Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-02 / 204. szám
1997. szeptember 2., kedd Karcolatok A magyar viszonyok szerinti, úgynevezett magas- házak egyikében lakom, így közel száz lakótársammal együtt vallhatom: felvitte az isten a dolgunkat. Az enyémet példáiul ötemeletnyi magasságba. Ám, nem valami hejehuja nagy mulatság egy ilyen modem, nagy méretű nyúlketrecfcien élni, mondják velem együtt még oly sokan, akiknek s;zerencséjük volt és van annak kipróbálására, mégha a lakóközösség a „normálisabb fajtából” való is, miként ez a miénkről is elmondható. Hosszú idő után az idén megszépült a lépcsőházunk, le- festve-lekenve minden, még a lift is új ruhát kapott. Ám nem sokáig gyönyörködhettünk a felvonó szép piros színében, lakkozott fényében, merthogy hamarosan egy durva, mély szántású karc jelent meg rajta. A rövid, tömör szövegben aztán valaki névre szóló üzenetet vélt felfedezni, s gyorsan válaszolt is rá. A karc alá karcintott némi dörgedelmet. Innentől aztán nem volt megállás, a festék pirosa jószerivel meg sem száradt a liftszekrényen, máris hasonlatos volt korábbi önmagához. A lépcsőház fala is hamar „vászonként” szolgált a magát kifejezni kívánó művészieknek. Mondom, ez a mi, egyébként normális kis házunk karco- lata, ám mennyi, de mennyi hasonlóan bosszantó, megdöbbentő, elrettentő firkálmánnyal találkozhatunk városszerte, merthogy a graffiti művelői igencsak termékenyek. Új épületek, friss tatarozások hamar billogot kapnak, a festékszóró palack kiszabadult szelleme éjszakánként a városban kísért. S az egészben az is elszomorító, hogy e graf- fitik többsége még csak laem is szellemes. Lefler György Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Utánunk a tűzözön. Előadások kezdete: 16.00, 18.00 és 20.00 óra. BÉKE MOZI: Anaconda. Előadások kezdete: 16.00, 18.15 és 20.00 óra. Kiállítások A rzeszówi fotóklub anyagából nyílt kiállítás a VMK fotógalériájában. A tárlat október 1-jéig tekinthető -meg. Madarász Viktor emlékkiállítása látható szeptember 21-éig a Nyíregyházi Városi Galériában. Moira McFadden grafikáiból rendeztek tárlatot a Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában. Oláh Mária autodidakta festőművész alkotásait a ti- szavasvári Vasvári Pál Általános Iskola éttermében állították ki. Gónda Zoltán debreceni festőművész kiállítása látható a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. Subolcs-Siatmái-Berag nwgya független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh Jóisef, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kovát* Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elük Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richard A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. [ A I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és I auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. Városavató Nagyecseden Nagvecsed (KM) — Szeptember első hetének kiemelkedő eseménye lesz szombaton megyénk történelmi települése, Nagyecsed városavató ünnepsége, A kiterjedt agglomerációval, vonzáskörzettel rendelkező és sok tekintetben központi szerepkört ellátó településen már megkezdődtek a városavatás előkészületei. Honfoglaló elődeink nyomában címmel már szeptember 5-én, pénteken 17 órakor kiállítást nyitnak a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény Vásártéri épületében. A városavatás napján,* szombaton 10 órakor találkoznak a városházán a rendezvény díszvendégei, a Nagyecsedről elszármazott ismertebb személyiségek, s a helyi vezetők, ahonnan együtt vonulnak az ünnepség színhelyére, a református nagytemplomba. Itt Szűcs Gusztáv polgármester köszöntő szavai után dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium Önkormányzati helyettes államtitkára mond városavató beszédet és nyújtja át az alapító oklevelet és a város kulcsát. Tárogatómuzsika emeli az ünnepség hangulatát, ezután megszentelik a város zászlaját és címeiét s köszöntők hangzanak el. A mil- lecentenáriumi emlékműnél tiszteletadásra kerül sor és kora délutántól a helyi sporttelepen népünnepély veszi kezdetét, ahol a nyíregyházi mazsorettesoport bemutatóját láthatják, köszönti a városközösséget Szaló Péter helyettes államtitkár, és Na- gyecsedért emléklapokat adnak ál. A színvonalasnak ígérkező kulturális műsorban az egykor in tanító Danes Lajos gyűjtéséből ecsedi I gyermekjátékokat láthatnak a jelenlévők. Bemutatkozik az általános iskola népijáték- csoportja. Több neves énekes, közöttük Szántó Károly és Bangó Margit népdal- és nótamösorát hallgathatja a nagyérdemű és gyönyörködhet a nagyecsedi, illetve az innen elszármazott cigány táncegyüttesek (Nagyecsedi Vásári Fiúk, a Roma- , nyi Rota és a Nagyecsedi Fe- tete Szemek) produkciójában. Villámvetélkedőn vesz- ! nek részt a népünnepély keretében a várossá nyilvánítás után elsőként házasságot kötött párok. A tűzijátékot megelőzően az ugyancsak nagyecsedi születésű Homo- nyik Sándor rockénekes kedveskedik szülővárosa lakosságának. V Első nap az iskolapadban Böjti István, elsős, Zelk Zoltán Általános Iskola — A testvé- remék sokat meséltek az iskoláról, és nagyon vártam, hogy én is elkezdhessem. Most ismerkedtem meg az osztállyal. Húsz lány és nyolc fiú jár ide, de nem zavar, mert két nővérem van és már hozzájuk szoktam. Otthon a nagymamámtól megtanultam olvasni és számolni. Itt rengeteg jó tanár néni tanít, így még okosabb lehetek. Tetszenek a tankönyvek is, amiket kaptam. Színesek, szép a fedelük, csak anya szerint sokba kerültek. Remélem, már holnap hazavihetek néhány piros pontot és csillagot. Puskás Zita, nyolcadikos, Zelk Zoltán Általános Iskola — Hihetetlenül gyorsan eltelt a nyár, de nem bánom. Vártam az új tanévet, már csak azért is, mert most mi vagyunk a legnagyobbak és nincs „konkurencia”. Viszont félek is ettől az évtől, hiszen készülni kell a középiskolai felvételi vizsgára. A vakáció alatt kipihentem magam, tehát újult erővel kezdem az évet. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már az első nap az jár a fejünkben, mit csinálunk majd a téli szünet alatt. Mindenesetre örülünk, hogy ismét együtt az osztály. Gergely Anikó, első éves. Zrínyi Ilona Gimnázium — A szünidő végén részt vettem a gimnázium által szervezett verébtáborban. Az ott kialakult pozitív képem a középiskolai életről beigazolódni látszik. Egyelőre a tanuláson kívül minden lehetőség érdekel, amit a gimi nyújthat. Ezt azért mondom, mert mindössze egy osztályfőnöki órán vagyok túl, és ennek alapján nehéz megítélni, milyen a tanulmányi élet az új suliban. Kicsit furcsa, hogy egy évig mi voltunk az iskola legnagyobbjai, s most fordult a kocka. De azért ezt is meg lehet szokni. Király László, végzős diák, Zrínyi Ilona Gimnázium — Számomra nem igazán jó érzés, hogy szeptember 1-je van. Arra gondolok, milyen hamar eljön a ballagás, az érettségi, és a nap, amikor el kell válnom osztálytársaimtól. Nehéz lesz kiszakadni a megszokott környezetből. Óriási munka vár rám ebben a tanévben, hisz a jövőm múlhat azon, sikerül- e felvételt nyernem a kívánt egyetemre. Intenzíven próbálok már most odafigyelni a tanulásra. Minden elvesztegetett perc drága lehet. A mai nap azonban a felhőtlen örömé. Lutter Imre összeállítása Martyn Péter felvételei ftiüitdenféle megyénk településeiről Transzcendentális... ...meditációra várják az érdeklődőket szeptember 4-én, csütörtökön 18 órától a nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrumban. Előadó: Mi- lunovits Drágán TM-tanár. (KM) Záhonyban,... ...a helyi művelődési központban rendezi meg a hatos lottó sorsolását ezen a héten, szeptember 6-án, szombaton a Szerencsejáték Rt.. Az alkalomhoz kapcsolódva 16 órától sorra kerülő gálaműsoron népszerű művészek lépnek fel, s a lottózó érdeklődők között külön jutalomsorsolást is rendez az rt. területi igazgatósága. (KM) Önkéntes... ...véradást szervez szeptember 2-án, kedden Nyíregyházán, a Bottyán laktanyában 8-tól 15 óráig a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete. (KM) A Mandala... ...Dalszínház szervezésében szeptember 5-én, pénteken mutatja be a József Attila Színház Pay Cooney: A miniszter félrelép című darabját a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon (Benczúr tér 22.). (KM) A nagykállói... ...II. Rákóczi Ferenc Művelő- dási Központ szeptember havi programja 8-án, hétfőn veszi kezdetét. Ezen a napon 10 órától számítógépkezelői tanfolyam indul alap- és középfokon, 16 órától pedig kimondottan a DOS és a Windows ismeretek iránt érdeklődőket várják. Ekkor a budaörsi Regenbogen GmbH szakemberei tartanak előadást. (KM) A Városmajori... ...Közösségi Házban működő Csontritkulás elleni gyógytorna foglalkozásokra újból várják az érdeklődőket. A foglalkozások időpontja: kedd és csütörtök reggel 7.30-tól 8.30 óráig. (KM) Lóbélyegzést... ...tartanak szeptember 2-án, kedden 9 órától Taktaszadán, 15 órától Tokajban és Tiszala- dányban. (KM) Mátészalka,... ...Kölcsey út 2. sz. alatt tart minden kedden 10-től 14 óráig kihelyezett ügyfélszolgálatot a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. (KM) A nyíregyházi... ...Váci Mihály Művelődési Központ balettiskolája szeptember 2-án, vagyis ma délután tartja a beiratkozást, 16 órától a második emeleti táncteremben fogadják az érdeklődőket. Az idei tanévben először indul emelt szintű tehetségfejlesztő program 4 éves kortól fiúknak és lányoknak egyaránt. Az érdeklődő szülőknek tájékoztatót a helyszínen adnak. A balettiskola és a program vezetője: Feketéné Kun Ildikó nívódíjas, tehetségekért díjas balettmester. A „Szép magyar beszéd” középiskolai versenyen Kazinczy-ér- met nyert Tógyer Edina, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója. Felkészítő tanára: dr. Durucz Istvánná. S* ijl Sürgős esetekben Nyíregyházán ügyeleti időben a Szent István u. 14. alatt látják el a pácienseket. Akinek sürgősen gyógyszerre van szüksége, annak Nyíregyházán az Emyey Gyógy szertárat kell felkeresnie a Rákóczi u. 16. szám alatt. . HAZAI HOL-MI. Tüskés sarok ...<• I I