna az egykori nagy nap, a virágcsokros május óta? — hitetlenkedhetünk magunkban, s együtt az idő gyors múlása fölött. Huszonöt év, egy emberöltőnyi, az bizony már mérhető idő az életünkben. S tudjuk jól, e találkozón ez a „mérés”, e megmérettetés meg is történik majd. Lehet kíméletesen, de lehet, hogy kíméletlenül. Igen, az egykori társaink, a negyedszázada nem látott barátaink által szembesülhetünk önnönmagunkkal: a sikereinkkel, a kudarcainkkal, de tekintetünk nyíltságával avagy rejtőzködésével is, miként homlokbarázdáinkkal, sőt még a nadrágszíjra ereszkedő „tekintélyünkkel” is. Könyvvé, kiolvasható lapokká válunk egymás előtt találkozásunk estjén, emiatt mocoroghat is bennünk majd csöppnyi félsz. Mit tagadjam, tagadjuk: már mocorog is! Jó lesz újra látni a valamikori suhancokat, a — nagyon is figyelő — szemünk előtt felserdült lányokat, akik között bizony már nagymama is előfordul. Az egészben persze ez a szervezkedés, ez az ide, s vissza „telefonódás”, ez a jótékony lázas állapot a legjobb, a legszebb, a legtöbbet jelentő, akár a karácsonyra készülődés. S ebből kiveszi részét a hivatalnokká, kertészmérnökké, honvédtábornokká, óvónővé, vállalkozóvá, melóssá, időközben rokkantnyugdíjassá „érett”, volt osztálytársunk legtöbbje. A negyedszázados nem keresés, a valós földrajzi távolság és a valótlan kifogások után a találkozást szorgalmazó, a közelmúltban érkezett jelzés most egy csapásra falat bont. Hihetetlen erő ez, s nagyon jó érezni az ereinkben lüktetését akkor, amikor naponta közönyben éltet a világ. Ismerjük, tudjuk: „...bár zord a harc...” Mi, találkozunk. Lefler György Mennyit is ér? Ferter János rajza Az ígéret földje H a most kellene egy magyar népmesét elkezdenem, a „jólét és boldogság országát” nem az Óperenci- ás-tengeren túlra és az Üveghegyek mögé helyezném. Amikor arról regélnék, hogy a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei családok legkisebb gyermeke elindul szerencsét próbálni, kalandos útját csak a Budai-hegyekig és a Duna vonaláig rajzolnám meg, hiszen azt követően már el is érte célját: napjainkban ugyanis hazai viszonylatban a Dunántúl már az ígéret földje. Legalábbis a legtöbb őszinte vallomásban azt hallani a fiatalok és a középkorúak szájából: ha el kellene költözni a megyéből valamerre, akkor az ország nyugati feléig meg sem állnának. Igazat kell adnunk nekik, hiszen Dunántúlon egyrészt kevesebb a munkanélküliek száma, másrészt magasabb az átlag munkabér. Számtalan fórum, szervezet igyekszik tenni azért, hogy a hátrányos helyzetű területek fejlesztésével a különbségek csökkenjenek, majd eltűnjenek. A napokban megyénkben járt egy országgyűlési képviselő, aki néhány évvel ezelőtt a dinamikusan fejlődő Székesfehérvár polgár- mesteri tisztségét is betöltötte. Mint jótanácsként elmondta, a külföldi vállalkozók előtt nem szabad hangsúlyozni a keleti területek elmaradottságát, már csak azért sem, mert az utóbbi időben látványos fejlesztéseknek lehetünk szemtanúi, gondoljunk csak a telefonhálózat kiépítésére. Különben sem nekünk kellene magyarázni a „bizonyítványunkat”, hanem a már nálunk működő beruházóknak kellene meggyőzniük a többieket, hogy érdemes hazánk keleti felébe is jönni, hiszen rengeteg még a kiaknázatlan lehetőség. Azt még nem lehet tudni, hogy kik is kerülnek a jövő évi választáskor hatalomra. Bármely párt színeiben is legyenek azonban a „szerencsések”, úgy országos, mint megyei szinten a területfejlesztésről továbbra sem mondhatnak le. Igazából akkor dolgoznának jól politikusaink, ha a jövő évezred elején már a dunántúli emberek néznének irigykedve megyénkre. M. Magyar László Kommentár
