Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-10 / 262. szám

1997. november 10., hétfő HATTER Falbontással az utcára A panaszos igazságtalanságról, az illetékes a törvény betartásáról beszél A ház, amelybe sose költözött be panaszosunk Harasztosi Pál felvétele Györke László Nyíregyháza (KM) — Ké­rem, a velem szembeni igaz- , ságtalanságot hozzák nyilvá­nosságra — írja levelében Vadász János. Miről is van szó? Panaszosunk részére a nyíregyházi önkormányzat a Virág utcán egy komfort nél­küli szobás bérleményt utalt ki, amit elcserélt a Bocskai u. 26. szám alatti egyszobás, félkomfortosra. — Dolgozni mentem — mondja Vadász János — 1994-ben Szegedre. Mire ha­zajöttem, és be akartam köl­tözni a bérleménybe, azt a szomszédok, rosszhiszemű, jogcím nélküli lakók elfoglal­ták úgy, hogy a főfalat kibon­tották. Fenyegetés — Azt hitték — folytatja Va­dász János —, nem térek már vissza, mivel elváltam. így mondták. Meg is fenyegettek: ha egyszer véletlen is odame­gyek, nagy baj lesz. Időközben a férj eltűnt, a nejével beszél­tem, de ő sem engedte, hogy a bérleményt elfoglaljam. 1996 telén nem lakott ott senki, ezt jeleztem a Házkezelő Kik­nek, illetve a városi önkor­mányzat műszaki osztályának. Hatósági tanúkat ígértek, enél- kül nem foglalhattam el a la­kást, hiszen benne voltak a személyes dolgaik. Aztán visszaköltöztek. A lakbért, a vízdíjat végig én fizettem. — Időközben (ez év máju­sában, a szerk.) megalakult a Piac- és Vagyonkezelő Kft., mely küldött egy olyan leve­let, hogy amennyiben a bérle­ményből az idegeneket nem távolítom el, a bérleti szerző­dést felbontja. De ha nem ka­pok hatósági tanúkat, hogyan tehetem ezt meg? Én senkit nem engedtem a bérleménybe, arra nem számíthattam, hogy abba valaki önkényesen be­költözik. Ezért az önkényes la­kásfoglalót feljelentettem. Megegyezéssel? — Tudomásomra jutott, hogy a bérleményt a Vagyonkezelő Kft. akarja birtokba venni. Ha igényt tartanak a Bocskai u. 26. alatti ingatlanra, akkor ré­szemre utaljanak ki megfelelő önkormányzati bérlakást — így Vadász János. Hámoriné Rudolf Irén, a Pi­ac- és Vagyonkezelő Kft. ügy­vezető igazgatója és Márczi Imre főmérnök vaskos akta­csomóból keresik elő a „szto­ri” egy-egy lényeges mozza­natát. Nyíregyháza jegyzője 1993. szeptember 20-án kelt határo­zatában hagyta jóvá a bérlaká­sok cseréjét. A bérbeadó Ház­kezelő Kft. október 6-án és de­cember 14-én felszólította Va­dász Jánost a bérleti szerződés megkötésére, melynek nem tett eleget. A Nyíregyházi Pol­gármesteri Hivatal hatósági ügyosztálya 1994. január 25- én felszólítja szerződés köté­sére és a várható következ­ményre: jogcím nélkülivé vál­hat. A hatósági ügyosztály egyben közli: ha nyolc napon belül nem köt szerződést, a ki- költöztetést fogják kezdemé­nyezni. — Amikor Vadász János Szegeden vállalt munkát, el­mulasztotta bejelentési kötele­zettségét — mondja Márczi Imre. — Az, hogy ez idő alatt jogcím nélküli lakó költözött a számára kiutalt lakásba, az ő felelőssége. — Tudomásunk szerint Va­dász János a bérleményét ki­adta albérletbe, ami teljesség­gel jogellenes — teszi hozzá Hámoriné Rudolf Irén. Egy ellenőrzés jegyzőköny­ve kerül elő, melyet idén szep­tember 8-án végzett a Vagyon­kezelő, s melyet a lakásfogla­lók közül a feleség írt alá. (Nevét azért nem közöljük, mert tartózkodási helye isme­retlen, s így nem tudtuk meg­keresni.) A jegyzőkönyv sze­rint: „A jelenleg jogcím nélkü­li használója kb. 3 éve egye­zett meg Vadász Jánossal a bérlemények összenyitása ügyében.” Vadász János: — Ez nem igaz. Azért mondta ezt (...), mert állítása szerint sokat köl­tött a lakásra, és maradni sze­retett volna, vagy pénzt akart látni a házkezelőtől. Műemlék Szeptember 8-án megy a fel­szólítás Vadász Jánosnak a Pi­ac- és Vagyonkezelő Kft.-tői (mint a Nyíregyházi Házkeze­lő Kft. jogutódjától): „Tekin­tettel arra, hogy a T. Cím bér­beadói hozzájárulás nélkül en­gedték át a bérlakást, felszólít­juk. hogy nyolc napon belül szíveskedjen eltávolítani a Bocskai u. 26. fsz. 1. sz. alatti lakásból az idegen személye­ket.” Ha nem: „kénytelenek leszünk felmondani T. Cím la­kásbérleti jogviszonyát.” Szeptember 26-ai keltezésű a felmondás október 31-ei ha­tállyal. Az indoklás: T. Cím nem tett eleget a felszólítás­nak. — Vadász János azt állította önnek — mondja végezetül az ügyvezető igazgató —, hogy ő fizette a lakbért és a vízdíjat. Nos, október 31-éig 38 112 fo­rint tartozása gyűlt össze. Amit ő nem tett meg, hogy tudniillik távolítsa el a számá­ra kiutalt lakásból az idegene­ket, mi megtettük november elején. Hadd tegyem még hoz­zá: nekünk az a feladatunk, hogy a város vagyonával gaz­dálkodjunk. Ha a városban ki­utalt lakások állnak üresen, miközben ezrek várakoznak, akkor mi rosszul gazdálko­dunk. Egyébként Vadász Já­nos csak akkor kaphat szociál­is bérlakást, ha minden tekin­tetben megfelel a jogszabályi feltételeknek. A Bocskai utca 26. számú ház jelenleg lakatlan. Mint Szatmári Istvántól, az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség megyei vezetőjétől megtud­tuk, Nyíregyháza kevés mű­emlék épületeinek egyikéről van szó. A Piac- és Vagyonke­zelő Kft. nem titkolt szándéka, hogy méltó kezekbe kerüljön. Erről végső döntést a közgyű­lés hoz majd. 0 Didergő a reggel. Acsor- gunk a buszmegállóban. Ok is. Két tíz év körüli fiúcska „lábon”, egy nagykamasz (úgy tizenhat táján) bringán hegyelve. 0 lehet a főnök. El­igazítást tart? Uzsiravalót oszt? Behajtja a manit? Nem tudni. Azt azonban a bicaj nyergéből látványosan elénk tárja: pénze van dögivei. Te­le a marka bankóval: Adyk- kal, zöldhasú ezresekkel, ötös lepedőkkel. Saccra lehet vagy harmincezer. Rá tarto­zik, miért hord magánál en­nyit. De azért fura! Naponta olvassuk, halljuk: éheznek a sulisok csóróbbjai, merthogy se reggeli, se tízórai, se men­za. A szemrevételezett trió tagjai — megállapítható a küllemükből — nem a felső tízezerhez tartoznak. Bukszá­ba valójuk persze valahon­nan akadt. Bizakodjunk: „ tiszta forrásból”. @ Végigrohan a vagonon. Nem szól egy szót sem, csak oszt. Kis mütyüröket; kulcs­tartóval kombinált kabalafi­gurát. Törpéset. A giccs ha­tárán. Meg egy papírfecnit. Mint kiderül: üzenettel. Köz­li, hogy süket. Talán néma is, hiszen, mint mondtam, mukk nélkül teríti elsőre ajándék­nak hitt áruját. Merthogy ar­ról van szó. Háromszáz fo­rintot vár csupán viszonzás­ként a kéretlenül átnyújtott valamiért. Szomorú ez az új- módi, bár technikájában, közgazdasági kivitelezésében hibátlan koldulás. Mert az önzetlen segélynyújtásért az adakozó kap(hatna) is vala­mit. De nem kap, mivelhogy nem is adományoz senki, se­mennyit. Kőszívűség, kö­zöny? Nem tudom. Nézünk magunk elé, titkoljuk gya­nakvásunkat. Hátha a nagy trükk tanúi voltunk. Am ez sem biztos, mint ahogy már alig valami, amibe kapasz­kodhatnánk. © Kifelé jövet a temetőből, elbúcsúzván szeretteim nyug­helyétől, konstatálom: tűrhe- tőek voltak az idén a virágá­rak. Megfizethetők. És szóró­dott a kínálat. Nemcsak lu- xus-krizantém-boglyák a placcon, hanem mezei csok­rok, picit fagy bágyadtak, de azért szép margarétaszerűsé­gek. Pedig regélték: a korai hidegek az egekig lőhetik a sírdíszítés kellékeinek tarifá­it. Földközelben maradt min­den, és mégcsak a gyalázatos koszorú-gyertya-lopásokról sem sorjáztak a hírek. Túlél­tük ezt a november elsejét is — a halálra és a zsebünkre figyelve. O A gyerekéről beszél. Hogy tehetséges, hogy ír, és már pályázatokon is. Mondták: csinálja, mert érdemes. De egyelőre a csemete nem akarja. Legalábbis nem hi­vatásszerűen. Még titkolja. A szülő viszont igen. Erős a szándékban. Majd ő elindít­ja, ha kell beajánlja. Ezért keres protektort, kapcsolato­kat, ismerősök segítségére vár. Már-már azt hiszem: tényleg valami tiszta megszá- lottság vezérli, amikor kibú­jik. A szög. Nem a zsákból. A pénz szöge (szaga) a máz alól. Kimondja: ha a publi­kálás csak amolyan „na, hadd mutassa meg magát” szinten zajlik, és az „anyago­kért” nem jár semmi pénz (a gyengébbek kedvéért: hono­rárium), akkor nem. Ingyen nem! Próbálom meggyőzni, hogy: ha valami, akkor a po- ézis nem forintális. Letrom- fol: az! Ma minden az! Nem vitatkozom. Verlaine-kötettel a táskámban — arrébb húzó­dok. Elvonom magamat. Igyekszem kívül maradni. Jegyzetszélek Csőd rekord J óval nagyobb már a híre és sajtója Székelynek, mint amennyit lélekszáma, a környezetében betöltött sze­repe indokolna. És mindezt öt képviselőnek köszön­heti. A múlt héten is hallhatott róla a világ, mert a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtöki hatállyal felmentette tisztségéből Somogyi Sándort, a település pol­gármesterét, s ezzel Székely polgármesteri csődrekordot állított fel: ebben a ciklusban immár harmadszor nincs he­lyi közigazgatási vezetője, a harmadik polgármester is idő előtt kényszerült távozni székéből. Miért? A bíróság azt mondta ki, hogy nem hajtotta vég­re a testületi döntéseket, s a határozatok meg nem tartásá­ból eredő jogtalannak tartott kifizetésekre hivatkozott. Mi volt a válság igazi oka? Hátha valaki még nem hallotta. A válság amiatt robbant ki, mert a nyolctagú helyi testület­ből öten összefogtak, és szavazattöbbségüket kihasználva sorra hozták a lakosság döntő többségének nem tetsző ha­tározatokat. Eddig már két polgármestert kényszerítettek távozásra, és sikerült a harmadikat is. Ok jelentették fel azért, hogy döntéseiket nem hajtja végre. Felmondtak a jegyzőnek, az iskolaigazgatónak, a háziorvosnak, az álta­lános iskolát pedig a szomszéd községhez. Nyírtéthez csa­tolták. Ott működtették — szabálytalanul körjegyzőt al­kalmazva — a hivatalt is. A lakosság hiába követelte soro­zatos tüntetéseken és aláírásgyűjtési akciókon az „ötök” távozását, nagy nehezen sikerült egy viharos testületi ülé­sen lemondatni őket. Meg is lett a hatása: a bíróságon azt mondták, kényszer hatására mondtak le, az tehát érvényte­len maradnak. Úgy tudjuk, a tisztégétől megfosztott polgármester a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, s várható, hogy az ország- gyűlés is foglalkozik a székelyi üggyel. Ám addig az ötök ki tudja mennyit ártanak a falunak. De a lényeg, hogy most helyreállt a „törvényes” állapot. A bíróság döntésével győ­zött a jog. Az igazság megint a második helyre szorult. Balogh József fia agglegény párnája Ferter János rajza Meggyőző indokok N em leszünk NATO-támaszpont — összefoglalva így lehetne megfogalmazni a megnyugtató választ a közvéleményt a közelgő referendum kapcsán ta­lán legjobban izgató kérdésre, melyet a múlt hét végén egy sajtótájékoztatón tettem fel a kormánypárti katonapoliti­kusok és szakértőik megyejárásakor. A határozott, maga­biztos NATO-melletti (jó értelemben vett) propaganda egyik érve az, hogy biztonságunk letéteményese a — han­gozzék bármilyen furán — nem elsősorban militarista, ha­nem mindinkább politikaivá váló szervezet. A specialis­ták. akik között nemzetközileg elismertek is voltak, egybe­hangzóan állították: a legutóbbi brüsszeli tárgyaláson biz­tosítékokat kaptunk arra, hogy csillagháborús arzenált, nukleáris fegyvereket nem telepítenek hozzánk, sőt jelen­tős nagyságú csapatkontingenst, azaz handsome (jóvágá­sú) amerikai fiúkat sem állomásoztatnak majd kies ha­zánkban. Ez persze — s ez hozzátartozik az igazsághoz — nem zárja ki azt, hogy ha a helyzet, esetleg, úgy alakulna... Meggyőzőek volt az indokok, hiszen valóban jelenleg a NATO nukleáris stratégiáját mi sem jellemzi jobban, mint hogy a hadszíntéri atomfegyvereket kivonták Európából. Eszük ágába sincs ezeket ok nélkül visszahelyezni. Mert miért is tennék? Nincs értelme. Ráadásul ezeket át is kelle­ne alakítani, s újakat kellene kifejleszteni, ami őrült nagy költség. A sajtótájékoztató egyik résztvevője szellemesen úgy fogalmazott, hogy befelé igyekszünk egy olyan helyre, ahonnan a bentlévők valamiért nem akarnak kijönni. Nyil­ván azért, mert ott jól érzik magukat... Mint egy előkelő klubban. Ahová ráadásul mi fogjuk a legkevesebb tagsági díjat fizetni. Ha elmegyünk szavazni, voksoljunk a klubra. így leg­alább közelebb kerülünk ahhoz az illúzióhoz, hogy befo­lyásunk van a világra. S a béke mellé tehetünk egy kis ma­gyar x-et. Majd kiszámoljuk nekik, hogy egy interkonti­nentális rakétából hány darab gémkapcsot lehet gyártani. Szőke Judit 11 ........ ................................. .............................I; pil^B Pipi WSßmmß| m ^ m w k fn i mwFTfrr JF * - TJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents