Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-16 / 242. szám
KisKelet 1997. október 16., csütörtök Kelet-Magyarország • Regionális mellékleti __ B í v/t1.*i* III > 1 *Jt/í. Együtt az ünneplő család Amatőr felvétel '56 ünnepe Rakamaz (KM) — Az 1956-os forradalomra emlékező ünnepséget október 23-án 15 órától a Hősök emlékműjénél rendezik Ra- kamazon. Az ünnepi beszédet Tóth Mihály alpolgármester mondja, majd az iskola tanulói adják az emlékműsort. Az önkormányzat és intézményei, valamint a helyi pártok képviselői koszorúzzák meg az emlékművet. Felfüggesztették Magy (KM) — A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága felülvizsgálta azt a közigazgatási határozatot, amely szerint Múlik Zoltán polgármesteri tisztsége megszűnt. Indoklásukban az áll, hogy a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítélete nem tartalmaz elmarasztalást, ezért törvényi rendelkezés alapján nincs helye az ítélet előzetesen végrehajthatóvá nyilvánításának. Magyon július 20-án időközi polgármester-választást tartottak, s a magyiak ismét megválasztották polgármesternek Má- lik Zoltánt. A Legfelsőbb Bíróság pedig az elsőfokú ítélet végrehajtását a per jogerős befejezéséig felfüggesztette. Kazinczy-hét Nyírbogdány (KM) — A nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában névadó hetet tartanak október 27-étől. A hét — a gyermekek örömére — tanítási szünettel kezdődik, a tanítás-tanulás helyett emlékműsorral készülnek erre a napra, délután pedig a felsősöknek Kazinczy életéről vetélkedőt és más szaktárgyi versenyeket rendeznek. Az alsótagozatosoknak zenés műsort szerveznek, ahol gondtalanul szórakozhatnak. Kedden-szerdán sportvetélkedőket szerveznek délután, csütörtökön a felsősöknek a Rétközi Iskolaszövetség helyesírási háziversenyét tartják, az alsótagozatosokat pedig játszóházba várják, ahol gyöngyöt fűznek, papírt hajtogatnak, gyurmáznak, sőt még rajzversenyeb is összemérhetik tudásukat. A Ka- zinczy-hetet csütörtökön diszkóval zárják. Emlékezés Pócspetri (KM) — Az 1956-os forradalom emlékére október 22-én, szerdán rendeznek ünnepséget a településen. Ünnepi szentmisét tartanak a római katolikus templomban 17.30 órától, ezt követően a Királyfalvi Miklós Általános Iskola kulturális műsort ad, majd gyertyás, fáklyás menet indul a templomból a Hősök emlékművéhez, ahol az elhunytakra emlékeznek. • A pócspetri idősek klubja október 15-én részt vett a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei nyugdíjas szervezetek szövetségének ünnepségén, amelyet az idősek világnapja alkalmából szerveztek a Bujtosi Szabadidőcsarnokban. Aranylakodalom iWt[ra Szabolcs (KM) — Az ősz a betakarítás időszaka, s ez idő tájt keltek régen, s kelnek ma is a legtöbben egybe. Október 14-ét választotta házasságkötésük napjaként ötven évvel ezelőtt Vasi Károly és neje Fábián Mária is Szabolcs községben. Több mint négy évtizeden át a falu boltosaiként dolgoztak, köztiszteletnek örvendhetnek. Az aranylakodalmat vasárnap ülték meg, két gyermekükkel, négy unokájukkal szűkebb családi körben. Az ő mostani őszi „betakarításuk” egy élet, ötven közösen eltöltött esztendő beért, szép eredménye. — Megbecsülni a másikat! — csupán ennyi az üzenet annak, aki netán a titkok kutakodója. Búcsú a vendéglátóktól Kétnyelvű misén is részt vehettek a lengyel fiatalok Nagykálló örökre belopta magát a lengyel diákok szívébe Elek Emil felvétele 1 Nagykálló (KM) —Sírva búcsúztak Nagykállótól a lengyel gyermekek. A második turnusban középiskolások érkeztek ugyancsak a lengyelországi Racibórcz településről az Egészségmegőrző és Kríziskezelő Szeretetközpontba. A fiatalok lakóhelye a hetvenezer lakosú Racibórcz, amely az árvíz során nagymértékben elpusztult. Két turnusban egy hónap alatt nyolvanhárman érkeztek Lengyelországból. A második csoportnál a tanulás került előtérbe, csak délutánonként sportoltak a Korányi Frigyes Gimnázium tornatermében, hiszen ők már nem testnevelés tagozatos osztályból érkeztek. A hétvégéken hangulatos kirándulásokat tettek Nyírbátorba, Máriapócsra és Nyíregyházára. Különösen tetszett a sóstói múzeumfalu a gyermekeknek, a régi iskolában még egy rövid órát is tartottak. A vendégeskedés során a nagykállói római katolikus templomban kétnyelvű misén vehettek részt: Bodecki Zbigniew kamilliánus lelkész prédikált, s a református egyház- község is vendégül látta a lengyel diákokat. Egy kis vidámságot loptak a szabolcsi város lakói az árvízkárosult gyermekek mindennapjaiba, akik gondtalanul töltöttek el néhány napot Nagykállóban. Ittlétük feledhetetlen percei példamutató összefogásnak köszönhető. Nagykálló lakossága, a vállalkozók serege és az önkormányzat számtalan adománnyal járult hozzá a lengyel gyermekek kikapcsolódásához. Az egy hónap alatt minden nap ingyen kapták a péksüteményeket, s naponta friss gyümölcs került az asztalukra, ami szintén adományokból gyűlt össze. Az összefogásnak köszönhetően átmenetileg valóban otthonra leltek a lengyel gyermekek Nagykállóban. Az első csoporttól már megérkeztek a képeslapok annak bizonyítékául, nem feledték el Nagykállót. Fábián Józsefné, az egészség- nevelési központ vezetője bízik abban, a két település között hosszú távú kapcsolat fog kialakulni. > Közösen Máriapócs (KM) — Mári- apócs és Pócspetri közösen építi a szennyvíztisztító telepet és a hálózatot. Négyen pályáztak a lebonyolítói munkálatokra. A képviselő-testület októberi ülésén dönt a két önkormányzat arról, ki lesz a kivitelező. Évforduló Tiszavasvári (KM) — A Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából ünnepséget rendeznek Tiszavasváriban október 22-én 15 órától. A Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak ünnepi műsorát követően Koltai Tamás országgyűlési képviselő ünnepi megemlékezése következik, majd az emlékparkban koszorúznak a város vezetői és a helyi pártok képviselői. Koszorúzás Nagyhalász (KM) — A köztársaság kikiáltásának ünnepén, október 23-án Nagyhalászban a Kossuth téren megkoszorúzzák a Hősi halottak emlékművét, majd 15.30 órától a művelődési házban megnyitják Hunya Béla festőművész kiállítását. A Szabolcs Kamara Néptáncegyüttes 16.30 órától lép fel. • Ezen a napon kirakodóvásárt tartanak a Piac téren is, ahová várják az árusokat és a vásárlókat. Adásvétel és szolgáltatás Tiszavasvári (KM) — Az ICN-Alkaloi- da Rt. tulajdonában lévő hulladéklerakó adásvételéről is határozott a testület a hétfői rendkívüli testületi ülésen Tiszavasváriban. A képviselők felhatalmazták Sulyok József polgármestert, hogy aláírja a szerződést a hulladéklerakó-telep megvásárlásáról. A közeljövőben megkezdődik egy központilag finanszírozott kármentesítés. A képviselők a szervezeti és működési szabályzatot is módosították, mert november elsejétől megalakul a városi gyámhivatal, s ezt mint szervezeti egységet építették be a polgármesteri hivatal felépítésébe. Döntöttek arról a képviselők, hogy pályázatot nyújtanak be a Népjóléti Minisztériumhoz a már működő családsegítő központ tevékenységének a bővítésére. A várható támogatással két fő foglalkoztatására nyílna lehetőség, egyikük gyermekjóléti szolgáltatással, a másikuk cigány családsegítői munkakörben dolgozna. A nyugdíj nem kegydíj Nagykálló (KM) — Immár hét esztendeje, hogy az ENSZ közgyűlése határozatban rögzítette: minden év október 1- jén meg kell emlékezni az időskorú emberekről, ezzel ezt a napot az idősek világnapjává nyilvánították. Ez alkalomból a hagyományoknak megfelelően nagykállói Őszi Napfény Nyugdíjas Klub a polgármesteri hivatallal közösen megrendezte az idősek világnapja ünnepséget. A szervezők a Kállai Kettős Néptáncfesztivál miatt október elseje helyett 6-án várták a résztvevőket. A nyugdíjasklub tagjain kívül — a polgármesteri hivatal szervezésében — a 90 éven felüliek és a házasságuk 50. évfordulóját ez évben ünneplők, összesen mintegy 100 személy jött el a programra. Az időskorúak az eddigiektől sokkal nagyobb megbecsülést, odafigyelést érdemelnének a társadalom vezetőitől és a felnövekvő generációtól — emelte ki bevezetőjében Vajda Albert, a klub vezetője. Hozzátette azt is: tudomásul kellene venni mindenkinek, hogy a nyugdíjasok életében a nyugdíj nem kegydíj, hanem tisztességes munkával szerzett jog. Fodor János, a város polgármestere ünnepi beszédében az idősek világnapjának méltatása mellett megemlékezett az aradi vértanúkról is, majd az aranylakodalmukat ünneplők részére jutalmat adott át. A jelenlévőket az óvodások tánccal, dallal köszöntötték, ezt követően az óvónők énekkara, s végül a nyugdíjasklub tagjai fakadtak dalra. A Kálfo étteremben készített vacsora elfogyasztása ideje alatt a Záhonyból vendégként érkezett gyermekek szintetizátorjátéka szórakoztatta a hallgatóságot. Biblia-barátok országos gyűlése Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi székhelyű Biblia-barátok Köre eddigi két országos gyűlésének a szabolcsi megyeszékhely adott otthont, ám a most időszerűvé vált harmadik gyűlést Budapesten rendezik meg október 25-én 10 órától a Kálvin téri református templom mögötti Kálvin-teremben. Előadást tart dr. Győry Kornél baptista teológiai tanár, dr. Hegedűs Lóránt református püspök, dr. Osztie Zoltán római katolikus teológiai tanár. A rendezvénynek lesznek még nyíregyházi előadói is: Usz István ortodox parókus, dr. Forgon Pál nyugalmazott református püspök, Lukácskó András nyugalmazott lelkész és Kardos Sándor nyugalmazott lelkész. Horgászparadicsom Mária- pócs (KM) — A sza- b a d i d ő park még el sem készült Mári- apócson, azonban a képviselők máris azon gondolkodnak, hogyan lehetne a parkot a legoptimálisabban működtetni. Két mesterséges tavat hoztak létre a Pápa tér szomszédságában, egy csónakázót és egy halastavat. Első lépésként azon morfondíroznak a városatyák, hogy a horgásztó körüli földterületeket el kellene adni, ez a rész ugyanis kiválóan alkalmas üdülők kialakítására. A második tervezet már sétány kialakításával is számol a tó partján, s csak ettől kezdődően indulnának az üdülőtelkek. Ebben a variációban a telkek kisebbek lennének. A képviselők zöme a második variációt tartja jobb megoldásnak, érdemi döntés azonban még nem született, nem akarják a elkapkodni. . W ■M ■ ■ m m Évadnyitó hanaversenv Nyíregyháza (KM) —- A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar évadnyitó ünnepi hangversenyt ad október 22- én 19 órától Nyíregyházán a városi művelődési központban. A műsorban a következő müvek csendülnek fel: Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány, Hunyadi László nyitány, Brahms: Magyar táncok (V.), Beethoven: Egmont nyitány, Karfantázia. Vezényel Kováts Zoltán, közreműködik Tóth Marka zongoraművész és a Nyíregyházi Vegyeskar. Karigazgató Fehér Ottó.