Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

1997. szeptember 18., csütörtök HÁTTÉR Tiszavasvárin túl két komoly vízügyes létesít­ményt is találunk. Itt válik ketté a Keleti illetve Nyugati főcsatorna, az ipszilon két kezdő ágá­ba építették a szóban for­gó zsilipeket. Mint képünk mutatja, most épül egy harmadik is. A tervek szerint ideigle­nesen így váltják majd ki a Keleti nagy zsilipjét, amit az elmúlt évtizedek rendesen kikezdték, s a legutóbbi vizsgálatok szerint alapos felújításra szorul Harasztosi Pál felvétele Ha út, akkor legyen aszfalt! A nyíregyházi utak összértéke 10 milliárd forint • Sok vár felújításra Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Tud- ják-e, hogy Nyíregyháza tel­jes úthálózata összesen 708,7 kilométer? És azt, hogy eb­ből 592 kilométer van a vá­ros tulajdonában? Nos, ez is kiderül abból a felmérésből, amelyet a közelmúltban ké­szítettek a megyeszékhely útjainak állapotáról. A közgyűlés programjában szerepel, hogy végre legyen egy olyan összefoglaló álla­potfelmérés a város útjairól, amely kiindulási pont lehet felújításoknál, karbantartási munkáknál, vagy építéseknél. A polgármesteri hivatal szak­emberein kívül részt vettek a munkában a Közútkezelő Kht. és a Városüzemeltetési Kht. dolgozói is. A tapasztalatokról Nagy Pé­tert, a városüzemeltetési iroda megbízott vezetőjétől érdek­lődtünk. Tőle tudtuk meg a fenti adatokat, s még azt is, hogy a városi tulajdonú utak­ból összesen 220 kilométernyi szilárd burkolatú, s 372 kilo­méternyi a földút. A közútke­zelő Kht. ezen felül mintegy 117 kilométernyi (42,5 km or­szágos főút, 74 km alsóbb ren­dű) út fenntartásáról gondos­kodik. Az, hogy ilyen nagy a város földútjainak aránya, javarészt a sajátos (tanyás-bokros) tele­pülésszerkezetből adódik. S bár az elmúlt években sokat javult az utak állapota, még mindig jócskán elmaradunk más nagyvárosoktól e tekintet­ben. Három szempont szerint minősítették a nyíregyházi utak állapotát a szakemberek. A burkolat állapota a legin­kább kifogásolható, e szem­pontból nem megfelelő az utak 60 százaléka (27 százalék jó és megfelelő, 12-13 százalék tűr­hető). A teherbírás szempont­jából 75 százalék jó (5-6 szá­zalék nem megfelelő), míg az egyenetlenség (hepehupás, megsüllyedt az útalap) az utak 70 százalékára nem jellemző. Burkolásra az utóbbi időben kevés pénz állt rendelkezésre, ugyanakkor borzasztóan meg­drágult az aszfaltozás. Csak példa: a 900 méter hosszú Ko- rányi-Pazonyi összekötő 40 millió forintba került. Az elöregedett burkolat az­után hamar kátyúsodik, éppen ezért próbálkoztak idén vé­kony védőréteggel lezárni több út felületét, így 4-5 évi haladékot kapott a felújításuk. A nyíregyházi utak összérté­ke 10 milliárd forint. Ha 40 éves amortizációval számo­lunk, évente 250 milliót kelle­ne a karbantartásukra fordíta­ni, de tavaly is csak 137 millió jutott erre úgy, hogy ebben a hidak fenntartása is benne van. Vannak nagy forgalmat le­bonyolító utak, amelyek felú­jításra szorulnak (Vasvári Pál, Tünde, Alma, Arany János, Ady Endre, Bocskai, Korányi, Debreceni utca 2. szakasza), és kisebb forgalmat bonyolító, de ugyancsak javításra szoru­lók (Derkovics, Dugonics, Or­gona, Kinizsi, Szent István, Csaba utca). Népszerűek a lakosság köré­ben társulásos útépítések (bár most leállt ez is), eddig össze­sen 31,3 kilométer szilárd bur­kolatú út épült ebben a konst­rukcióban. Az önkormányzat a költségek 80 százalékát nyújt­ja támogatásként a beruházás­hoz. Ha most új útra nem is, útalapra volt támogatás, itt vi­szont arra kell ügyelni, hogy három éven belül szilárd bur­kolatot kapjon. Meglehetősen kevés kerék­párúnál rendelkezik a város, a külterületiek belső kapcsoló­dása pedig a mai napig megol­datlan. Sokat költ a város jár­daépítésre és -karbantartásra, ennek ellenére még mindig nincs járda például a Debrece­ni utcán a két felüljáró között. Biztonságosabban közleked­hetnek viszont a gyalogosok most már a Berenát utcán és a Káliói úton. Járdát társulásban is lehet építeni. Az anyagot adja a város, a többi a lakosság dolga. Már elfogadták és megked­velték a városlakók a Kossuth tér burkolatát. Akik a költsé­gek miatt berzenkedtek, talán belátják, milyen az, amikor ol­csó húsból főznek levest: az Univerzum előtt a burkolat felfagyott, az Október 23-a te­ret ismét fel kellett újítani. Rö­videsen ez lesz a sorsa az Or­szágzászló térnek is. Az utak állapotának romlá­sához nagyban hozzájárulnak a gyakori útbontások — nem egy esetben már csak utólag szerez ezekről tudomást az ön- kormányzat. Ha gazdagabbak lennénk, persze, akkor minden közmű a helyén volna, mire az utat építik, s a felbontásokat el lehetne kerülni. De szegények vagyunk... Ettől függetlenül igyekszik, pályázik a város, hogy csökkenjen a földutak aránya. Évente körülbelül ak­kora összeget fordít az utakra, mint amennyi az építmény adóból évente befolyik. y-k uhui a vackor, a vad- LJ körte. Gáspár tudja, J. hogy ilyenkor már alaposan rövidülnek a na­pok, lucskosak az éjszakák, csattogzik a burka a diónak, mandulának. Viszi a vödröt, szedi a mandulát... Ahogy a burokból előtűnik a halvány barna ovális, la­pos mandulaszem, úgy tör rá, s szinte egy pillanatra megállítja az emlék, a vietna­mi lány. Régen volt már, az ifjúság mozgalmas évei egy rövidke időre elevenednek csak meg. Vietnamban dúlt a háború, értelmetlen, pusztító. Az egyetemen, ahová akkor járt, sokan voltak külföldiek. Fé­lénkek voltak, nehezen barát­koztak, nem értették a nyel­vet, szenvedtek az előadáso­kon. És ők elhatározták, hogy segítenek nekik. Gáspárnak Bella jutott, a törékeny lány. Hosszú, ké­kesfekete haja szinte a dere­káig ért. A neve kimondha­tatlannak tűnt, ezért egysze­rűsítették. A lány csak neve­tett rajta, de elfogadta. — Most azt mondd, hogy kedves megegészségesedésé- re!—Es felvidult Bella arca, mert a magyar szavak néme­lyike szinte kimondhatatlan volt számára. De elmúlt egy év, s Bella azzal lepte meg, hogy szinte hibátlanul ki­mondta a cseresznyemag meg vadmeggymagot. Es Gáspár látta, hogyan lesz a félénk lányból egy magabiz­tos lány, aki már nevetni is tud, kivillantva szép fehér fo­gait. Megtört egy-két mandulát. Csak úgy kézzel a félpapírhé- jút. Sokszor még a madarak­tól is óvnia kellett, mert rá­jártak, felfedezve, hogy a pu­ha héjak alól ők is kikopá- csolhatják. Panni néni, az ut­ca mindenese is belekóstol. Olyan élvezettel rágja, hogy az apró darabkák kiülnek a szája szélére... Bella a hazájáról beszél. Haragoszöld erdőkről, vég­telen vizekről, rizstáblákról, hegyekről. Gáspárék elhatá­rozzák, hogy kirándulni vi­szik a lányokat a városkör­nyéki erdős hegyekbe. A lá­nyok nagyon megörülnek, hogy a bezártság után a sza­badba mehetnek. Az őszi erdő csodákkal van tele, sárga, vörös, hulló leve­lekkel, gesztenyékkel, mo­gyorókkal. A lányok csino­sak, felszabadultan nevetgél­nek. Gyűjtik a leveleket. Bel­la is. Gáspár az ujjával inte­get neki. — Mutatok én neked vala­mi mást is! A lány egy darabig tétová­zott, majd elindult Gáspár után. Megkerülve sok bozó­tot, a tekervények között, a zörgő harasztban egy tisztás­ra értek. —Ez az én fám—mutatott rá Gáspár és szedegette fel a burkából kipotyogott mandu­lákat. Majd leültek egy kidőlt fára és Gáspár törögette fel a szemeket. — Mandulaszem. Éppen olyan, mint a tiéd—illesztet­te oda a lány szeméhez. Egé­szen kipirult, s Gáspárban egy pillanatra fellobbant a vágy. — Ott főt a nyol! G áspár nevetett a kiej­tésén, s nézett a nyúl után. Távoli puska­dörrenés rezzentette fel őket. Bella szinte hisztizett, úgy megriadt, s reszketett, mikor a többiek odaértek. Aztán pár nap múlva a hír, hogy a bátyja elesett... Örökre elu­tazott. Gáspárnak csak a mandulaszemek jutnak, me­lyek ott díszelegnek a járda­fákon. Mandulaszemek Keiel-Magyaiország Olcsó közügyek A beharangozott egy-két százalékos gazdaságnöve­kedést, illetve jótékony hatását még sokáig nem ér­zi meg az egyszerű ember. Ez többek között azt is jelenti, hogy a köztisztviselők bérezése még csak ezt köve­tően veheti fel a versenyt az inflációval, az élet minden te­rületén nyomasztó drágulással. Ami nem igazán helytálló, ha a főváros magasságában ténykedő, pótolhatatlan zseni­ket nézzük, mert legalábbis polihisztori szinten kell mo­zogjanak az állami intézmények, cégek vezetői, akik posztjuktól megfosztván több tíz milliós fájdalomdíjban részesülnek. És ez itt most nem a populista demagógia, in­kább egy nagy kérdőjel helye. Merőben más a helyzet vidéken, ahol szürke, de annál szorgosabb hétköznapok során megélhetési gondokkal küszködnek az állam zsoldosai. Vegyünk például egy földművelésügyi hivatalt: két-három diplományi tudással felvértezve állják nap mint nap a sarat az alkalmazottak a sokszor értetlen, a paragrafusokat maguk módján értelme­ző ügyfelek rohamával szemben. Ebben a megyében 200 ezernél is több földtulajdonos vár segítséget életkörülmé­nyeinek javításához, a túlfeszített tempó csökkenésére rö­vid időn belül nem számolhatunk. S míg Franciaországban megyénkhez hasonló nagyságú területen megegyező lét­számú ügyfélkörrel 200 „hivatalnok” foglalkozik, nálunk tucatnyi ember nyakába zúdítják a munkát. Hasonló a helyzet mondjuk a növényegészségügyi ható­ságnál is, ahol kiváló szakemberek végzik el a rájuk bízott feladatot, amíg a szakmai kihívást legyőzi a megélhetés kényszere, s hagyják elcsábítani magukat külföldi cégek öt-hatszoros bérezési ajánlatától. Sajnos, egészséges reflex szerint döntenek. Talán megállítható lenne a folyamat, ha lenne létbiztonság, továbbképzési lehetőség, nyugalom a politikai manőverektől, véleményezési lehetőség szakmai döntések előkészítésében. Folytassuk? Nyéki Zsolt Látod Riska! A „ködös" albioni marhavész itthon is fer­tőzhet Ferter János rajza Címer, zászló T alán emlékeznek még rá, fél évtizede mekkora hű­hót csapott némely ellenzéki politikus, ellenzéki új­ság, amikor az Antall-kormány új, archaizáló ruhá­ba öltöztette a parlamenti díszőrséget. Mindenféle reakci­ós szándékkal, restaurációs törekvéssel, a Horthy-időszak majmolásával vádolták a kormányt. Holott semmi másról nem volt szó — hasonlóan mondjuk az angol, a görög, vagy a vatikáni szokásokhoz — csak arról, hogy egy mél­tóságteljes intézmény a külsőségeiben, a jelképeiben is igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Hogy ebben mi volt a restaurációs akarat, pláne meg a demokráciát veszélyez­tető szándék, máig rejtély. Hál’ istennek a jelképrendszer elleni támadás nem vette el a kisebb közösségek kedvét, a városok után egyre több község készíti, készítteti el a maga címerét, zászlaját. A városok a régi rendszerben is rendelkeztek címerrel, de ha összehasonlítjuk például Nyíregyháza és mondjuk Moson­magyaróvár, Komló, vagy Dunaújváros címerét, alig talá­lunk köztük eltérést. Egy rugóra járt a készíttető, s az alko­tó esze: búzakalász, fogaskerék, csákány, ötágú csillag. Ez utóbbiak a mai címerekben nem sűrven fordulnak elő, de a sztereotípiák veszélye ma is fennáll. Ekecsorosz- lya, terebélyes fa, folyót jelképező ezüst csík, és a telepü­lés összes templomának sziluettje. A kavarodást csak fo­kozza, hogy sok helyen mindenféle előképzettség nélkül saját maguk tervezik, s rajzolják meg a címert, ami az ese­tek többségében egy szörnyszülött. A jó szándék nem vi­tatható, de az sem, hogy a címertan egy külön tudomá­nyág, amely csak az évszázados szabályoknak megfelelve működik tökéletesen. Hagyjuk hát a község jelképeit magán viselő címerek el­készítését a mesteremberekre. Akik képesek összeegyez­tetni a mai elvárásokat a múlt emlékeivel, s közben a sza­bályok sem sérülnek. Balogh Géza Balázs Attila felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents