Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-19 / 219. szám

1997. szeptember 19., péntek 3 HÁTTÉR Elkerülhetetlen csatlakozás Még a jobb szövetkezeteknek is öt évre van szüksége az EU-tagsághoz A napokban átadott nagyhalászi hűtőházból már bármilyen piacra alkalmas, mi­nőségi alma kerülhet ki. Középen dr. Káposztássy Attila A szerző felvétele Galambos Béla Budapest, Nagyhalász (KM) — A vállalati vezetők döntő többsége, 85 százaléka támo­gatja a csatlakozást az Euró­pai Unióhoz. Mindössze 3 százalékuk ellenzi a belépést, míg 12 százalékuk nem tud állást foglalni ebben a kér­désben. Ezt állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet idén augusztusban végzett felmérése, amelynek eredményeit Kozák Ákos igazgató A hazai ipar teen­dői a csatlakozásig címmel rendezett budapesti európai uniós konferencián ismertet­te hétfőn. A csatlakozást saját cége szempontjából előnyösnek tartja a magyar vállalatvezetők többsége, azaz 58 százaléka. Mindössze 14 százalékuk vé­lekedik úgy, hogy a csatlako­zás inkább hátrányos, míg 26 százalékuk szerint a belépés nem jelent számukra változást. Előny, vagy hátrány A csatlakozás vállalati előnye­inek megítélésénél azonban nagy különbségek tapasztalha­tók a cégek tulajdoni helyzete szerint. Amíg ugyanis a ma­gyar-külföldi vegyes vállala­tok vezetőinek 64 százaléka tartja előnyösnek a csatlako­zást, addig a magyar állami tu­lajdonú cégek vezetőinek 60, magáncégekének 59 százalé­ka. A GfK Hungária 441 válla­latvezetőt — köztük több Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei cég első emberét — kérdezett meg arról, hogyan ítéli meg cége és a gazdaság egészének állapotát, illetve a kilátásokat az EU-hoz való csatlakozás fé­nyében. A pozitív vélemények legjellemzőbb indoka, a meg­kérdezettek 44 százalékánál, hogy ettől a lépéstől gazdasági fejlődést és felzárkózást vár. Az egységes Európába való bekapcsolódást említi fontos­nak 24 százalék, míg új piaci lehetőségeket remél a válasz­adók 23 százaléka. A kereske­delem szabadságának, s általá­ban a szabadság fokának nö­vekedését várja a megkérde­zettek 15 százaléka. Egytize- dük említi azt, hogy a csatla­kozás szükségszerű. Szöveges válaszaikban a vállalati vezetők az EU-tag­ságtól leginkább az infláció öt százalék alá szorítását várják, és azt, hogy a gazdaság kor­rupciómentes legyen. De az elvárások közt jelentős arány­ban szerepel a környezet­szennyezés csökkentése, illet­ve a bérek és az életszínvonal nyugati színvonalra emelése is. Erősen megoszlanak a véle­mények abban a kérdésben, vajon az egyes vállalatok szá­mára mennyi idő szükséges, hogy megfeleljenek az Euró­pai Unióban a verseny igénye­inek? Egy évnél kevesebb, vé­li 13 százalék, egy-három évet mond 31, három-öt évet 27, öt évnél többet 20, és kilenc szá­zalék szerint nincsen szükség különösebb időre. Tulajdonviszonyok Az egyes vállalatok verseny- képessége plasztikusan kiraj­zolódik a tulajdonviszonyok alapján. Amíg ugyanis a ve­gyes tulajdonú cégek vezetői­nek több mint fele szerint 3 éven belül megteremthetők a keretfeltételek, addig ezek, ilyen rövid időn belül csak a magyar állami tulajdonú szer­vezetek menedzsereinek egy- harmada szerint érhetők el. A szövetkezeti tulajdonú cé­gek közel felében öt évnél hosszabbra teszik a csatlako­zási előkészületek időigényét. Mely területeken szükséges a megújulás ahhoz, hogy az ál­tala vezetett vállalat megfelel­jen az EU-ban támasztott igé­nyeknek? A válaszok gyakori­sága a következő: marketing 68 százalék, technológiai fej­lesztés 62, munkaerő-raciona­lizálás 44, innováció 43, kont­rolling 40, munkafolyamatok újraszervezés 34, számítás- technika 28. A csatlakozáshoz szükséges információk terén a vállalatve­zetők fele inkább rosszul in- formáltnak tartja magát, és 40 százaléknál kevesebb mondja azt, hogy jól informált. Az alulinformáltak közé jellem­zően a magyar tulajdonú, dön­tően 100 főnél kevesebbet fog­lalkoztató cégek tartoznak. Ugyanakkor a vállalatvezetők 60 százaléka teljes mértékben vagy részben elégedett az álla­mi szervek harmonizációs munkájával. A megye agráriumában az élbolyban jegyzett Nagyha- lász-Tiszatelek Petőfi Mező- gazdasági Szövetkezet elnöke, dr. Káposztássy Attila szerint előbb, vagy utóbb elkerülhe­tetlen az Európai Unióhoz tör­ténő csatlakozás. Ehhez azon­ban legalább 5, de akár 10 év felkészülési időre is szüksége lehet az agrárágazatnak. Még a jobb cégeknek is nagyon fel kell komi a nadrágot, hogy meg tudjanak felelni a csatla­kozással járó nagy, európai közöspiaci kihívásoknak, a gyengébbek esetében azonban félő, hogy az a süllyesztőt je­lenti majd számukra. Ilyen bir­tokstruktúrával, ami nálunk kialakult, s ilyen felkészült­séggel még a kelet-európai pi­acra sem vagyunk jók, véleke­dik a saját háza táján a legkor­szerűbb termelési módokat megvalósítani igyekvő szövet­kezeti elnök. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen területeken tartja fontos­nak a megújulást, az agrár- szakember elmondta: nagy szakmai felkészültségre, ter­melési, piaci ismeretekre és mindenek fölött minőségi ter­mékelőállításra van és lesz egyre inkább szükség. Ha ugyanis nem ez történik, tart­hatunk tőle, hogy EU-csatla­kozásunk után a határok nél­küli piac a külföldi áruk be­áramlását és nem a hazaiak fo­kozódó exportját jelenti majd. Ha viszont megvalósítjuk az említett minőségi termelést, akkor annyit minimum elérhe­tünk, hogy a saját belső pia­cunkat hazai élelmiszerekkel lássuk el. Kézben tartott Másik nagy talány, ki tudjuk-e használni, vagyis sikerül-e megfelelő minőségű és mennyiségű áruval kitölteni a nekünk leosztott közös piaci kvótákat. Ez csak országosan kézben tartott körülmények között lehetséges, amihez vi­szont elengedhetetlen a mező- gazdasági termeléssel foglal­kozók regisztrációja — fejezte be Káposztássy Attila. C sak a juharok enyhén vörösödéi levelei jel­zik, hogy az évnek ha­marosan egy újabb szakasza kezdődik. Az ősz már itt topo­rog a küszöbön és nincs erő, amely belépését meg tudná akadályozni, és talán nem is akarja. De ma még nyár van. Ilyen csodálatos, megejtő fénnyel még augusztusban is ritkán sütött a Nap. Talán az örök elégedetlenkedőket akarja megbékíteni, akik egész nyá­ron perlekedtek vele. Mert igaz, ami igaz, a klasszikus nyáridőben nagyon rapszo­dikusan viselkedett. De ma még nyár van, ha­bár érezhetően ez lesz az utolsó nyári nap. Ehhez a nyárbúcsúztatóhoz igazodik az egész környezet is. A meg­ritkult madárhadból egyetle­negy sem látható, vagy hall­ható. Még az örökké cserfes verebek is csendben vannak, pedig ők imádják hallani a saját hangjukat. Sütkérezésre való békés nap a mai. Mi is kiültünk a nem termelődik benne az a gyógyhatású kékolaj, amely annyi beteg emberen tud se­gíteni. Az utolsó nyári nap ■■ ■ platán alatti kerti padra. Még a mindig olyan virgonc kutyánk is lefeküdt elénk a fűbe. Egy ideig tűnődve mé- zelődött, majd csendben el­aludt. Talán valami előérzet dik­tálja mindennek azt a paran­csot, hogy hallgassa a csön­det. Hogy minden és minden­ki érezzen rá a létezés és a lé­lek békéjére. Erezze a nyár illatát, mert holnaptól már olyan fanyar íze lesz a leve­gőnek, mint annak a cicka­fark csokornak, amelyet az előbb szedtem és most itt he­ver mellettem a pádon. Holnaptól ezt sem érdemes gyűjtésre letépni, mert már Az előbb a diófa alatt fel­vettem két szem lehullott di­ót. Még borította őket a vas­tag külső burkuk, a dióko- pács, de a zöld burok az esés­től már berepedezett és könnyű volt lehántani. Fel­törtem őket és a dióbelet egészséges gerezdekben ta­láltam bennük. Az, hogy nem a féreg miatt hullottak le, azt jelzi, hogy közelít a dióverés ideje, a diószüret, és az egyre nyirkosabb napok sora. Akkor ismét zajosak lesz­nek a környezőfák. Igaz, nem madárdaltól, hanem hangos kopácsolástól és varjúkáro- gástól. Mert a varjú, ha zsák­mányolni tud egy diót, felvi­szi azt a fa tetejére és órákat elbíbelődik vele, amíg a belet az utolsó morzsáig ki nem szedi belőle. A nyugodt sütkérezést még az sem zavarja, hogy a kö­zeli boróka melletti vad­körtefáról néha egy-egy gyü­mölcs lehuppan a fűbe. Az előbb a lehullott gyümöl­csöket végigtapogattam, és a legpuhábbat megkóstol­tam. Tudtam, hogy fanyar lesz, de hogy ennyire, azt nem gondoltam. Az erdőt já­rók kedves csemegéje a vad­körte, ami elűzi az éhségér­zetet és megszünteti a szom­júságot. A gyümölcs húsának il­lata és íze hosszan megmarad. Az őszi fa­gyokkal érik be, mint a kö­kény. A hirtelen zajra felkap­tuk a fejünket. A fáról szinte az egész termés lezúdult. Ta­lán így búcsúzott a nyártól. Félre — értések i A politikai hadszíntér főszereplője lett a magyar em- « berhez történelmi, identitási okok miatt érzelmileg ' erősen kötődő föld ügye, amely, mint az kiderült a napokban egy megyei szocialisták tartotta sajtótájékozta- | tón, ez előző indoktól eltekintve, nagyságrendileg nem is akkora horderejű. Kié legyen/lehessen a termőföld? — ez 1 a dilemma középpontja. Az ellenzék kezdeményezésére összegyűlt 280 071 aláírást tartalmazó 31 lezárt és hitele­sített csomagot a minap vette át az Országgyűlés elnöke. ■ Azaz két nyíregyházányi (vonzáskörzetestül) állampolgár tömeget sikerült meggyőznie a sandaságot sejtő, sejtető politikai csoportoknak. Miközben a másik, többségi oldal nem győzi az ellenérveket felsorakoztatni, mondván, rosszul gondolják, akik nem értik, hogy ők mit akarnak. A nem túl fontos ember meg már megint csak néz, mint Wimbledonban, kapkodja a fejét, s magára marad először annak az eldöntésében, hogy akkor őt tulajdonképpen ki is akarja csőbe húzni. Na jó, befolyásolni. Utána kénytelen a kérdésfeltevést kommunikációelméleti, stilisztikai, gram­matikai és jogelméleti szempontból tisztázni, s csak aztán következhet a téma agrárszakmai részének önmaga számá­ra történő megmagyarázása. Merthogy erre, ugye, már ké­ső akkor sort keríteni, amikor ikszelni kell. Ja, a fiatalok­nak meg a városi értelmiségieknek, akik ráadásul (mint jó­magam is) oly hiányos vagy annyira humán műveltségűek, még a lexikonban is utána kell nézniük, hogy egy hektár az hányszor hány méter is... Egyszóval talán jobb lett volna (és mennyivel olcsóbb) ha mindezeket maguk között, még ha természetesen nem is békésen, de szigorúan szakmai alapon (!) egyeztették volna, s mint minden törvénymódosítást, a beszólásunk nélkülünk fogadnak el. Még szerencse, hogy ott lesz a NA- TO-s kérdőmondat, s egy füst alatt azzal tudjuk le ezt a po­litikai paláverest. Mert az legalább félreértelmezhetetlen. Szőke Judit Hát már egy „kerek' húszast sem érsz?... Ferter János rajza Kommentár Csigatempó K özúthálózatunk fejlesztésében 600 milliárd forint­ra, fenntartásában mintegy 200 milliárd forintra te­hető az elmaradásunk. Ennek folyamatos csökken­tése érdekében kezdődik meg a gyorsforgalmi úthálózat 10 évre tervezett fejlesztésének a megvalósítása, látunk hozzá mintegy 600 kilométer autópálya kiépítéséhez, az országot észak-nyugat-dél-kelet, illetve észak-kelet-dél-nyugati irányban átszelő „folyósok” létehozásához. Megkezdjük azokat a fejlesztéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk idejére határtól határig legyen megfelelő minőségű utakon „átjárható” az ország. Egyebek között ezt hangsúlyozta a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter egy székesfehérvári útügyi konferencián. Igen, megint az utak, és megint konferencia, megint be­széd fedezet (pénz) nélkül. Mert az ezermilliárd forint kö­rüli összeg elég nehezen fog összejönni ebben az ínséges időben. Ami a valóságban azt jelenti, hogy sokáig utazha­tunk még olyan főúton, mint például a 4-es Nyíregyháza és Debrecen között: kilométereken át csak ugrál a volán a ve­zető kezében. Miközben az üzemanyagárak úgy kúsznak felfelé, mint a lázmérő szála influenza idején. 150 forintos benzinárnál az autós csak néz: a költségvetés megint le­nyeli az óriási pénzt, filléreket juttatva vissza az útalapba. Az autópálya-építéseknél sorozatos állami balfogások „eredményeként” már magunkénak tudhatjuk Európa leg­magasabb útdíjait — de legalább történt valami. A me­gyénket érintő leendő M3-as ügye például rétestésztaként húzódik évek óta. Az arra hivatottak még azt is képtelenek eldönteni, merre haladjon. Ami mellesleg evidencia: egy ilyen kis országot, mint a miénk, széliében hosszában tör­vényszerűen át kell szelnie egy-egy nemzetközi főútnak. Mert ha nem, akkor vagy elkerülnek, vagy eltaposnak ben­nünket a nemzetközi autó- és kamioncsordák, miközben az illetékesek konferenciáznak. Kevesebb értekezlet kelle­ne, helyettük inkább néhány gyors és jó szakmai döntés. Az ilyenek megvalósításához talán még a pénz is hama­rabb összejönne. Marik Sándor I Cserbaköy Levente tárcája I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents