Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
1997■ SZEPTEMBER 13„ SZOMBAT hordták a vásárokra, ahol kockákra vágva árulták. A gyerekek kenyérrel ették, a fonó asszonyok meg azért szopogatták, hogy bőven legyen nyáluk fonáskor. A lekvárfőzést a falvak fiatalsága mindig nagyon várta. Már a szösz dörzsölésekor, amely szintén közös munkaalkalom volt, megegyeztek, hogy ki mikor főzi a lekvárt. A leányok elmentek a kavaróba, a fiúk meg csapatokba verődve utánuk eredtek. Vittek magúkkal citerát, harmonikát, tárogatót, a katlant körülülték, énekeltek, tüzeltek, kavarták a lekvárt felváltva. Közben játszottak, vicceket meséltek, ha megéheztek, a háziasszony friss kenyérrel szolgált, melyet ciberével fogyasztottak, de kínálták a kavarókat sült kaláccsal is. A paj- kosabb fiúk elmentek tengerit lopni, amit a katlan tüzében megsütöttek, miközben a kormos nyársakat a lányokhoz kenték. Aki elaludt hajnal felé, az éberebbek kikentek lekvárral, a legmokasabb az volt, amikor az édesdeden alvó kezébe lekvárt tettek, az orrát pedig fűszállal birizgálták s így maga kente ki az alvó magát. Másoknak a cipőjébe, zsebeibe rakták a ciberét. Aki kavarás közben szundított el, annak mosogatórongyot dugtak a köténye zsebébe. Ez bizony nagy szégyen volt. Mindez napjainkra elmarad, mivel a televízió nagy úr, bár a találékonyabbak a katlan mellé tévét szerelnek és magukat nézik, hisz a Fehérgyarmati Tv fürge riporterei évről évre lencsevégre kapják a szatmári lekvárfőzések lélekszépséget nyújtó alkalmait. Lelki szemeimmel már látom a jövendő Európa üzletházainak élelmiszerpolcain a szatmári szilvát, mint lekvárt és aszalványt. Vajha mihamarabb felnőnének, most még az iskolapadokban szorongó jövőbeli bonyolítói, forgalmazói. Rápolton így csinálják Elek Emil felvétele legen cserépszilkékbe, bödönökbe, kistek- nőkbe rakják és kenyérsütés után bevetik a kemencébe, ahol vékony bőrös réteg keletkezik rajta, mely megvédi a megromlástól. A cukros világ előtt felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szopogatni szilvaízt, azaz penyőt is készítettek. A penyőt is úgy főzték mint a ciberét, csak sűrűbbre. Ha már megfelelő sűrű volt, ráöntötték a pe- nyődeszkára, melyet előtte gyengén bezsíroztak. Ez a deszkaalkotmány másfél méter hosszú, fél méter széles gyalult tölgyfadeszka volt, melyre lécből két-három ujjnyi magas keretet készítettek. A penyőt két- három rétegben öntötték a deszkára, de mire napon vagy kemencében kiszárították, csupán ujjnyi vastag lett. Ekkor levágták a deszkáról, türetekbe göngyölték és a padláson rudakra akasztották. A panyo- laiak tavasszal Debrecenbe, Beregszászra megállj csak! Majd elverlek én. Várj csak, várj! Mama fenyegetőleg rázta nedves öklét és sírva ment be a szobaúrhoz. Albérlője, Jevtyihij Kuzmics Kuporoszov az asztal mellett ült szobájában és a Magán tanulók Tánckönyét olvasta. Jevtyihij Kuzmics okos és művelt fiatalember. Orrán keresztül beszél, a szappan, amivel mo- sakszik, olyan szagú, hogy a házban mindenki tüsszög a közelében, böjtnapokon húst eszik, és művelt lányt keres feleségül; ezért őt tartják a házban a legokosabb szobaúrnak. Meg aztán szép tenorhangja is van. Kedvesem — fordult hozzá a mama könnyben ázó arccal. — Legyen olyan szíves, verje meg az én ... Tegye meg azt a szívességet! Megbukott, ez az istencsapása! Úgy bizony... Megbukott. Én nem tudom megbüntetni, gyenge, beteges vagyok én hozzá.,. Verje meg helyettem, legyen olyan nemes lelkű, olyan jó, Jevtyihij Kuzmics! Könyörüljön egy szegény beteg asszonyon! Kuporoszov összeráncolta szemöldökét, és orrán át mély sóhajtást bocsátott ki. Kissé elgondolkozott, ujjával az asztalon dobolt, még egyet sóhajtott, és bement Vá- nyához. — Magát az édesanyja, hogy úgy mondjam, iskoláztatja — így kezdte. — Oktatásban részesül, megadják magának a lehetőségeket, förtelmes fiatalember. Miért viselkedik így? Sokáig beszélt, egész szónoklatot vágott ki. Szólt a tudományról, a világosságról meg a sötétségről. — Hát igen, fiatalember! A dikció végén leoldotta szíját és karjánál fogva magához rántotta Ványát. — Magával nem lehet másképp! — szólt. Ványa megadóan lehajolt, és bedugta fejét Kuporoszov térdei közé. Vörös, elálló fülei ide-oda mozogtak a barna csíkos új trikónadrágon. Egyetlen hangot sem hallatott. Este, a családi tanács elhatározta, hogy beadják boltosinasnak. Honti Rezső fordítása (Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk ki... Igaz. De az is kétségtelen: Anton Pav- lovics „doktorszemüvegének” éles sugarát sem igen tudjuk kikerülni. Pontosan láttat, szemszikéjével hibátlanul metsz, fegyelmezetten tömör. ír. Igazat. Gyönyörű stílusban. Lehetetlen nem ismerni magunkra. Pedig: szemelvényünk a legkorábbi „rasszkázok” közül való. Úgy 1880 tájékáról.) fS MÚZSA Charles Baudelaire Útrahívás Hugóm, gyönyöröm, az lesz csak öröm: a hajónk ha a messze habon száll! A halál me&a szív odahúz, odahív s a világ ott mintha te volnál! Nedves ragyogás a nap, s e varázs bús lelkemet úgy telezsongja, mint könnyein át álnok sugarát a szemembe szemed ha ragyogja. A világ ott csupa rend, szépség, gyönyör, pompa, csend. Sok drága bútort minekünk csiszolt az idő simafényü zománca; száz ritka virág szálló zamatát elegyíti szobánkban az ámbra; dús mennyezetek, mély tükrök, egek, Kelet ezer isteni színben: édes hazai nyelvén valami titokba avat bele minden. A világ ott csupa rend, szépség, gyönyör, pompa, csend. Nézd, mennyi hajó pihen ott! Lobogó kalandvágy bennük a lélek! Mi kellene? Nincs oly távoli kincs, mit elő ne teremtene néked! Hüs alkonyi csönd: tűzglória önt városra, mezőkre csodás színt és permetező langy álma besző, skarlát, arany és üde jácint. A világ ott csupa rend, szépség, gyönyör, pompa, csend. Szabó Lőrinc fordítása (Százharminc éve halott immár az a költő, aki múzsájának, egy párizsi irodalmi szalon üdvöskéjének — Madame Sabatier volt a neve — 1857- ben elküldte a modern költészet mindmáig felülmúlhatatlan kötetét: A romlás virágai-t. E „bűnös csokor” és összeállítója, Charles Baudelaire nélkül nem lenne avantgarde, nem lenné huszadik századi líra, nem lenne talán semmi sem, ami a „magas poézisből” harmadik évezredünkre átvihető lehetne.) Balázs Attila felvételei
