Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-04 / 232. szám

Csoportkép Black Dragon Motoros Club módra A szerző felvétele A nyár elmúltával mind kevesebb kétkerekű járgány­nyal találkozhatunk az utakon. Ám az igazi motoros egész évben bütyköli, kényezteti járgányát, hogy ha majd ismét eljön­nek a napsütéses, meleg napok, teljes fényében tündököl­jön féltett kincse. Az igazi motoros abban is különbözik a mindig a város legforgalmasabb pontjain szá­guldozó, éppen ezért közutá­latnak örvendő sorstársától, hogy a nyeregben ülve is va­lódi közösségi életet él. Utóbbi kategóriába sorolják magukat a Tiszavasváriban verbuválódott Black Dragon Motoros Club tagjai, akik hatodik éve töltik együtt rend­szeresen szabadidejüket. Az 1992-es alakulásnál még a helyi Művelődési Központ segítségére támaszkodtak, s az első önálló találkozó után fokozatosan bekapcsolódtak az ország motoroséletének vérkeringésébe. A második Black Dragon-találkozó azon­ban alapjaiban rengette meg a klubot: a lelkes szervezőmun­ka ellenére sem sikerült ösz- szehozni a nagy bulit. A rend­őrség naponta többször is meg­szondázta az ország minden pontjáról ideérkezett motoro­sokat, s állandósult az iga­zoltatás. A boltokban pedig a tipikus tolvajoknak járó árgus szemek és kíséret kijárt. A ti- szavasvári fiatalok igazuk alá­támasztására Újszilvás példá­ját hozzák fel: ez az ezerlako­sú település nemzetközi hírne­vet és elismerést szerzett ma­gának azzal, hogy minden évben motorostalálkozót szer­veznek határában. A Black Dragon Club azonban nem adta fel, tavaly márciusban hi­vatalosan is kivívta a túra­motoros sportegyesület titu­lust, majd augusztusban há­romnapos találkozót hirdettek meg a Tisza-parton I. Black Dragon Meeting Tokaj néven. Szponzorok, támogatók is akadtak, így a szűnni nem akaró esőzés ellenére is siker koronázta igyekezetüket. A klub tagjai elismerik: a vá­rosban gyakran látni és főleg hallani a tömeg előtt villogó vadmotorost, de ez a viselke­dés őket is rossz színben tün­teti fel. Pedig mindannyian keményen dolgoznak (van közöttük szobafestő, mező­gazdasági gépszerelő, ve­gyész, adminisztrátor), s nyi­tottságuk ellenére sem fogad­nak maguk közé akárkit. Több­éves ismerkedés után egy év próbaidőre a klub címerének csak egy részletét viselheti a jelölt. A bőrszerkót is sok tévhit övezi, holott ez a leg­biztonságosabb öltözék moto­rozás közben. A közösség élménye a legfontosabb: ide­gen motorosok is üdvözlik egymást, s azonnal segítenek, ha lerobbant járgányt pillan­tanak meg. A Black Dragon tehát nem különcködők csapa­ta; tagjai csupán más, egyelő­re szokatlan szenvedélynek hódolnak. Nyéki Zsolt Megszondázott párkányok Jó kis bolygó Ronda, nagyfejű, gülüszemű és otromba humorú Marslakók érkeznek a Földre, hogy a diplomáciai tárgyalásokat forszírozó ameri­kaiakat lézerfegyverekkel tanítsák móresre. Mivel a film műfaji megjelölése sci-fi víg­játék, néhány ziccerpoén látványos elszú- rásának is szemtanúi lehetünk, miközben a kocsonyás agyú hívatlan vendégek mindent felégetnek maguk körül. Ha a fokozhatatlanul szenilis nagymamának nem volna olyan ódon slágere, aminek hallatán a gaz kis mocsa- dékoknak szó szerint eldurran az agya, az emberiség percei meg lennének számlálva. A méltán népszerű, ám statisztaszerepre kárhoz­tatott világsztárokat őszintén sajnálhatjuk, amiért a vélhetően busás gázsi fejében pocsék jeleneteket, idétlen dialógusokat, azonnal felejthető filmet sóztak rájuk az alkotók. Tom Jones szerep nélkül, tanácstalanul kóvá­lyog, Pierce Brosnan levágott kobakja fél órán át beszél felfüg­gesztve, Sarah Jessica Parker vonzó teste helyére kiskutyája tagjait operálják, s Danny DeVito rémülten rohangál, mintha azon sopánkodna: mit keresek én itt!? Talán csak a fanatikus Mc/to/sort-rajongók nem fogják megbánni, ha kikölcsönzik ezt a kazettát, hiszen a Reviczky Gábor hangján megszólaló amerikai elnök most is emlékezetes grimaszo­kat produkál. (Támad a Mars! Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi vígjáték. Rendezte: Tim Burton. Főszereplők: Jack Nickolson, Glenn Close, Pierce Brosnan) Gy. L. Nyári emlék (B. I. magángyűjteményéből) Fotó: Tiszai Anna t . M vkí v. \n irf<;\ II v/ v Köszönöm az e-mailt, látom, használjátok a hálózatot. Ha akad Internet a suliban, vagy apuci már hazamentett a munkahelyéről egy gépet a modemmel, és bírja a telefonszámlát, bátran küldhették verset, prózát, véleményt ( vasstibor@hotmail.com .) Nem tudom, miért hangsúlyoztad többször a bemutatkozásodban, hogy a szüleid cigányok, ez itt nem jár előnnyel vagy hátránnyal. Ilyen hosszú prózával még nem támad­tak meg, ez már kész regény, terjedelme szerint legalábbis úgy néz ki. Azt hiszem, magyarul van írva, de néha bizonytalan vagyok, összecsapnak fejem felett a hullámok: a hajó nálad elsüllyed, a kapitány könnyekre fakad. A végén én is sírtam, de nem ugyanazért, mint a partot ért hajótöröttek, hanem mert éppen akkor mondta be a béttótlaci, Igazán megtisztelChogy személyes problémái- tokkal is furdiftok hoz­zám, de a vqjfbarátnőnd itt nem lehejpzenni. még verssel seiMŰvéve, ha. közölhetc^||gról vaa;í - szó. Boc#ezfemJHF!!liz Nem tudom, miért kell szégyenlősködnie egy leendő tanár néninek. Bátran Jtoasdiel a ma-_s*. , , | tanár urat, biztosan segít, a reál szak nem akadály. Nekem tetszik az anyag, bár meglehetősen vegyes. A képversek főleg, néhány feltűnően „hasznos”, amelyeket számítógép segítségével készítettél, a többi. Sajnos a prózák szintén. Erőltetett, de erőtlen költői képekkel feleslege­sen túlzsúfolt, rendkívül szűk szókincs, unalmas, semmitmondó sztorik. Néhol még nyálas is (nap­szőke haja a férfi vállára TEN ECSOR, NA IREGYHAZA hogy állítsuk felvételre a menüt, jön a dzsimike. A francba. Megfenyegettél, küldesz még, ha tetszik; most erre mit mondjak? Hát küldj, ha van türelmed gépelni ezt a tengert. Itt ülök a szigeten, most a lakato­son, várom, ne hagyjatok lakatlanul. Kulcs a lábtör­lő alatt. O. GÁBOR, rísz \l J\ ÁROS ÁGI, TISZÁN \S\ \R1 Örülök, hogy váfas/ff- * I velem felvidított, annak is, hogy nem vetted szívedre az elutasítást. Tudod, sokan megsértődnek, feleslegesen. Azt kérded, miért nem írok bővebben magamról, családomról. Kedves Ági, van levelező- partnerem bőven, akikkel erről is. Hogy van-e már gyermekem? Az alkalom miatt, most kivételesen elárulom: igen, van _ egy Leventém, éppen ma egyéves; amikor ezt olvasod, tiszta dobostorta az egész gyermek, és gyagya- gyázik, appapázik, én sö­rözök, szombat van, imá­dom a szombatokat és a fiamat, remélem nem dzsimikét kér kará­csonyra. N.1UM1K DEBRECEN Kitűnő anyag, de kevés, .•szeretném, ha küldettél még. A négysorosok nagyon tetszenek, kivéte­les tehetséged van. legalábbis ebből a háron- bői úgy tűnik. \ htÄggab- bakat hagyd. Szívesen Vettem versed ijtmellé a rajzot, érdekes .így, de ha ázóta vannak újabbak, abból a pakkból Küldd (de gwrajz erede- ftjét postázd, jo minőségű pezermásolÉÉ kérek.) Látod, nem léi sok hely • van (még úgy sem, hogy gjfmost nemffptdt megjelen- tethető vers), de lehet­séges az együttes közlés, megoldjukTminden attól függ. Vass Tibor Palánták! Hogy ne kelljen anyagaitokat Debrecenből Miskolcra küldözgetnünk az irodalmi szerkesztőhöz, azt javasoljuk, leveleiteket Miskolcra, az Eszak- Magyarország szerkesztőségébe - 3501 Miskolc, Pf.: 351 - küld­jétek. A borítékra írjátok rá: Jövünk, Vass Tibor részére. A szerk. omlik, meg ilyenek, szó­val tudod...) A versek vi­szont szinte kivétel nélkül közölhetőek lennének, ha következetesen használ­nád az írásjeleket, elhagy­nád azt az egy-két suta­buta rímet. Erre oda kell figyelni, ott van közel a segítség, tessék végre odamenni. Nem fognak elhajtani. OLGA. MEZŐKÖVESD A divatvilág legfrissebb híreit találhatod meg a http://www.firstview.com címen. E szolgáltató, nevéből adódóan (talán premier-re lehetne „ferdíteni") a legújabb, már 1998-as kollek­ciókból ad fotókkal gazdagon tálalt ízelítőt - sajnos, csak az előfizetők részére. Az egyszeri internetezőnek marad az idei és az elmúlt év több száz modellje, de az legalább ingyen. Majdnem kétszáz divatdiktátor kollekciója tekinthető meg, köztük a legnevesebbeké, Nina Ricci-é, Giorgio Ármani-é, Givenchy-é, Gianni Versace-é... Angel of Fashion - a Divat Angyala. Ez már egy újabb lelőhely címe a világhálón. A http://fashionangel.com/angel.html cím alatt megtalálható minden, ami a divattal kapcsolatos, a fotózástól a kozmetikumokon át a hálózati vásárlási lehetőségekig. Az eligazodást itt külön keresőprogram segíti. Claudia, Cindy, Kate Moss... Róluk szót se többet. Minden továb­bit keress a http://www.bestway.com.br/topmodel/modelos.htm címen. A http://www.modeIl.de/us/topmodel cím alatt a hónap mo­delljeivel ismerkedhetsz meg. Magyarországon a Repeta című tévéműsor foglalkozott, foglalkozik bővebben és behatóan a divat világával. Címükön, a http://www.repeta.hu/repeta/html/plusz.html-en a fodrászatról, a fülbevalókról, a tetoválásról, az edzőcipőkről, a punk- és techno­őrületről, és még sok minden másról is tájékozódhatsz. N. G. M. <WCC' Az állatok sorban állnak az erdei közért előtt. Nyuszika megy előre, de a medve elkapja, és ráförmed:- Mi itt sorban állunk reggel óta, te meg most jöt­tél, és már előre akarsz somfordálni? Takarodj csak hátra! Másnap megint sorban áll­nak az állatok a közért előtt. Megint jön nyuszika, és menne előre. A medve ismét elkapja. Olyan pipa rá, hogy se szó, se beszéd, hátradobja a sor végére. Nyuszika lehuppan a fűre, és megszólal:- Na, úgy látszik, ma sem nyitok ki. (Bodgál Anett, Sajószentpéter) pvtisSj Megjelenik kéthetenként Kiadja az Inform Stúdió Piacz Kft. Felelős szerkesztő: Túri Gábor Postacím: 4001 Debrecen, Pf.:72 Telefon:(52)410-587

Next

/
Thumbnails
Contents