Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

I -m. szeptemoer 14., szerda Mérséklődnek az adósságaink Budapest (MTI) — Az elmúlt év fordulatszerű változásokat hozott a nemzetgazdaságban — hangsúlyozta Akar László, a Pénzügyminisztérium politi­kai államtitkára parlamenti ülésen kedden, amikor az 1996. évi költségvetés teljesí­téséről számolt be. Expozéjá­ban elmondta a folyó fizetési mérleg hiánya 1,7 milliárd dollárra csökkent, ezzel a GDP-hez viszonyítva 4 száza­lékra mérséklődött. Az állam- háztartás hiánya a privatizáci­ós bevételek nélkül a GDP 3,2 százalékára esett vissza, szem­ben az 1994-es 8,4 százalék­kal. Az ország külső és belső eladósodottsága számottevően mérséklődött, a nettó adósság- állomány mintegy egynegye­dével csökkent. A koalíciós törvényhozók valamennyi par­lamenti testületben támogatá­sukról biztosították az előter­jesztést, az ellenzéki képvise­lők viszont minden bizottság­ban nemmel szavaztak, vagy tartózkodtak. A jövő évi adózásról szóló törvényjavaslatok a stabilitás és a kiszámíthatóság jegyében készültek — hangsúlyozták a Pénzügyminisztérium képvi­selői az Országgyűlés Foglal­koztatási és Munkaügyi Bi­zottságának keddi ülésén. A személyi jövedelemadózás változtatásában tekintettel vol­tak a nyugdíjreform életbe lé­pésére. így a nyugdíjreform első évében különböző ked­vezményeket adnak a befize­tésekre. A személyi jövedelemadó­zásban kedvezmény jár majd a közhasznú szervezeteknek jut­tatott adomány után. Jövőre új adókedvezményt vezet be a társasági adózásról szóló tör­vényjavaslat. A 3 milliárd fo­rint értékű termelési célú beru­házást gazdaságilag elmara­dott térségben megvalósító társaság, az adott beruházás­ból származó jövedelmére 100 százalékos adókedvezményt kap 10 évre. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága keddi ülésén általá­nos vitára alkalmasnak találta az adótörvények módosításá­ról szóló javaslatokat. A pénz­ügyi tárca képviselője el­mondta: a kormányzat jelen­leg a személyi jövedelemadó- teher 0,4 százalékpontos csök­kenésével számol. Az szja-nál a legfontosabb módosításcso­mag a nyugdíjreformmal függ össze: ennek részeként a nyug­díjjárulék 25 százaléka lesz le­vonható az adóból. A kormány továbbra sem támogatja azt a kezdeményezést, amely a ka­marai tagdíj adócsökkentő té­tellé nyilvánítását célozza. A társasági adózás szabályai el­sősorban a külföldi székhelyű vállalkozások fióktelepének alapításáról, valamint a köz­hasznú szervezetekről szóló új törvények megalkotása miatt változnak. ▼ ♦ ▼ Az azonnali kérdések és vála­szok órájában Takács Péter (MDF) kifogásolta, hogy a közlekedési minisztérium át­kelési díjat állapított meg a Lónya és Tiszamogyorós kö­zött felépült pontonhídon. Szerinte ez a feudalizmus ko­rát idézi. Lotz Károly közlekedési mi­niszter rámutatott: a díj szedé­séről — átmeneti jelleggel — a térség önkormányzatai dön­töttek. minthogy ők is építet­ték fel a hidat. Az átkelés egyébként így a lakosság meg­elégedésére jóval olcsóbb, mint a korábban itt működött, csak időszakosan járó komp tarifái voltak. A tudatos energiafelhasználásért Gyermekrajzpályázat • Oktatócsomag tanároknak • Tanácsok a lakosságnak Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A cél nem más. minthogy minél többen tudatosan hasz­náljuk az energiát, vagyis fel­ismerjük döntéseink energia- vonzatát a hétköznapokban, a munkahelyen éppúgy, mint a közlekedésben vagy a háztar­tásban. mert az energiafel­használásunk csökkentésével nemcsak a környezetet kímél­jük, de a pénztárcánkat is. Mindezt Zalatnay László, az E-misszió Természetvédelmi Egyesület titkára mondta a keddi sajtótájékoztatón Nyír­egyházán. Az egyesület a három észak­keleti megye általános iskolá­Hasba szúrta Nyíregyháza. Opályi (KM -L. Gy.) —A Nyír­egyházi Rendőrkapitány­ság eljárást indított egy negyvenkilenc éves nyír­egyházi nő ellen, aki szep­tember 22-én délután a lakásukban — előzetes szóváltást és dulakodást követően — egy tizen­öt centiméter penge­hosszúságú késsel hastájé­kon szúrta ötvenhat éves férjét. A férfit életveszé­lyes sérüléssel szállították kórházba. Ismeretlen tettesek ked­den Nyíregyházán, a Toldi utcán parkoló Skoda sze­mélygépkocsit feltörték, s abból ellopták a húszezer forintot érő rádiós magnót. Ugyancsak kedden délelőtt a megyeszékhelyen, a Szent István utcán egy le­lakatolt kerékpárt loptak el ismeretlenek, húszezer fo­rint értékben. A Mátészalkai Rendőr- kapitányság őrizetbe vett egy tizenkilenc éves ópályi fiatalembert, aki tizenhat éves társával együtt az idén júniustól Opályiban és Mátészalkán több la­kásba betört, illetve sze­mélygépkocsikat tört fel. A legtöbb helyről a tulaj­donos pénztárcáját emel­ték el. Összesen mintegy kétszázötvenezer forint kárt okozott a két jóma­dár. sainak hirdet energiatakaré­kossági rajzpályázatot „Az energia és a környezet” cím­mel. A pályázatra a környezet­védelemmel és energiaterme­léssel. illetve az energiafo­gyasztással és -takarékosság­gal kapcsolatos alkotásokat várják A/4 vagy A/3-as mé­retben, lehetőleg paszpartu- rázva. A bírálatnál külön figyelmet kapnak a témát pozitív módon megközelítők, vagyis az ötlet­adók. A munkákat 1997. októ­ber 31-éig lehet beküldeni az egyesület címére (E-misszió Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9. II. 232). Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt tavaly október­ben fogadta el a parlament. A munkaügyi szabályok megtar­tásának rendszeres vizsgálatá­ra állami hatóságként a Mun­kaügyi Központ égisze alatt működő Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség ka­pott felhatalmazást. Még az év elején a Kereskedelmi Alkal­mazottak Szakszervezetének (KASZ) megyei fórumán a felügyelőség vezetője tartott tájékoztatót a törvény értelme­zéséről. Mrenkó László, a KASZ megyei titkára elmondta: ezzel az volt a szakszervezet célja, hogy tisztázza a törvény előír­ta végrehajtási feladatokat. A KASZ megyei szervezetének egyébként — az országban el­sőként — együttműködési megállapodása van a felügye­lőséggel, mely nemrég tartott Nyírbátor (T. J.) — Csendes hétvégéjük volt a Nyírbátori Határőr Igazgatóság munka­társainak. A határállomása­inkon közel százezer utas lé­pett át, de százkilencvennyolc külföldi állampolgárt kény­telenek voltak visszafordítani az útlevélkezelők, akik nem rendelkeztek a belépés feltéte­leivel. Hét. államhatárral ösz- szefüggő jogellenes cselek­Az eredményhirdetés az egyesület november 15-ei közgyűlésén lesz, az első he­lyezett húszezer, a második tízezer, a harmadik ötezer forint értékű ajándékot vehet át. A pályázat fővédnöke dr. Baja Ferenc környezetvédel­mi és területfejlesztési minisz­ter. Az egyesület titkára bemu­tatta a „Hol az energia?” című oktatócsomagot, amelyet a tanárok figyelmébe ajánlanak, ingyenes használatra. A szer­zők a pedagógusok tapasztala­taira támaszkodva alakítanák ki a könyv végleges tartalmát. Szólt továbbá az egyesület vizsgálatot a megye kereske­delmi és a vendéglátásban dol­gozói körében. Vajon mit ta­pasztaltak? — A gazdálkodó szerveze­tek többsége betartja a tör­vényt, de sajnos előfordult olyan eset, hogy a minimálbért sem adták meg a munkaválla­lónak. Úgynevezett tiszta juta­lékos rendszert alkalmaztak, de úgy, hogy a dolgozó objek­tív okokból egyszerűen nem érhette el a minimálbért sem. ü Vajon ez a „csavar” al­kalmazható-e? — Kizárt dolog, hiszen a törvényben az áll: ahol nem a dolgozón múlik a teljesítés, ott garantált bért kell biztosítani. Tehát: a munkabér vagy idő­bérként, vagy teljesítménybér­ként, illetve a kettő összekap­csolásával állapítható meg. Magyarán: a minimálbérnél kevesebb senkinek nem lehet a fizetése. mény adott munkát a végek őreinek. A csengeri határőrök egy ro­mán állampolgár gépkocsijá­ban száztizenkét liter zárjegy nélküli szeszt találtak. Egy magyar rendszámú Ford típu­sú gépkocsi nem állt meg a ti- szabecsi járőrök jelzésére. Ve­zetőjét a határőrök felismer­ték. ellene a feljelentést meg­tették. Egynapos túltartózko­most induló, lakossági ener­giahatékonysági tanácsadó irodájáról, ahonnan személyes megkeresés és telefonhívás út­ján is ingyenesen lehet érdek­lődni a témáról. Az iroda tele­fonszáma: 42/402-107. Az egyesület közeli tervei között szerepel az október vé­gi energiahatékonysági kiállí­tás megrendezése, illetve a ka­rácsonyi bevásárlás és ener­giahatékonyság nevű akció. Végül a sajtó képviselőinek bemutatták azt az anyagot, amivel az egyesület részt vesz a fővárosban ma kezdődő Ci- vicus nemzetközi civil expón és konferencián. OMit vizsgáltak még? — A munkaszerződésben — nevezetesen a munkaidőre, pihenőre, szabadságra és túl­munkára vonatkozó — rögzí­tettek betartását. A megyében egy-két kivételtől eltekintve a munkáltatók tiszteletben tart­ják a munkavállalók jogait. □ Mire számíthatnak a „ki­vételek" ? — A felügyelőségnek jogá­ban áll keményen megbüntetni a törvénysértő szervezetet. Ám ez, mintegy második ne­gatív következményként, újra a munkavállalót sújtja, mert a bírság kifizetése miatt nem jut bérfejlesztésre. A „kivételek” a problémát részmunkaidővel próbálják megoldani. Ezzel aligha mentesülhetnek a mini­málbér kifizetése alól, célsze­rűbb lenne betartani a jogsza­bályokat, és megbecsülni azo­kat, akik végül is az ered­ményt kitermelik. dásért négy ukrán és egy ro­mán állampolgár fizetett pénz­bírságot. A csengeri határőrizeti ki- rendeltség határszakaszán egy tizenhárom éves román kisfiú helyismeret hiányában magyar területre tévedt. A határőrök visszaadták román kollégáik­nak az eltévedt gyereket, aki azóta szüleinek mesélheti hét­végi nagy kalandját. Még minimálbért se... Célszerűbb lenne betartani az előírt jogszabályokat Szeszcsempészt fogtak Egy tizenhárom éves román kisfiú magyar területre tévedt Életveszély négytől hatig Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Kedden délután sajtótájékoztatón mutatta be dr. Pásztor Miklós, r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezető­je a tegnap megalakult Vá­rosi Balesetmegelőzési Bi­zottságot. A kapitány elmondta, hogy a megye összes közle­kedési balesetének mintegy fele a megyeszékhelyen történik. A kapitányság te­rületén (Nyíregyháza és még 45 település) az idén eddig bekövetkezett 211 baleset 80 százalékát Nyír­egyházán okozták, illetve szenvedték el. A balesetek 12 áldozatot követeltek, 119 volt a súlyos, illetve 112 a könnyű sérültek szá­ma. A legtöbbször a gyors­hajtás és az elsőbbség meg nem adása szerepel kiváltó okként, míg 29-szer bizony az ittasság is közrejátszott. A statisztika szerint 28 esetben a kerékpárosok, míg 20 alkalommal a gya­logosok húzták a rövideb­bet. Külföldiek 10 esetben okoztak balesetet. Talán nem meglepő tény, hogy a balesetek nagy többsége délután négy és hat óra kö­zött történik. A Városi Balesetmegelő­zési Bizottság tagjai sorá­ban Csabai Lászlóné, nyír­egyházi polgármester, Ta­más György Lajos, r. alez­redes, közbiztonsági igaz­gató mellett három nyíregy­házi nagyvállalat képvise­lője is helyet kapott, így a Taurus Abroncstól Kárpáti Imre, a Dunapacktól Vasz- ku Imre, a Hungária Bizto­sítótól Szász Sándor vesz részt a munkában. A bizott­ság elnöki posztját dr. Pásztor Miklós r. alezredes, kapitányságvezető tölti be, míg a titkári feladatokat Gábor István r. százados végzi. A frissen alakult bizott­ság első feladatként a Köz­lekedik a család országos vetélkedő helyi megrende­zésében vállal tevékeny szerepet. Gazdanap lesz Jármiban Jármi (KM) — A Faluház lesz a színhelye Jármiban a Gazdakörök Megyei Szö­vetsége által szeptember 27-ére szervezett Gazda­napnak. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő, s az ebéd után fórummal folytatódó programban szakmai elő­adásokat hallgathatnak meg a résztvevők. Az egyes előadók által te­rítékre kerülnek a Pioneer kukorica és napraforgó hib­ridjei, a szántóföldön és gyümölcsösben megjelent újabb károsítok, az alma ez évi növényegészség­ügyi helyzete, a vegyszeres gyomirtás idei tapasztala­tai, az alma mostani piaci helyzete, az újra feltámadt Zetor gépcsalád és a Farm­gép permetezőgép válasz­téka. A birkagulyás után délután egy órára terve­zett fórumon, amelyet Ja­kab István a Gazdakörök Országos Szövetségének társelnöke vezet, szóba ke­rülnek a megye gazdáit érintő legfontosabb kérdé­sek. KONZUMBANK Konzumbank - Nyíregyháza, Szarvas u. 11. Tel.: (42) 312-805 Kisvárda, Szt. László u. 51. Tel.: (45) 415-178 az $MFB bankcsoport tagja Üzleti körben - Családi körben A KONZUMBANK VISA bankkártyáival készpénzt vehet fel itthon és külföldön az arra kijelölt 200 000 automatából és 300 000 bankfiókban, vásárolhat a VISA hálózathoz tartozó 10 millió üzletben, áruházban. VISA ELECTRON és VISA CLASSIC kártyák - a Családi Bankszámlával vagy lakossági devizaszámlával, VISA BUSINESS kártya - a vállalkozói forint- vagy devizaszámlával rendelkező ügyfeleink részére. KONZUMBANK - Teljes körű pénzügyi szolgáltatás az üzleti és a családi életben. MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL u HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents