Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-16 / 191. szám
HAZAI HOL-MI 1997. augusztus 16., szombat TiisXcés sarok Alap a lap U r gy tűnik: e melegre fordult hetekben hág tetőfokára az utazási kedv. Sok kíváncsi idegen bújja a térképeket megyeszerte, és sok helybéli pakolja be a családot az autóba, indul hosszabb-rövidebb útra. Akár kiinduló, akár célállomás megyénk egy-egy városa, települése, a vendég és az útra kelő legalább egy ponton találkozik: a képeslapokat árusító helyen. Ez természetes, hiszen aki megy, az szeretne magával vinni egy kis ízelítőt a távol élő ismerősöknek, aki pedig itt nyaral, az az otthoniaknak küld üdvözlő sorokat. A képeslapok éppen ezért alapvető- ek abban, hogy szimpátiát keltenek vagy lehervasztják az érdeklődést. Nos, a megyeszékhely például nem igazán dicsekedhet e téren, hiszen a képeslapok választéka és minősége egyaránt hagy kívánnivalót maga utáp. A város nagypostáján a napokban mindössze három lapból válogathatott a vásárló, de ezeket alaposan megnézve amolyan „eszi-nem eszi” érzése támad. A több kockából álló lapok némelyik felvétele nem a legszerencsésebb választás a város nevezetességeiből, a színek pedig erősen túloznak, természetellenesen erős a kék. Igaz, hogy az Európai Unió színe ez, de például a gyönyörű római katolikus templomunkhoz talán mégsem illik az azúr. Az pedig külön elgondolkodtató, hogy miért kellett budapesti vállalkozásokkal elkészíttetni a város képeslapjait. Sok helyi cég képes erre a munkára, s minden bizonnyal több szív-lélek lett volna a végtermékben. Nyéki Zsolt Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI. Batman és Robin. Előadások kezdete: 16.00,18.15 és 20.30 óra. BÉKE MOZI. A bestia. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. Kiállítások Madarász Viktor emlékkiállítása látható szeptember 21-éig a nyíregyházi Városi Galériában. Moira McFadden grafikáiból rendeztek tárlatot a Zrínyi Gimnázium galériájában. Oláh Mária autodidakta festőművész alkotásait a tiszavasvári Vasvári Pál Általános Iskola éttermében állították ki. A Jósa András Múzeumban az „őseinket felho- zád...” című kiállítás látható, amely a honfoglalás korának tárgyi emlékeit, az ebből a koritól származó régészeti leleteket mutatja be. Színhál Presser-Sztevanovity: A Padlás című musicaljét adja elő Kaszás Attila vendég- szereplésével a Mandala Dalszínház a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon szombaton este 9-től. Szabolcs-Sxatmár-Bareg ángya független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Esik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó). Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311 -277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelel@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richard A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42)310-150. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesftőinél, postautalványon vagy átutalással az inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Erős öklű nyomozók Postarablókat keresnek • Áradt belőle az italszag • Léprepedés? Lefler György Pátroha-Bajorhegy (KM) — Nem gondolták a Pátroha melletti Bajorhegyen, hogy ilyen megalázó vasárnap estének néznek elébe. Kettejükért, úgy este kilenc, a harmadikért fél tíz körül jött egy-egy rendőrségi autó. Egyikük családja sem tudta, hogy merre tart az út, hová vitték a három fiatalembert, s főként, hogy miért? Aztán éjfél után szólt egyikük lakásán a telefon: mehetnek a férjeikért, merthogy haza már nem viszik őket. A három fiatalasszony autót kerített az éjszakában, s egy ismerősük kocsijában térhettek otthonaikba a rendőrségi kihallgatás során — a megvert férfiak A három sértett: Gábor, István, Attila Harasztosi Pál felvétele Bajorhegyen egy aprócska, ám belül takaros ház szobájában együtt a három sértett: a 28 éves házigazda Zson Attila, s a két sógor, az ugyancsak 28 éves Zborai Gábor és a 22 esztendős, s a közelmúltban leszerelt Bordás István. Attila és István munkanélküli, Gábor egy gégényi építési vállalkozónál dolgozik, s maga is most építkezik. Családos emberek Mindhárman családos emberek, a fenti sorrendben két, három, illetve egy gyermeket nevelnek. Attila betöréses lopás miatt volt már büntetve (de vallja: többször nem lesz!), a másik kettőnek még nem akadt a tövénnyel dolga. Attila: — Az egész kálváriánk azzal kezdődött, hogy augusztus 6-án, szerdán este, miután egész nap a határban mezőgazdasági munkát végeztem, estére, kombájn után szaladgálva, elkértem Zborai Gábor fekete színű ETZ motorkerékpárját. Gábor gyakran kisegített, ha szorítva volt az időm. Akihez mentem, nem tudott eljönni a zabot levágni, így más után néztem. Hazafelé tartva, este fél tízkor még bementem a kocsmába ez ügyben. Nem sokkal később bent, egy rendőr törzszászlós és egy törzsőrmester érdeklődött a motor gazdája felől. Kimentem velük, bemutattam a papírokat, ők felírták az adatokat, majd meggyőződtek arról, hogy nem fogyasztottam alkoholt, s ezzel vége is volt. — Aztán vasárnap folytatódott. Gáborékért este kilenc körül jött egy piros színű kocka Lada, két civil ruhás nyomozóval, majd jó fél óra múlva értem pedig egy zöld Skoda Favorit. A rendőrök azok voltak, akik szerdán este igazoltattak. Megígérték, hogy haza is hoznak majd. Egyébként fogalmam sem volt, hogy mi dolgom lenne a rendőrséggel, a személyi igazolványt magamhoz véve ültem be az autóba. Gáborék hollétéről mit sem tudva, a dombrádi rendőrőrsön találkozhattunk egy- egy pillanatra. Igen, mert folyton cserélgettek bennünket, s az augusztus 6-ai pátrohai postarablást akarták mindenképpen a nyakunkba varrni. De nemcsak ezt, még a két hónappal előbb történt újdombrádit is. Elő a puskát! — A kihallgatási szobába lépve a magasabb, erősebb testalkatú nyomozó rám förmedt, hogy adjam elő a puskát! Mondtam, hogy nekem még csúzlim sincs, mire hirtelen megfordulva, ököllel szívtájékon, majd fültövön ütött. Arccal az asztalra estem, s a felcsúszott ruhától pucér derekamra is kaptam a könyökéből. Mondtam, hogy hiába ver agyon, nem tudok semmit sem a betörésekről. Ő pedig azt állította, hogy a két társam már mindent rám vallott, s hogy 15 évnél nem úszom meg alább! Gábor: — Engem vagy har- mincszor-negyvenszer ütöttek meg, csupán azért, mert van egy fekete színű motorom, amelyet még márciusban festettem át. Most, augusztus elsején volt műszakin. A három bukósisakomat is lefoglalták, még a mai napig sem kaptam vissza őket. A rablás napján és — most már tudott — idejében pedig, mint máskor is, egy gégényi építési vállalkozónak dolgoztam. István: — Én otthon a pöce- gödröt takarítottam ki a szerdai kérdéses időpontban. Engem a kihallgatások alatt a két nyomozó elvitt az autóval, egy italboltba mindketten bementek, miközben engem otthagytak. A valamivel kisebb termetű vezetett, a magasabb pedig, visszatérve egy rágót nyújtott nekem, s hirtelen mellbevágott. A kihallgatás során hasonlóképpen jártak el velem is. Azt pedig mindhárman állítjuk, hogy a testesebb nyomozó italszagú volt, de a viPiaci árak a megyeszékhelyen Nyíregyháza (KM) — Tájékoztatásul közöljük a szombaton várható piaci árakat. Eszerint: a tojás darabja 12-15 forint, a káposzta kilója 25—45 forint, a kelkáposzta 40-60, a vöröskáposzta 40-120, a cékla 40-50, a karfiol 80-100 forint. A sárgarépa kilója 120-150, a petrezselyemgyökéré 180-200, a zellergumó 40-70, egy fej karalábé pedig 20-30 forint. A krumpli 25-50 forint. A vöröshagyma kilója 70-100, az újhagyma csomója 25-30 a lilahagyma 200-250, a fokhagyma 300 forint. A mák kilója 450-500 forint, a dióbélé 600-800. Az uborka 70-100, a kígyóuborka 130 forint, a feketeretek 50-60, a jégcsap retek csomója 30-50. A szárazbab 300-400, a fejtősbab 250- 400, a zöldbab 50-60 forint. Mindenféle megyénk településeiről Kabalás... ...lakossága tizedik alkalommal készül együtt az augusztus 20-ai ünnepségre. Az idén augusztus 16-án, szombat délután három órától sport- és szellemi vetélkedőkkel, bábelőadással kezdődik a főtéri program, s este hét órától pedig utcabálon rophatják a táncot. A nyírpazonyi István-napi megemlékezést augusztus 19- én tartják. (KM) A cigándi... ...strandon tartja házi horgászversenyét augusztus 20-án a dombrádi Petőfi MGTSZ Horgász Egyesület. (KM) Fogadóórát... ...tart augusztus 18-án, 9-11 óráig dr. Szabó Sándor rendőr alezredes, a mátészalkai rendőrkapitányság vezetője. (KM) A telefonos... ...lelkisegély-szolgálat augusztus 16-án, szombaton és 17-én, vasárnap 18-23 óráig hívható a 313-097 és a 313- 804-es telefonszámon. A hívások ingyenesek. (KM) A nyíregyházi... ...Jósa András Múzeum augusztus 19-én zárva tart, 20- án, szerdán pedig vasárnapi rend szerint fogadja a látogatókat, vagyis 9-13 óráig. (KM) Forgalmi... ...rend-változás lép életbe augusztus 20-án Tiszavasvári- ban, az egész napos ünnepség miatt. A 36-os fűút városközponti szakaszáról 16-24 óráig az Ady Endre-Bajcsy-Zsi- linszky Endre-Bartók Béla utcára terelik el. (KM) A Dlanetika... ...műhely augusztus 16-án, szombaton délután egyre várja foglalkozására azokat, akik szeretnék megismerni magukat és lehetőségeiket. Az összejövetel a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Házban lesz. (KM) Templomi... ...hangversenyt rendeznek augusztus 17-én, vasárnap este hatkor a Sóstói Múzeumfaluban, a kisdobronyi templomban, ahol fellép a Banchieri énekegyüttes. (KM) selkedése is erre vallott. Tőle kaptuk a többet, a két egyenruhás rendőr viszont nem bántott bennünket. Júlia, Attila felesége: — Nem tudtunk és tudunk beletörődni a dologba. A körzeti orvoshoz fordultunk látleletért, a kisvárdai kórházban meg is történt a vizsgálat, amelyből az derült ki, hogy a férjem lépe valószínűleg megrepedt, a mája is megnagyobbodott az ütésektől, de a másik két sértett is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férjemnek bent kellene feküdnie a kórházban, de a három lovunk miatt ezt nem tudja megtenni, így kétnaponta bejár Kisvár- dára kezelésre. A két nyomozó ellen feljelentést tettünk Nyíregyházán, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatalnál. Tettük ezt az igazság miatt, s merthogy szeretnénk továbbra is az itt lakók szemébe nézni! Folyamatban... Dr. Sipos László, megyei főügyészhelyettes: — Megfelel a valóságnak, hogy a sértettek feljelentést tettek a megyei ügyészségi nyomozóhivatalnál A feljelentés kiegészítése jelenleg folyamatban van. Az ügyre vonatkozóan minden további információt még idő előttinek tartok Gratulálunk Jóval a határidő előtt készült el a ké- ki iskola. A műszaki átadás augusztus 18-án lesz, így a 20-iki ünnepélyes avatásra már be is rendezhetik a négy tantermes épületet, amelyben az alsó tagozatosok tanulnak szeptembertől. A kivitelező a nyíregyházi SOTTER Bt., vezetője Balogh István, a műszaki ellenőr pedig a SZÉT Kft., vezetője Szendrei József. V 0^ 7 A hét végén V. íregyházán ügyeleti időben a Szent ist- ván ii 14. alatt tátják el a pácienseket. Akinek sürgősen gyógyszerre van • • iksegc annak Nyíregyházán. a I ónix palikat kell felkeresnie. a Dózsa György u 12. szám alatt.