Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-09 / 158. szám
1997. július 9., szerda Kelet-Magyarország 3 A drága meggy vámszedői Kettős szorításban vergődve, teljesen bizonytalanok a termelők az idén Mérlegen a meggy Martyn Péter felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A magasra szökött meggyárak meglehetősen felforrósítot- ták a szüreti hangulatot. Az utóbbi napokban tapasztalt érzelmi kitöréseken nem is lehet csodálkozni, ha belegondolunk: idén már a néhány meggyfával rendelkezők is viszonylag tetemes pénzt kapnak leadott termékükért. Azaz, csak kaphatnának, mert — mint a termelők panaszolják — minden oldalról hiénák leselkednek, hogy leszakítsanak egy jókora darabot az idén végre reményt keltőén alakuló bevételeikből. — Az egyik, több mint bosszantó gondja a termelőknek — mondja Skolnyik András a nyíregyházi kisebbségi önkormányzat mezőgazdasági bizottságának titkára, hogy elképesztő méreteket öltött a gyümölcslopás a kertekben. Ellenőrzés nélkül Igazi(!) termelőnek vérlázító látni a felvásárló helyeken 20- 30 kiló meggyel sorban álló, legkevésbé sem bizalomgerjesztő embereket, akiknek nem csupán őstermelői igazolványuk nincsen, de adószámot sem tudnak felmutatni. Egyebet pedig nem is kér tőlük a felvásárló, hisz ebben az esetben a vételárból 42 százalékot levonva, úgymond szabályszerűen jár el. A meggytermelők fel vannak háborodva és követelik, hogy ellenőrzés, illetve személyi adatok felvétele nélkül senkitől ne vegyenek át mező- gazdasági terméket a felvásárlók. Akár azt is elképzelhetőnek tartják, hogy csakis őstermelői igazolványra, vagy legalábbis adószámra lehessen terméket leadni. Tudnak az áldatlan állapotokról a megyei Agrárkamaránál is, ahol Magyar Miklós vezető gazdajegyző egy elképesztő esetet említ: a napokban ismeretlen garázda tolvajok huszonöt meggyfát töves- től fűrészeltek ki egy kertben, s úgy szedték le róla a rajtuk lévő termést. A szakember a nemrégiben a törvényalkotókhoz felterjesztett kamarai észrevételekről is említést tesz, amelyek között felhívták a figyelmet a jogszabály olyan hiányosságaira, mint az erdei termékek gyűjtésének lehetősége a terület tulajdonosának szóbeli(!) engedélye alapján. Ilyen ellenőrizhetetlen engedélyt bárki tetszés szerint bemondhat a termék leadásakor. Ha így marad: melegágya lesz a tolvajlásnak. Az őstermelői igazolvány sem jelent megoldást a lopások ellen, vélekednek az Agrárkamaránál, ugyanis ha valaki éppen nyúltenyésztésre váltja ki ezt a dokumentumot, de meggyel jelenik meg a felvásárló helyen, nem valószínű, hogy ott az igazolványszámon kívül mással is elszámoltatnák az illetőt. Ilyen „szigorúak” e pillanatban a mezei vagyon elleni bűncselekmények, pontosabban azok megelőzésére hivatott szabályok. A piac törvénye Nem csupán abban bizonytalanok az emberek, hogy a termésüket maguk is szüretelhetik le. A másik, a felvásárlói oldalról sem érzik magukat biztonságban. A meggytermelők közül többen is hangoztatják: a piac törvénye szerint (ha kevés a felhozatal, nő a termék értéke) végre kedvezően alakuló árak letörésére mindent elkövetnek a feldolgozók. — Nem lehetünk biztosak affelől, meddig maradnak érvényben a kedvező árak — mondja a nyíregyházi Kovács Mihály, aki mindenképpen saját maga szeretné igazán szép idei termését leszedni, annak hasznát élvezni, egy bő hete már meggyfái közt tölt nappalt és éjszakát. — A feldolgozók azt hajtogatják, ne tépjük le a félig érett meggyet, várjuk meg míg jó minőségben szedhető le a termés. Az a termelő viszont, aki így tesz, mégis csak csalódni kénytelen, mert semmivel sem honorálják a kiváló minőségű áruját, ugyanannyit kap, mint aki nem vigyáz a gyümölcsre. Arról nem is beszélve, hogy amikor a be- csületesebbje viszi leadni, már dömping van, s csökkennek az árak. Ki jár jól? Hát persze, hogy az, aki nem törődik efféle „fölösleges dolgokkal”. Ameddig nem lesz becsülete a jó árunak, a tisztességes, mindenkor megbízható partner termelőknek, addig itt nem sok változás lesz minőségi termék ügyben. — A várakozásoknak megfelelően indult a szezon — mondja dr. Mónus Bertalan a Meggytermelők Szövetségének elnöke —, vagyis sok a felvásárló, kevés a meggy, fokozatosan emelkednek az árak, változó minőség. A július 2-i 180-190 forintos átvételi árajánlat után másnap a feldolgozók és nagykereskedők, tudomásom szerint villám tanácskozást szerveztek Nyírbátorban. Ott állítólag egységes 170 forintban egyeztek meg és árellenőröket jelöltek ki. Június 3-án délutánra már ez az ár élt mindenütt. A termelőket nagy csalódás érte, ugyanis az igazán minőségi fürtös meggy termésének dömpingje ezekben a napokban kezdődik és a délelőtt kiírt magasabb árakra számított mindenki. Árkartell? — A termelők nevében tiltakozásomat fejeztem ki, amivel az Agrárkamara is egyetértett. Közösen úgy értékeltük a helyzetet, hogy — bár a 170 forintos kilónkénti ár fedezi a termelési költségeket, sőt tisztességes nyereséget is tartalmaz — ami Nyírbátorból kiindulva történt az nem egyéb, mint árkartell a felvásárlók részéről. Ez pedig nemcsak erkölcstelen, de tilos is! A piac másként működik, s működött korábban is: amikor a mostani helyzet fordítottjaként csak 30 forint volt egy kilogramm meggy. Az illetékesek azzal magyarázták az árak 170 forinton történő egységesítését, hogy a német importőrök minőség- és súlyreklamációi miatt kellett lejjebb szállítani az árat. Azt az ígéretet tették, hogy e hét végére ismét emelik az árakat, miután a külföldi vevőnél úgynevezett fedezeti vásárlásra tudnak hivatkozni — fejezte be Mónus Bertalan. Páll Géza tárcája M egértem az üzletembereket, akik még az intimhelyiségbe is magukkal viszik kedvenc munkaeszközüket, a mobil- telefont. Elvégre lehet, akkor jön a sorsdöntő hívás, akár milliókat is veszíthet, amíg ő békésen üldögél az intimhelyiség páholyában, s nincs kéznél a mobiltelefon. Okét így le is vehetjük a szidandók listájáról... Megértem a magyar, ukrán, orosz, grúz, török és egyéb bűnbandák szűkebb hazánkban ügyködő tagjait, akik vélhetően percenként kapják és adják az utasításokat, hol, mikor és kit kell megfenyegetni, eltenni láb alól és így tovább, ahogy a helyzet hozza. Tehát a bűnözők sem lehetnek meg mobil nélkül... Megértem a férjüket vagy a feleségüket csaló nőket és férfiakat, akik otthon azért mégsem beszélhetik meg a következő találkákat. Az isten is nekik találta( ki a hordozható telefont. Úgyszintén megértem az unatkozó újgazdag fiatalokat, vagy a mind nagyobb számban a bájaikat áruló örömlányokat, éjszakai pillangókat, akik a forró drót segítségével tehetik igazán gazdaságossá napjaikat, óráikat, perceiket. Érzékeny veszteség érné őket e technikai vívmány nélkül. Még egy sereg embert megértek, akik nem kivagyiságból, hanem szükségből váltak mobilimá- dóká. tanácstalan, nem meri kipenderíteni a fiúcskát, mert ki tudja milyen retorzióra számíthat, fi a papája... így aztán elintézi egy no-no, ejnye- ejnye arckifejezéssel, amit régebben népfront fegyelminek is neveztek. Nem értem továbbá a középkorú férfit, aki a temetési szertartás kellős közepén kapta a füléhez kedvenc teleMobil hungaricus Nem értem viszont miért viszi magával kedvenc játékszerét az egyetemi hallgató fiúcska, amikor vizsgázni lép be a professzor szobájába. Márpedig, jól hallják, van, aki még oda is magával viszi, természetesen bekapcsolt állapotban, hogy megtalálja a haver, a barátnő vagy a jóég tudja ki. Vizsgáztatás közben annak rendje-módja szerint becsipog a mobil, a fiú illendően elnézést kér a professzortól, lebonyolítja a beszélgetést, aztán folytatódhat az agytorna. Eközben a prof fonját, miközben a szertartást végző pap fejében, ahogy köznyelven mondanánk, valósággal megállt az ütő. Később egy kissé félrehúzódott a nélkülözhetetlen ember a telefonjával, a pap is megtalálta az elvesztett fonalat, és helyreállt az egyensúly a koporsó körül. Nem értem viszont tökéletesen, vajon ki lehetett a hívó fél, hacsak nem a másvilágról jelentkezett a megboldogult, s így talán ő fizette a számlát... Nem értem még a szülészeti műtőben vajúdó fiatalasszonyt s aki e kritikus fájdalmas, csodálatos pillanatban is a kezében szorongatta elmaradhatatlan telefonkészülékét. Aztán két vajúdás között, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, szépen feltárcsázta a férjét. Már közben a gyermek félig a világrajött, de még várnia kellett. Ebben a percben a mobil jóvoltából mégegyszer tisztázni kellet a férjével, akkor maradjon a megbeszélt név a gyermeknek vagy van ennél jobb ötlete. Az orvosok elképedve szemlélték a morbus hungaricusban szenvedő kismamát, s tehetetlenségükben széttárták a kezüket. C sendben egymás között megjegyezték, hiába a valaha magyar betegségként emlegetett kór, a morbus hungaricus új változatban, de tovább él. Nevet is adtak neki, mobil hungaricus. S míg jól megmosolyogták az ötletüket, a kisbaba is a világrajött. Csak azt nem értem, mit nem lehet nekem ezen nem érteni... Nézőpont Hága, az igazságtevő H ágához eddig nem sok köze volt Magyarországnak, jó ideje azonban gyakran hallani a nevét. A nemzetközi bíróság ténykedése adja a szóbeszéd tárgyát, mely jelen esetben a Duna. Pontosabban, a Dunán megépített erőmű, amely körül évek óta viták dúlnak magyarok és szlovákok között. Mi egyebek mellett azt mondjuk, elrabolták tőlünk a folyót, súlyos környezeti ártalmakat okozva a magyarországi oldalnak, míg a túloldaliak azzal érvelnek, mi vagyunk szerződést szegők, nekik kényszerből kellett elterelniük a Dunát, környezeti károsodás pedig nincsen. Az előzményeket talán nem ismeri mindenki. A bős(gabcsikovói)-nagymarosi vízlépcsőrendszer építésére még 1977-ben kötött szerződést hazánk és Csehszlovákia. A gigantikus mű azonban már akkor megosztotta mindkét ország közvéleményét, s ha el is kezdődtek a munkák, igen vontatottan. Különösen nálunk, aztán jött a rendszerváltás, amelynek egyik elindítói éppen a megalomániás építkezés ellenzői voltak, és mi nemcsak hogy leállítottuk az építkezést, de azt is elbontottuk, amit addig építettünk. A csehszlovákok, később a szlovákok azonban gőzerőre kapcsoltak, s kíméletlenül megvalósították a tervet. Közben elterelték a Dunát, kiszikkasztották a Szigetközt, súlyosan veszélyeztetik a magyarországi és a szlovákiai magyarok — ne feledjük, a Duna túlsó oldalán is zömmel magyarok lakta települések sorakoznak! — ivóvízellátását. Sorolhatnánk még a károkat, de kár lenne tagadni, a szlovákok kezében is vannak aduk. Ezért is örülhetünk talán annak, hogy bár a döntésig még hónapok lehetnek hátra, már most készülünk az esetleges tennivalókra. A hét elején a miniszterelnök, s a szaktárcák vezetőinek jelenlétében az országgyűlés környezetvédelmi bizottsága is megtárgyalta a várható döntés következményeit, és miniszteri biztost nevezett ki a lépések összehangolására. Reménykedjünk, nem lesz sok dolga. Balogh Géza Széles vállak Ferter János rajza ML cí mm c íti t ä i* Szerep a periférián A mi nem megy a globális politikában, az véghez vihető egy nagyságrenddel kisebben. Még a rendszerváltás hajnalán, a pártosodás kezdeteinél elmélkedtem egy jegyzetemben, hogy a pártosodás hasonlít a trianoni békeszerződésekhez. Emberek, csoportok, nézetek rekedtek olyan pártvonalakon belül, ahol csak nagyon kényszeredett mosollyal az arcukon viselték el a többieket. Azért hasonlítottam a helyzetet Trianonhoz, mert akkoriban úgy tűnt, éppúgy megváltoztathatatlan a kialakult helyzet, mint az a gyászos emlékezetű paktum. Ám nem így történt. A kisgazda harminchatok már az első ciklusban leváltak a Torgyán vonalról. A kisebb átülé- seket összeadva úgyszintén egy nagyobb csoport tűnt el a pártok soraiból. A személyek közül személyiségek is ki- . emelkedtek. Gondoljunk csak Fodor Gábor nevezetes színe változására, és Orbán Viktorral való összekülönbözésé- re. Talán az ellenzéki sors az, ami leginkább előhozza az emigrációs szándékokat. Milyen sokáig kibírta egymást Antall és Csurka... A mostani ciklusban az MDF-képviselők sorainak csoportos megcsappanása keltett először figyelmet. Az MDNP-s arcokat nézve és hozzájuk rendelve a politikai pályát, többen egymaguk pártosodási csírává válhatnának. Nagy kérdés, nem éri-e utol őket ama harminchatok sorsa, akiket már fentebb emlegettem. Sem az elmentek, sem a megmaradtak nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Aztán itt van a legutóbbi fiaskó, a kereszténydemokratáké. Érdekes, hogy nem először kerül szembe egy párt a saját frakciójával. Visszatérve a bevezető hasonlatra, rábukkantam egy másik sántító elemre is. A levált trianoni részek nem találnak anyaországot. Mint ahogy Moldávia sem olvadt Románia kebelére... Talán mert nem vonzza őket a befogadónál reájuk váró periféria szerep? Esik Sándor __HÁTTÉR_____
