Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-16 / 191. szám
1997. augusztus 16., szombat SPORT 0 Rita, az Remek hajrával előzte andaluziai aranylany meg riválisait • Vasárnap jön az 5Íkilométer, akár duplázhat is Mán László Sevilla (KM) — Megvan az első magyar arany a sevillai úszó Európa- bajnokságon! Az örömhírt tegnap délután Vajda Tamás közölte. O Kovács Rita edzője, és az NYVSC kiválósága a bécsi kontinensviadal után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, ezúttal a 25 km-es táv után. — Nagyon nagy verseny volt — kezdte a részletes beszámolót Vajda Tamás. — Az élmezőny alaposan belekezdett és egy holland és egy olasz lány sokáig Rita előtt úszott. A hollandot olyan húsz, az olaszt pedig huszonhárom kilométernél sikerült megelőzni. Ezt követően már biztos volt Rita győzelme, hiszen jó egyperces előnnyel ért célba. ü Az előzmények? — Az itteni körülmények és a fogadtatás nem volt valami kellemes. Sevillában három olyan szálloda volt, ahol a versenyekről információkat is lehetett szerezni, mi persze egy negyedikben laktunk. A hosszútávúszó szakág vezetéséből senki sem volt jelen, pedig az elnök állítólag családostul, lakókocsistul elindult Spanyolországba. Semmit sem tudtunk, végül egy holland versenyző adott felvilágosítást és mondta, hogy költözzünk egy folyóparti hotelbe. Aztán a versenyző ismerősökön keresztül szereztük be az információkat, néztük meg a verseny színhelyét a Guadalquivir nevű folyót. □ Pénteken milyen volt az idő, a víz? Eltiltva Nyíregyháza (KM) — A megyei szövetség fegyelmi bizottságának döntései: Makai Róbert (Vasmegyer) és Kormány Imre (Nagyhalász) három, Marinka Tibor (Nyírkárász), Császár Csaba (Pócspetri) kettő, Kutasi János (Szakoly), Támba Tamás (Napkor), Tóth Antal (Napkor), Pataki Zsolt (Apagy), Bogdán György (Biri), Vass Attila (Kárpát-Hús Volán), Papp Tibor (Levelek), Gajdos József (Tiszamenti SE), Molnár Ákos (Túrricse) egy hétig nem játszhat. — Szerdán és csütörtökön negyven fok volt árnyékban. Pénteken reggel fél hatkor keltem, akkor 28 fokot mutatott egy hőmérő, szerencsére a reggeli rajtra visszaesett 26 fokra. A víz meleg, majd’ 26 fokos volt. Nem volt nagy áramlás, lassú folyó várt mindenkit. Öt kilométeres köröket kellett teljesíteni a versenyzőknek. A verseny végére olyan nagy volt a meleg, mint még eddig egyetlen versenyen sem. Ebbe beleértem a délamerikai találkozókat is. A vége felé már tízpercenként ivott Rita az ilyenkor szokásos Hive Five regeneráló-vitaminital- ból. O Hogyan kísérte Ritát? — Szerencsére nem volt semmi gond. Jó volt a hajó, végig ott voltam Rita közelében. Q Mennyire tudtak kommunikálni? Kisléta, Kállósemjén (KM — B. T.) — Ebben a párosításban az utóbbi időben csak edzőmeccseket játszott egymással a két csapat: Kisléta-Kállósemjén. A semjéniek aztán szép lassan kinőtték magukat a megyei II. osztályból, így vasárnap elsőként a megyei I. osztályban is megmérkőzik egymással a két egymáshoz közeli település csapata. Egyikőjük sem kezdett — Nagyon jól. Erre most szükség is volt, hiszen Rita sokáig harmadik volt. És tetemesnek tartotta a hátrányát. Iváskor mindig arról győzködtem, hogy ez nem így van és nyomnia kell tovább. Amikor az utolsó fordulónál láttam, hogy az olasz lány kiesett a ritmusából, akkor már éreztem, hogy megvan az arany. Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. Rita most azért nem oszthatja meg gondolatait a Kelet-Magyaror- szág olvasóival, mert dopping- vizsgálatra vitték, utána pedig pihenni fog. □ Azért lesz egy kis ünneplés? — Csak egy laza, pezsgővel koccintás, mert vasárnap jön az újabb verseny, az öt kilométer. □ Becsben ezen a távon nyert aranyat. Akkor a hosz- szabbik távot homloküregrosszul, bár Szécsi Zoltán kis- létai edző inkább pontvesztésnek, mint pontszerzésnek titulálja a tuzséri 1-1-et. Ráadásul a fiatal szakembernek van elég gondja is, hiszen Rása, Rézműves G., Orosz és Vadon kapus is sérült, így mindenképpen előtérbe kerülhet a Tisza- lökről igazolt Szöllősi kapus bemutatkozása. Kállósemjénben nem ismeretlen a Kisléta, éppen a fent említettek miatt. Katona György edző elmondta, hogy gyulladás miatt fel kellett adnia. Sevillában lesz a duplázás? — Ez nagyon nagy eredmény lenne. Mert öt kilométeren a dobogó a reális terv, hiszen van pár rövidebb távú specialista. Az egyik spanyol lány például nem is indult el 25 kilométeren. Bízom abban, hogy nem lesz gond és sikerül a dobogóra állni. □ Hogyan fogadták a hírt a magyar csapat tagjai? — Hát ezt nem tudom. Nem mondom, hogy nem esett rosszul az, hogy amíg az olaszoknak hollandoknak az úszótársak, a pólósok szurkoltak, az értünk a helyszínen iz- gulókat egyedül Török Laci barátunk, a rádióriporter jelentette. Pedig lenne miért drukkolni egy ilyen embert próbáló távnál. Ráadásul eredmény is van. Talán vasárnap másként lesz. az újonc csapat hangulatának mindenképpen jót tett a nyitómeccsen aratott győzelem, az viszont már kevésbé, hogy Mányák, Molnár és Papp is sérült. A semjénieknek elsősorban a helyzetkihasználásban kell javulniuk, hiszen a Záhony ellen rengeteg lehetőség kimaradt, ezekből pedig Kislétán biztosan nem adódik majd annyi. A mester szerint elsősorban a fegyelmezettség lehet a siker záloga. Kérdéses a vb-szereplés Ezúttal immár tétre A hét bajnokija: sok a sérült mindkét rangadót váró csapatnál A hét végén Pécelen, két hét múlva Passauban Kaland Addisz-Abeba (AP) — Haile Gebrselassie, az 5000 méteres síkfutás újdonsült világcsúcstartója csütörtökön este autóbalesetet szenvedett hazájában. A St. Gabriel kórház orvosa szerint a 24 éves atléta kisebb vágásokkal és horzsolásokkal megúszta a kalandot, s már haza is mehetett. A baleset további részleteit még nem közölték. Az olimpiai és világbajnok etióp futó a szerdai zürichi atlétikai gálán javított az 5000 m-es futószámban világcsúcson. Nyíregyháza (KM) — Sorozatban szállított világ- és Eu- rópa-bajnoki érmek ide, szinte megszámlálhatatlan mennyiségű magyar bajnoki cím oda, ismét kétségessé vált a nyíregyházi rádióstájfutók indulása a két hét múlva esedékes németországi vb-n. Ez derült ki a napokban, amikor a nyíregyháziak egy amolyan akklimatizáló, terep- felmérő versenyen vettek részt Németországban, egész pontosam Meinkenbrachtban, a nyílt német bajnokságon. Az eredményességre ezúttal sem lehetett panasz, hiszen Orosi János az F 40-es kategóriában mindkét hullámhosszon nyert, mellette Venczel Gábor (F 18) egy negyedik (RH) és egy kilencedik (URH), Cserpák Zsolt (F 18) egy hatodik (RH) és egy nyolcadik (URH), Horváth Judit (N 19) egy hetedik (URH) és egy tizenötödik (RH), Zarnóczay Klára (N 19) egy nyolcadik (RH) és egy tizenkettedik (URH), Kocsis Gabriella (N 19) egy tizenhatodik (RH) és egy tizennegyedik (URH), Hajnács Tamás (F 19) pedig egy kilencedik (RH) és egy tizennyolcadik (URH) helyezést szerzett. — Sajnos, ugyanaz a helyzet, mint a legutóbbi világverseny előtt: kétségessé vált az indulásunk a vb-n — kezdte Orosi János, világbajnok, leendő résztvevő. — Minden korábbi ígérgetésekkel szemben ugyanis a szövetség nem tud semmiféle támogatást nyújtani a számunkra, így nemcsak az utazás, a kinttartózkodás költségeit is magunknak kell állnunk. Márpedig a válogatottnak a nyíregyháziak adják a gerincét, egész pontosan kilencen utaznánk a Passau melletti világbajnokságra. Fejenkét 750 márkába kerülne az ott töltött pár nap, ennek a fedezete jelenleg nem biztosított. Azt mondanom sem kell, hogy mekkora blama lenne, ha a jövő évi világbajnokság házigazdájaként nem képviselnénk a nyíregyházi színeket. Még szerencse, hogy biztatóan alakulnak a Conflex Kft-vel — amely egy pesti cég és a TDK-termékek importőre —, a tárgyalások, de még bőven elkelne a segítség. Mellesleg a hét végén országos bajnokság lesz a sportágban, a péceli viadalon jó pár nyíregyházi (arany)éremesé- lyes áll rajthoz. Amatőrök, profik Szerdai zárás a Boksz Kőolaj Kupán Máriapócs (KM) — Miért különleges a ralikrossz? Mert egy speciális autóverseny épített, váltako- zóan beton és murva talajú pályán. Ahol a pilóták nemcsak az idő, hanem egymás ellen is versengenek. A versenyzők testtest, autó-autó elleni harcát közvetlen közelből nézhetik a szurkolók, a viadal a pálya egészén nyomon követhető. Ezért szeretik a sportbarátok a máriapócsi Rabócsi- Ring versenyeit, így a Boksz Kőolaj Kupáért kiírt ötfordulós amatőr verseny- sorozatot. Az eddigi négy versenyen ötvennégy épített autó indult, ami igen népes mezőnyt jelent. Négy géposztályban: közel tizenötezren voltak kíváncsiak, ennek a zárása augusztus 20-án lesz. Mégpedig egy egész napos fíesztával, amelyen az amatőrök mellett jelenlegi profikat is láthat majd a nagyéredemű. Ugyanis a ralikrossz magyar bajnokság elitje is jelezte érkezését, és ha már kocsival jönnek, természetesen kipróbálják a pályát. Miként az old-boy (régi ralis nagymenők) a VIP-fu- tam (ismert személyiségek, úgy mint Feri Attila) résztvevői. Érdi vezérletével első osztályú ralisok is köröznek majd, ezenkívül lesz testépítő bemutató, táncos lányok, tűzijáték és zene. Ami az amatőrök sorozatát illeti, a bajnokság zárásakor az eredményeket összesítik. A legrosszabb futamot mindenki elhagyhatta, a többi alapján komoly pénzdíjat osztanak szét. Valamennyi kategóriában a győztesnek 100 ezer, a másodiknak 50 ezer, a harmadiknak 25 ezer forint üti a markát. A szerdai nagy versenyre kilátogatok közül valaki akár indulhat is majd jövőre, hiszen a belépőjegy egyben tombola is. Ä fődíj pedig nem más, mint egy 400 ezer forint értékű rali- krosszautó. Kulcsra kész állapotban, a győztesnek csak be kell majd ülnie az Audiba és rajt! Az amatőr versenysorozat álása, Divízió I. Keleti csoport (26): 1. Kovács András 62 (20, 12, 13, 17), 2. Kékesi Attila 48 (12, 20, 12, 4), 3. Halász Péter 47 (10,7,17,13), 4. Trencsé- nyi József 39 (9,-, 15,15), 5. Harascsák Zoltán 38 (17,6,7, 8), 6. Nagy László 33 (13, 13,-, 7). Divízió I. nyugati csoport (7): 1. Ra- bócsi Tibor 67 (20, 17,15, 15), 2. Vajda Zsolt 63 (17, 15 13, 17), 3. Knauer István 49 (-, 20, 17, 12), 4. Csernyik István (—, 13, 12, 20), 5. Csomós Miklós 20 (-, -, 20, -), 6. Kiss Csaba 13 (-, -, -, 13). Divízió II. kétkerék-meghajtás (16): 1. ifj. Rabócsi Tibor 80 (20, 20, 20, 20), 2. Kovács Béla 54 (15, 13, 15, 11), 3. Csernyik Zsolt 51 (17, 11, 11, 12), 4. Pogácsás László 45 (-,17,13,15), 5. Fekete Péter 41 (-, 15, 17, 9), 6. Vass Mihály 32 (11, 8, -, 13). Divízió II. négykerék- meghajtás (7): 1. Újfalusi Miklós 77 (20, 17, 20, 20), 2. 43 Mózer Attila (-, 15, 13, 15), 3. Mosolygó András 32 (-,-, 15,17), 4. Pet- rikovics József 32 (15, -, 17, -), 5. Petrilla Sándor 20 (-, 20, -, -) 20, 6. Nagy Zoltán 17 (17,-,-,-). A norvég Skammelsrud nyerte az Illés elleni párviadalt, a megismételt Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzését pedig a Rosenborg 1-0-ra az MTK ellen A csütörtöki KEK-selejtezőkön: Chisinau (moldovai)-Do- nyeck (ukrán) 1-1, Daugavpils (lett)-Ganja (azeri) 1-0, HJK Helsinki (finn)-C. Zvezda (jugoszláv) 1-0, Glenavon (északír)-Legia (lengyel) 1-1, Hibernians (máltai)-Vestmannaeyjar (izlandi) 0-1, Cwmbran (walesi)-N. Bucuresti (román) 2-5, Kilmarnock (skót)-Shelbourne (ír) 2-1 AP-felvétel