Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11 / 238. szám

ÉT-egyeztetés Budapest (MTI) — Nem sikerült megállapodni a jö­vő évi költségvetési adótör­vény-javaslatok vitatott té­teleiről az Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén, az egyeztetést a szo­ciális partnerek jövő héten szerdán folytatják. A kor­mányzati oldal a korábbiak­hoz képest engedményeket tett, így például a szolidari­tási járulék csökkentésénél, az egészségügyi hozzájáru­lás bevezetésének idejénél, az üdülési támogatásnál, a mezőgazdaságban alkalma­zandó fogyasztói árkiegé­szítésnél, de ez nem volt elegendő az egyezséghez. Ezt követően több órás zárt körű egyeztetés kezdődött a szociális partnerek között. A zárt tanácskozásról any- nyit lehetett megtudni, hogy ott a költségvetési és adótételeken kívül szóba került a foglalkoztatási tör­vény módosítása, a jövő évi országos béremelési ajánlás mértéke, illetve a minimál­béremelés mértéke. A Strasbourg! Európa-csúcs első, pénteki napján felszólaló Horn Gyula magyar kormányfő kiemel­te: egész Közép-Kelet-Európa és benne Magyar- ország sokat köszönhet az Európa Tanácsnak, amellyel immár tíz éve működnek együtt a ma­gyarok, s amely az első ország volt, melyet (még 1990-ben) felvettek az ET-tagok közé a régió or­szágai közül AP-felvétel Főkapitányok célkeresztben Régóta gyönyörködhetünk az ilyen és ehhez hasonló parasztházakban Sóstógyógyfürdőn, a múzeumfaluban. Nemcsak a látogatók tetszését nyerte el a létesítmény, hanem a szakmáét is, hiszen az idén első alkalommal kiadott Év Múzeuma elismerést a Sóstói Múzeumfalu nyerte el. A kitüntető címet és a velejáró egymillió forint pénzjutalmat pénteken vehette át Páll István, a múzeumfalu igazgatója Magyar Bálint minisztertől a Néprajzi Múzeumban Elek Emil felvétele A tartalomból: A Kelet-Magyarország hétvégi melléklete: Interjú • Riport • Vers Rejtvények 11-16. oldal A Taposóaknák... ...Betiltását Kezdeményező Nemzetközi Kampány (ICBL) nevű civilszervezet és koordinátora, Jody Wil­liams nyerte el az idei No- bel-békedíjat — jelentették be pénteken Oslóban. (MTI) Egyaránt... ...kiválónak minősítette a kétoldalú kapcsolatot pén­teki budapesti megbeszélé­sén magyar és a brit védel­mi államtitkár. John Reid többek között kifejtette, hogy országa elkötelezett a NATO bővítése mellett. (MTI) Az év első... ...nyolc-kilenc hónapjának adatai kedvező képet mu­tatnak, a GDP 1997-ben várhatóan 3 százalékkal emelkedik. Az infláció a tervezett sávban, azaz éves szinten 17-19 százalék kö­zött várható nyilatkozta pénteken a Gazdasági Ka­binet ülését követően Dras­kovics Tibor. (MTI) Egyelőre... ...nem született megállapo­dás a parlamenti ülések te­levíziós és rádióközvetíté­seinek jövőbeni sorsáról. Ezt Kóródi Mária, az Or­szággyűlés alelnöke közöl­te pénteki sajtótájékoztató­ján. Elmondta: az biztosnak tűnik, hogy a rádiós közve­títésekben nem várható vál­tozás, az üléseket teljes hosszában élőben közvetí­tik a jövőben is. (MTI) Térítést kapnak a belvízkárosultak Almafeldolgozókkal egyeztetett az agrárkamara • Ellenszer a sorban állásra Nyíregyháza (KM - GB) — Az elemi kárt szenvedett mint­egy 5000 megyei termelőből közel 3600 belvízkárosult kár­térítési ügyére kerülhet hama­rosan pont, miután a három belvíz sújtotta öblözetben az agrárkamara által felmért összesen 800 milliós kár­összegnek a 30 százalékát ki tudja fizetni az állam. A megye 92 településén a jégverte mezőgazdasági terü­letek kárösszesítése most fo­lyik, és minden remény meg van rá, hogy a kormányzat ha­marosan újabb összeget külö­nít el ezek részleges kártéríté­sére is. Többek között ezeket a bejelentések tette Lakatos András a megyei agrárkamara elnöke a szervezet tegnapi kül­döttgyűlésén, amely a novem­beri tisztújító hasonló összejö­vetelt volt hivatva előkészíte­ni. Az elnök rövid áttekintést adva a kamara első hároméves tevékenységéről, kiemelte: a kamarai törvény végrehajtását tekintve a kormánynak vannak a szervezet hatékonyabb mű­ködésének feltételeit illető adósságai, amelyet reményei szerint a parlament még idén korrigál majd a kamarai tör­vénymódosítási tervezet el­fogadásával. Működőképes piacgazdaságot nem lehet szervezni termelési informáci­ók nélkül, ezért is szükségek egyebek között a megyei gaz­dajegyzői hálózat mihamarab­bi bővítése. A megyében tarthatatlanná vált léalmahelyzet megoldása érdekében Lakatos András a küldöttgyűlés után érdek­egyeztető tárgyalást folytatott a feldolgozó üzemek képvise­lőivel. Megállapodtak a követ­kezőkben: a több napos sor- banállás valóban jelentős többletköltséggel jár a terme­lőknek, ezért a feldolgozók olyan ütemezési rendszert ve­zetnek be, amely legfeljebb 24 órára csökkenti a beszállítók várakozását. Ehhez viszont szükséges, csak az álljon sor­ba, aki rendelkezik aznapi diszpozícióval. A feldolgozók, a kamará­val egyetértésben azt kérik: a szüreten még innen lévő ter­melők szüneteltessék átmene­tileg a léalma szedését, mert az zsákba szedve gyorsan romlik és a belőle készíthető sűrít­mény minősége sem lesz meg­felelő! Az import léalma kér­déssel kapcsolatban a vajai feldolgozó képviselője beje­lentette, a behozott román al­ma bérmunkában történt fel­dolgozása véget ért és a hazai alma ütemes befogadása érde­kében a megyei csúcs időszak befejeződéséig nem is folyta­tódik. Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A legnagyobb szócsaták a me­gyei rendőr-főkapitányi ki­nevezéssel kapcsolatban zaj­lottak le a megyei közgyű­lés tegnapi ülésén, amúgy gyorsan peregtek az ese­mények, különösebb vita nélkül fogadták el a beszá­molókat és tájékoztatókat. Kiemelt témaként még a megyei kórház tevékenysé­géről, a munkaerő-piaci helyzetről és a megye nö­vény- és talajvédelmi helyze­téről szólók érdemelnek em­lítést. Főnöke, az országos rendőr- főkapitány, Forgács László kí­séretében érkezett a megye­gyűlésre az új főkapitányje­lölt, dr. Szabadfi Árpád alezre­des, a közgyűlésnek vélemé­nyezési joga van kinevezésé­vel kapcsolatban. Szendrei László, a közgyű­lést irányító választási ko­alíció MDF-es vezérszóno­ka rögvest Forgács Lászlóhoz intézte szavait, kérve, szó­ban is indokolja meg a jelenlé­vők előtt a korábbi megyei A triumvirátus: Házi István (balról), a megbízott megyei. Forgács László, az orszá­gos, és Szabadfi Árpád, a leendő megyei főkapitány Balázs Attila felvétele főkapitány, dr. Hajzer László leváltását, akit szerinte szak­mailag sem volt indokolt eltá­volítani. A képviselő utalt ar­ra, hogy törvényt sértett For­gács akkor, amikor a felmen­tésről nem tájékoztatta a köz­gyűlést. — E közgyűlésnek nem volt oka, hogy hibát keressen Haj­zer László szakmai tevékeny­ségében — érvelt —, országos szinten is elismerten jó mun­kát végeztek ugyanis a szabol­csi rendőrök, eredményesség­ben az 5-6. helyet foglalva el az átlagosnál alacsonyabb bé­rezés mellett. Ha szakmai okok nem indokolták a levál­tást, s ha a sajtóhírek szerint nem súlyos cselekménnyel gyanúsítják, akkor mi indokol­ta a hosszú nyomozást és le­hallgatásokat? (További részletek lapunk 5. oldalán olvashatók.) *» ; *■ *: ;.....i't-> Ajánló: ürül Törvénytelenül Eddig minden vízkorlátozás törvénytelen volt Nyíregyházán. 3. oldal Mellékletünk Társadalom és kultúra. A Kelet-Magyarország színes irodalmi és művészeti melléklete. 17-20. oldal feff ' - ’ ' f , • ' : MA N&phelet ___á___________________: Horn az EU-csúcson r * ■ ■■Bf!-' ' urnfz ftTTjI* PT ­11 « .................!'-....... ......■■■*

Next

/
Thumbnails
Contents