Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. augusztus 5., kedd SPORT □ Ismét alakul az úszópáros Sydneyben, az olimpián a Kovács-Pécsi duó folytathatja Egér és Tünde sikereit "T" Glasgow, Skócia (KM-M. Cs.) — A f ^ párhuzam már ———nem túlzás: a kilencvenes évek elején az Egerszegi Krisztina-Szabó Tünde úszópáros aratott a női vonalon a hátúszó számokban. Most úgy tűnik, Kovács Ágnes-Pécsi Anett úszóduó érhet be az évezred végére és arathat ugyanolyan sikereket, mint Perth- ben és Barcelonában Egér és Tünde. A jelek szerint 1988, 1992 és 1996 után Sydneyben, a 2000-es nyári olimpia üszóviadalán is lesz NYVSC- s versenyző, Pécsi Anett személyében. A 14 éves Pécsi Anett egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta Glasgow-ban a ifjúsági úszó Európa-bajnokságot. Hatalmas sikert aratott a nyíregyházi kislány, hiszen kevesen vártak tőle érmes helyezéseket. A kiutazás előtt edzője, Vajda Tamás abban reménykedett: 100 és 200 mellen a döntő résztvevője lesz Anett. Ráadásul az elutazás előtt kisebb betegség és sérülés is gátolta a versenyző felkészülését. Mivel Kovács Agnes, a Bp. Spartacus kiválósága az augusztusi felnőtt Európa-baj- nokságra készül, így Glasgow- ban a női mellúszó számokban hazánkat Pécsi Anett képviselte. — Csütörtökön 400 vegyesen is indult Anett — mondta hétfőn reggel telefonon Vajda Tamás mesteredző, akit a szállodában, a hazautazás előtt értünk el. — Azt a taktikai felm Steidl leiiionooit ?ác (MTI) — A vasárnapi jfác-Vasas (az angyalföldi» |yüues Vácott 6-2-re |íért) első osztályú loei- öeeesct követően Steidl Undor vezetőedző a felmentését kérte. A váci ve-| tetők Steidl bejelentését udotnásui vették, lemon- j fását elfogadták. Fgy- lersmtnd PksM Lásif&i ÉÉlyaedzőt bízták meg át-f penetileg a csapat edzései- | tek irányításával. i A svédek veresége , Stockholm (Re- uter) — A svéd ^ labdarúgó-baj- ^ nokság 16. fordulójában a Ferencváros UEFA-kupa ellenfele, a Helsingborgs IF idegenben 4-2-es vereséget szenvedett a Malmőtől. A vereség ellenére a Helsingborgs átvette hazája pontvadászatában az első helyet, mivel a korábbi éllovas, az IFK Göteborg katasztrofális, 6-0 arányú vereséggel távozott a Halmstad otthonából. Mai műsor LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Nyíregyházi FC-Nagykálló, Városi Stadion, 17. Túrri- cse-Baktalórántháza, 17. adatot kapta, hogy az első ban, megvallom őszintén, 200-on a lehető legkeményeb- utoljára akkor éltem át ilyen ben ússzon, a másik 200-at érzést, amikor Tünde másomár lazábban teljesítse. A pillangó és a hát na gyón jól sikerült, sokkal jobb eredményt ért el, mint idehaza, a magyar ifjúsági bajnokságon. Akkor látszott, jó formában van, akár az egyéni csúcsát is megjavíthatja. Pénteken nem úszott Anett, szombaton pedig szá- / mára következett a dik lett a vb-n és az olimpián. V asárnapra maradt a 100 mell, ahol újabb nagyszerű eredmény született. Délelőtt az 1:13,46-as egyéni csúcsát Anett 1:12,7-re javította meg, amellyel hetedikként került a fináléba. A 200 mell. Anett egyéni csúcsa 2:40,5 volt, az előfutamban viszont ezt az eredményt jóval megjavítva, 2:37,5-el ötödikként jutott a fináléba. A döntőben a 2-es pályán startolt. — Nagyon erősen kezdte az első 100-at, az időeredménye jobb volt, mint az egyéni csúcsa 100 mellen — elevenítette fel a versenyt Vajda Tamás. — A másodikra 100-ra egy kicsit elfáradt, de így is jelentősen megjavítva egyéni csúcsát, 2:34,99-es ért célba, amivel bronzérmet szerzett. Óriási volt az öröm a magyar tábordöntőben az 1-es pályát kapta, amelyről előzetesen csak any- nyit mondott: ez a kedvenc pályám, innen mindenkit látok. Edzője arra figyelmeztette: figyeljen a fordulókra, ugyanis a délelőtti előfutamban bent maradt a falnál. A taktika szerint az első 50-et legalább ugyanolyan keményen kell úsznia Anettnek, mint a másik 50-et. A nyíregyházi kislány maximálisan teljesítette az elvártakat, az első 50-et 34,34-re úszta, majd 1:11,66-al harmadikként csapott célba. Ekkor hatalmas csend lett az uszodába, a versenybírák elkezdtek tanácskozni, majd az eredmény- jelző táblán letörölték mindenki eredményét. Amikor ismét megjelent a táblán az eredmény, Pécsi Anett neve mellett már az 2. hely jelent meg. Mint kiderült, a győztes ukrán kislányt szabálytalan mellúszás miatt kizárták. A lábtempónál ugyanis delfinezett, amivel gyorsabban úszott, de ez szabálytalan. — Minden várakozást felülmúlt Anett teljesítménye, emiatt rendkívül boldogok vagyunk — értékelte az eredményt Vajda Tamás. — Valóban adott a lehetőség, hogy Anett kijusson az olimpiára és ugyanaz a páros a mellúszószámokban is összejöjjön, mint az Egér-Tünde duó volt. Ehhez legalább olyan szorgalom szükséges, mint eddig és az, hogy bekerüljön a válogatott őszi és téli edzőtáboraiba. Nagyon lényeges az, hogy milyen menedzselést kap az elkövetkező három évben. ♦ ♦♦ Kovács Rita, az NYVSC hosszútávúszója hétfőn este már hazaérkezett Amerikából. Rita szombaton Atlantic Cityben Világkupa-versenyen indult, de a hideg vízben, ahol ráadásul a kiálló sziklákra is vigyázni kellett, 2,5 óra feladta a versenyt. Mivel a másik viadalon, Long Islandon is jéghideg víz vár a versenyzőkre, Rita a hazautazás mellett döntött, és itthon készül az augusztus 13-án kezdődő EB-re, amelyen várhatóan 5 és 25 km-en is indul. Kallóban maradt a kupa ^*1 Nagykálló (KM) — Volt ott min- den, ami a foci--------3 szurkolóknak kell. Meccsek, a pálya körül meg sátrak, amelyben sört mértek. Ilyen módon körítették a hagyományos Kálló Kupát, amelyet a házigazda NB III-as csapat nyert meg. Mégpedig úgy, hogy az első napi mérkőzésen 1-0-ra verte az NSE a megyei I. osztály újoncát, a Kállósemjént. (Később kiderült, hogy ez a mérkőzés volt a torna előrehozott döntője.) A másik „ágon” 2-2-es döntetlenre végzett a hazaiak második számú, körzeti bajnokságban induló együttese és a Szakoly. A tizenegyeseket a szakolyiak rúgták jobban, így ők játszhattak vasárnap a kupáért és az első helyezésért. Előbb azonban a harmadik helyéit a Kállósemjén 3-0-ra verte a Nagykálló Il-t. A döntőben Papp László csapata nem hagyott kétséget győzelme felől, 5-0-ra verte a Sza- kolyt, így otthon maradt a Kálló Kupa. A különdíjak közül Cziozka Gábor (Nagykálló) vitte haza a lagjobb kapusnak, Molnár László (Kállósemjén) a legjobb játékosnak, Vágó Zoltán (Nagykálló, 3 góllal) a gólkirálynak, a Nagykálló II. csapata pedig a legsportszerűbb csapatnak járó elismerést. — Jól szolgálta a felkészülést a torna — értékelt Viszo- kai László, a káliói klub elnöke. — Biztató volt csapatunk szereplése is, érzésem szerint teljesíthető az, amit Papp László is célként jelölt: vagyis egy fiatal, de biztos középcsapat építése. Öröm egy ilyen szakemberrel együtt dolgozni, aki tolerálja gondjainkat, és a rendelkezésre álló kerettel próbál minél jobban szerepelni. Szerda este Málta ellen Nyilas szerint túlzás lenne k. o.-győzelmet várni Tata (MTI) — Szerda este 20 órakor Siófokon — játékvezető a lengyel Jacek Granet — barátságos mérkőzést vív Magyarország futballválo- gatottja Málta legjobbjai ellen. Hétfő délelőtt a tatai edzőtáborban inkább átmozgató, semmint megterhelő edzést vezényelt Csank János szövetségi kapitány, aki valamennyi (tehát: huszonegy) kerettagja fölött rendelkezhet. — Sérülés nincs, ilyen tekintetben nincs okom főfájásra — mondta a szakember. A délutáni újabb foglalkozást megelőzően Nyilast kérdeztük: a tavaszi, a szigetországban aratott 4-1-es magyar diadalnak lesz-e folytatása a Balaton fővárosában? — Ha valaki azt hiszi, k. o.- győzelmet aratunk, az kicsit túlzás — kezdte a ferencvárosi középpályás. — A mai futballban nincsenek úgymond köny- nyed riválisok. Hallom, kapitánycsere után vannak riválisaink. Föltehetően arra készülnek a vendégjátékosok, hogy kedvezően mutatkozzanak be az újdonsült szakvezetőnek. A papírforma mellettünk szól. Következésképpen én is győzelmet várok. O A megnyugtató forma kedvező az augusztus huszadi- ki óriási megméretésre! — Igen, a Svájc elleni vbselejtező közeleg. A Népstadion előtt Siófokon futballozni szerda este egyfajta kedvteremtő 90 perc számomra. Ha játszom, mert összeállítást még nem közölt Csank kapitány. O Most mit gyakorolnak? — Csank János szakértelméből következik, hogy a hónapok óta folyó „általános alapvetést” mindig bővíti, színesíti valamivel. Világos, Málta ellen nem azt játsszuk, amit mondjuk egy Norvégia ellen játszanánk. Jómagam nagy kedvvel futballozom mindig Siófokon, hangulatos az a pálya. S az élmény még friss és kedvező; ugye az NB I. nyitányán 1-0-ra vertük a helyi Bányászt a Ferencvárossal. O A vb-selejtezők folytatásától mit vár? — A Népstadionban igen elkelne egy győzelem Chapuisa- ték eljen húszadikán este. O Össszesen három kvalifikációs mérkőzés van hátra. Svájcról esett szó, majd jön Azerbajdzsán és zárásként idegenben Finnország. Kilenc pont befolyhat ebből a három erőpróbából? — Ha hozzáveszem, netán a most csoportelső és vb-kiju- tásra esélyes norvégok még botolhatnak egvet, akkor... Hingis milliói Graf csak a hatodik a listán ~ Monte-Carlo jC (AP) — Steffi 5raf többszörös--------- Grand Slamgyőztes német teniszezőnő — elsősorban sérülése miatt — már csak a hatodik helyen áll a női teniszezők világranglistáján. Nem meglepő, hogy továbbra is a svájci Martina Hingis vezet. Az első tíz között jelentősebb változás nem történt az elmúlt heti helyzethez képest. Persze említendő, hogy a korábban a 11. helyen állt francia Mary Pierce kiszorította az elitből a német Anke Hubert. A férfiaknál az amerikai Pete Sampras őrzi vezető helyét. Az első tíz között a legnagyobb zuhanás a két pozíciót rontott spanyol Sergi Bruguera, míg a legnagyobb javulás a brazil Gustavo Kuerten nevéhez fűződik. Világranglisták (zárójelben az előző heti helyezések.) Nők: 1. (1.) Hingis 6426.0 pont, 2. (2.) Jana Novotna (cseh) 3559.5, 3. (3.) Szeles Mónika (amerikai) 3448.5, 4. (4.) Iva Ma- joli (horvát) 3165.5, 5. (6.) Amanda Coetzer (dél-afrikai köztársaságbeli) 2802.2.6. (5.) Graf 2680.5, 7. (7.) Lindsay Davenport (amerikai) 2546.5, 8. (8.) Arantxa Sánchez-Vicario (spanyol) 2437.0, 9. (11.) Pierce 2348.0 10. (10.) Conchita Martinez (spanyol) 2320.2. Férfiak: 1. (1.) Sampras 5388 pont, 2. (2.) Michael Chang (amerikai) 3739, 3. (3.) Goran Ivanisevic (horvát) 2788, 4. (5.) Thomas Muster (osztrák) 2414, 5. (4.) Alex Corretja (spanyol) 2409, 6. (7.) Jevgenyij Ka- felnyikov (orosz) 2383, 7. (8.) Thomas Enqvist (svéd) 2276, 8. (6.) Bruguera 2275, 9.(10.) Carlos Moya (spanyol) 2247, 10. (13.) Kuerten 2162. A pénzkereseti listán, nők: 1. Hingis 2 389 911 dollár, 2. Majoli 1 075 482, 3. Davenport 677 386, 4. Novotna 624 890,5. Pierce 612 324, 6. Mary Joe Fernandez (amerikai) 610 102. Férfiak: 1. Sampras 1 511 578 dollár, 2. Kuerten 1 069 958, 3. Chang 1 049 920, 4. Corretja 1 006 122,5. Todd Woodbridge (ausztrál) 947 118.6. Muster 897 190. Connors már nincs a listán, csak öregfiúk mécseseken kápráztatja el még mindig a publikumot AP-felvétel Jogos önvédelem Az esküdtszék szerint Barkley ártatlan Cleveland (AP) — Az esküdtszék szerint Charles Barkley amerikai profi kosárlabdázó ártatlan. Ismert, a Houston Rockets sztárját Jeb Tyler beperelte, mivel a sportoló egy éjszakai bárban megütötte a férfit. A nyolctagú testület mintegy öt órán át tanácskozott, és arra a következtetésre jutott, hogy Barkley jogosan védte meg magát, hiszen Tyler fenyegetően közeledett feléje. Az esküdtszék döntését már ismeri a bíró, aki a következő napokban hirdet ítéletet. A megtámadott férfi még az ítélethozatal előtt 12 ezer dolláros követeléssel állt elő, mondván: az orvos ennyiért hozta rendbe az arcát. Barkley visszautasította Tyler követelését. — Miért kellene fizetnem? Ez az én pénzem, én kerestem meg — mondta az ismert kosaras. 13 plusz egy találat: nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 4 115 128 forint. 13 találat: nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 3 292 103 forint 12 találat: 3 darab, nyereményük egyenként 823 026 forint. II találat: 110 darab, nyereményük 22 446 forint. 10 találat: 1639 darab, nyereményük 2511 forint. ♦ ♦♦ A 32. heti totóműsorba felvett mérkőzések közül a 3. számú, Győr-Diósgyőr találkozót időpontváltozás miatt törölték a műsorból.