Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-11 / 186. szám
1997. augusztus 1 1hétfő ORSZÁG, VILÁG □ Emberrablás Nagykanizsa (MTI) — Vasárnap reggel 7 órakor Nagykanizsán a nyílt utcán elraboltak egy 17 éves lányt A munkába menő lány mellett lefékezett egy személyautó, amelyben erős testalkatú férfi ült egyedül. A lányt berántotta az autóba, majd egy közeli panelház első emeleti lakásába hurcolta, ahol megpróbálta megerőszakolni. A lány az erőszak elől kiugrott a nyitott erkélyajtón és elmenekült. Bejelentése után a rendőrök vasárnap reggel 9 órára elfogták azt a nagykanizsai férfit, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A lány az eset során súlyos sérüléseket szenvedett, beszámolója szerint többször is kiáltott segítségért, de senki sem vett tudomást róla. Hírmustra Törjétek szét a bilincseket! A hely szelleme is erőt adhat a világ reformátusságának tanácskozásához Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a Református Világszövetség Horváth Katalin (HBN) felvétele hegyeket mozgasson” - lődésnek is szólhat, melynek Nagy... ...értékű gépkocsit loptak el vasárnapra virradó hajnalban a ladánybenei diszkó elől. Az ismeretlen tettes a lopott kocsival Kecskeméten egy használaton kívüli, betonoszlopokkal elzárt vasúti átjáró felé hajtott, ahol nekiütközött a korlátoknak. A Mercedes kupé gépkocsi az ütközés következtében kigyulladt, vezetője bennégett. Az életét vesztett gépkocsitolvaj személyi azonosítása tart. A KAL... ...légitársaság szerint elhamarkodott olyan következtetést levonni, hogy a pilóta hibájából következett volna be szerda hajnalban a csendes-óceáni Guam szigetén a 227 halálos áldozatot követelő repülőszerencsétlenség. Az NBC amerikai televízió tudni vélte, hogy a pilóta tévedésből landolt a hegyoldalon abban a hitben, hogy a leszállópályára repül rá. Japánban,... ...Nagaszaki városában tegnap az 52 évvel ezelőtti amerikai atomtámatás áldozataira emlékeztek. Több mint 25 ezer ember kereste fel a városi Bókeparkot, amelyet azon a helyen létesítettek, ahol a 115 ezer ember életét kioltó bomba leRém MTI) — A rendőrség a lakosság segítségét kéri Stefán József romániai állampolgár megtalálásához. Az illető pénteken a Bács- Kiskun megyei Rémen a katolikus plébániában megerőszakolt egy 11 éves beteg kislányt. Stefán József személy leírása: 160-170 centiméter magas, vékony, de sportos testalkatú, haja kissé göndör és szőkés-vö- röses. Mellén egy nagyobb méretú tetoválás van, zuhant. A város polgármestere élesen bírálta az Egyesült Államokat, amiért a múlt hónapban kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A személyzet... ...mindkét tagja életét vesztette azon a Mi-8 típusú, orosz gyártmányú helikopteren, amely pár napja zuhant le Észak-Oroszország- ban. A dpa jelentése szerint szombaton találták meg Murmanszk közelében a légi járművet, amely erdőtüzek felderítése közben járt szerencsétlenül. Három... ...hegymászó vesztette életét szombaton Olaszországban, a piemontei Alpok más-más pontján — jelentette az AFP. A hét eleje óta 13 személy vesztette életét a Dolomitokban, s további hat ember halt meg az elmúlt hét végén. Július közepe óta összesen 45 emberáldozatot követelt az olasz Alpok. Megkezdődött... ...az árvíz miatt kitelepített lakosság visszaköltözése Németország északkeleti térségébe, Oderbruchba. Egyelőre 5200 ember térhetett vissza otthonába az Odera menti Frankfurttól északra fekvő területen. amely kék színű szárnyas angyalt ábrázol. Stefán József útlevéllel nem rendelkezik, állítólag Szatmárnémetiben lakik és nagy valószínűséggel még mindig Magyarországon tartózkodik. Utolsó öltözete amiben látták, kék színű úgynevezett piacos szabadidőruha volt — tájékoztatta vasárnap Deczki Imre százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-t. Debrecen (HBN - D. K. K.) — Ez az első alkalom, hogy a Református Világszövetség Kelet-Európábán tartja nagygyűlését - mondta Jane Dempsey Douglass, a világ- szövetség elnöke pénteken, a Nagytemplomban tartott megnyitóülésen. A XXIII. nagygyűlésen 197 tagegyház több mint 400 küldötte vesz részt. A nyitó istentiszteletre a delegátusok ünnepélyesen vonultak be a Nagytemplomba. A menet élén a vizso- lyi bibliát vitték. Öt nyelven hangzott el az apostoli köszöntés, majd az istentiszteleten a világszövetség egyik alelnöke, a brazil Abival Pires da Silvera hirdetett igét. Jeremiás prófétai üzenetét közvetítve többek között arról szólt, hogy ez a kor is elásta az igazságosság vászonövét, s ezáltal a világ egyre inkább elveszíti méltóságát és szépségét. A nyitó ülésen Milan Opo- censky főtitkár bejelentette, hogy a szövetség végrehajtó bizottsága három új egyházat vett fel tagjai közé, így a Református Világszövetség a világ 104 országából immár 214 tagegyházat tudhat a tagok sorában. A XXIII. nagygyűlésre a legtöbb küldött Európából. Ázsiából és Afrikából érkezett, emellett azonban Latin- Amerika, a Közel-Kelet, a Ka- rib-szigetek, Észak-Amerika Budapest (MTI) — Jövőre legalább az energiaárak mértékében emelkednek a bérek és a nyugdíjak — jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott vasárnap délutáni interjújában. A kormányfő védelmébe vette a stratégiai vállalatok privatizációját, mondván, ellenkező esetben legfeljebb különadó kivetésével lehetett volna megoldani azok korszerűsítését. Horn Gyula reálisnak nevezte az Európai Unió hazánkra vonatkozó országjelentését, bár jelezte: nem ért egyet a korrupcióval foglalkozó fejezettel. — Ez ugyanis nem magyar, vagy közép-kelet-euró- pai, hanem világjelenség — hangsúlyozta. Az euro-atlanti integráció kapcsán megjegyezte, hogy nem mindenki szélsőséges, aki ellenzi a magyar csatlakozást, de minden szélsőséges az elutasítók között van. A szlovák kollégájával augusztus 15-én találkozó miniszterelnök úgy vélekedett, hogy bár sok feszítő probléma jeletntkezik a két szomszédos állam kapcsolatában, nem merültek ki a tárgyalás lehetőségei. A legfontosabb feladatnak Mogyoród (MTI) — Annak ellenére, hogy több mint száz rendőr biztosítja a háromnapos magyarországi Forma-1 rendjét, számos bűneset zavarja a hazánkba érkezett turistákat. A versenyre érkező külföldiektől több járművet is eltulajdonítottak és többeket zsebtolvajok fosztottak meg értékeiktől a futam idején. A gödöllői rendőrkapitányságon nyolc nagy értékű gépülésének résztvevőit és a csendes-óceáni térség egyházai is képviseltetik magukat delegátusaikkal a tanácskozáson, melynek fő témája Ézsaiás prófétai felhívása alapján: Törjétek szét az igazságtalanság bilincseit! Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke a megnyitó ülésen örömét fejezte ki amiatt, hogy a világ reformátusságának képviselői Debrecenben tanácskoznak, melyhez a hely szelleme is erőt adhat. „A mustár- magnyi hit is képes arra, hogy — a hágai döntés utáni időre való felkészülés mellett — az alapszerződés végrehajtási mechanizmusának megerősítését nevezte. Horn Gyula arról is szólt, hogy a jelenlegi koalíció győzelmét valószínűsíti a jövő évi parlamenti választásokon. Nem zárta ki ugyanakkor az együttműködés lehetőségét valamelyik jobboldali párttal sem. Ellentmondásosnak látja ugyanakkor az ellenzéki pártok európaiságát, mivel ellenezték az európai jobbközép pártok által támogatott magyar-román alapszerződést és gyakran az állami patemaliz- must kérték számon a kormánykoalíción. A kormányfő szerint a társadalom elutasítja a „visszamu- togatást”, többször bírálta ugyanakkor az előző kormány tevékenységét, egyebek mellett a honvédség elhanyagolása miatt. A Vatikánnal kötött megállapodással kapcsolatban Horn Gyula kifejtette: az egyházaknak óriási szerepük van a mai Magyarország építésében, ezért — a gazdaság teherbíró képességének függvényében — minden segítséget meg kell kocsi és két motorkerékpár eltűnését jelentették be. Az előző két naphoz viszonyítva kevesebb dolguk volt vasárnap a rendőröknek a Hungaroringen — tájékoztatta az MTI-t Papp György ezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője. Egy autólopást jelentettek csak: a tettesek egy külföldi rendszámú BMW-t vittek el. Az idei Magyar Nagydíj „mérlege” mondta Bölcskei Gusztáv, s azt kívánta, hogy a bibliai-re- formátori örökség aktuális üzenete öltsön testet a tanácskozás eredményeiben. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke többek között arról beszélt: az, hogy a 120 éves világszövetség első ízben ülésezik Európának ezen a táján, nemcsak a magyar reformá- tusság, hanem az egész ország számára elismerést jelent. Ez pedig - szögezte le - az elmúlt években Magyarországon végbement demokratikus fejadni nekik. A miniszterelnök elmondása szerint a szabaddemokrata miniszterek — bár megfogalmazták fenntartásaikat — nem szavaztak a szerződés aláírása ellen és a Koalíciós Egyeztető Tanács összehívását sem kezdeményezték. A szocialista pártelnök meggyőződése szerint nem hatalmi harc következménye az MSZP-n belüli viták kiszivárogtatása, hanem egyszerűen „vannak emberek, akik szeretnek fecsegni”. A rádióhallgatók azt is megtudhatták, hogy Horn Gyula disszertációjában — amelyet a ’70-es évek elején a jugoszláv gazdaságról írt — semmi olyan nincs, amit ma ne vállalna. A tudományos munkát a bizottság döntése alapján a nyilvánosság kizárásával védte meg, ami tekintettel a két ország közötti kényes viszonyra — indokolt volt. A kormányfő ízléstelennek nevezte, hogy az FKgP elnökét 19-20 éves korában írt, az akkori idők követelményeinek megfelelő dolgozata miatt támadják. Azt ajánlotta viszont Torgyán Józsefnek, hogy gondolja meg, mikor „kommunis- tázik” a parlamentben. egyébként 9 eltulajdonított gépkocsi és 2 motorkerékpár volt, az elkövetőket és a járműveket egyik esetben sem találták még meg. A rendőrkapitány elmondása szerint minimális számú bejelentés érkezett zseblopásról, a károsultak zöme külföldi állampolgár. A forgalom gördülékenyebb volt mint tavaly, és közlekedési baleset sem történt. egyik döntő eleme a lelkiismereti és vallásszabadság maradéktalan biztosítása. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor arra is utalt, hogy még sok gond van a törvények végrehajtása terén. Mint mondta: „Igazából nem megoldott az egyházak közcélú működése, anyagi feltételeinek biztosítása. Célunk, hogy az egyházak gazdasági értelemben se legyenek függő helyzetben az államtól, a mindenkori kormányoktól.” Jogtalan lövés Fúrta (MTI) — Sutka Sándor rendőr dantártábor- nok, hajdú-bihari főkapitány szombaton felfüggesztette beosztásából Gy. Gábor rendőr főtörzsőrmestert. A Berettyóújfalui Városi Rendőrkapitányság állományába tartozó tiszthelyettes pénteken este — szolgálaton kívül — Fur- tán szóváltásba keveredett Cs. Lajos helyi lakossal. A vita hevében Gy. Gábor önvédelmi fegyverével egy lövést adott le. A fegyver- használat során személyi sérülés nem történt. Áz ügyben a Hajdú-Bihar megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal folytat vizsgálatot. Telefonzűr Nyíregyháza (KM) — A Pannon GSM előfizetőinek egy része szombaton nem tudott telefonálni, illetve őket sem lehetett hívni. A távközlési cég közleménye szerint a hibát az előfizetők eléréséhez szükséges adatokat tároló központi berendezés részleges meghibásodása okozta. A hiba elhárításán a Pannon szakemberei és a Nokia Telecommunications, a berendezés gyártója folyamatosan dolgoztak, és a hibát este 18 óra 45 percre kiküszöbölték. A Pannon hálózatát használó külföldi előfizetéssel rendelkező mobiltelefon-tulajdonosok minden gond nélkül használhatták. Az Arizona állambeli Kingman közelében egy alámosott hídra ráhajtva siklott ki a képünkön látható Amtrak-szerelvény. A vonaton tartózkodók közül mintegy 140-en szenvedtek könnyebb-súlyosabb sebesülést AP-felvétel Megrontót köröznek A korrupció vilagjelenseg Horn Gyula interjút adott a Magyar Rádiónak Autótolvajok Mogyoródon