Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-16 / 242. szám
1997. október 16., csütörtök HATTER Hídpénzt fizet a legszegényebb Csaknem kétszeresére növekedett az átmenő forgalom • Pro és kontra A kinyílt település: Tiszamogyorós A szerző felvétele Györke László Tiszamogyorós-Lónya (KM) — Alig több, mint egy hónapja adták át a Lónya és Tiszamogyorós közötti pon- tonhidat. Mint azt akkor már megírtuk: ez az ország egyetlen olyan pontonhídja, amelyen hídpénzt kell fizetni. De vajon milyen hatással van a két település, illetve a Tisza két partján lévő falvak lakosainak mindennapi életére az új létesítmény? Kinyíltak a falvak — Felemás a híd fogadtatása — mondja Esik Bálint, Tiszamogyorós polgármestere. — Kedvező, hiszen ezáltal kinyíltak a falvak, az átmenő forgalom itt, Tiszamogyoró- son legalább ötven százalékkal megnövekedett. Ahol átmenő forgalom van, ott nagyobb lehetőségek nyílnak még a vállalkozók előtt még itt, az isten háta mögött is. Amit viszont nehezen emésztenek meg a helybeliek: hogy miért éppen itt, az ország legszegényebb régiójában kell hídpénzt fizetni minden átkelés alkalmával. Igaz, ez az összeg — gépkocsinként 100, személyenként 10 forint — nem nagyobb, mint volt a kompon, az áthaladási sebesség között viszont óriási a különbség. — Sokat jelent a falu életében a pontonhíd — vélekedik Szabó Árpád, Lónya polgár- mestere. — Felgyorsult az átmenő forgalom. Itt, Lónyán legalább kétszeresére növekedett. Annak ellenére, hogy egy hónap nem nagy idő, hiszen meggyőződésem: sokan még nem is tudnak róla. Kétségtelen, hogy az egészségügyi ellátás, a gazdasági tevékenység szempontjából nagyon sokat jelent, hogy a Tisza túloldalára akármelyik napszakban gyorsan át lehet jutni. A kishatár- forgalom szempontjából is nagy jelentősége van a hídnak. Jogi probléma A hídpénz lényegében a fenntartási költségek előteremtésére kell, hiszen egy pontonhíd nem úgy , jnűködik”, mint egy „rendes”. Mivel a központi költségvetésben erre nem volt, nincs pénz —t miért is lenne? —, létrehozták a Bereg-Sza- bolcs Híd Közhasznú Társaságot (Beszhíd Kht.), amelyet a tiszamogyorósi, a lónyai önkormányzat, a vásárosnamé- nyi székhelyű Beregi Önkormányzatok Fejlesztési Társulása, valamint a megyei önkormányzat alkot. A híd üzemeltetése lényegében nonprofit jellegű, ám vállalkozási alapon működik. — A különlegesség mindenképpen tanulságos is — mondja Szabó Árpád. — Hiszen ez az ország egyetlen díjas hídja, amit mi, a környező települések szorgalmaztunk, hiszen elsősorban helyi érdek, úgy is fogalmazhatnék, hogy a térség fejlődésének záloga. Ugyanakkor nonszensz, hogy egy olyan országút része, amely nem önkormányzati. Ez aztán jogi problémákat is felvet. Hiszen ha közutat köt össze, akkor nem lehet társasági kezelésben. Az állami szervek is megkérdőjelezik, milyen alapon is működik ez a híd. Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy arra vonatkozóan van-e kormányprogram, hogy a létesítmény esetleg átkerüljön állami kezelésbe. Végső soron azért kényszerültünk erre a szokatlan megoldásra, mert a működtetési költségeket senki nem vállalta. Talán az Állami Közútkezelő Kht. ettől a tehertételtől meg akart szabadulni? A díjat a Beszhíd Kht. állapított meg, nyilván nem nyereségvágyból, hanem kényszerből. Van-e határozat? — Az, hogy egy híd üzleti alapon működik — folytatja a gondolatmenetet Szabó Árpád —, ma még szokatlan. Mint ahogy azt is nehezen fogadja el a közvélemény, hogy autópályadíjat kell fizetni. Ám ez utóbbiról az ország legfelsőbb vezetése döntött. Nem tudjuk viszont azt, hogy egyáltalán hozott-e valamilyen határozatot a kormány a lónyai pontonhíd ügyében? A vegyes fogadtatás ellenére abban mindkét oldalon egyetértenek: nagyon nagy szükség van a hídra. Mint egy falat kenyérre... Tűzre, vízre vigyázzatok — gyerekek Nyíregyháza (KM - K. D.) — Az okokat vizsgálva egyértelműen kiderül: a tűzesetek többségét az átlagember tűzvédelmi ismereteinek hiányossága okozza. A felelősségérzet fokozása mellett tehát az ismeretbővítés jelentheti az utat ahhoz, hogy minél kevesebbszer kelljen megvívni a vörös kakassal. A tavaly megjelent tűzvédelmi törvény elrendelte a tűzvédelmi ismeretek oktatását, ez — bár vannak gyökerei — új feladatot jelentett az érintettek számára. Ezért készült egy program, ami azt célozza: ne nőjön fel gyermek anélkül, hogy ne szerezzen ismereteket e témakörben. Hazánkban mintegy félszáz intézmény vállalkozott arra, hogy az idei tanévben az útmutatók segítségével kipróbálja az óvodák számára „Tüzet viszek” címmel összeállított képsorozatot, és az általános iskolásoknak készült munkáltató füzeteket („Tűzre, vízre vigyázzatok...”), melyeket a program keretében ingyen kapnak meg. Megyénkben — tájékoztatta lapunkat Bátyi Zsolt tűzoltó százados, a megyei tűzoltóság kiemelt főelőadója — 15 iskola és két óvoda vesz részt a programban. Még az is elképzelhető (talán nemcsak a tűzoltók reménye...), hogy a Nemzeti Alaptanterv részévé válik a tűzvédelmi nevelés-oktatás, a korábbi, s e tanévi tapasztalatok vélhetően alátámasztják majd hasznosságát. A különböző témakörök egyre bővülő terjedelemben, az életkori sajátosságoknak megfelelően jelennek meg, munkáltató, gyakran játékos, (de ismeretterjesztő) formában. A diákok megismerkednek egyebek között a tűzgyújtás és a tűzoltóság történetével, elsajátítják a tűzmegelőzés tudnivalóit, a gyújtás és oltás alapszabályait, s azt, baj esetén miképp meneküljenek, hogyan kérjenek segítséget, vagy nyújtsanak elsősegélyt. A színház is szolgálga- tás. A színház szolgáltatás is. Éppen ezért tilos tévednünk. S hiába tilos, tévednünk!... Gyakorlatiasan kezeljük a nézőt. Holott egyénenként is ki- tüntetőleg kötelező!... Az eset első idei premierünkön történt. Kezdés előtt, mint általában, körbenézek. Nézőtéri felügyelőnk éppen sajnálkozik, hogy két néző hazament. Még el sem kezdődött az előadás, és máris!... Az ilyentől, történjen bármi okból, fölmegy a vérnyomásom. Egy házaspár odajött a bemutató előadásra bérlettel. „A Mizantróp” nem bérleti előadás, tehát a nézőtéri felügyelő kérte, hogy várjanak, amíg mindenki leül, aztán majd biztosít két helyet. A házaspár megsértődött és eltávozott. Feltételezhető, hogy „jogi szempontból" nem volt igazuk. És mégis igazuk volt!!! Ijgazok volt, mert MI KÉPTELENEK VOLTUNK TÉVEDÉSÜKET FELEDTETVE KÖZLEKEDNI VELÜK. A néző felkészül, hogy este színházat lát, felöltözik, odajön a Bessenyei térre, s hiába, hogy ő nézte el, érvényes- e a jegye vagy sem, nekünk lett volna kötelező korrigálni a helyzetet, mégpedig azért, hogy a néző mindenek ellenére jól érezze magát, hogy semmi okból ne érje csalódás...! Tehetségtelenek voltunk és ez több, mint hiba, ez butaság!... Ktjftegtjkógi töúmtóm Mondhatja valaki — aki nem ért a színházhoz —, de hiszen mindössze csak két emberről van szó, minek dőljünk a kardunkba?!... Két nézőt sem érhet csalódás, mert az a két néző is közönség, s ha két nézőben nem tiszteljük az összes nézőt, az már messzebbre mutat. Más- iránt két néző elmarasztaló hírverése már tíz nézőt kedvetle- nít el, tíz kedvetlen néző akár százat is csinálhat, száz bennünk kevésbé bízó néző pedig már egy teljes ház a Krúdy Kamarában. Amikor megtudtam, hogy a házaspár elment, szomorú lettem. S már egyebet sem tehetek, mint hogy e sorok révén sajnálkozom, meg elnézést kérek tőlük!... Ha tévedtek is, mi tévedtük a nagyobbat, ezt e rovatban — úgy vélem — illik belátnom! Verebes István Kockajáték H a ezt akartuk, sikerült. Velünk, magyarokkal van tele a nemzetközi sajtó, a koalíció és az ellenzék vitájáról szól szinte minden hazai, s Magyarországgal foglalkozó külföldi hír, tudósítás is. Mint köztudott, az Alkotmánybíróság döntése „a népakaratot helyezve előtérbe” az országgyűlési, illetve kormányzati szándékkal szemben úgy határozott, nem tehetők fel népszavazásra a földdel és a NATO-csatlakozáSsal kapcsolatos kérdések úgy, ahogyan azt a kormány feltenni szándékozott. Mondhatjuk azt is, győzött az ellenzék, s gondolhatjuk, elvesztette a csatát a koalíció. A harc már hetek óta folyt, mindkét tábor hangoztatta a maga igazát. Beszéltek, mondták a magukét, csak az igazi szándékról és célokról hallgattak fondorlatosán. Mint az egyik tekintélyes külföldi lap fogalmazott, a tét valójában nem is a külföldiek földszerzésének elutasítása volt, ez csak egy álságos lepel, amibe azt a szándékot burkolta az ellenzék, hogy a kormányhoz, illetve az MSZP-hez közeli, többnyire szocialista beállítottságú termelőszövetkezeti elnökök és tagok ne juthassanak további földtulajdonokhoz. A megvádoltak a világért se ismerték volna el, hogy a vádban esetleg lehelne) valami, ők is országérdeket, más fontos szempontokat hangsúlyoztak. A vita hevében látszik: csalódott, mondhatni dühös a koalíció, s nem mondható egységesnek maga az ellenzék sem. Vitatkoznak a győzelem koncán, pedig a győzelem még közel sem teljes. Hátra van még az az apró lépés, amelynek során az ellenzék által megfogalmazott kérdéseket vitatja meg és minősít majd az arra hivatott testület. A zűrzavar addig is teljesnek mutatkozik. Az Alkotmánybírósághoz eközben megérkezett a kormány kérdése, amely arra vonatkozik, hogy a NATO-csatlakozás ügyében megtartható-e a már elfogadott országgyűlési határozat szerinti népszavazás. A NATO igen, a föld nem? A kocka el van vetve, de még javában pörög. Később derül csak ki, ha megáll, hány pontot is mutat... Kovács Éva Remélem a tulajdonos csak mesebeli rőzsehordónak néz... Ferter János rajza Hullámzsír N em sokan hitték volna akár csak egy évvel ezelőtt is azt, hogy hiánycikk lesz a sertészsír. S most tessék, a legkeresettebb áruk egyike lett, amelyből a boltok már nem szolgálnak ki nagy tételeket. Mint a régi szép időkben, hiánygazdaság meghitt éveiben — törhetne fel a nosztalgikus sóhaj, ha nem lenne (ki tudja, hányadik?) figyelmeztetés ez mindannyiunk számára. A gazdálkodók elszigetelt munkájából, a mezőgazdasági tevékenység szervezetlenségéből adódó ciklikusság tetten érhető a zsírpiacon is. Mivel szorgos emberekből szerencsére nincs hiány, a termelés felfut egy szintre, de számos ok (többek között koordinációs zavar) következtében elérkezik a túlkínálat. Ami persze viszonylagos, hiszen nem arról van szó, hogy nem ennénk szívesen több húst, csak éppen kevesen tudják igényeiket pénztárcájukkal is követni. Ha minderre beüt egy magas takarmányárakat hozó évad, a gazdálkodók kedve végképp elmegy az állattartástól, kiürülnek, elnéptelenednek az ólak és az istállók. Ekkor hiánygazdaság tüneteit produkálja a társadalom, s kezdődik minden elölről, nem okulva az elmúlt évek tapasztalataiból. Tartós mélyponton vegetál a hazai állattartás, legyen szó kis- vagy nagyüzemi szintről. A takarmány és az állati eredetű élelmiszerek árváltozásai egyaránt hullámmozgással írhatók le, s ahogy azt a fizikában tanították, ezek a hullámok erősíthetik vagy éppen kiolthatják egymást. Ebben az esetben utóbbi jelenség tanúi lehetünk. Áz egészséges kereskedői szellem azt diktálná, hogy amíg tömegével viszik az adott árut, legyen az hajszárító vagy sertészsír, addig abból fokozni kell a termelést, a kínálatot. De csak úgy, hogy közben a piac változásaira a lehető legnagyobb érzékenységgel és gyorsasággal reagáljon az, aki ebből akar megélni, különben belefullad az árhullámokba. Nyéki Zsolt
