Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-06 / 233. szám

1997. október 6., hétfő NAGYVILÁG Rekord Tokió (MTI) — A Japán Vasúttársaság kutatóinté­zetében kifejlesztett mág­neses vonattal új sebességi rekordot állítottak fel pén­teken. A sinszerű mágnes­pályán lebegő, három sze­relvényből álló vonat 451 kilométeres óránkénti se­bességet ért el a Jamanasi kormányzóságban kiépí­tett, 18,5 kilométer hosszú próbapályán. Az eddigi gyorsasági rekord ennél óránként 30 kilométerrel volt kevesebb, és azt két héttel ezelőtt érték el. Prosti­csúcs San Jósé (Reuter/MTI) — Latin-Amerika számos országából érkezett pros­tituáltak álltak ki üzletá­guk védelmében háromna­pos regionális csúcstalál­kozójukon Costa Ricában. „A prostitúcióban, mint üzletben két fél vesz részt: a férfi, akinek igénye van rá. és a nő, aki ezt az igényt kielégíti. Ha nem lenne igény, nem lenne mit kielé­gíteni” — hangoztatta az argentin küldöttség vezető­je abban a televíziós vitá­ban, amelyben egy katoli­kus pappal vívott szócsa­tát. Csaknem hatvan prosti­tuált vett részt a találko- zónyamelyen főként „hiva- : tásuk” jövőjéről, egészség­ügyi. emberi jogi kérdé­sekről, és az őket sújtó diszkriminációról folytat­tak eszmecserét. A találko­zót — amelyet zárt ajtók mögött San Jósé mellett tartottak — a demokrácia­kutatások. latin-amerikai központja (CEDAL) szer- ■ vezte. Az „igazira" várnak Európai hercegek és hercegnők eladósorban Christina spanyol hercegnő (az AP archív felvétele nő­vérének két és fél évvel ezelőtti esküvőjén mutatja). Szombattól Christina Is házas: az atlantai olimpiai já­tékokon ismerkedett össze Urdangarinal, a spanyol kézilabda-válogatott tagjával, aki most vezette oltár­hoz Barcelonában AP-felvétel Párizs (AFP/MTI) — Cristi­na spanyol hercegnő házas­sága kapcsán az AFP hír- ügynökség ismertette az eu­rópai uralkodóházak eladó­sorban levő hercegeit és her­cegnőit. A felsorolásból kide­rül, hogy manapság az ural­kodóházak sarjai cseppet sem kapkodják el a házassá­got, és az elváltak sem siet­nek ismét frigyre lépni. (A neveket Károly herceg kivé­telével nem írtuk át magyarra, hiszen több név esetében ez le­hetetlen lenne.) Spanyolország: Cristina testvérét, a 29 éves, nőtlen Fe­lipe herceget az egyik legsár- mosabb hercegfinak tartják Európában. Dánia; A trónörökös, a 29 éves Frederik még szintén nőt­len. Norvégia: A 24 éves Haa­kon Magnus herceg és a 26 éves Martha Louise hercegnő egyaránt keresgél még. Svédország: A 20 éves Vic­toria és a 18 éves Carl a többi­eket tekintve még túl fiatal is lenne a házassághoz. Hollandia: Beatrix királynő három fia, a 30 éves Willem- Alexander, a 29 éves Johan, és a 27 éves Constantin sem ta­lálták még meg az igazit. Nagy-Britannia: A 48 éves Károly herceg és 37 éves öccse hivatalosan egyedül vannak, hiszen Károly tavaly vált el az idén augusztusban halálos autóbalesetben elhunyt Diana hercegnőtől, Andrew pedig 1996 májusában bontot­ta fel frigyét Sarah Ferguson- nal. Monaco: A két szép herceg­nő ismét az igazira vár: a 32 éves Stéphanie tavaly október­ben vált el hűtlen férjétől, Dá­niel Ducruet-től, nővére, Ca­roline, a 40 éves özvegy szívé­ben pedig eddig még senki nem tudta betölteni az űrt, fér­je, Stefano Casiraghi 1990. október 3-i halálos vízi balese­te óta. Fiútestvérük, a 39 éves Albert mind ez idáig aggle­gény. Belgium: A 37 éves és igen visszahúzódó Philippe trónö­rökös, s öccse a 34 éves Lau­rent egyaránt nőtlenek még. Liechtenstein: Az uralkodó négy gyermeke közül három, a 28 éves Maximilien, a 25 éves Constantin és a 24 éves Tatja­na szintén az igazira várnak. Hófehérke és a hét maffiózó . .... i E lhatároztam néhány éve, hogy ezentúl vál­tozatos helyszíneken fogok nyaralni. Be is mentem egy utazási irodába, és látom ám, hogy az ügyféltájékoztató pultnál maga Hófehérke áll. Aki nem hiszi, járjon utána! Meghökkentem, képtelen vol­tam megszólalni, mintha mér­gezett almát nyeltem volna. Hófehérke észrevette zavaro­mat, és bársonyosra cigarettá­zott hangon megkérdezte: — Mi van apuskám, megku- kultunk? Nem akartam, hogy Kuká­nak nézzen, ezért merészen előhozakodtam ügyféli óha­jommal: — Valami kis üdülési aján­latot... ha lehetne... — Szextúra, ugyebár? — Na de kezitcsókolom... a feleségemmel mennék... — Hülye... akarom monda­ni, hülyeség... illetve hülyeség lenne kihagyni a legjobb há­zaspárt ajánlatunkat. Az idén elmennek az üveghegyeken túlra, jövőre pedig az Óperen­ciás tenger partján kapnak egy bungallow-t. — Ökoturisztika nincs? — Van, ott, ahol a kurta far­kú kismalac túr... Ki is fizettem három évre előre a három szépreményű vakációt. Méregdrága volt, de legalább rosszul éreztük ma­gunkat. Azért mondom ezt így múlt időben, mert már túl va­gyunk a három nyári megráz­kódtatáson. Keresem is a mi­nap A MESETOUR utazási irodát, hogy megköszönjem a három pocsék nyarat Hófehér­kének, de az irodának hült he­lye volt. Kiderült, hogy Hófe­hérke — miután nyolc hóna­pot (nyilván ártatlanul) leült valamilyen izgága ügyfél fel­Erről van szó.... jelentése alapján — profilt változtatott és most törpében utazik. Ahogy keresem őt a nagy sárga telefonkönyvben, rábukkanok a Hófehérke és Tsai Kft Nemzetközi Kertitör- pegyártó és Forgalmazó Ve­gyesvállalatra. Szép a lógójuk is: jókora piros pöttyös kalapú gyilkos galócának támaszkodó bohócsapkás manó és a talap­zaton a felirat: Törp-Impex. Mondom is magamban, mi lenne, ha feladnám az újság­írást és beállnék kertitörpedea- lemek. Vennék fehér zoknit, piros nadrágtartót, türkizkék zakót, hozzá egy mobil tele­font és egyre-másra kötném az óriási törpe üzleteket. De még jó, hogy nem tárcsáztam a tör­pe művek igazgatói titkársá­gát, mert ahogy belenéztem a reggeli újságba, a következő hírt olvastam: „A Törpék Felszabadítási Frontja, amely Belgiumban és Franciaországban tevényke- dik, és amelynek többszáz ker­ti törpe elrablása szárad a lel­kén, végre méltó ellenfelére akadt. A Kis Kuka Barátai ne­vű szervezet, mely a hét törpe egyikének a nevét vette fel, akcióba lépett, hogy megvédje a kerámiatörpéket az elrablás­tól. A belga Marcheen-Fam- menne városka egyik házi kertjében három álarcos sze­mély a talajba cementezett egy törpét, hogy el ne téríthessék az erdőbe.” Na mondom, emögött is Hó­fehérke maffiája állhat... Hogy a Kedves Olvasó az igaz (tényleg igaz!) történetet ko­molyan vegye erről a két egy­más ellen küzdő maffiáról, el kell mondanom, hogy a világ számos tekintélyes hírügynök­sége közölte az esetet, márpe­dig a hírügynökségeknél — nekem elhihetik — szűkén mérik a humorérzéket. Szóval a külpolitika színes hírei kö­zött olvasható, hogy szervezett rablóbandák grasszálnak Svájc és Franciaország kertjeiben is. Az egyik gengszterbanda elad­ja a törpéket, a másik tüstént utána „törpétleníti” a kerteket. Bázelben megalapították a Törpevédők Nemzetközi Szö­vetségét. Franciaországban a belügyminiszterhez fordultak levélben a törpéjüktől fosztott kerttuladonosok. Májustól au­gusztus végéig több mint 500 kerti törpe tűnt el a francia és a svájci Jura-hegység körzeté­ben. A fentebbi hírben szerepő Törpék Felszabadítási Frontja ragadja el őket, majd később az erdőkből kerülnek elő. Az egész „jópofaságof ’ komolyan vevő rendőrség bizonyos ben­ne, hogy szervezett bűnözők­ről van szó, akik a Svájcban lo­pott kerámiamanókat „hasz­náltként” Franciaországban ér­tékesítik, de az üzlet fordítva is működik. A kerti törpe egykor az íz­lésficam, a giccs, az újgazda­gok szubkultúrájának jelképe volt. Ma Hófehérke pénzmo­sodájában szól a nóta: „Hej hó, hej hó...” Lám milyen szé-. pen, biztatóan fejlődik a világ. Ha ezt Hamupikőke megérhet­te volna ! Varsó, 1997 őszén Szilágyi Szabolcs 15 Lábunk nyomában Válogatott riportok és emlékezések Páll Géza Nyíregyháza (KM) — Ta­lán nem szégyen bevalla­ni, hogy az itt következő sorok mögött nem talál az olvasó egy minden tekin­tetben tárgyilagos könyv- ismertetést. Egy olyan emberről, egykor kollégá­ról és annak legújabb kö­tetéről aligha képes az egykori kolléga és barát a személyes érzelmek nél­küli, csak az értelemre korlátozódó tényközlésre. Miska Jánosról, az 1956 óta Kanadában élő íróról, iro­dalomszervezőről s nem utolsósorban könyvtári szaktekintélyről van szó, aki megyénkben, Nyírbél- teken született, s az 1956-os forradalom előtt lapunknál, illetve annak elődjénél, a Néplapnál töltötte az egye­tem újságíró szakán kötele­zően előírt egyéves szer­kesztőségi gyakorlatát. Számos akkori riportja, tár­cája, és más műfajukban jegyzett írása jelent meg a megyei lapban, ízelítőt ad­va a fiatal, paraszt szárma­zású Miska Jancsi újság­írói, sőt írói tehetségéről. Pályáját, életútját azon­ban megszakította — szán­dékosan írom, hogy nem kettétörte — a forradalom, amelyben fegyverrel a ke­zében is részt vett. De új hazájában, Kanadában igaz óriási megpróbáltatások, lelki megrázkódtatások, fi­zikai terhelések árán, újra megtalálta önmagát. Újra kezdte az egyetemet, mi­közben volt kórházi kisegí­tő a betegek ágya mellett, volt dohányföldi idény­munkás, hogy megkeresse az egyetem elvégzéséhez szükséges dollárokat. Meg- küzdött az angol nyelvvel, az emésztő honvággyal és az évek során két egyetemi diplomát is szerzett. Törté­nelem-filozófia, majd könyvtár szakon. Olyan szakmai és emberi tekin­télyt szerzett új hazájában, amely egyben az ottani ma­gyarság nagyobb megbe­csüléséhez is hozzájárult. „Hivatásomban könyvtá­rosként szolgáltam a tudo­mányokat, módszertani el­járásaikról híres kutató könyvtárakat létesítettem szerte az országban, mara­dandó szakkönyvekkel, ag­rártudományos közlésekkel gazdagítva a világirodai­mat. Magyarságküldetésem azonban állandóan ott lebe­gett előttem még a nagy szakmai alkotások évtize­deiben is. Tollal szorgal­maztam az irodalmunkat oly átkozottul körülzáró kí­nai válaszfal ledöntését” — vallja egyik nyilatkozatá­ban. Eddig négy kötete je­lent meg a Kanadai Magyar Irodalom sorozatban, „A magunk portáján (1963— 1973), „Kanadából szere­tettel” (1975-1985), „Többnyire magunkról” (1985-1995-1996), és mostani új kötete a „Lá­bunk nyomában” ebben az évben. Ez a kötet, amelyről sajnos csak dióhéjban van lehetőségünk szólni, eltér a szokásos évtizedes ciklus­tól, tartalmában kereszt­metszetet nyújt a Kanadá­ban élő magyarokról, szemé­lyes tapasztalatok alapján. Számomra elsősorban azok a személyes élménye­ken alapuló riportok a kötet legélvezetesebb, legérdeke­sebb darabjai, amelyek a szerző szubjektív látószö­géből ábrázolja a kanadai magyarság neves vagy ép­pen névtelen alakjait, a kis­embereket, köztük a bélteki földieket, akiknek a do­hányföldjén hiába egykori bélteki volt a gazda, ugyan­úgy meg kellett dolgozni, izzadni az egyetemi tanul­mányaira, önmaga eltartá­sára pénztkereső fiatalem­bernek, mint bárki másnak a dohánymunkások közül. De ott is a hazai gyökere­ket, a máig megőrzött gon­dolkodás és mentalitásbeli fogódzókat kereste és is­merte fel. Azokat a szabol­csi, nyírségi vonásokat ta­pintotta ki érzékletes port­réiban, riportjaiban, ame­lyek csak erősítik őt ma­gyarságküldetésében. Egy­ben persze megbolygatják az egyébként sem nyugvó lelkiismeretet is. Amint kö­tetében írje: „Nehéz napi­rendre térni a felett, hogy hasznosságunk percében elhagytuk hazánkat — bár ez sokaknál politikai kény­szer volt — s tudásunk leg­javát, melyet fajtánk veríté­ke árán szereztünk otthon, most más népek, nemegy­szer közömbös befogadó országok boldogítására for­dítjuk...” Előszavában a szerző azt írja, e a kiadás a közkönyv­tárak részére készült. „Megőrzés céljából azok­nak, akik egykoron, láb­nyomainkat követve kutat­ják a Kanadában letelepe­dett elődeik emlékét...” A kötetet az olvasók figyel­mébe ajánlva szeretném re­mélni, hogy a hazai, a me­gye nagyobb könyvtáraiba is eljut — a könyvtárak kö­zött kapcsolatok jóvoltából — lapunk egykori munka­társának kötete, és e láb­nyomok felismerhetőkké és fontossá válnak nemcsak a Kanadában élő, hanem az itthon élő magyarság szá­mára is. (Miska János Lábunk nyomában — Microform Biblios 1997, Victoria, Ka­nada.) Tizenöt ország százharmincnyolc művészeti múzeumának anyagából válogatott kiállítás látható Párizsban. Képünkön Allan Jones .Asszony" nevű alkotását nézik az érdeklődők AP-felvétel MSSSSSMSSSSB

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents