Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
1997. augusztus 18., hétfő SPORT Kovács Rita bronzzal búcsúzott Rövidtávon harmadik az NYVSC kiválósága • Továbbjutottak pólósaink A 25 kilométeres szám eredményhirdetésénél a középen álló Kovács Rita tűnik a legfáradtabbnak, viszont ő lehetett a legboldogabb. Jobbján a második olasz Casprini és a bronzérmes holland Van Dijk AP-felvétel Sevilla (KM-MTI) — Télen Dél-Ame- rikában vettem részt több versenyen, ahol 60 és 88 km volt a táv. A mostani viadalon ugyan nem kellett ilyen hosszan úszni, de a meleg igencsak próbára tett. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de nagyon kimerültem. A rajt után azonnal erős tempót diktáltak az ellenfeleim, én egy kicsit hátra maradtam, de bíztam benne, hogy első lehetek. A víz nyugodt és tiszta volt, ideális az úszásra — nyilatkozta pénteki győzelme után Kovács Rita. Mint arról szombati számunkban beszámoltunk, az NYVSVC kiváló hosszútávúszója szerezte az első magyar aranyérmet Sevillában. Vajda Tamás tanítványa a 25 km-es távon biztosan nyert, és ami Bécsben nem sikerült (akkor homloküreggyulladás miatt fel kellett adnia)«most igen. Vasárnap mindenki arra volt kíváncsi, hogy az sikerül-e, ami Bécsben. Mert két esztendeje az osztrák fővárosban a rövi- debb, 5 kilométeres távon szerzett aranyat Rita. A válaszra vasárnap este nyolcig kellett várni. Ekkor ért célba a rövidebb táv mezőnye és Rita újra csak a dobogóra állhatott. Igaz most nem a legfelső fokára, hanem a harmadikra, mert bronzérmet szerzett. A hosszú-rövid specialistának számító, a 25 km-es negyedik német Peggy Busche győzött a 25 km-en is ezüstöt szerzett olasz Valeria Caspiri és Kovács Rita előtt. Ez a bronz azt is jelenti, hogy a nem létező összesítésben egy arannyal és egy bronzzal Rita végzett a szakág élén. ♦ I ♦ Vasárnap utolsó csoportmérkőzését játszotta le a magyar női vízilabda-válogatott. Tóth Gyula szövetségi kapitány csapatának Jugoszlávia jutott ellenfélül. A magyarok győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, csak annak különbsége volt kérdéses. Az együttes legeredményesebb játékosa ezúttal Szremkó volt, aki öt gólt szerzett. A negyedik negyedben már a cserejátékosok is szóhoz jutottak, így alakult ki a 15-1-es végeredmény. Ez azt jelenti, hogy a magyar válogatott a második helyen végzett a csoportban, így a hétfői negyeddöntőben a B-csoport harmadik helyezettjével mérkőzik. A műúszóknál vasárnap először a csapatverseny selejtezőjét rendezték meg. A magyar együttes nem jutott a tizenkettes döntőbe, s a 15. helyen zárt. A férfi vízilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén 13-8-ra győzött Hollandia legjobbjai ellen. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata könnyed játékkal is megerőltetés nélkül verte a szerényebb képességű ellenfelet. Kásásék az utolsó negyedben a tetemes előny miatt szinte teljesen leeresztettek, amit a lelkes hollandok gólokkal büntettek. Benedekék a magabiztos, 13-8-as győzelemmel a B csoport második helyén végeztek. Kedden az elődöntőbe jutásáért az A-csoport harmadik helyezettjével mérkőzik a magyar válogatott. Szétszóródó megyei mezőny Megyei I. osztály: Nagyhalász és Kisléta gárdája hat góllal lepte meg ellenfelét Jánkmajtis-Ib- rány 2-2 (0-1). Jánkmajtis, 400 néző, v.: Szilágyi. Jánkmajtis: Szűcs — Gajc- zár, Vékony, Glodán, Homoki, Papp M., Czeglédi (Borbély), Szabó I. (Rakás), Kífor (Iszák), Czibere, Della. Edző: Kicska Attila. Ibrány: Pók — Nagy, Bárdi, Kató (Herman), Szentesi (Veres), Bíró, Paulik (Ónodi), Fecsku, Balogh (Mészáros), Muri, Papp T. Edző: Fecsku István. Helyzetei alapján nyerhetett volna az újonc, ám a tíz emberrel kiharcolt egy pontjuk is bravúrosnak számít. Gól: Glodán, Homoki (11-esből), illetve Nagy, Muri. Ifi: 3-2. Nyírmeggyes-Újfehértó 2-2 (2-0). Nyírmeggyes, 400 néző, v.: Zahorán. Nyírmeggyes: Gere — Simák, Szeles, Papp J„ Papp Z., Tóth L. (Nagyerdei), Bakos Zs., Piros, Szelihov, Illák, Tóth J. (Bakos J.). Edző: Krizán Sándor. Újfehértó: Cziotka — Kulánda, Lácza S„ Minya, Tardi (Úr), Nagy B., Papp Cs., Ötvös, Lácza Gy., Pulinka (Barna), Lácza J.. Edző: Czeczeli Károly. A látottak alapján igazságosnak mondható a pontosztozkodás. Gól: Bakos Zs., Piros ill. Papp Cs., Barna. Záhony-Csenger 0-1 (0-0). Záhony, 300 néző, v.: Éva. Záhony: Mudri — Lin- zenbold, Zubanics, Urbin, Ku- bányi, Sevcsuk, Bunkóczi (Bujdosó), Dobos, Karasz, Béres (Kulcsár), Sére (kelemen). Edző: Szakács László. Csengén Cimpián — Szabó, Szilágyi M., Erdős, Rácz, Petiik, Kmecs, Székely, Szilágyi S. (Mester), Tóth (Magyar), Becző. Edző: Póti Sándor. Óriási védelmi hibából szerezte meg a vendégcsapat a győzelmet a sok helyzetet elpuskázó hazaiak ellen. Gól: Székely. Kiállítva: Sevcsuk ill. Szabó. Ifi: 9-1. Nyírkárász-Nyír lúgos 0-0. Nyírkárász, 400 néző, v.: Szilágyi. Nyírkárász: Virtás — Kapin L., Véghső (Dudás), Tóth, Oláh Z., Geda, Kapin M., Kőrizs, Kozák (Lakatos), Fecsku, Oláh L.. Edző: Jávor Pál. Nyírlugos: Balogh — Matkó, Sinka L. (Kürmös), Czuna, Zsukk (Virág), Kontra, Nagy (Zsukk Gy.), Szilágyi (Bíró), Krecsmarik, Takács, Sinka. Edző: Opre Mihály. Nagy küzdelemben igazságos döntetlen született. Kiállítás: Kapin L. ill. Zakács. Ifi: 0-1. Nagyhalász-Tűrricse 6-2 (2-1). Nagyhalász, 500 néző, v.: Fácska. Nagyhalász: Kormány — Borza, Ádámszki (Lippai), Nagy B„ Kegye, Hegyes (Oláh), Spisák, Budaházi (Földi), Majchrovics, Kovács, Bihari (Nagy A.). Edző: Ma- dalina György. Túrricse: Szálkái — Borgyos, Mikes, Gyüre, Brindzár, Kövesligeti, Kocsán, Harbula (Bakó), Lengyel, Puskás (Bakii), Szender. Edző: Czuprák László. Kitűnő csatárjátékkal fektették két vállra az időnként igen keményen játszó túrricsei gárdát a haza csapat játékosai. Gól: Majchrovics 3, Ádámszki 2, Spisák ill. Brindzár, Lengyel. Ifi: 7-1. Fehérgyarmat-Tuzsér 2-4 (1-1). Fehérgyarmat, 300 néző, v.: Veres. Fehérgyarmat: Mihályi — Cserepes E. (Zol- csár), Csrepes O., Jávor S., Nagy I., Kondor, Jávor A. (Bállá), Szűcs, Bandies, Bíró (Nagy Z.), Hadadi. Edző: Kalina Károly. Tuzsér: Babin- csák — Révész (Őrő), Hercz- ku, Dános, Lippai, Lupcsa, Tóth, Kozics (Nagy L.), Kovács, Berettyán (Revák), Pokol (Kőrizs). Edző: ifj. Oláh Tibor. Megérdemelt vendégsiker a tíz emberrel játszó, tizenegyest is hibázó hazaiak ellen. Gól: Nagy I., Hadadi ill. Herczku 2, Kovács, Pokol. Kiállítás: Nagy I. (szünetben). Ifi: 3-1. Kisléta-Kállósemjén 6-1 (3-0). Kisléta, 400 néző, v.: Józsa. Kisléta: Szőlősi — Rézműves G., Kocsis Z., Pénzes (Orosz), Tóth (Tamás), Rózsa (Császár), Kórász (Pe- kács), Kurilko. Rézműves L., Kosa, Kocsis P.. Edző: Szécsi Zoltán. Kállósemjén: Lakatos A bajnokság állása: 1. Csenger 2 2. Ibrány 2 3. Kisléta 2 4. Tuzsér 2 Újfehértó 2 6. Nyírlugos 2 7. Nagyhalász 2 8. Nyírcsaholy 2 9. Gávavencsellő 2 10. Túrricse 2 11. Kállósemjén 2 12. Nyírmeggyes 2 13. Jánkmajtis 2 14. Nyírkárász 2 15. Záhony 2 16. Fehérgyarmat 2 — Gál, Nagy J., Tóth M., Nyisztor, Kovács (Lipcsei), Bocskai, Svelta, Molnár (Király L.), Király (molnár I.), Fekete. Edző: Katona György. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten arattak győzelmet. Gól: Tóth 3, Rézműves L. 2, Császár illetve Svelta (11-esből). Ifi: 5-2. Gávavencsellő-Nyírcsa- holy 3-2 (0-1). Gávavencsellő, 1000 néző, v.: Sinka. Gávavencsellő: Szűcs — Csorna, Ignáth, Dögéi (Németh), Baka, Frank (Hajzer), Lippai (Konrád), Holp, Hengsperger, Mikhárdi, Kelemen. Edző: Falatovics László. Nyírcsaholy: Kiss I. — Tóth, Komán, Széplaki, Kicsák, Korbács, Kiss J., Varjasi, Szabó, Zsat- ku, Herczeg. Edző: Mitró Károly. A sok helyzetet kihagyó hazai csapat nehezen nyert a jól játszó vendégegyüttes ellen. Gól: Holp, Hajzer, Kelemen ill. Széplaki, Szabó. Kiállítva: Varjasi. Ifi: 3-2. 2 - - 5-3 6 11- 9-2 4 11- 7-24 11- 5-34 11- 5-34 1 1 - 3-24 1-1 8-53 1-1 5-5 3 1-1 4-43 1-1 4-7 3 1-1 2-63-11 5-61-11 3-51-11 0-71- - 2 0-2 - - 2 4-7 Nyolcas szünnapra NB III.: már nincs pontnélküli Nyíregyháza (KM) — Ritkán fordul elő, hogy egy bajnokságban már a második fordulót követően nincs pontnélküli csapat. Ez fordult elő az NB III. Tisza csoportjában, ahol a sereghajtónak is van legalább egy pontja. Az már más kérdés, hogy ez a sereghajtó nem más, mint az a Mátészalka, amely tavaly is megszokhatta már ezt a pozíciót. Ezúttal a raka- mazi nyolcas következtében került a mezőny aljára. Nincs még győzelme az újonc Vásárosnamény- nak, a Kisvárdának és a mérkőzést ezen a héten elhalasztó Nagykállónak sem. A rakamaziak viszont fölényes diadalukkal az élre ugrottak. Baktalórántháza-Miskolci VSC 4-1 (2-1). Baktaló- rántháza, 600 néző, v.: Csonka Kis. Baktalóránt- háza: Vitkai — Németh S., Zákány, Vida (Németh Cs.), Kozma A. (Virtás), Benkő (Kapin), Hüse, Barczi, Gdovin, Sós, Gazdag. Edző: Kozma József. Váratlan góllal szereztek már a találkozó elején vezetést a vendégek, ám a bak- taiakat szerencsére ez nem zavarta meg, és ezt követően is saját játékát tudta játszani a csapat. Benkő gólja, majd a tizenegyes és az azt megelőző kiállítás után pedig végképp megnyugodhatott a Bakta, amely a második félidőben tovább növelte előnyét a néhány ügyes kontrát vezető vasutasok ellen. Gól: Benkő (16. és 55. perc), Barczi (11-esből, 35.), Gazdag (88.), illetve Jáger (3.). Kiállítva: Sivák (reklamálásért, 16.). Jó: Vida, Benkő, Sós. Ifi: 2-0. Püspökladány-Kisvár- da 1-0 (0—0). Püspökladány, 400 néző, v.: Dávid. Kisvárda: Mónus — Kozma, Krizán, Lipták, Vincze, Kántor I., Dudás (Kántor T.), Jávor (Rubóczki), Matyi, Marginean, Deák. Edző: Komáromi György. A hétközi gondok után kisebbfajta csoda, hogy mégis ki tudott állni a Kisvárda ezen a mérkőzésen. A hazaiakat az sokkolta, hogy a mérkőzésre tartó edző és három játékosa karambolozott, ám közülük a mester és egy játékos ott tudott lenni a meccsen. A találkozó alacsony színvonaA bajnokság állása: 1. Rakamaz 2 2. Ózd 2 3. Püspökladány 2 4. Encs 1 5. Hajdúböszörmény 2 6. Baktalórántháza 2 7. Mád 2 Miskolci VSC 2 9. Szikszó 2 10. Nagykálló 1 11. Edelény 2 Kisvárda 2 13. Karcag 2 14. Balmazújváros 2 15. Vásárosnamény 2 16. Mátészalka 2 lú volt a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, ám a várdaiak lőhettek volna gólt. Érezhető volt, hogy egy gól dönt, ezt egy váratlan megoldás után a ladá- nyiak érték el. Gól: Szilágyi B. (65.). Jó: Mónus, Kozma. Ifi: 1-5. Rakamaz-Mátészalka 8-0 (2-0). Rakamaz, 400 néző, v.: Resán. Rakamaz: Simon — Pásztor, Boros (Balogh), Gerliczki, Juhász, Igó, Karóczkai, Trembulyák, Szekrényes (Türk), Hidegh, Marcsek (Varga). Edző: Veigli Géza. Mátészalka: Balogh — Gere, Márián, Borgyos, Gorzó, Szűcs, Erdődi (Czvik), Szalontai, Tácej, Sipos (Valóczky), Gádzsa. Edző: Tarczali Gyula. Az eredményből is kitűnik, hogy nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A rakamaziak nagyon hajtottak, hiszen születésnapját ünneplő edzőjüknek akartak szép ajándékot szerezni. Sikerült! A szalkaiak a kiállítás után összeestek, és számolatlanul kapták a gólokat. Gól: Varga (73., 75. és 90.), Pásztor (18. és 68.), Trembulyák (65. és 80.), Szekrényes (11-esből, 33.). Kiállítva: Márián (61., szándékos szabálytalanságért). Jó: egész hazai csapat, illetve, Balogh, Szalontai. Ifi: 2-2. Vásárosnamény-Kar- cag 2-2 (2-2). Vásárosnamény, 600 néző, v.: Kálmán. Vásárosnamény: Tu- za — Ésik (Szombathy), Cselószki, Krasznai, Orosz, Koskovits (Szécsi), Hor- nyák (Szőke), Berettyán, Illés, Törös, Tanyi. Edző: Farkas Béla. # Hidegzuhany! Kimaradtak a hazai helyzetek, míg a másik oldalon a félidő közepén már két gólt is szerzett Varga J. Ugyanilyen hamar egyenlítettek a na- ményiak, akik a második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztak, de azok a fránya helyzetek csak nem akartak bemenni, így az újonc első hazai NB III-as mérkőzését nem tudta emlékezetessé tenni. Gól: Illés (34.), Tanyi (38.), ill. Varga J. (13. és 24.). Jó: Tanyi, Szombathy. Ifi: 3-1. További eredmények: Ózd-Hajdúböszörmény 3-1, Szikszó-Mád 1-3, Balmazújváros-Edelény 0-0. A Nagykálló-Encs mérkőzést szeptember 17- én játsszák. 2 - - 11-0 6 2 - - 6-2 6 1 1-2-14 1 - - 4-1 3 1 - 1 5-4 3 1 - 1 5-5 3 1-13-43 1-13-43 1 - 1 2-3 3-1-0-01 -110-11 -110-11 - 113-51-110-21 -113-61 11 1-9 1 " ----------- ■ ■ ■ ■■ TUDÓSÍTÓINK VOLTAK: Cserepes Sándor, Erdei Árpád. Hengsperger Oszkár. Jakó József. Kaponyás József, | Kaposvári Ferenc, Kicska Attila, Kiss Pál, Kocsis János, Kozma Attila, Ragány Ferenc, Szécsi Zoltán. ÜGYELETES MUNKATÁRSAINK: Bodnár Tibor, Mán László és Nyéki Zsolt. _-----------------------------------------------------.------:-----------„