Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
1997■ AUGUSZTUS 30., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete „Nyíregyháza szabad és privilégiált város” Százhatvan éve történt • A városnak majd9 húszezer forintjába került a kiváltságlevél T örténelmi évfordulónk: 1837-1997. Az 1700-as évek közepén Nyíregyháza egyik földesura, gróf Károlyi Ferenc kedvező lehetőségeket ígérve új lakosokat hívott a néptelenedésnek indult helységbe. Az újonnan érkezett „szabad menetelű” jobbágyok közössége földesurainak: a Károlyiaknak és Dessewffyeknek közvetlen beavatkozása nélkül élhette mindennapjait. A helység széles határát a földművelők között szállásokra osztották, a jó piaccal bíró állattenyésztéshez a környező falvaktól, mezővárosoktól pusztákat béreltek. A földesúr által elfogadott jelöltekből a lakosok évente fő- és albírót, valamint a földesuraktól bérbe vett haszonvételek kezelésére bor-, ser-, mészárszék- és malombírákat választottak. Az írásbeli ügyek intézésére nótáriust fogadtak. Az 1753-54-es nagy betelepítés és az azt követő folyamatos beköltözés következtében Nyíregyháza Szabolcs megye legnépesebb településévé vált. Népességvonzását a földesurak által biztosított kivételes gazdasági és jogi engedmények mellett növelte az is, hogy a helység 1786- ban mezővárosi jogállást, valamint országos és hetivásártartási jogot nyert. A „sokadalmak” megpezsdítették a helybeliek életét, gazdaságát, serkentették a formálódó kézműipart. A jelentős bevételt biztosító vásárok szervezője a vásárbíró lett. Az 1790-es évek végén az egyre sokrétűbbé váló mezőváros gazdálkodásának irányítását pedig 40 fős testületre, az ún. választott közönségre (electa commu- nitas) bízták. Az újratelepített Nyíregyháza alig fél évszázad alatt nagyarányú fejlődést ért el. A továbblépéshez azonban pénzen meg kellett váltania terheit földesuraitól. A Des- sewffyekkel 1803-ban megkötött szerződés értelmében az örökváltság összegének kifizetésével nemcsak a földesúri terhek alól szabadultak fel, hanem a város lakossága — származásra való tekintet nélkül — élhetett a földesúri jogokkal is. Ezáltal Nyíregyháza a Károlyiak birtokostársa lett. Fejlődésének lendülete a több mint húsz évig tartó együttbirtoklás idején is töretlen maradt. Gazdasága virágzott, városigazgatása, elöljáróságának összetétele és tagjainak feladatköre folyamatosan igazodott a változó körülményekhez. Megújult a város gazdálkodására nagy befolyást gyakorló választott közönség, sőt a napi teendők irányítására maguk közül 30 fős testületet, ún. gazdálkodó széket hoztak létre. A helyi bíráskodást és törvénykezést 12 szenátorra bízták. Az önálló jogi képviseletre ügyészt fogadtak. A Károlyiakkal 1824-ben megkötött örökváltságszerződés után Nyíregyházán a földesúri jogokat most már egyedül a vádást, a nemzeti kiművelést mindenhogy elősegélli.” A kedvező támogatásokkal ellátott kérelmet a gyors siker reményében 1833. szeptember 15-én adták át a királynak. Azonba majd négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a megye nemesi közgyűlése és a Helytartótanács közötti egyeztetéseket követelőén a Kancellária által elkészített kiváltságlevél-tervezet az uralkodó elé kerüljön. A számtalan levélváltás, a bécsi és budai utak, a kisebb-nagyobb ajándékok, a sok türelem és a még több — időnként kölcsönökből biztosított — pénz végül is meghozta a gyümölcsét: 1837. augusztus 31-én a király aláírta azt a privilégiumot, amelytől a város közönsége jogállásának rendezését, és az akkor már 17 és fél ezer lakosú város gazdaságának és iparának gyarapítását, gyermekeik mesterségekre s művészetekre való taníthatását remélte. A király kiváltságlevél szabályozta város életét irányító két testület: a főbíró „elölülése” alatt igazságot szolgáltató, irányító, ellenőrző belső tanács, valamint a polgármester által vezetett, a város mindennapi életét szervező külső tanács működését, tagjainak választását is. Megengedte, hogy a lakosok magukat polgárnak, városukat szabad és privilégiáltnak nevezzék. A jogállásváltozást pedig a kért címer adományozásával erősítette meg. A díszes kiállítású privilégiumlevelet és az új pecsétet december elején vehették kézbe a nyíregyháziak. Még e hónapban ezer példányban ki is nyomtatták a latin nyelvű kiváltságlevélnek a magyar fordítását, merthogy „az oly régi óhajtásnak ekképpen történt megvalósulásán érzett örvendezés oly hirtelen terjedvén a nép között, hogy ezen kegyelmes privilégiumot még a bejelentés előtt is nem csak látni, olvasni, de azt meg is tanulni vetélkedve igyekeznek.” A városnak majd 20 000 forintjába került kiváltságlevél végre 1838 elején lehetőséget teremtett arra, hogy a megválta- kozás óta először a nemesi megye nyomása nélkül, szabadon válassza meg elöljáró testületéit. Szabad és privilégiált Nyíregyháza mezőváros főbírája Kralovánszky András, albírája idős nemes Trsztyánszky Sámuel, polgármestere nemes Inczédy György lett. Az 1837-ben nyert privilégium visszaadta a város önállóságát, ezáltal elősegítette továbbfejlődését, hozzájárult polgárosodásához, a régió központjává, majd 1876- ban megyeközponttá való válásához. Kujbusné Mécséi Éva főlevéltáros ros közössége gyakorolhatta volna. Csakhogy — a földesúri fennhatóság alól saját erejéből megváltakozó néhány mezővároshoz hasonlóan — helyzete törvényileg még szabályozatlan volt, így további fejlődése attól függött, hogy miként tudja helyzetét megerősíteni. Nyíregyháza közönsége az újratelepítéstől nyert kiváltságainak megőrzése és érvényesítése érdekében részletes, a város igazgatására, valamint lakosságának jogaira és kötelességeire kiterjedő szabályrendelet-gyűjteményt (statútumot) állított össze. Közvetlen felettes hatósága: Szabolcs megye nemesi közgyűlése azonban nem nézte jó szemmel, hogy legnagyobb adófizetője, a régió piacközpontja, a saját erejéből megváltakozó közösség maga rendelkezik sorsa felett. Ezért a nyíregyháziak által beterjesztett szabályrendeletet úgy módosította, hogy ezáltal biztosítva volt közvetlen irányító és ellenőrző joga a város igazgatása és gazdálkodása felett. Ráadásul elősegítette a lakosság csupán 2,5 százalékát kitevő, az egymás közötti ügyek intézésében elkülönülő, de előjogaikkal igazán élni tudó, és beköltözésükkor a jobbágyterheket magukra vállaló nemesek befolyásának erősödését is. így Nyíregyháza túlnyomórészt föld- és kézművesekből álló parasztközössége nyomasztóbb felügyelet alá került, mint amilyenben két földesura idején volt. A megváltakozásért mindent megtevő város nem nyugodott bele sorsának ilyetén való alakulásába, és panaszával a Helytartótanácshoz fordult. Bár jogorvoslatért esedező kérelme meghallgatásra talált, érdemi változás ügyében mégsem történt. Apró reménysugárt jelentett a bizakodás: az 1832-ben kezdődő országgyűlés majd törvényt hoz a megváltakozott mezővárosok jogállásának rendezéséről. Azonban a törvény megszületéséig is fontosnak tartotta a közönség, hogy autonómiáját — most már a legvégsőkig elmenve — királyi privilégium által állítsa vissza. Csak kiváltságlevél biztosíthatta számukra azt, hogy tisztújításuk függetlenedjék a vármegyétől, hogy városi tanácsuk rendszabásokat hozhasson és igazságot szolgáltathasson a helyi lakosok polgári pereiben. Szerették volna azt is, ha megváltozott jogállásuk szerint városukat szabadnak, lakosaikat polgárnak nevezhetik. Eddig használt pecsétjük helyett pedig olyan újat kértek, amely nyírfák között álló templommal és egyik kezében szőlőt, másikban kalászt tartó alakkal szimbolizálja a várost. A kiváltságlevél elnyeréséhez Bécsben az udvarban, Budán pedig a Helytartótanácsnál kerestek hivatalos képviselőt, illetve igyekeztek minél több befolyásos segítőt is találni. Hivatalos ajánlóként pedig Szabolcs megye és a Károlyi-birtok vezető tisztviselőit kérték fel, akik mindnyájan elismerték a város érdemeit és bizonyították: Nyíregyháza méltó a királyi kegyre. Ajánlásaikban kiemelték az elöljárók hozzáértő munkáját, dicsérték a város gazdaságának fejlettségét, a lakosok iskolázottságát, hangsúlyozták, hogy itt kevés a „cégéres gazember” és hogy a város felállította az „Olvasó Könyv Tárt és Literatúrai Casinót, e mellett pedig a szép fejérnem pallérozódására nézve asszonyi institumot (leánynevelő intézetet) is tart, és a csinosoKépeink: A kiváltságlevél latin eredetije a pecséttel (felső nagy kép) A reprint kiadás címlapja és egyik oldala (alul balra) A latin eredeti utolsó oldala az aláírásokkal A pecsét
