Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-14 / 266. szám

1997. november 14., péntek SPORT Levezetésként 12 perc futás Az Atalanta utánpótlás-nevelő bázisán tett látogatást egy magyar küldöttség Nyíregyháza (KM - B. T.) — Népes magyar küldöttség töltött három na­pot az olaszországi Berga- móban. Az NB I-es és NB I/B-ben szereplő ifjúsági csa­patok képviselői utaztak az Atalanta utánpótlásköz­pontjába, hogy megtapasz­talják az egyik legkorsze­rűbb labdarúgónevelési módszert. Megyénkből a Nyíregyházi FC-t Kulimár János és Kovács János, a Ti- szavasvári Alkaloidát Nyisz- tor Sándor képviselte, akik közül az NYFC elnöke osz­totta meg lapunk olvasóival a tapasztalatait. — Ami nem volt váratlan: Olaszországban teljesen más­ként értelmezik a labdarúgást és az utánpótlás-nevelést, mint itthon — kezdte Kulimár úr. — A leglényegesebb, hogy ugyanazt a terhelést és képzést Búcsú Nyíregyháza (KM) — Ma kísérhetik utolsó útjára mindazok, akik ismerték és szerették Havacs Jánost, aki 64 éves korában hunyt el vasárnap mérkőzésveze­tés közben, a Buj-Beleg- rád városkörzeti I. osztályú mérkőzés 23. percében. A gyászszertartás déli 12 óra­kor kezdődik az Északi te­mető régi ravatalozójában. Távozik Tokió (Kyodo) — Az úgy­nevezett Császár-kupa fut- balltoma végeztével távo­zik a japán Kashiwa Rey- sol labdarúgócsapatának brazil vezetőedzője, Nica- nor. Aki eredményes mun­kát végzett, de szerződése pénzügyi feltételeit illető­en nem jutott közös neve­zőre a klubvezetéssel. kapja a kilencéves gyerektől a tizenkilenc esztendősig min­denki Bergámóban, Milánó­ban és mondjuk Nápolyban is. Azaz az utánpótlás-nevelés szisztematikus, így aztán a ki­öregedett ifistának nem jelent problémát a beillezkedés a nagycsapatba, hiszen tudja, hogy milyen játékrendszerhez kell alkalmazkodnia. Nagyon fontosnak tartom, hogy Itáliá­ban nincs az ifjúsági csapatok­nak NB I-es, NB I/B-s, stb. bajnokság, majdhogynem ki­nevettek bennünket akkor, amikor mi erről beszéltünk ne­kik. Sokkal fontosabb, hogy a felnőttcsapat keretében minél több olyan játékos legyen, aki a klub saját nevelésű játékosa. A tapasztaltak alapján kije­lenthető, hogy elavult az itt­hon még oly gyakran alkalma­zott focisuli, sőt fociovi, Ber- gamóban is minden csak az egyesületi keretek között tör­ténik. Kilencévesen kezdődik Ä Tiszavasvári (KM) UVp" — Ez bizony egy felkészülési idő- ----------- szakkal felérő szü­net volt! A Tiszavasvári Al­kaloida első osztályú férfi kézilabdázói három és fél hete játszottak utoljára baj­nokit, akkor Debrecenben veszítettek egy pontot. Aztán jött a válogatott programja, a Szeged nemzetközi kupa­beli kötelezettsége, így hosz- szú időre téttalálkozó nélkül maradtak a vasváriak. Közben persze keményen tré­ningeztek és játszottak egy edzőmeccset a debreceniek St. Etienne (AP) — Nyolc éve, azaz utoljára 1989-ben ta­lálkozott egymással a francia és skót futball válogatott. Jö­vőre mindkettő döntős francia földön, s ha már a vb-n érde­a kiválasztás, amely során a legfontosabb, hogy fizikálisán feleljenek meg a gyerekek a követelményeknek. Aztán kü­lön lehetne beszélne a játéko­sok terheléséről is. Nem vélet­len, hogy egy magyar élvonal­beli klub szakágvezetője a 19 évesek edzését végignézve ki­jelentette: biztos abban, hogy klubja felnőtt játékosai nem bírták volna elvégezni azt a munkát, amit láttunk. És a csattanó ekkor jött: mintegy 70 százalékos intenzitású 12 perces futás volt a levezetés! □ Mi az, amit a leginkább lehet hasznosítani a kint látot­takból? — A legfontosabb — amit már említettem is — a közös szisztéma, szerintem ez lehet itthon is az alap. Aztán a felté­telrendszerek, amihez persze rengeteg pénz kell. Az ifjúsági játékosok rendelkezésére is külön konditerem áll, gyúró is foglalkozik az izomzatúk kar­másodosztályú gárdájával. A szünetnek immáron vége, hi­szen pénteken ismét bajnoki pontokért mérkőznek. Mégpe­dig egy régi ismerős, a Cegléd otthonában. A bácsiakkal ed­dig nagy csatákat vívtak és egyetlen döntetlen az idegen­beli skalpjuk. Az ellenfél nem ismeretlen a vasváriak számá­ra, ráadásul a volt debreceniek Ament, Török és Cziráki miatt szinte mindent tudnak egy­másról az együttesek. A ceglé­diek legutóbb az ózdiak ellen nyertek tíz góllal, ez pedig igencsak tiszteletet parancsoló eredmény. Az Alkaloidánál Alexa és keltek, jelentős szünet után új­ra megmérkőztek. A vb-házi- gazda franciák 11-esset verték meg Skóciát, az eredmény 2-1 lett. Az első félidőben igen bő fél órán keresztül nem bantartásával. Továbbá na­gyon fontos, hogy az edző sze­mélye olyan, akire a játékosok is felnéznek, hiszen komoly élvonalbeli múlt áll mögötte. O Elképzelhető, hogy olasz mintára változna a nyíregyhá­zi utánpótlás-nevelés is? — Éhhez az kellene, hogy országosan erre az útra lép­jünk. Ami fontos: személy szerint én nem ragaszkodnék az NB I-es ifjúsági csapathoz, hiszen azért nem tudunk már évek óta egyetlen saját nevelé­sű játékost sem a felnőttcsapat keretéhez venni, mert az ifik csak azon izgulnak, hogy bentmaradnak-e az élvonal­ban. Az egész útnak a lényegét mindenesetre egy korábbi NB I-es edző, jelenleg a Videoton szakágvezetője fogalmazta meg. aki ezt mondta: „A leglé­nyegesebb az, hogy az edző úgy szeressen edzést tartani, a játékos pedig edzeni, mint ahogy azt mi láttuk!” Kovács Attila továbbra is sé­rült. Van viszont egy régi is­merős, hiszen Jankovics Ru­dolf végleg visszatért Német­országból. Az Alkaloida csa­patát szeretné erősíteni, ám a játékára egyelőre még várni kell, hiszen papírjai még nem érkeztek meg Németország­ból. Most még nem léphet pá­lyára, ám a nyíregyháziak el­len megyei rangadón már igen. Gazdag József szakosz­tályvezető a mai meccsen szo­ros eredményt vár. Az előbbi­ek miatt a két együttes alapo­san ismeri egymást, különö­sebb megelepetést nem tudnak okozni egymásnak a csapatok. tűnt ki, hogy a franciák hazai földön játszanak, ám Laigle betalált Sullivan hálójába. Durie egyenlítése után Djor- ArziC/f értékesítette a győzelmet érő 11-est. Vége a hosszú szünetnek Cegléden a régi ismerős ellen játszik az Alkaloida Győzelemmel hangolódtak a franciák Vasárnaptól messze a jövő hét NB III.: Horváth búcsúmeccse Nagykállóban • Bátor oroszlánokat várnak Baktán Baktalórántháza, Kisvárda, Raka- maz, Nagykálló (KM-B. T.) — El­érkezett őszi utolsó, tizenötö­dik fejezete labdarúgó NB III-as beharangozásunknak. Az utolsó játéknap előtt egy biztos: az elmúlt hetek nem kerülnek be a megyei labda­rúgás aranykönyvébe. Utol- sószor pedig csapataink — mintha ezzel az ilyenkor gyakran emlegetett fáradt­ságot szimbolizálnák — kö­zül egyik sem hagyja el a me­gye határát. Szombat: Baktalóránthá­za-Karcag. Kozma Attila, baktalórántházi szakosz­tályelnök: — Az eltiltott két Kozmára nem számíthatunk, de újra rendelkezésre áll Hüse, Vida és Kapin, azaz a „hara­pós” fiúk, akikkel együtt talán nem az idegenben megszokott gyáva nyulakként, hanem bá­tor oroszlánokként vesszük fel a küzdelmet a jó képességű karcagiakkal. Vasárnap: Kisvárda-Má- tészalka. Kocsis János, kis- várdai technikai vezető: — Szomorúak vagyunk, mert a pályán elért eredmények alap­ján sereghajtók lennénk, csak a Kálló ellen zöld asztalnál megszezett plusz két pontnak köszönhetjük, hogy kettővel feljebb állunk a tabellán, mint vasárnapi ellenfelünk. Ezzel Nyolc kiállított játékosból heten egy bajnokira szóló eltiltást kaptak, ők a követ­kezők: Rubóczki Attila, Kovács János (Kisvárda), Ruszkai Attila (Mád), Li- pusz Gábor, Göndör Béla (Edelény), Farkas Pcter (Vásárosnamény), Fábián Gábor (Ózd). A baktaló­rántházi Kozma József vi­szont visszaesőként három mérkőzésen nem játszhat. együtt kérdem én: kit győz­zünk le, ha nem a Mátészal­kát? Utána lesz időnk átérté­kelni az őszt és lépni az ered­ményesebb tavasz érdekében. Gondunk rengeteg van, hiszen akár a hiányzókból is kiállít­hatnánk egy csapatot: Rubócz­ki, Takács, Kántor /., Krizán (eltiltás miatt), Matyi, Vincze és Deák (sérültek) sem játsz­hat. Tarczali Gyula, máté­szalkai edző: — Szeretnénk szépen búcsúzni a szezontól. Nagy kálló-Vásárosna­mény. Papp László, nagykál- lói edző: — Az csak természe­tes, hogy az ősszel fehér holló­nak számító legutóbbi győzel­münk hatására javult a csapat hangulata. Ezúttal hazai pá­lyán szeretnénk bebizonyítani, hogy értünk a góllövés tudo­mányához, bár nehéz lesz nyernünk. Szeretnénk Hor­váth József búcsúját széppé tenni, hiszen sepregetőnk Vá- mospércsre költözik, és a fut­ballt is ott folytatja. Egyedül Kissre nem számíthatok, aki beteg. Farkas Béla, vásáros- naményi edző: — Az elején még ráfoghattuk, hogy isme­retlen számunkra a mezőny, de immár tény: egyes emberek nagyon gyengén teljesítettek, és be is csaptak bennünket. Az utolsó fordulónak csupán any- nyi a feladata, hogy az eddigi eredményeken kozmetikázzon egy kicsit, a problémákat egy győzelem sem fedheti el. Ko­rábban úgy gondoltuk egy-egy gyengébb meccs után, hogy a jövő héten javíthatunk, ezúttal viszont elég messze van az a bizonyos „jövő hét”. Nekem személyes okok miatt is fontos lenne a győzelem, hiszen meg­lehetősen furcsán távoztam annak idején Kálióból, de re­mélem a játékosok is úgy gon­dolják, hogy illő lenne nyerni­ük a szezonzárón. Szőke szá­mára már vége a szezonnak, hiszen sárga lapok miatt nem játszhat. Rakamaz-Edelény. Veigli Géza, rakamazi edző: — A Nyíregyházán játszott hétközi edzőmeccsünk két pozitívu­ma: végre idegenben is gólt lőttünk, továbbá az első féli­dőben a játék sem ment rosszul. Pár hete azt mondtam, hogy pokolian nehéz lesz a hajrá, ez beigazolódott, hiszen az utolsó három meccsen csak egy pontot szereztünk. Szeren­csés esetben egy győzelemmel akár negyedikek is lehetünk, de akár a tizedik helyre is visszaeshetünk. Gondolom a játékosoknak sem mindegy, hogy miként térünk pihenőre, hiszen a jövő héttel négy hó­napra befagy a tabella. A sárga lapos Igó és Juhász már „meg­kezdte” téli szabadságát. Újabb nagy falat Fruzsira is figyel Szekér edző Nyíregyháza (KM) — Azt szokták ugye mondani, hogy egy kiesőjelölt amennyi­ben lehet a hazai mérkő­zéseit nyerje meg. Ha most azt vesszük, hogy a Szakszig NRK extraligás női röplabdázói jelenleg holtversenyben sereghaj­tók, akkor a fentiek alap­ján jogos lenne az igény a két pontra pénteken a ta­tabányaiak ellen. Igenám, de a jelenlegi női mezőnyben van négy olyan csapat, amelynek a tudása helyszíntől függetlenül jó­val nagyobb, mint a másik négy gárdáé. Az előbbi cso­portba tartozik a Vértes Vo­lán is. Az a csapat, amely­nek otthonában az idény el­ső mérkőzésén nem ment rosszul a játék Szekér Lász­ló tanítványainak, sőt a játszmanyerés is majdnem sikerült. — Ezzel együtt a Vértes Volán számunkra még túl nagy falat — árulta el az edző. — Éh már azzal is elégedett lennék, ha a BSE ellenihez hasonló teljesít­ményre lennének képesek a lányok, mert a múlt hét pénteken igenis jót teljesí­tettek. Esélyünk nem sok van, hiszen profi csapat el­len mérkőzünk, amely ak­kor edz, amikor csak akar. A tatabányaiak keretében két tavaly még Nyíregyhá­zán szereplő játékos is van. Közülük a sérült Szabó Mó­nika nem játszhat, Botos Fruzsinára viszont bizto­san figyelmet fordít egyko­ri mestere. — Természetesen kíván­csi vagyok arra, hogy mennyit fejlődött, mert az kétségtelen, hogy sokat ja­vult a játéktudása. Hétről hétre csapata legjobbjai kö­zött van, tagja a forduló vá­logatottjának is. Kár, hogy már nem nálunk játszik. Ünnepre készülve Csak a lapoktól tartanak a jugók Belgrad (MTI) — A jugoszláv labdarúgó-válo­gatott arra ké­szül, hogy a Magyarország elleni pótselejtező szombat esti belgrádi visszavágóján a lehető legjobb játékkal és magabiztos győzelemmel búcsúzzon el a hazai szur­kolóktól — A közönség, amely a selejtezők során végig báto­rított bennünket, megér­demli, hogy a lehető leg­jobb játékkal búcsúzzunk el Belgrádtól. Nem az a fon­tos, hogy egy, három vagy öt gólt rúgunk, hanem az, hogy előadást akarunk tar­tani — mondta a belgrádi Sportski Zumalban megje­lent nyilatkozatában Mihaj- lovics, a jugoszláv váloga­tott egyik erőssége. Belgrádi lapjelentések szerint a jugoszláv váloga­tott hangulata annak elle­nére is jó, hogy Jugovics sérülése miatt valószínűleg nem játszhat a szombat esti mérkőzésen. Az előrejelzé­sek szerint annak ellenére is telt ház lesz a Marakaná- ban, azaz a Crvena Zvezda stadionjában, hogy gyakor­latilag lefutottnak tekinthe­tő a mérkőzés: Jugoszláviá­ban mindenki biztos abban, hogy a magyar válogatott­nak a budapesti 1-7 után nincs semmi esélye a to­vábbjutás kiharcolására. A labdarúgók vezetői csak ar­ra figyelmeztetnek, hogy a jugoszláv válogatott tagjai­nak óvakodniuk kell a sárga és piros kártyáktól. — Akit kiállítanak, csak­nem biztos lehet abban, hogy nem játszik majd a vi­lágbajnokságon. A múltban is többször előfordult, hogy a viszonylag könnyebb el­lenfelekkel vívott mérkőzé­seken néhányan fölöslege­sen tettek olyat, amiért sár­ga, vagy piros kártyát kap­tak, s ezt követően a nehéz ellenfelekkel játszott meccseken hiányoztak a csapatból. Most sem árt az óvatosság — hangsúlyozta Miljan Miljanics, a Jugo­szláv Labdarúgó Szövetség elnöke. Az olaszok is készülnek az oroszok elleni vissza­vágóra, köztük a labdabűvölő Ravanelli is AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents