Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
1997■ AUGUSZTUS 19., KEDD Napkelet • A KM ünnepi melléklete 11 Hatalom és demokrácia Nyíregyháza (KM) — Az állam szerepe, a demokrácia sa]átosságai olyan kérdések, melyekről sokat beszélgetünk a maihoz hasonló nevezetes napokon. Kinek-kinek mást jelentenek a fogalmak, s másképp vélekednek a velük szemben támasztott követelményekről is. Megyebeli parlamenti képviselőkkel beszélgettünk arról, számukra mi az állam, milyen szerintük az igazi demokrácia? Kávássy Sándor, Független Kisgazda Párt: — Konzervatív és keresztény párt vagyunk, az állam tekintetében nem teszünk kijelentéseket, nem állapítunk meg prioritásokat. Nem mondjuk azt, hogy a köztársasági forma haladóbb, mint a királyság, bár utóbbinak közöttünk ma is megvannak a hívei. A kategorikus kijelentéseknek nincs jelentősége, hiszen világos, hogy a spanyol királyság demokratikusabb államforma, mint például az Albán Köztársaság, de ugyanezt mondható el Anglia vagy az egykori Szovjetunió összehasonlításakor is. Nem helyeseljük az állami túlsúlyt sem. Nem jó, ha az állam polgárainak nyakára ül, amikor méltánytalan adókkal, terhekkel sújtja, amikor elnyomja, szinte kiszipolyozza az embereket, semmibe veszi kezdeményezéseiket. Sajnos mindezeknek ma is sok jele mutatkozik, amire parlamenti beszédeimben rendszeresen felhívom a figyelmet. Számomra a demokrácia klasszikus formája, az ókori görög demokrácia a követendő példa. A demokrácia a többség uralma a kisebbség fölött. Vallom, hogy a kisebbségnek mindig meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy parlamenti eszközökkel többséggé szervezze magát. Magyarországon ma demokrácia van, ami azonban erősen hajlik a politikai anarchizmusba, ahol a hatalomnélküliség érvényesül. Ma még megesik, hogy egy-egy falusi polgármester szembehelyezkedik a hatalommal. Panaszos ügyében keresek fel közülük némelyeket, akik hánya veti módon viselkednek, úgy tesznek, mintha törvényen kívüli lovagok lennének, pedig egyáltalán nincsenek olyan helyzetben, hogy szembehelyezkedjenek a parlamenti képviselővel, aki az országgyűlés nevében jár el. Mi kisgazdák azon vagyunk, hogy a központi és a helyi hatalom egyensúlyban legyen, egyik se nőhessen a másik rovására. Az ellenzék szerepe a demokráciában igen fontos. A kormány feladata, hogy kormányozzon, az ellenzéké, hogy bíráljon, felhívja a figyelmet arra, hol szorít a cipő, hol csikorog a kerék. Szokás mostanában a parlamenti vitákat, felszólalásokat kritizálni. Ez azért van, mert a közönség, ahhoz a kádári „demokráciához” szokott, amely a temetők csendjéhez volt hasonlatos, ahol nem volt ellenvetés, vita. Pedig az „eszmebarikádokon” igenis kell vitatkozniuk, veszekedniük a feleknek, így érlelődik a gondolat. Gond az, hogy a jelenlegi kormány nem hajlandó elismerni még azokat az ellenzéki szempontokat és tényeket sem, amelyek nyilvánvalóan ésszerűek és reálisak. A kormány és a parlamenti többség gondolkodására és magatartására még ma is rányomja bélyegét a bukott rendszertől örökölt dogmatizmus. Pedig az ellenzék megbecsülését a polgárok és a'pártok is joggal várják el, hiszen a jó Ítészeket illik tiszteletben tartani. Maximális bunkóság és a gyermekszoba teljes hiánya, ami olykor e téren kormánypárti és ellenzéki képviselők között megesik. Iványi Tamás, SZDSZ: — Olyan államot képzelek el magamnak, tartok ideálisnak, amely felnőttnek, nagykorúnak tekinti polgárait, ezért olyan dolgokba, melyeknek eldöntésére a polgár önmaga is képes, nem avatkozik be csak azért, hogy bizonyítsa, az még nem elég érett az önálló ügyintézésre. Egyébként is úgy tartom, ahhoz, hogy egy nép megérjen a demokráciára, kezébe kell adni a lehetőséget, hogy elsajátítsa az alapszabályokat. Ez hosszú tanulási folyamat, mely olykor járhat buktatókkal, de cél az, hogy az állam fokozatosan vonuljon ki mind több területről. A szolgáltató állam a legjobb forma, amely felkarolja az elesetteket, akiknek erre nagy szüksége van, akik önerőből nem képesek gondjaikat megoldani, miközben békén hagyja azt, aki nem igényli az istápolást. Ha ezt a szempontot vesszük alapul, bőségesen van feladata most államnak, hiszen igen sok támogatásra szoruló ember él e hazában. Hogy képes-e mindezeknek a kívánalmaknak a mostani kormány megfelelni? Ahogy Pál apostol mondja a tökéletességről: „nem mondom, hogy már elértem volna, amely felé törekszem,” de a szándék igenis létezik, bár száz százalékig elégedettek talán soha nem leszünk. A demokrácia ugyanakkor az egyén, illetve a közösségek, szervezetek és önkormányzatok szabadsága is. Fontos lenne, hogy olyan fokra érjen el, ahol az előbb felsoroltak teret nyernének, mind több területet hódítanának át az államtól. Ennek ma még a kezdetén tartunk. Tudom persze, hogy akadnak, akik időnként sokallják a demokráciát, s egy cent- ralizáltabb, keményebb formára esküdnének. Csakhogy ennek túl nagy a kockázata, s túl kevés az esélye annak, hogy a diktatúra pozitív marad. Jómagam mindenképpen a demokráciára szavazok még akkor is, ha kissé borzosra sikeredik. A nagy politikai munkamegosztásban az ellenzék szerepe nagy. Neki adatik meg, hogy a polgárság elégedetlenségének, kritikájának hangot adjon, így gyakorta a demokrácia megmentőjének, őrzőjének szerepében tetszeleghet. Mindamellett a hatalomnak is megvan a módja egy olyan kormányzásra, hogy polgárai szabadon éljenek demokratikus jogaikkal. A jelenlegi kormány igyekszik ezen elvárásoknak megfelelni, ezirányú teljesítményében mára a tűréshatáron belülre került. Ha a demokratikus alapjogok sérülnek, ma már bárki felléphet ellenük, amit bizonyít az Alkotmány- bíróság, illetve az állampolgári jogok biztosainak léte. Az, hogy ezek az intézmények hatékonyan és biztonságban működhetnek, mindenképpen a hatalom javára írható, hiszen a demokrácia fokmérője az is, hogy egy jogállamban miképpen működnek ezek a fórumok. Kiss Gábor, MSZP: — Az állam ügyében semmiféle filozófiai fejtegetésbe nem bocsátkoznék, mindössze annyit jegyzek meg, legfőbb kérdés általában az, hogy a társadalom számára a sok vagy a kevés állam üdvösebb-e. Mivel a rendszerváltás előtt az állam szinte rátelepedett a civil szférára, olykor a magánember életébe is beavatkozott, — miközben a társadalom általi ellenőrzés sem valósult meg — , érthető a rendszerváltók törekvése, mely az állam szerepének visszaszorítására irányult. Ugyanakkor az államnak, mint közhatalomnak nélkülözhetetlen funkciói vannak egy társadalomban. Mostanában annak a furcsaságnak lehetünk tanúi, hogy akik korábban az állam visszaszorításának hívei voltak, most azt hangoztatják, az államnak nem lenne szabad visszavonulnia, különösen a kultúra és a szociális ellátások területéről nem. Azt várják, hogy az állam ellensúlyozza azokat a gondokat, amelyeket e téren a piacgazdaság teremtett. Csakhogy a korlátok nagyok: az államnak mint közhatalomnak önálló pénze nincs, csakis az adóbevételekből gazdálkodhat. Fontos tehát megtalálni azt a kényes egyensúlyt, amely az adóterhek esetleges növelése és az elvárások között megteremthető. Ha mindazokat a követeléseket, melyeket az ellenzék mostanában megfogalmaz, az állam teljesíteni szeretné, akkor szóba se jöhetne az adóterhek esetleges csökkentése. Ez a dilemma nemcsak nálunk létezik, de a jóléti államokban is. Aki az állam mérsékelt szerepvállalásának híve, az ezzel egy időben nem fogalmazhat meg teljesíthetetlen követeléseket. A demokrácia a legnagyobb szabadságot jelenti a polgárok számára, hozzá kell azonban tenni, hogy nem lenne jó ezt a demokráciát ideologizálni. A sokat emlegetett görög demokráciában is voltak példák a korlátozásra, a kirekesztésre, elég ha csak a nőkre és a rabszolgákra gondolunk. Ezért lehetetlen olyan demokráciáról beszélni, amely az emberi szabadságjogok szempontjából tökéletes. Másik gond — s nálunk erre akad ma gyakorta példa —, hogy ha a demokrácia feltételei biztosítottak is, önmagukban nem elégségesek annak zavartalan működéséhez. Fontos szerepet játszik az, milyen a kialakult gyakorlat, mennyire tisztelik a hagyományokat. Lényeges a demokráciában részt vevő felek politikai önmérséklete, illetve a kisebbséghez való viszony. Ahol ezek nincsenek meg, ott olykor a demokrácia jelszavát hangoztatva az emberek a magánszférában, illetve politikában igyekeznek magukat a demokratikus kötelezettségek alól kivonni. Súlyos probléma, hogy a szociálisan gondolkodó emberek számára nem lehet csak politikai értelemben hangoztatni a demokráciát, legalább ilyen fontos a gazdasági demokrácia is: a megélhetés biztosítékait, az esélyek egymáshoz közelítését elérni. Ahol az elszegényedés erős, a gazdasági élet átrendezése, a vagyoni viszonyok változásai súlyos aránytalansághoz vezetnek. Ilyenkor a szegényebb rétegek demokratikus jogérvényesítése is csökken. Ha szegény vagyok, hiába vannak lehetőségeim és jogaim, nem nagyon tudok élni velük. Épp ezért gondolom én, hogy ma a demokrácia szempontjából a gazdasági előrehaladás, a munkanélküliség csökkentése a legfontosabb feladat. Meggyőződésem, hogy bár az intézményi biztosítékok kiépítésében a mostani kormány igen sokat tett, a gazdasági demokrácia megteremtésében még bőven van tennivalója. TÖRŐ ISTVÁN J tt ez a nyár. Előbb a monszunos Medárd negyvennapos felhőivel, s néhol özönvízként leömlő esőivel. Szabolcs nem is hitt benne, hogy nyár is lesz ebből. Valami összekuszálta a légkört. Mondják az üstökös, melyet a kora tavaszi égbolton kutatóan szemlélt. Be is vágott a ménkű nagy vízkatasztrófa a környéken. Vakarta is Szabolcs az üstökét, ahogy a dinnyéket nézegette. Az indájuk elhalófélben. Utánpótlás szinte semmi. Pedig a vízválasztó Lőrinc még alig múlt el. Ilyenkor annyi a dinnye, hogy szinte hátba vágják vele az embert. Még a focimeccsen is ezzel gúnyolják a meglassult játékost: „Megetted a dinnyét, a hátadon jön ki a leve!” Pláne amikor a szomszéd falu aranylábúit kellene zakóval hazaküldeni. De ott, a folyó mellett nem terem meg a dinnye, fürgébben is adogatnak a vendégek, hiába a hazai közönség kitartó biztatása. Ez a dinnye most megtréfálta. A sárga még rosszabb, bibircsókos, tele a rothadás barna foltjaival. És hogy szeretik a suhanc nagy fiúk. Az öreg jut eszébe, ahogy guggolt a dinnyetáblában, s a kőműveskanállal injekciózta a töveket beáztatott tyúktrágyával. Kitartóan hozzáverselt: „Villámlás, dörgés, sárgadinnye termés. ” Ez most alaposan rácáfolt, mert volt villámlás, mint a nyű. Hol vannak már azok a hosszúkás, bordázott sárgadinnyék, melyek szétrepesztet- ték magukat, s kínálták fullasztó, parázs húsukat. Most leginkább kézilabdához hasonlóak az ananászok, s olyan kényesek, mint a mimózák. Mégiscsak dinnyék ezek a dinnyék. Megkopogtatja a halványzöld erezetű, vastag héjú nagy dinnyét. Felfordítja, megnézi besárgult, kifehéredett hasát, s imigyen fohászkodik: „Légy jó dinnye, édes mint a méz, parázs, mint a hús, hideg mint a bánomi kút vize, s akkora, hogy a család jól lakhasson belőle!” S talán még szövögette volna hozzá az elvárásait, ha nem látja meg Bernátot jönni a dombhajlaton. Rettenetesen mondja a magáét, szélesen gesztikulálva hozzá. — A ragya essen bele! Hát nem elvittek Honnan tudta, hogy azt kell elvinni? Aztán hosszasan magyarázza, hogyan rejtette el a sárgadinnye indái közé, merthogy éppen arra volt futása. Szabolcs csak hümmögött. Ránehézkedett a dinnyére, megropogtatta egy kicsit. Csóválta a fejét. — Vidd haza! — bíztatja Ber- nát. — Legközelebb ha kijössz, már sehol sem lesz. Úgy elviszik, mint a pinty! — Lopnak bizony az emberek, egykomám! Ronda világot élünk. Aztán észreveszi, hogy Bernátnak üres a zsákja. — No, gyere nézzünk neked is! A hónap végére talán megérnek. Ha nem lopják el. Nézd meg, én is körbevetettem napraforgóval, elrejtettem. — Tolvaj előtt nincs zár! — legyintett Bernát, s menni készült, megköszönve a gyermekek nevében a dinnyét. Szabolcs még maradt, sokáig meditálva magában, hogy mezőőrt kellene fogadni. De még ő sem lenne képes megvédeni a termést. Mert mindent elvisznek. A tejesedő kukoricacsöveket, a zöldségfélét, felnyűvik a krumplit azon a földön. Talán éppen azokat árusítják a városok utcáin, összecsomózva a paprikát... Nézi a dinnyét. De jó lenne megvágni egyet, de meleg. Aztán eszébe jutott a hűtés, ahogy a nagyapjától látta. Ásott egy gödröt a homokba, beföldelte a dinnyét, s tüzet rakott fölé. Elképzelni sem tudta, hogyan lesz hideg a dinnye a tűz után. Bizony elámult szeme, szája, mert ott hűlt le a tűz alatt a dinnye. Leült a napraforgó alá, s szemlélte a duzza- dozó hatalmas sütőtököket. Ezeket talán nem viszik el. Bár ki tudja. Szinte büntetlenül lehet a máséhoz nyúlni, hiába van törvény. M ost jön az ünnepe, a nagy király emlékével együtt. Most talán megismeri mindenki, ha lesz elég tízezer forintosa, s talán jobban meg is becsüli. Szabolcs inkább Lászlót látná szívesebben, aki a lopásra még szigorúbb törvényeket hozott, és be is tartatta. Ki tudja, lehet még László is? Akkor talán nem lopnák el a diny- nyét sem, tisztelnék a másik munkáját. Kovács Éva
