Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-04 / 180. szám

1997. augusztus 4., hétfő HATTER A feltétel kijátszható Bennük emberek élnek, élnének • Szocpolosház-nézőben • Szakszerűtlenségek Évek óta így állnak A szerző felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Meg­követem a becsületes építő­ipari vállalkozókat, akik képviseletében telefonált egy úr a nemrégiben megjelent Tákolmány szocpolból című cikkem miatt. Meghajlok egyik érve előtt, miszerint ha ők nem lennének, nagyon sok családnak sohasem len­ne, még ha kifogásolható mi­nőségű is, de életük előző szakaszaihoz képest minden­képp „civilizált” fedél a feje felett. Ha már hullik is a va­kolat azonnal, ha mindjárt reped is a födém, ha nincs korlát, burkolat és víz... a ház akkor is ház. Ráadásul a mai anyagárak mellett — mondják — kizáró­lag a szocpol-támogatásból le­hetetlen felépíteni egy megfe­lelő nagyságú házat a kötelező minőségben. Márpedig az em­bereknek nincs pénzük. A sa­ját erő megléte, bár feltétel, ki­játszható. Elcsábították A megye több pontjáról érkez­tek is jelzések „engedélyezési tarifákról” és hasonló techni­kával épülő házak tömegéről. Biztos, hogy olyan nagylel- kűek a vállalkozók és csakis a család érdekeit nézik? Ha így lenne, akkor nem félemlítenék meg utólag a minőség miatt reklamáló megrendelőket. Biztos, hogy a póruljártak, ha már szerencsétlenül alakult a helyzet (melynek ők is okai, nincs ugyanis írás), maguk mindent elkövetnek, hogy jobbra forduljon? Dyen kérdések is felmerül­tek a minap egy, Csabai Lászlóné polgármester kezde­ményezte városnézésen. Ő sa­ját szemével akart meggyő­ződni a „szocpolos ház-ügyek­ről”. Elkísért bennünket a szo­cialista párt városi szervezete és jegyzetfüzettel a kezében a polgármesteri hivatal műszaki irodájának képviselője, Nagy Károly. Nyíregyháza lakásállomá­nyát különben jól jellemzik az alábbi adatok: 1993-ban 320, 1995-ben 750, és még ’96-ban is 600 hajlékot húztak fel. Ez nagyon jó tempónak számít. Mint ahogy optimális a struk­túra is: a 45 ezer lakás fele csa­ládi ház. A számokhoz képest nem voltak szívderítőek a lá­tottak... A város külterületén — sorstársaik mellett — él egy sokgyerekes család. A jobb ér­zésű ember még pajtának sem igen használná azt az épületet, ahol félig füstben, félig a sza­bad ég alatt élni kénytelenek havi kétezerért. Egy tanyai al­bérletben laktak, amikor felke­reste és elcsábította őket (s másokat is) egy vállalkozó egy vidéki városba. Miután már a szocpol felemésztődött és be­költözhettek volna, a vállalko­zó elzavarta a családot. Visszamenekültek. A büntetőfeljelentést meg­tették. Álltunk elnémulva és széttártuk a kezünket: van há­zuk egy másik településen. Az ottani önkormányzat miért se­gítené őket, hiszen nyíregyhá­ziak, s miért segítse őket a nyíregyházi, hiszen bár más­hol, de valójában van lakásuk? Miközben az állam is megtet­te, amit megtehetett, támogat­ta őket (vagyis kit is?!). Fél­nek, hát maradnak s várják a megoldást. Szigorúbb ellenőrzést A city ellenkező felén, jó he­lyen, egymás után sorakoznak a szemmel láthatóan „típuster­vesek”. Egy nyíregyházi vál­lalkozó, akinek „nyoma ve­szett”, öt családnak 14 millió­val tartozik — derül ki a hely­színen, hiteles forrásból. A családfő, akit munka közben találunk, tetemes munkahelyi kölcsönből tudja befejezni a szerény, de takaros fészket. Forr benne az indulat. 16 négyzetméteren kénytelen nyomorogni negyedmagával. A szomszéd ház ’95 óta áll fé­lig sem készen. Szakmai kifo­gásolni való akad mindegyi­ken bőven. A férfi háza tűrhe­tő, megpróbált korrigálni. Fej­csóválva indulunk tovább, kü­lönösen, mikor halljuk, a rek­lamálókat megfenyegették. Egy másik városrészben mér­nökünk trükkös módszerre bukkan: a vállalkozó — tudva, mi kell a lakhatási engedély­hez — a minimumot teljesítet­te. Kisebb szabálytalanságok, szakszerűtlenségek vannak, de durva hibát nem követett el. Ez persze nem vigasztalja a la­kókat. Az utca másik végében állítólag más valaki, hasonló konstrukcióban szép munkát adott ki a kezéből. Ilyen is van. De ez lenne a természe­tes. A polgármester asszony sze­rint gyakoribbá kellene tenni a hatósági ellenőrzést is, s szi­gorítani szükséges az engedé­lyek kiadását: felelős műszaki vezető megjelölése és annak nyilatkozata, — benne a bün­tetőjogi felelősségvállalással —, nélkül nem szabadna szó­ba állni a hivatalnak házépítés­ügyben. Létezik különben ilyen kötelezettség, de csak a folyamat végén, amikor már a jelentősége kisebb, akkor töl­tik ki az erre rendszeresített nyomtatványt. Konkrét intézkedések, együttműködés az OTP-vel, helyi rendeletmódosítás, rend­szeres, előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzés és felelős­ségvállalás minden szinten — ez mind-mind leszűrhető a ta­pasztalatokból és szerepelt a következtetések között. S min­dehhez fontos, hogy legyen az önkormányzatnak egy képe, majd egy értékelése a szocpo­los házak okozta állapotokról. Úgy tűnik,"lesz ilyen felmérés hamarosan. Ahhoz, hogy ezek a házak így-úgy felépülhesse­nek, az állami kasszából került ki pénz. A bennük lakók pedig már az önkormányzatnál fog­nak kopogtatni a különféle se­gélyformákért. Amire nyilván jogosultak lesznek. Keveredés A téma összetett. Keverednek benne a humánusság szem­pontjai, a jó szándék a tájéko­zatlansággal, a tisztes haszon a tisztességtelen módszerrel, a büntetőjogi kategória az álla­mi beavatkozás hiányával. Mindamellett, hogy lettlégyen ezen házaknak bármilyen a műszaki tartalmuk, vigyázat, emberek élnek avagy élnének bennük. Számomra, s hátha nem vagyok egyedül, ez a leg­fontosabb tény. Cser balföy Levente tárcája A mikor az átlagon fe­lül elkényeztetett ku­tyámmal a reggeli vagy esti sétánkat végezzük, a futballpálya gyepe fölött vadászó fecskék közül egy­két madár kiröppen a pálya melletti kocsiútra is, és ott vadászik a repülő rovarokra. Emberi szemmel szinte kö­vethetetlen sebességgel sik­lónak, néhány centiméterrel a fekete útburkolat fölött és szinte a semmiből teremnek elő, amikor előttünk felvá­gódnak a levegőbe, hogy utánna ismét mélyrepülésben folytassák a vadászatukat. A kutyám, aki fajtáját te­kintve jakterrier, ilyenkor szinte őrjöng tehetetlen dü­hében. Őrjöng, mert génjeibe az van beprogramozva, hogy minden mozgó élőlény, mint lehetséges zsákmány táma­dásra ingerli. Az idomítat- lan, fegyelmezetlen vadász­kutyák szokása szerint ezt a támadási ösztönt ő azonnal le is reagálja. De ez a sebe­ség és ezek a villámgyors ki­térések nem adnak a szá­mára még egy mákszemnyi Ott cikáznak hangosan csi- vitelve a támadó kutyám kö­rül, akin látszik, hogy telje­sen bele van gabalyodva a lehetséges zsákmány számá­nak ekkora tömegébe. esélyt sem, hogy egyetlen re­pülő fecske is a zsákmánya lehessen. Valószínűleg ő is érzi, hogy futásának és refle­xeinek gyorsasága semmi si­kert nem ígér számára ebben a vadászatban. Amikor az út felett surranó fecskét üldözőbe veszi, a pá­lya fölött vadászók szinte azonnal a veszélybe került társuk segítségére sietnek. Ugyanazt a módszert al­kalmazzák, mint a fiókákat menteni igyekvő madarak. Saját magukat kínálják föl a támadóknak. Azt, hogy mozgásukkal és hangos csicsergésükkel mit közölnek a kutyámmal, azt nem tudom, csak az eredmé­nyét látom. A minden óvatosságot, re­ális látást elsöprő dühöt, amelytől elvakulva saját ma­gát teszi ki a veszélynek. Ezért azután nem csoda, hogy néha nekirohan a pá­lyát körülvevő vaskorlát tar­tóoszlopai valamelyikének, vagy belegabalyodik a pla­tánfa melletti szederindákba. Amire onnan kivergődik, és eléggé elnyűtt állapotban előkerül, a körülötte röpködő fecskék száma is megfogyat­kozik. A végeredmény nem kétséges. A kutya az, aki min­dig hamarabb kifárad és csapzottan befejezi a semmi sikerrel sem kecsegtető csa­tát. Az, hogy néha még ugat néhány strófát, az már csak a vadászbecsület megmentésé­re tett kísérlet. A fecskék ekkor visszarö­pülnek a pálya fölé, megmen­tett társukkal együtt és a gyep felett tovább folytatják véget nem érő vadászatukat. Szerencséjükre a gyep fölött mindig van olyan hebehur­gya légy, vagy más rovar, amelyik szárnyalásra vágyik. M ert nemcsak a tár­sakat kell megmen­teni, de a fészkek­ben lévő fiókákat is fel kell nevelni és felkészíteni a nyár végi hosszú repülésre. NézőDont * Az utazás öröme E z a nyár nem az a nyár. Mármint nem hasonlít az igazi, forró évszakhoz. Hétvégén menetrendszerű­en megérkezik a hűvös, esős idő, a hőmérséklet legalább tíz fokot csökken a hétköznapiakhoz képest. A múlt héten csütörtökön még folyt a víz rajtunk, aztán pén­teken már fáztunk, szombatról nem is beszélve. Az eső ter­mészetesen ismét megérkezett. Ez a nyár nem az a nyár — mondhatják az utazási irodák is, hiszen nagymértékben csökkent az utazási, az üdülési kedv. Június végéig szokatlanul kevesen fizettek be kül­földi társasutazásokra, csak júliusban élénkült meg némi­leg a piac. (Emlékszem rá, néhány évvel ezelőtt február­ban, márciusban már elkelt az utak zöme, a családok hóna­pokkal a nyaralás előtt lázban égtek. Most...?) Valószínűleg kedvezményes akciókra vártak az embe­rek — nyugtatta magát egy utazási iroda vezetője. S hogy jól gondolta-e, azt nem lehet biztosan tudni, mindenesetre az idény kezdetén sok kedvezményt kellett adniuk ahhoz, hogy minden charterjáratuk megteljen. Nehezen, nagyon nehezen indult a szezon — így az előbbi szakember. A ta­vaszi utazási kiállítások az akciók ellenére nem hozták meg a várt sikert, egészen a nyár elejéig pangott az üzlet, de most valami elindult. Aki valóban nyaralni akar, aki va­lóban rászánta és ki tudja gazdálkodni a családi költségve­tésből azt az egy-kétszázezer forintot, az valóban el is uta­zik. Azért ne feledjük. Nem biztos, hogy az emberek csak az utazási irodákon keresztül utaznak, és mindenki a görög, spanyol tengerpartra, szigetekre vágyik, és telik neki a szállodai elhelyezésre, a teljes panzióra. Baráti, családi szervezésben legalább olyan sokan utaznak, ha nem töb­ben, mint az utazási irodákon keresztül. Ugyanakkor még olcsóbb is lehet, ami nagyon fontos szempont. Csak úgy találomra: a Magas-Tátra itt van egy ugrásra, a Tisza-part egy karnyújtásnyira, csodálatos történelmi városok hívo­gatnak határon belül és kívül száz, kétszáz kilométeres körzetben. Ne tagadjuk meg magunktól a pihenés, a kikap­csolódás örömét. Sipos Béla Papa! Neked melyik dinnye tetszik? Ferter János karikatúrája Értéktöbblet A gazdaság igényeihez igazodó megyei szakképzés megteremtésére alakult új szervezet a napokban Nyíregyházán. A Megyei Szakképzési Tanács összetétele jelzi az érintettek széles körét, hiszen a látszat ellenére mindannyian érintettek vagyunk ebben: az iskola padjait koptató diák és oktató, a munkanélküli és a magát pillanatnyilag biztos pozícióban tudó alkalmazott vagy vállalkozó. Mert azt már megtanulhattuk, hogy ebben a vi­lágban csak a halál biztos, nincs pótolhatatlan ember és si­keres cégek mehetnek tönkre egyik pillanatról a másikra. A változás és a változtatás korunk egyik legélethűbb jelző­jévé vált, de ez nem feltétlenül rossz dolog. A fejlett államokból érkező vendégek gyakorta és szíve­sen hangoztatják, hogy legalább négy évente munkahelyet kell változtatni. S a maguk példáját felhozva büszkén so­rolják, hol fordultak eddig meg. Elgondolkodtató, hogy nálunk nem is olyan régen még fenntartással kezelték azt, akinek több munkahely szerepelt a megboldogult munka­könyvében. Akkor és itt a megbízhatóság értékmérője volt, ha valaki ott is ment nyugdíjba, ahol az első megbíza­tását kapta. Az amerikai rugalmasság ébresztőt fúj a meg­változott környezetre álmosan reagálónak, de más szem­pontból is példaértékű. Tudniillik semmilyen szervezet nem pótolhatja az egyén munkáját, amelyet saját boldogulása érdekében ki kell fej­tenie. Áz amerikai négy év jelzi: ennyi idő elegendő egy új szakma elsajátítására, egy új diploma megszerzésére. S a frissen szerzett ismeretek birtokában már valóban ott a motiváció, a folytonos megmérettetés bizsergető érzése. Persze egészen más a lehetőség egy jóléti államban, de tény: önmaga értékét növelő ember nem fél a változástól, sőt egyenesen keresi azt. Persze vannak olyanok is, akik ilyen vagy olyan okból képtelenek az állandó megújulásra. Az ilyenekre mondják, hogy elszaladt mellettük az élet. Nyéki Zsolt Kommentár _ m m * M * m m tr m A fecskék oeldaia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents