Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-26 / 198. szám
1997. augusztus 26., kedd HATTER Szigorodószámonkérések Az új építési törvénytől a fegyelem erősödését várják a szakemberek Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — A moszkvai Lomonoszov-egye- tem kicsinyített mását készült felépíteni családi fészeknek az egyik Tisza menti falu leggazdagabb vállalkozója. Beadta a községházán az engedélykérő papírokat, azt elutasították, de mintha semmi sem történt volna, ment vígan az építkezés. Mire észbe kapott a hatóság, már el is készült a palota. A hatóság vakarhatta a fejét: bontássá, vagy ne bontássá. Végül nem bontatott, de kiszabta a legsúlyosabb büntetést: kemény harmincezer forintra büntette az építkezőt. Az iménti példa fikció csupán, de szerényebb méretekben számtalanszor megtörtént hazánkban, ahol az elmúlt években meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak az építési piacon, s az építőanyag-kereskedelemben. Tulajdonképpen alig volt kockázata az engedély nélküli építkezéseknek, a jogszabályokat különösebb retorziók nélkül át lehetett hágni, hiszen a hatóságok rendelkezésére kevés eszköz állt. A jegyzők kezében A következő év januárjától azonban az építési fegyelem megerősödésére lehet számítani, érvénybe lép az új építési törvény, de a végrehajtást segítő új kormány- és miniszteri rendeletek is készülnek. A jelenlegi állapotokhoz képest az egyik legfontosabb változás: a városi önkormányzatok jegyzői látják el az első fokú építőhatósági feladatok többségét. A telekalakítással kapcsolatos teendőket, valamint az egyszerűbb építéshatósági feladatokat továbbra is a települési ön- kormányzatok jegyzői végzik, de a szakmailag kényesebb tennivalókat első fokon a városi önkormányzatokra testálnák a hozzájuk tartozó községekre kiterjedően is. Az engedélyezési eljárással kapcsolatos jogköröket megHamarosan eldől, lesz-e rend az építkezéseknél kaphatja más települési önkormányzat, vagy igazgatási társulás is, ám a szakemberek óvatosságra intenek. A törvény értelmezésére általunk megkért dr. Kovács Mihály, a megyei közigazgatási hivatal főosztályvezetője például arra figyelmeztet, az ésszerűség határain belül maradjunk. Az építőhatósági feladatokkal együtt járó többletköltségeket a városok megkapják a következő évi költségvetésből, de mondjuk a százötven lelkes Nemesborzova, vagy a háromszáz lelkes Uszka csak akkor vállalkozhatna e feladatok ellátására, ha az önkormányzat állja a számlát. Magyarán, ők nem számíthatnak az állami támogatásra, de szakmai segítségre sem. Nagyobb kockázat A hatóságok persze mostanság is igyekeznek gátat szabni az engedély nélküli építkezéseknek, de mint a tapasztalatok is mutatják, vajmi kevés sikerrel, a maximum harmincezer forintos szabálysértési bírság aligha nevezhető elrettentésnek, hiszen az építtető legtöbb esetben képes lenne megvásárolni a büntetés kiszabóját ruhástul, autóstul, hivatalával egyetemben. Az új törvény szerint azonban jelentős mértékben szigorodni fog az építésügyi bírság. Azt még akkor is kiszabják majd, ha az építmény utólag megkapta a fennmaradási engedélyt. A törvényalkotók igyekeztek a lehető legkisebbre szűkíteni az umbulda lehetőségét, a fizetendő bírságot is jogszabály határozza meg: az épület értékének száz százalékáig is terjedhet a mélték. Nem minden esetben ússza meg azonban az építkező ilyen egyszerűen az ügyet, ha különösen kirívó módon vét a szabályok ellen, jön a bontás. Többek között ez vár akkor rájuk, ha a kivitelezés veszélyezteti az életet, az egészséget, a biztonságot. A kivitelezők is jóval szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak januártól. Az építés műszaki munkálatait csak szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető irányíthatja. Építési szakmunkát is csak az végezhet, aki a meghatározott szakmai feltételeket teljesíti. Az új törvény szeretné visszaállítani az építési napló tekintélyét. A naplót az építkezés helyszínén tartva napról napra vezetni kell, rögzítve Elek Emil felvétele abban az aznap elvégzett munkát. Lehet fellebbezni A hozzáértők szerint az építőanyag-kereskedelemben legalább akkora a felfordulás, mint az építkezéseknél. A változások azonban itt még hamarabb bekövetkezhetnek, szeptembertől ugyanis építési anyagot, vagy berendezést csak hazai, úgynevezett megfelelőségi igazolással lehet árusítani. A vásárláskor az eladó minőségi tanúsítványt lesz köteles átadni a vásárlónak, s azt neki kell őriznie. Jó-jó, de mi lesz, ha nem tudunk megegyezni az adott város jegyzőjével, vagy építési előadójával? —. gondolhatja ezek olvastán a jámbor építkező. A jogorvoslat lehetősége természetesen ezt követően is fennáll, másodfokon a köz- igazgatási hivatalokhoz lehet fordulni. Egyébként e hivatalok látják el január 1-től az építésfelügyeletet is, az itteni szakemberek ellenőrzik majd, hogy betartják-e az építkezéseknél a műszaki, technológiai előírásokat. Már persze akkor, ha bővítik a létszámot, mert a jelenlegi felállás szerint erre most aligha lennének képesek. M ikor Kata meg Tamás összeházasodott, jól jött ez a két — már akkor is kopottas — fotel. Irdatlanul nagy mind a kettő. Valamikor a múlt század derekán voltak divatosak az ilyenek, lehet, hogy még abból az időből származnak. No de akkor örültek neki, hogy a férfinak valami távoli rokonai rájuk hagyományozták. Mikor tudtak volna ők akkor még fotelt is venni? Két kezdő pedagógus. Később kétszer is hozzáfogtak a lakás — mi tagadás roppant megviselt — bútorainak a kicseréléséhez, de... Először kis Tamás házasodott meg váratlanul, egyik napról a másikra. Lakás, bútor... Nyisd ki apám, anyám a zsebed! Még a szülők lakásából is oda vándoroltak a jobb darabok. Persze, az a két öreg fotel nem. Sértésnek vette volna a fiatalasszony, ha ilyen szakadozott huzatú, kiálló rugózatú ócskaságot tuszkoltak volna be új lakásukba. Azután Csilla ment férjhez, na és a lányom sem utolsóbb a fiamnál, kezdődött minden elölről. A lakás bútorai ismét elvesztették nélkülözhető társaikat — de a két öreg fotel maradt. Mikor a második gyermek családja is elköltözött a szülői házból (pár évig ott élt egyik is, másik is), a két bútormatuzsálem unokahancúrozta- tóból visszavedlett tévénéző fotellé. Annak jó, kényelmes, s ha az ember belehajít pár régi plédet, a kiálló rugók sem nyomják nagyon. fér egyelőre ez a pár használt darab is. A megkínáltak el is küldték gyermekeik egy részét (ez is seregnyi volt), hogy kisszekeren elfuvarozzák a foteleket. Másnap sűrű bocsánatkérések közt az apjuk hozta vissza az ajándékot” — Már ne haragudjanak, de olyan rosszak... Ha rosszak, hát rosszak. Bútorok sorsa No de egyszer csak: Tamás lakása kifizet\>e. Csilla lakása kifizetve. Tamás bútora rendezve, Csilla bútora letör lesztve... — Katám, most már mi is vehetünk becsületesebb berendezést. Elsőnek a fotelek repültek ki, a két nagy, és még két kisebb, ugyancsak veterán. Az asszonyt szólt egy tanítványának: — Ha kell, elvihetitek. Sokgyermekes család volt, és hogy is mondjam, kissé barnább az átlagosnál. Épp akkoriban szanálták a városszéli telepet, ők lakást kaptak egy új negyedben, talán felKitették a foteleket a lépcsőházba, hátha elviszi őket valaki. Hanem a kutyának sem kellett. Illetve: csak a kutyának. A szomszédék Morzsája az egyik öreg fotelben rendezte be éjjeli szállását. A lakótársaknak nem tetszett a dolog. A lépcsőház úgysem valami tágas. Ugyan, szóljanak már a szemetesnek...! Szóltak. A két kisebb fotelt el is vitte. A másik kettő — mint közölte — túlságosan nagy neki. De vállalkozik az eltüntetésükre, egy nem kiscímletű bankjegy ellenében. — No. akkor már inkább fölviszem a padlásra — pattogott Tamás. így is cselekedett, de a mennykő nagy súlytól megroppant a dereka, egy hétig nem tudott kiegyenesedni. Azután a pedagógus házaspár nyugdíjba ment és nehéz idők jöttek. A fiuk, menyük — mindkettő mérnök — elvesztette az állását: csődbe ment a gyár. Nem és nem tudtak elhelyezkedni. De a családot etetni kell, s amikor nem volt más megoldás, kezdték eladogatni a bútorokat, egy idő múlva aztán jelentkeztek a szülőknél: már egészen kiürült a lakásuk, nem akadna-e részükre néhány nélkülözhető darab. ■j-k ersZe az újabbakból, IJ jobbakból adtak neM. kik. És milyen szerencse, hogy a padláson megvolt még a két régi fotel. Apa és fia lecipelték, kiporolták, újra párnát, pokrócot dobtak az ülőkéjére... Még mindig egészen jól lehetett tévét nézni belőlük. Mondják: a könyveknek megvan a sorsuk. De úgy látszik a bútoroknak is. lA NATO-labda A kosárlabdázók tudói annak, milyen módon kell magunk mellett pattogtatva a labdát ütemes, térnyerő lépésekkel megközelíteni a palánkot. A ritmusérzék talán fontosabb, mint egy dzsesszdobosnál. A léptek, és a pattintások időzítése mellett persze a szabad kézzel, farral, és minden más testrésszel ajánlatos távol tartani az ellenfelet. Nincs annál látványosabb ugyanis, amint a másik csapat játékosa felveszi a már említett ritmust, és pattogtatás közben elviszi a labdát. Ugyanabban a ritmusban, de a másik palánk felé. Valami ilyesmi történt a nagypolitika játékterén a mögöttünk lévő napokban. Horn tiszta helyzetbe játszotta magát, tekintetét a palánkra szegezte, és a NATO-labdát ütemesen pattogtatva kezdte megközelíteni a kosarat. Ám nem volt eléggé óvatos, pontosabban túlságosan biztosra akart menni. Ne legyen ügydöntő, csak véleménynyilvánító népszavazás — taktikázott. Az Észak-atlanti Szövetségbe történő belépést pártja érdemének tudni, ez fontos választási ütőkártya. Ha a vélemény az, hogy ne menjünk, attól még mehetünk — gondolta. Ha a döntés nem. akkor leégünk — tehette hozzá magában. A labda birtoklóján nyomasztó a felelősség. Vállald el! Vállald el! — hangzik kívülről a biztatás. Elvállalta, de el- óvatoskodta, mondhatja most a bosszús szurkolótábor. Elkövetkezett az a pillanat, amikor az ellenzék játékosa felvette a léptek ritmusát, keze már a parkettről felfelé induló labda felé nyúl. Mi következhet most? Egy kis taktikai szabálytalankodás? Ellökés, gáncs... Vagy pedig Orbánhoz kerül a labda. Nagyon nagy siker volna számára, és az ellenzék xszámára, ha sikerülne a csel. A földkérdéssel összekötve, egy kissé érzelmi útra terelve a dolgot, nemigen áll útjába semmi az aláírásgyűjtés sikerének. Még szerencse, hogy most egy palánkra játszik a két csapat. Legalábbis NATO-ügyben. A találat szinte biztos: NATO — igen. Csak a pontszerző személye vált bizonytalanná. Esik Sándor Budapest Látod, a nehézfiúk is elhagyják a Balatont Ferter János rajza Kommentár Tudás, te drága! M ostanában rossz híreket olvashatnak a napilapokban a diákok: hamarosan kezdődik az új tanév! Milyen hamar elrepült a szünet, mennyi mindent át kellett volna még élni. Hosszú lesz az egy esztendő, amíg újra valósággá válhat a mostani álmodozás. A szülők azonban másféle gondokkal szembesülnek: meg kell vásárolni a füzetcsomagot, az iskolatáskát, a tornafelszerelést; eleget kell tenni az iskola kívánságainak. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet kikerülni, mindenképpen azt kell megvásárolni, amit az iskola előír. Ezek közé tartoznak a tankönyvek. Az áruk tavaly is a csillagokig ért, az idén változatlanul hevesen tombol az árverseny. Sokféle tankönyv van a piacon, bőséges a kínálat. Egy dolog nem működik igazán: ez a gazdagság nem befolyásolja az árakat. A gimnáziumi első osztályban nyolcezer forintba kerül a könyvcsomag, de a többi osztályban sem kedvezőbb a helyzet. Az oktatásügyben lassan zajlanak le a változások. így van ez a tankönyvekkel is. Évtizedek óta beszédtéma, hogy az iskoláknak rendelkezniük kellene egy nagyobb készlettel, amelyből a diákok megkaphatnák a szükséges tankönyveket. Év végén visszaadnák, s néhány évig ugyanabból tanulhatnának a diákok. Égy júniusi parlamenti vitában elhangzott, hogy ehhez két dolog kellene (a pénzen kívül): tartalmában és használhatóságában egyaránt tartós tankönyv. Mert ha néhány hónap múlva szétesik, hiába a szándék, nincs kinek átadni ezt a legfontosabb ismerethordozót. Ha pedig még mindig arról vitatkoznak a szakemberek, mi kerüljön bele a tankönyvekbe, akkor igazán értelmetlen tartósságról beszélni. így aztán marad a sanda gondolat, hogy a tankönyvárak kialakításában másféle érdekek munkálnak. Fontosabb évről évre kiadni őket, a diák úgysem tehet mást, mint megvásárolja a szükségeseket. Vagy nem. Még az is lehet, hogy ezzel a huzavonával felértékelődik a tudás, s aki megvásárolja a méregdrága tankönyveket, az utolsó betűig megtanul belőlük mindent. Nagy István Attila
