Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-17 / 243. szám
1997. október 17., péntek , HÁTTÉR A déli ív pillére vagyunk A kapcsolódó beruházások megvalósítása megyei feladatkörbe tartozik Eurokapu kamionterminál Záhony előtt. Az Unió itt szeretné lerakni a híd egyik pillérét Balázs Attila felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Több mint egy éves múltra tekint vissza megyénk és az olasz- országi Friuli-Venezia Giulia tartomány kapcsolata. Ennek köszönhetően született egy megállapodás, amelyben a felek Európa déli és keleti térségeit összekötő közlekedési hálózat megépítését ösztönzik. A szakemberek egy Trieszttől Kijevig érő gyorsközlekedési hálózatot álmodtak meg, amelynek két fontos csomópontja Budapest és Záhony lenne. Az 5. számú korridorként ismert program az Európai Unió (EU) 12 prioritásában is szerepel, ezért megépítése főleg külföldi forrásokra támaszkodhat. Mindemellett a folyosóval érintett megyéknek is sok tennivalójuk akad. Közelebb a tenger — Az együttműködés gyakorlati része megyei hatástanulmány elkészítésével veszi kezdetét — említette még az előkészületek során tett látogatása alkalmával dr. Bruno Groz- zi, aki az olasz pénzintézeteket képviselte a delegációban. Itália földjén már kormánynyilatkozat is született az együttműködésről, de az olasz külkereskedelmi minisztérium a tartomány vezetőire, szakértőire bízta a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. Az igyekezet több szempontból is érthető: Olaszország lassan kiesik EU-kapuja szerepéből, a közösség bővülése pedig új gazdasági kihívásokat jelent. Az sem titok, hogy az olasz üzletemberek a hatalmas kelet-európai piachoz is szeretnének közelebb férkőzni, bár ezt olykor nehezményezik a magyar kereskedők. Elég csak a Tuzséron átrakott olasz étkezési almára utalni, amely brüsszeli támogatással és persze jó minőségével komoly versenytársa a hazai gyümölcsnek. Végül, de nem utolsó sorban mi magunk is a célkeresztben vagyunk, hiszen a földrajzi közelség a jelenleginél élénkebb gazdasági kapcsolatokat tenne lehetővé. — Ha megnézzük a térképen, Trieszt jóval közelebbi kikötőváros, mint Hamburg vagy Rotterdam, a magyarok mégis ragaszkodnak az északi vonalhoz. Ha sikerülne kiépíteni az autópályát, minden bizonnyal többször kötnének ki a magyar hajók Triesztben is — fogalmazta meg konkrét elképzeléseit dr. Riccardo Ric- cardi, a venete-i autópálya társaság igazgatója. Elérhető piacok Mint arról már szó esett, a 5. sz. korridor köz- illetve vasúti fejlesztése (kiegészítve a repülőterek bevonásával) nemzetközi együttműködési stratégiát képez, de a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése már megyei feladat. Fel kell készíteni a helyi vállalkozásokat az új gazdasági környezetre, meg kell találni a nemzetközi forrásokat a helyi beruházásokhoz, s már most tudatosítani kell az itt élő emberekben a program jelentőségét. Európa (így Magyarország) számára fontos, hogy elérje a keleti piacokat, hogy korrekt viszonyt tartson fenn a nagyhatalmi pozícióját őrző Oroszországgal. A politikai feszültségek enyhítésének legeredményesebb eszköze ugyanis a rendezett s élénk gazdasági kapcsolatok ápolása. Alaptalan az a félelem is, amely szerint a megnyíló folyosó csupán arra jó, hogy a nagyobb piacokat könnyebben elérje Európa fejlettebb része, s hogy a híd építése közben a magyarok híd alá szorulnak — igyekezett eloszlatni az aggodalmakat Grozzi úr, aki a korridor több előnyére is felhívta a figyelmet. Ezek között a legjelentősebb, hogy a tranzitforgalom bizonyíthatóan gazdaságélénkítő hatással bír, s erről köny- nyen megfeledkeznek azok, akik félelmekről beszélnek. Hiába épül nemzetközi összefogással a tranzitútvonal, annak minden eleme, a vasút, az autópálya és a kapcsolódó beruházások, éttermek, szállodák a magyar vagyont gyarapítják. Sok olasz cég nemcsak átlépi Magyarországot, de már idetelepítette gyáregységeit, itt termeltet. Ez pedig új munkahelyeket teremt, segít munkanélküliek foglalkoztatási gondjainak enyhítésében. Jobb összeköttetés Ennek felismerése határozza meg, hogy ez a megye valóban képes lesz-e a bővülő Európai Unió kapujává válni. Az EU nem zsákutcát, nem átjáróházat épít, hanem igazi kaput, kiinduló bázist a keleti piacok felé. Mi jól ismerjük ezt a kapu szerepet, amelyet Ausztria vett át tőlünk, s ezt rögtön megéreztük a munkaerőpiacon — érvelt Bruno Grozzi. S megemlít még egy párhuzamot: Magyarországon a kelet-nyugati térség között mutatkozik fejlettségi különbség, Olaszországban ugyanez tapasztalható észak-dél irányban. A taljánoknál az eltérés évszázados lemaradásban gyökerezik, de enyhítésére a II. világháború után elsőként észak-déli autópályát építette meg a kormány. Később a nagy sebességű vasút is ebben az irányban: Milánó-Róma- Nápoly-tengellyel készült el. A fejlesztés mögött rejlő szándék talán végszónak sem rossz. r"------------------------------'ár- -—i------------------------' v! Safe* ” ■gL- J f < £ | Jp. & I * I JÍ Íj J r Ite " > A utóbuszon. Kettő és három óra között zsúfolt a 14-es buszjárat Nyíregyházán. Véget ért a tanítás, ekkor utaznak a diákok haza. Legutóbb is, amikor felszálltam szabad ülőhely már nem volt. Minden helyen diákok ültek, egy-két felnőtt utas a kocsi végében álldogált. Fájt a lábam, aznap is sok kilométer volt már benne, jó lett volna leülni, de hát senki sem mozdult. Végül két nagyobbacska lány mellett horgonyoztam le, lehettek 16-17 évesek, gondoltam, majd csak megszánnak. Végig is néztek, de ők sem mozdultak. Látszott az arcukon, hogy most dolgozzák fel azt ami az iskolában történt, vagy már a délutáni randevún járt az eszük. Elfáradhattak nagyon, öt-hat órát ülni a padban nem kis dolog, békétlenked- tem magamban. Talán valamelyiknek az apját, anyját is tanítottam, netán a tanárát is, de nem erre, fűztem tovább borús gondolataimat. Közben csak a kapaszkodó tartott már, hogy össze ne roskadjak. Mire idáig jutottam, észrevettem, hogy az egyikük kászálódni / kezd. Hirtelen megijedtem. Átfutott rajtam, ha nem leszállni készül, akkor biztosan át akarja adni a helyét. Mi lesz ha azt mondja: Bácsi, tessék leülni. Lassan odébb araszoltam a kocsi vége felé, hogy megelőzzem a szégyent. Mert már ugyan nagyon régen jogos a bácsizás, de férfi önérzet is van a világon. Kihúztam magam, s észre sem vettem, hogy már a lábam sem fáj. A vonaton. Feltűnt a pályaudvaron, hogy egy idős, töpörödött, szemmel láthatóan vidéki nénikét milyen szeretettel karol, pátyolgat egy jólöltözött középkorú úr. Jó volt látni, talán ezért is akadt meg rajtuk a szemem. A miskolci vonatra hamarabb lehetett felszállni, ők oda tartottak, így hamar elkerültük egymást az aluljáró forgatagában. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a Cityn az úr mellettem foglalt helyet. Nem hagyott a kíváncsiság nyugodni, mindjárt faggatni kezdtem. Nem kellett sokáig várnom, könnyes szemmel mondta, hogy az anyja temetésére jött haza Dél-Amerikából egy kis nyírségi faluba. Sajnos már késve, egy napot késve, mert az értesítést is késve kapta meg. Az az ismeretlen néni ott a nyíregyházi állomáson olyan volt mint az én anyám volna, ha még élne — mondta. Olyan szép és tanácstalan falusi öregasszony, aki a fiához utazva nem tud eligazodni egy nagyváros állomásán. Az utolsó levelében — mutatta a százszor olvasott levelet— is kért, óvott: fiam hallom sok arra a baj, földrengés, meg árvíz, ilyen helyekre ne menj. Meg, hogy várlak, nagyon várlak, de mégse ülj fel a repülőre, mert ott is baj érhet. Én jól vagyok, miattam ne aggódj. A csodálatos szíve vitte el. A repülőn. Valamikor egykori repülős útjaim során sokat szégyenkeztem honfitársaim miatt. Amikor a szép kísérő kiasszonyok leszedték az étkezések után a tálcákat, bizony a műanyag evőeszközöket, poharakat már hiába keresték. Azok a vendégek kézi- poggyászaiban kötöttek ki valamiféle szuvenír gyanánt. A légikisasszonyok elnézően mosolyogtak, magyaroknál ez bocsánatos bűn volt. Mindezt talán el is felejtettem volna — az ilyet illik is hamar elfelejteni — ha a nyáron hosszú idő után egy újabb repülőutamon nem az ellenkezőjét tapasztalom. A z elegáns gépnek zömmel magyar utasa volt. A tartalmas reggelit csillogó fémeszközökkel, ízléses tányérokból, poharakból fogyasztottuk el. Figyeltem körülöttem a magyarokat. Senkinek sem jutott még csak véletlenül sem eszébe, hogy egy-egy evőeszközt, poharat eltegyen szuvenírként, emlékbe vagy ajándékba az unokájának. Tudom, nem nagy dolog az egész, én mégis olyan jól éreztem magam. Felfelé a lejtőn V alami megmozdult. Mármint Szabolcs-Szatmár- Bereg megye gazdasági életében. Ugyan még nem értük el a kívánt célt, a mind nagyobb mértékű fejlesztést, a hazai s — főként — a külföldi működő tőke jelentős beáramlását, azért akadnak bíztató jelek. Ezeket — mint korábban a megyei közgyűlés elnöke is utalt rá — vétek elhallgatni. Mind több vállalkozás alakul megyénkben, több, mint 10 százalékkal emelkedett az ipari termelés, jelentős exportbővülés jellemzi a vegy-, a textil- és a gépipart: a tények is alátámasztják tehát a kijelentés igazát. Ahhoz azonban, hogy a kívánt célokat elérjük, még sok minden szükségeltetik. Egyesek kritizálják a megye- és a város politikai és gazdasági elitjének külföldi útjait, mások mosolyogva szólják le, ha egymásnak adják a kilincset az ide érkező külföldi delegációk. Pedig nem kellene. Kapcsolatok levélben és telefonon is teremthetők ugyan, hatékonyságuk azonban megkérdőjelezhető. Szükségesek tehát a tapasztalatszerző látogatások — ha valóban célirányosak. (Talán e szempontból lenne kívánatos olykor némi önmérséklet.) A külföldiek fogadása pedig — fogalmazzuk meg nyugodtan! — kutya kötelességünk, mert a meggyőzést segítheti, hogy saját szemükkel látják: hová, mire költenek, ha itt beruháznak. S ha tíz látogatásból csak egy-kettő eredményez munkahelyteremtő, térségfejlesztő beruházást, már aldcor is érdemes volt. Területfejlesztési és állami pénzekre (7-800 millió forintra) számíthatnak a kiemelt térségek — így Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is —, emellett a kormányzati szándék a korábbi öt helyett tíz évig biztosítana adó- mentességet az említett régiókban 3 milliárdnál többet beruházó külföldi cégeknek. E két dolog együtt (ha eredményesen hívják fel a figyelmet magunkra megyebeli politikusaink) valóban ide vonzhatja — s ide ragaszthatja — a befektetőket. S ha még az autópálya megépítése, a vasútkorszerűsítés, a repülőtér sorsának kedvező alakulása is erősítené a tőkések szándékát, akkor elmondhatnánk: az itt élők jelentős része jól érezheti magát az Európai Unió leendő kapujában. .. ,, , r Kovats Denes Végre! Ferter János rajza Alapok és ajtók K isvárda polgármestere a Logistik ’97 rendezvénnyel kapcsolatban elmondott köszöntőjében bizonyos — reményei szerint talán már nemsokára valósággá váló — Várda Expo-ról beszélt, amely a ma záruló befektetői konferenciából és kiállításból nőhetné ki magát. Látva az idei — a sorban csupán második — kis- várdai cégrandevút, a kijelentés nem is tűnik annyira illúziónak. Tény ugyanis, hogy míg a tavalyi rendezvényre csupán fél tucat cég, illetve magát meg- és bemutatni szándékozó vállalkozás hozta el termékeit, addig most kereken negyven standot alakítottak ki a várdai sportcsarnok küzdőterén. A tárlaton sétálgatva, s eközben beszélgetve a jelenlévő vállalkozókkal, vezetőkkel, politikusokkal, kiderült, hogy valamennyien bíznak a Logistik további szélesedésében. Olyanok is akadtak, akik már konkrét elképzelést is megfogalmaztak arra vonatkozóan, miként lehetne a sportcsarnokot ideiglenesen, a kiállítás idejére kibővíteni. Jelesül arról van szó, hogy a csarnok nézőterét lépcsőzetesen lefedve további hasznos négyzetméterek állnának a standot kialakítani szándékozók rendelkezésére. Rögtön adódik persze a kérdés, nem túl optimisták-e a Logistik szervezői, amikor úgy vélik, jövőre a mostaninál is többen jönnek el az üzletemberek kisvárdai tanácskozására, s nem épít-e légvárakat a helyi polgármester akkor, amikor a Várda Expo alapjainak lerakásáról beszél? Az idei fejleményeket figyelve és az eseményeket követve azonban nyugodtan kijelenthető: jogos az optimizmus. Ugyanis egyre többen felismerték — s ez el is hangzott az idei kiállítás megnyitóján — a befeketetők nem jönnek csak „úgy” a térségbe, magyarán a tőkét ide kell csalogatni. Ehhez pedig a legegyszerűbb, ha a vendégeknek tisztességgel bemutatkozik a régió, s a „kopogtatónak” feltárja lehetőségeit. Az pedig a lehető legtermészetesebb, s nem csupán elemi udvariassági formula, hogy az ideérkezőknek a térség maga nyisson ajtót. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, idén a Záhonyi Vállalkozó Övezet ajtaja szélesre tárult Kisvárdán. Kovács Bertalan Kommentár I Utazásaim